Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)

1915-09-01 / 243. szám

*­v A cukrász. Irta: BÚNYI ADORJÁN. A cukrászbolt ajtaja nyitva volt, mély és nyugodt csend, tavaszi, alkonyati jószág jött be lassan a nyitott ajtón. Az egyik ke­rek asztalnál egy fiatal kis nő ült, nagy, nyitott szemű, jókedvű, bizonyosan szini­növendék, aki szerény gavallérjával künn sétált a budai hegyek lejtőjén és visszatérő­ben betért ebbe az elhagyatott cukrászdába, hogy halk, szerelmes nevetgélések között pár friss süteményt elfogyaszszanak. János, a cukrász, a pult mögött ült, ragyogóan fehér kabátjában, kicsit lehaj­totta a fejét és azzal a mélységes szomorú­sággal nézett maga elé, mely hosszú idő óta állandóan megtelepedett vonásain. A fülébe muzsikált egész csendesen ennek a két em­bernek a vidámsága. — Istenem, — gatadolta, — vannak hát boldog emberek is a világon. Előtte a tarka márványon a sütemé­nyek kecses kis tornyai magaslottak, habos fehérek, csokoládébarnák, finom krémmel töltöttek, jószagúak, frissek, olyanok, mik fehér bensejükben cukros habot rejtegetnek, meg olyanok, mik mandulától borzas hátu­kat mutogatják kínálgatva. János rájuk nézett, azután a két fiatal, szerelmes ember­re nézett és végig a kicsiny helyiségben, a fehér függönyökre, a rendes asztalokra, a színes üvegekre a magas polcokon, a nagy ócska állóórára a sarokban, az ibolyaszín falakra és a könnyű székekre és szerette volna megkérdezni hangosan: hol fér el isebben a derült környezetben az a mély­­ségesen sok és nagy bánat, melylyel ugy telisteli van az ő egyszerű lelke? Akkor is ilyenforma alkonyat volt, amikor Malvin itt hagyta. Akkor ősz volt, derült, szép, őszi estefele és az asszony egyszerre csak eltűnt mellőle, mint ahogy eltűnik a nap kacagó ragyogása a zöld he­gyek mögött, mikor a gazdagok és boldogok fehérhomlokú nyaralóházai tartják esti­­ csókra homlokukat a Pest felől jövő hold-­­ világnak. Az asszony, az egyetlen és leg-­s szebb, akinek a távozásába sohasem fog tudni belenyugodni, mert magányos éjsza­káin hiába is teszi föl magában a kérdést: miért­­ miért ment el? miért hagyta itt őt, aki mindenkor jó és kedves volt hozzá és minden gondolatát leste és teljesítette­? __— a nagy éjszakában és a nagy magányosság­ban sehonnan sem jött soha felelet . . . Malvin elment és egy öreg kisasszony jött a cukrászdába, egy távoli rokona János­nak, aki minden rosszat elmondott az eltá­vozott asszonyról. — Könnyelmű nő volt, János, — így mondta Franciska, a vén kisasszony, — az ilyen asszonyokat mind a Dunába kellene fojtani, hogy a rossz vérük ne nyugtalan­kodjék többet. Az ilyen asszonyok nem ér­demlik meg a jó és becsületes férfiakat. Ezek a nők a társadalom mételyei, János és egy okos, jó embernek még csak sóhajtani sem szabad miattuk. Én nem is foglak ismerni téged, János és nekem nem is vagy roko­nom többé, ha te arról a léha asszonyról örökre le nem mondasz. János első nagy csalódásában és fáj­dalmában hajlandó volt mindenben igazat adni Franciskának. Egy ócska pisztolyt vá­sárolt mégis és sokáig kalandos tervek kó­vályogtak a fejében, hogy megkeresi valahol Malvint és egy pontos golyót ereszt a hűtlen szívbe, azután pedig a magáéba is. Zárás idején pedig, amikor a vaszolló dübö­rögve ereszkedett le az éjszakai csendben az „Arany Rezeda" üvegajtaja előtt, János eleinte mindig arra gondolt, hogy most leg­jobb lenne csendesen leballagni a közeli Dunapartra, ilyenkor kevesen járnak arra, tíz lépés, hogy lemegy az ember a parti lépcsőn és aztán ott van a nagy, lompos, sárgahátu, békéltető folyam kövér habjai­val ... és egy perc alatt mindennek vége. De az idő múlt, az ócska pisztoly a szekrény fiókjába került a kalandos tervek­kel együtt és János esténként többé nem gondolt az álmos, nagy vízre, ami nyugodt­ságot dörmög az íves hidak alatt. János töb­bé egyáltalán semmire sem gondolt. Kicsit összeesett, fekete haja a halánték táján ki­csit őszülni kezdett és a válla meghajolt, mint a katonának, aki hosszú menetelés után érzi már nagyon a hátizsák hiábavaló terhét és ebbe a hátizsákba semmi más nincset csomagolva, csak a szomorúság . . . — Igen, János, — mondta sokszor egy hang és János nem volt bizonyos felőle, a Franciska hangja-e az, vagy valahonnan belülről jön-e? — Igen, János, ti nem vol­tatok egymásnak teremtve. Te egy nagyon becsületes ember vagy, sohase követtél el semmi rosszat. Malvin, aki téged itt ha­gyott, mégis csak táncosnő volt valaha egy úri mulatóhelyen, a táncosnők pedig tudva­levőleg mind fedér életet élnek. Én mondom neked, János, így van ez jól, ahogy van, ti sohasem voltatok egymásnak teremtve. János bólintott. Jó. De ha az ember életében csak egyszer tud igazán szeretni !­s 2 A volhyniai várháromszög elleni offen­zívával szorosan egybefüggnek a kelet­galiciai hadműveletek. Bothmer és Pflan­zer-Baltin a Strypa mentén való átkelésért kemény harcokat vívnak, az oroszok heves ellentámadásokkal akarják megakasztani továbbnyomulásunkat. Hogy az oroszok itt nagyobb erőket vetettek a harcba, az annak a veszélynek a fölismerésén alapul, amely oldalról, a Dnyeszter felől fenyegeti a visz­szavonulókat, ha nem állják útját a nyugat felől való üldözésnek. A Strypa mentén tehát, úgy látszik, még SZÍVÓS harcokra van kilátás. A Strypa-front északi folytatásán a Turze, Radziechov és a már Volhyniában­­ fekvő Gorochov és Svinjucky­ vonalon visz­zavonulásuk folytatására kényszerítettük az oroszokat. Ennek a 60 kilométeres front­nak is déli pontja, Turze, már csak 20 és néhány kilométerre van Brodytól. Böhm-Ennolli hadseregének ezen a vonalon elért újabb sikerével kapcso­latosan Höfer megemlíti, hogy Rad­ziechovtól délre a budapesti közös gya­loghadosztály — helyesebben mondva az egyik budapesti gyaloghadosztály rohammal elfoglalt egy erősen elsán­colt védelmi vonalat s ezzel ujabb bi­zonyságát nyújtotta szokott vitézségének. Ez egyszer azt, hogy magyar katonákról van szó, nem is kérjük számon Hofertől, mert Budapestről remélhetőleg most már az egész világ megtudta, hogy nem fekszik Ausztriában.­­ Annak a vereségnek, amelyet az oro­szok tegnapelőtt Kobrinnál szenvedtek, tegnapra az lett a folytatása, hogy üldözés közben elértük a Muchaviec folyó felső fo­lyását Kobrintól északra s az ellenséges utóvédekkel folytatott harcokból 3700 orosz is a kezünkön maradt. A Muchaviec, amely Pruzanytól északra ered, innen dél felé ha­lad, majd Kobrintól északkeletre nyugati irányban folytatja az útját és Bresztlitov­szknál ömlik a Bugba. Felső folyása Pru­zanytól a Kobrintól északkeletre eső terepig visz és a bresztlitovszki bjelosztoki vasút­vonaltól már átlag 70 kilométerre van. A Mackensen balszárnyához csatla­kozó Lipót herceg hadcsoport jobbszár­nya Pruzany előtt áll, balszárnya pedig a felső Nareven több helyen kiküzdötte az átkelést. Odább északnyugatra, a bjeloszto­ki erdő szélén levő Grodeknél (másként Go­rodoknál) is hátrál az ellenség, Grodno előtt pedig a németek elérték Kuznica és Novy-Dvor vidékét. Az előbbi 20 kilomé­terre van Grodno erődeitől délnyugatra, az utóbbi pedig nyugatra már alig 17 kilomé­terre. S mialatt Grodnot nyugat és délnyu­gat felől így közelitik meg a németek, a vár­tól északra a grodno -vilnai vasút felé nyomulnak előre és 2600 foglyot ejtenek. Ugy látszik, Grodnoból Vilna felé már el is van vágva a visszavonuló oroszok utja s most már csak kelet felé menekülhetnek. Ezek után egyáltalán nem érne váratlanul, ha holnap-holnapután azt a hírt kapnák, hogy az oroszok Grodnot is feladták.­­ Május 2-ika óta, amikor a gorlicei át­törés megkezdődött, augusztus 31-ikéig 1.100.000 orosz foglyot ejtettünk. Ezt kon­statálja ma a német nagy főhadiszállás. A Pesti Hírlap kedd reggeli számában meg­írtuk, hogy augusztus hónapban a napi jelen­tések nyomán 258.000 orosz foglyot lehetett összegezni, előre jeleztük azonban, hogy a számadat, amelyet hivatalosan fognak köz­zétenni, valószínűleg nagyobb lesz és meg­állapítottuk, hogy a gorlicei frontáttörés óta foglyul ejtett oroszok száma így is meg­haladja a milliót. Ma, a Wolff-ügynökség jelentésének alapján nyilvánvalóvá válik, hogy a nagy offenzíva negyedik hónapjá­ban háromszázötvennyolcezer oroszt ejtet­tünk foglyul, tehát többet, mint a gorlicei áttörés után következő bármelyik hónapban. Ez az augusztusi fogolytömeg egy hónap­pal ezelőtt még legalább három-négy orosz hadsereg volt, amely a mi gőzhengerünk­nek igyekezett útjába állni.­ ­ HÍRLAP 1915. szeptember 1., szerda. _ PESTI

Next