Pesti Hírlap, 1915. szeptember (37. évfolyam, 243-272. szám)
1915-09-01 / 243. szám
*v A cukrász. Irta: BÚNYI ADORJÁN. A cukrászbolt ajtaja nyitva volt, mély és nyugodt csend, tavaszi, alkonyati jószág jött be lassan a nyitott ajtón. Az egyik kerek asztalnál egy fiatal kis nő ült, nagy, nyitott szemű, jókedvű, bizonyosan szininövendék, aki szerény gavallérjával künn sétált a budai hegyek lejtőjén és visszatérőben betért ebbe az elhagyatott cukrászdába, hogy halk, szerelmes nevetgélések között pár friss süteményt elfogyaszszanak. János, a cukrász, a pult mögött ült, ragyogóan fehér kabátjában, kicsit lehajtotta a fejét és azzal a mélységes szomorúsággal nézett maga elé, mely hosszú idő óta állandóan megtelepedett vonásain. A fülébe muzsikált egész csendesen ennek a két embernek a vidámsága. — Istenem, — gatadolta, — vannak hát boldog emberek is a világon. Előtte a tarka márványon a sütemények kecses kis tornyai magaslottak, habos fehérek, csokoládébarnák, finom krémmel töltöttek, jószagúak, frissek, olyanok, mik fehér bensejükben cukros habot rejtegetnek, meg olyanok, mik mandulától borzas hátukat mutogatják kínálgatva. János rájuk nézett, azután a két fiatal, szerelmes emberre nézett és végig a kicsiny helyiségben, a fehér függönyökre, a rendes asztalokra, a színes üvegekre a magas polcokon, a nagy ócska állóórára a sarokban, az ibolyaszín falakra és a könnyű székekre és szerette volna megkérdezni hangosan: hol fér el isebben a derült környezetben az a mélységesen sok és nagy bánat, melylyel ugy telisteli van az ő egyszerű lelke? Akkor is ilyenforma alkonyat volt, amikor Malvin itt hagyta. Akkor ősz volt, derült, szép, őszi estefele és az asszony egyszerre csak eltűnt mellőle, mint ahogy eltűnik a nap kacagó ragyogása a zöld hegyek mögött, mikor a gazdagok és boldogok fehérhomlokú nyaralóházai tartják esti csókra homlokukat a Pest felől jövő hold- világnak. Az asszony, az egyetlen és leg-s szebb, akinek a távozásába sohasem fog tudni belenyugodni, mert magányos éjszakáin hiába is teszi föl magában a kérdést: miért miért ment el? miért hagyta itt őt, aki mindenkor jó és kedves volt hozzá és minden gondolatát leste és teljesítette? __— a nagy éjszakában és a nagy magányosságban sehonnan sem jött soha felelet . . . Malvin elment és egy öreg kisasszony jött a cukrászdába, egy távoli rokona Jánosnak, aki minden rosszat elmondott az eltávozott asszonyról. — Könnyelmű nő volt, János, — így mondta Franciska, a vén kisasszony, — az ilyen asszonyokat mind a Dunába kellene fojtani, hogy a rossz vérük ne nyugtalankodjék többet. Az ilyen asszonyok nem érdemlik meg a jó és becsületes férfiakat. Ezek a nők a társadalom mételyei, János és egy okos, jó embernek még csak sóhajtani sem szabad miattuk. Én nem is foglak ismerni téged, János és nekem nem is vagy rokonom többé, ha te arról a léha asszonyról örökre le nem mondasz. János első nagy csalódásában és fájdalmában hajlandó volt mindenben igazat adni Franciskának. Egy ócska pisztolyt vásárolt mégis és sokáig kalandos tervek kóvályogtak a fejében, hogy megkeresi valahol Malvint és egy pontos golyót ereszt a hűtlen szívbe, azután pedig a magáéba is. Zárás idején pedig, amikor a vaszolló dübörögve ereszkedett le az éjszakai csendben az „Arany Rezeda" üvegajtaja előtt, János eleinte mindig arra gondolt, hogy most legjobb lenne csendesen leballagni a közeli Dunapartra, ilyenkor kevesen járnak arra, tíz lépés, hogy lemegy az ember a parti lépcsőn és aztán ott van a nagy, lompos, sárgahátu, békéltető folyam kövér habjaival ... és egy perc alatt mindennek vége. De az idő múlt, az ócska pisztoly a szekrény fiókjába került a kalandos tervekkel együtt és János esténként többé nem gondolt az álmos, nagy vízre, ami nyugodtságot dörmög az íves hidak alatt. János többé egyáltalán semmire sem gondolt. Kicsit összeesett, fekete haja a halánték táján kicsit őszülni kezdett és a válla meghajolt, mint a katonának, aki hosszú menetelés után érzi már nagyon a hátizsák hiábavaló terhét és ebbe a hátizsákba semmi más nincset csomagolva, csak a szomorúság . . . — Igen, János, — mondta sokszor egy hang és János nem volt bizonyos felőle, a Franciska hangja-e az, vagy valahonnan belülről jön-e? — Igen, János, ti nem voltatok egymásnak teremtve. Te egy nagyon becsületes ember vagy, sohase követtél el semmi rosszat. Malvin, aki téged itt hagyott, mégis csak táncosnő volt valaha egy úri mulatóhelyen, a táncosnők pedig tudvalevőleg mind fedér életet élnek. Én mondom neked, János, így van ez jól, ahogy van, ti sohasem voltatok egymásnak teremtve. János bólintott. Jó. De ha az ember életében csak egyszer tud igazán szeretni !s 2 A volhyniai várháromszög elleni offenzívával szorosan egybefüggnek a keletgaliciai hadműveletek. Bothmer és Pflanzer-Baltin a Strypa mentén való átkelésért kemény harcokat vívnak, az oroszok heves ellentámadásokkal akarják megakasztani továbbnyomulásunkat. Hogy az oroszok itt nagyobb erőket vetettek a harcba, az annak a veszélynek a fölismerésén alapul, amely oldalról, a Dnyeszter felől fenyegeti a viszszavonulókat, ha nem állják útját a nyugat felől való üldözésnek. A Strypa mentén tehát, úgy látszik, még SZÍVÓS harcokra van kilátás. A Strypa-front északi folytatásán a Turze, Radziechov és a már Volhyniában fekvő Gorochov és Svinjucky vonalon viszzavonulásuk folytatására kényszerítettük az oroszokat. Ennek a 60 kilométeres frontnak is déli pontja, Turze, már csak 20 és néhány kilométerre van Brodytól. Böhm-Ennolli hadseregének ezen a vonalon elért újabb sikerével kapcsolatosan Höfer megemlíti, hogy Radziechovtól délre a budapesti közös gyaloghadosztály — helyesebben mondva az egyik budapesti gyaloghadosztály rohammal elfoglalt egy erősen elsáncolt védelmi vonalat s ezzel ujabb bizonyságát nyújtotta szokott vitézségének. Ez egyszer azt, hogy magyar katonákról van szó, nem is kérjük számon Hofertől, mert Budapestről remélhetőleg most már az egész világ megtudta, hogy nem fekszik Ausztriában. Annak a vereségnek, amelyet az oroszok tegnapelőtt Kobrinnál szenvedtek, tegnapra az lett a folytatása, hogy üldözés közben elértük a Muchaviec folyó felső folyását Kobrintól északra s az ellenséges utóvédekkel folytatott harcokból 3700 orosz is a kezünkön maradt. A Muchaviec, amely Pruzanytól északra ered, innen dél felé halad, majd Kobrintól északkeletre nyugati irányban folytatja az útját és Bresztlitovszknál ömlik a Bugba. Felső folyása Pruzanytól a Kobrintól északkeletre eső terepig visz és a bresztlitovszki bjelosztoki vasútvonaltól már átlag 70 kilométerre van. A Mackensen balszárnyához csatlakozó Lipót herceg hadcsoport jobbszárnya Pruzany előtt áll, balszárnya pedig a felső Nareven több helyen kiküzdötte az átkelést. Odább északnyugatra, a bjelosztoki erdő szélén levő Grodeknél (másként Gorodoknál) is hátrál az ellenség, Grodno előtt pedig a németek elérték Kuznica és Novy-Dvor vidékét. Az előbbi 20 kilométerre van Grodno erődeitől délnyugatra, az utóbbi pedig nyugatra már alig 17 kilométerre. S mialatt Grodnot nyugat és délnyugat felől így közelitik meg a németek, a vártól északra a grodno -vilnai vasút felé nyomulnak előre és 2600 foglyot ejtenek. Ugy látszik, Grodnoból Vilna felé már el is van vágva a visszavonuló oroszok utja s most már csak kelet felé menekülhetnek. Ezek után egyáltalán nem érne váratlanul, ha holnap-holnapután azt a hírt kapnák, hogy az oroszok Grodnot is feladták. Május 2-ika óta, amikor a gorlicei áttörés megkezdődött, augusztus 31-ikéig 1.100.000 orosz foglyot ejtettünk. Ezt konstatálja ma a német nagy főhadiszállás. A Pesti Hírlap kedd reggeli számában megírtuk, hogy augusztus hónapban a napi jelentések nyomán 258.000 orosz foglyot lehetett összegezni, előre jeleztük azonban, hogy a számadat, amelyet hivatalosan fognak közzétenni, valószínűleg nagyobb lesz és megállapítottuk, hogy a gorlicei frontáttörés óta foglyul ejtett oroszok száma így is meghaladja a milliót. Ma, a Wolff-ügynökség jelentésének alapján nyilvánvalóvá válik, hogy a nagy offenzíva negyedik hónapjában háromszázötvennyolcezer oroszt ejtettünk foglyul, tehát többet, mint a gorlicei áttörés után következő bármelyik hónapban. Ez az augusztusi fogolytömeg egy hónappal ezelőtt még legalább három-négy orosz hadsereg volt, amely a mi gőzhengerünknek igyekezett útjába állni. HÍRLAP 1915. szeptember 1., szerda. _ PESTI