Pesti Hírlap, 1915. október (37. évfolyam, 273-303. szám)
1915-10-01 / 273. szám
Budapest, 1915. m m évfolyam, 273. (12,845.) szám. Péntek, október 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 32 h — f Félévre 16 „ —„ Negyedévre 8 „ —„ Egy hóra 2 „ 80 „ Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 f. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a lap utolsó oldalán olvasható. SZERKESZTŐSÉG: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—45. KIADÓHIVATAL: Budapest,Vilmos császár-út 78. Telefon 26—40. FIÓKKIADÓ HIVATAL : Budapest, Erzsébet körút I. Telefon: József 62-96. » A kiegyezés kérdései. 1917 végén jár le Ausztriával kötött Vámszerződésünk, a törvény azonban azt rendeli, hogy az új kiegyezésre vonatkozólag a tárgyalásokat már 1915 végén kell megindítanunk. 1917-től még messze vagyunk, a másik terminus azonban, amely a tárgyalások megindítását szabja meg, rövidesen kopogtatni fog ajtónkon. Már csak ezen az okon is foglalkoznunk kellene a kérdéssel, ha nem volna még valaki, aki ajtónkon szintén kopogtat: Weisskirehner úr, Bécs polgármestere. Weisskirehner úr, ez a rendkívüli agilitással megáldott osztrák, aki maga is hangsúlyozza, hogy most, mikor oly kevés tribün akad, amelyen az osztrák nép hivatásos képviselői szóhoz jutnának, nem először játszsza ki magát az osztrák közvélemény reprezentánsaként. Mindig érdemes tehát figyelemmel kísérni azt, amit mond. Most azt mondja, hogy bizonyos territoriális változások a monarchia déli határán is szükségessé teszik, hogy a Magyarországgal való közlekedési és kiváltkép a Balkán felé irányuló politikában nagy változások történjenek. Azt mondja továbbá, hogy fontos változásoknak kell majd alávetni a vámtarifát is és vissza kell majd tükröződnie az új kiegyezésben azoknak a nagy állampénzügyi kérdéseknek is, amelyeket a háború óriási költségei vetettek föl. S végül azt mondja Weisskirehner úr, hogy se Ausztriára, se Magyarországra nem volna hasznos, ha már most igyekeznék egymás kezét kölcsönösen megkötni, mindazonáltal nem kell ölhetett kezekkel ülnünk most sem, hanem foglalkoznunk kell a kiegyezés kérdéseivel és pedig a tartós viszony előkészítése jegyében. Weisskirchner úrnak tökéletesen igaza van, ha arról beszél, hogy most, a háború közepette, Ausztriában kevés oly tribün van, amelyen szavukat hallathatnák az osztrák közvélemény képviselői. Magyarország ebben a tekintetben kétségkívül kedvezőbb helyzetben van, mert a háború alatt is parlamentáris életet él. De épen azért, mert amíg a háború tart, minden disszonáns hanghiba lenne , épen azért, mert a háborúval közös érdekeinket szolgáljuk, a kiegyezés kérdései ellenben kétségkívül felvetnék külön érdekeink egész komplexumát; a legelhibázottabb dolognak tartanák, ha a kiegyezés kérdéseivel már most foglalkoznánk. Most Magyarországon is csak a magyar kormány az a tribün, amely a magyar közvélemény reprezentánsaként köteles gondoskodni — nem az új kiegyezés kérdésével, hanem azokkal a gazdasági kérdésekkel, amelyek a háború forgatagában vetődtek fel s amelyek ideiglenes rendezést követelnek. Hogy csak egyetlen példát említsünk, köteles gondoskodni a megszállott lengyelországi területek szénbányáinak olyatén kihasználásáról, amely nem csupán Ausztriának váljék a melegedésére. Mindaz, amit Weisskirchner úr felvet, az új vám, vasúti, pénzügyi megegyezés, annyira nem aktuális, hogy hiszen épen az osztrákok mutatták meg, mikor a berlini vámtanácskozásra el nem mentek, mennyire lehetetlen a háború közepette ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. És pedig nemcsak azért, mert minden efajta tanácskozás kénytelen-kelletlen súrlódásokat idéz föl, hanem elsősorban azért, mert hiányzik a bázis, amelyről ki lehetne indulni, hiányzik egész jövendő európai gazdasági elhelyezkedésünk biztos tudata. Ki mondhatná meg előre, hogyan kerül ki a monarchia a háborúból , megnövekedve-e vagy megrövidülve; s ha megnövekedve, hogyan oszthatnák fel már most egymás közt a hódított területeket, éspedig nem négyzetkilométeres arányban, hanem a szóba jöhető területek gazdasági értéke, termelő- és fogyasztóképessége szerint, tehát szigorúan paritásos alapon. Hogyan jelölhetnék ki előre az új érdekszférákat, hogyan konferenciázhatnánk mindazokról a gazdasági kérdésekről, amelyekhez csak az európai békekonferencia fogja megadni az alapot? Az 1915. év végével Ausztriával megindítandó kiegyezési tárgyalásokat a magyar kormánynak ép úgy el kell halasztania törvényes felhatalmazással, mint ahogy a háború a nemzetközi szerződések 1917-iki megújítása dolgában úgyis bizonyos eltolódást fog előidézni. S addig a magyar kormány köteles ugyan az osztrák kormány kezét figyelni, de megkötni egymás kezét semilyen tekintetben sincs joga egyik kormánynak sem. S amit Weisskirehner úr mondott az uj vasúti, vám és pénzügyi politikáról s az uj kiegyezés tartós megkötéséről, arra nincs más felelet, mint az, hogy Magyarország törhetetlenül ragaszkodik az 1867-iki kiegyezésben biztosított s tizévenkint föléledő önrendelkezési jogához s mint egyenlő jogú faktor csak olyan szerződésre kész lépni, amely a háborúban vállalt domináló szerepének ellenértékeként legalább is paritásos alapot biztosít neki a béke munkájában is. Egy új vasúti politika nem zárhat el többé mesterségesen Középeurópától s nem fizettetheti meg velünk duplavágánya sinek lefektetését a más ipara érdekében. Egy új vámpolitika nem nyomhatja el a magyar ipart, amelynek a természettől fogva a Balkánra kell kiterjesztenie érdekszféráját. Egy új pénzügyi politika pedig fel se vetődhetik jogos nemzeti vágyainknak a hadseregben és a külképviseletben való teljes érvényre juttatása nélkül. A kiegyezési kérdések komplexuma a politikai kérdéseket sem hagyhatja érintetlenül. Weisskirehner úr nyilván másként képzeli az 1917-ik esztendőt, mint mi s ezért invitálgat már most a konferenciázásra. Mi azonban egyelőre nem ismerünk más feladatot, mint azt, hogy az új kiegyezéshez szorgalmasan gyűjtsük a muníciót és csak a háború végeztén álljunk vele elő. A kiegyezés összes felmerülhető kérdéseire majd csak akkor fogunk felelni, ha az ágyuk elhallgattak. Elkeseredett harcok a Ghampagneban. St. Marie-á-Pytől délre egy francia dandár áttört a legelső árokálláson és a német tartalékokkal találta magát szemben. — 800 francia fogságba esett, a dandár többi része megsemmisült. — A Somme-Py-Louainut és a Ghallerange-St-Lenehould közti vasút között a franciák összes támadásait visszaverték. — Összeomlott támadás Massigestől északnyugatra. — Massigestől északra egy magaslatot elvesztettek a németek. — A Mesnil-Ypernuttól délre levegőbe repítettek egy ellenséges állást. — Loostól északra a német ellentámadás lassan előrehalad. — Dimnaburgtól délre az oroszokat a tóközökbe szorították vissza. — Smorgontól keletre az ellenséges állást áttörték. — 1000 fogoly, 6 ágyú és 4 gépfegyver a zsákmány. — Volhyniában a Kormin patak mocsárvidékén több orosz állást rohammal elfoglaltunk és 1000 foglyot ejtettünk. Az ellenség tegnap csak a Champaggieban folytatta áttörési kísérleteit, — közli a német nagy vezérkar mai jelentése. A Lille— Arras-arcvonalon a németek nemcsak, hogy teljesen megállították az angolok előnyomulását, hanem erős ellentámadásuk következtében az első napon föladott terület jelentős részét visszafoglalták. A flandriai arcvonalon történtekre pedig a legjellemzőbb a német hivatalos jelentésnek ez az adata: „egy hadállást, amelyet két angol század tartott megszállva, fölrobbantottunkAz angolfrancia offenzíva első napján az angolok a flandriai arcvonalon is heves támadásokat intéztek a német állások ellen. A cél természetszerűen az volt, hogy ha Lille irányában az áttörés sikerül, energikusan hozzá kell látni a délkeletre eső fronttól elszakított flandriai német sereg fölgöngyölítéséhez. Minthogy azonban a főáttörési vonalon az angolok előnyomulása holtpontra jutott, természetes, hogy a flandriai arcvonal elleni támadásokat is be kellett szüntetni. így történhetett, hogy a németek folytathatták az állóharc legkonokabb formáját, az aknaharcot, ami viszont annak a bizonysága, hogy flandriai állásaikat a lehető legnagyobb biztonságban érzik. Az a két angol század, amely az említett hadállást tartotta, természetesen teljesen megsemmisült a sikeresen véghezvitt aknarobbantás következtében. A Lille—Arras-fronton, Loostól keletre a német ellentámadás lassan előrehalad. Az angolok természetesen a legkeményebb ellenállást fejtik ki, hogy a teljes kudarcot elkerüljék; azt, hogy a németek az első napon kiürített legelső vonalukig érjenek. Míg az angolok teljesen passzív módon viselkednek — holott az itteni arcvonalon rájuk hárult a főfeladat teljesítése, — a franciák a Soucheztől Arrasig délre terjedő szakaszon továbbra is elkeseredetten támadnak; nyilvánvalóan arra törekszenek, hogy a májusjúniusi arrasi csata áttörési tervét megismételjék. Az angolokban csalódtak, ez most már nyilvánvaló. Az offenzíva ugyanazon a terepen kezdődött, ahol májusban és a fejlemények is csaknem pontosan ugyanazok. A lillemarrasi májusi offenzíva idején az angolok néhány sikertelen és vérbe fúlt táma- A Pesti Hírlap mai száma 28 oldal