Pesti Hírlap, 1917. január (39. évfolyam, 1-31. szám)

1917-01-01 / 1. szám

Budapest, 1917. XXXIX. évfolyam, 1. (13,298.) szám. , jaimuár L ELŐFIZETÉSI ÁRAK I Egész évre 38 K — 1 Félévre 19 „ — „ Negyedévre 9 „50„ Egy hóra 3 „ -50 „ Egyes szára ára helyben, vidéken és pályaudvaron f. Apróhirdetteett árarszavanként köznapon 20 L vastag­ betűkkel 40 L — vasárnap 30 és 60 OtSRKTOTGCftl ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, Vampe császár-ut 78. TELEFON: m—m­ 122—92 1831—83 122—M 122—05. (Éjjel 122—91 m—62 hívandó.) FI­ÓKKI­ADÓHIVATAL: Budapest, Ensaubet-körút . Telefon: József 62—64. Concyssimstym est. Még fejünkben a koronázó napok kel­lemes mámora s mikor bizakodva szeret­nénk a harmadik háborús új esztendő küszö­bére lépni: egy kurta bécsi hít, mint valami hideg zuhany, ráeszméltet bennünket a rideg valóságra. A Reich­sporit, a cenzúra engedélyével, bejelenti, hogy a gazdasági kiegyezés záró jegyzőkönyvét a két kormány aláírta. A ki­egyezés tehát perfekt s akár akarjuk, akár nem, emlékezetünkbe tolakodnak mindazok a nyugtalanító momentumok, melyek a ki­egyezés tárgyalásai és vajúdásai nyomán már rég ideje ki­sértettek. A világháború nagy földrengése bizonytalanságot hozott egész életünkbe. Maga a parlament a saját egyoldalú elhatározásával hosszabbította meg életét. Hogy ilyen körülmények között van-e joga ennek a parlamentnek olyan mélyreható intézkedésekre, mint a két ál­lam gazdasági kiegyezésének rendezése, egy­magában is nagyon kétes. Tisza István is nem egyszer hangoztatta ennek következté­ben, hogy csak a törvényben előírt tárgya­lásokat tartja kötelességének folytatni s az alapelvekre nézve keres megegyezést, de a kiegyezés megkötését, ha kényszerítő körül­mények mást nem parancsolnak, a jövő or­szággyűlésnek óhajtja fentartani Velünk együtt az ellenzék egyedül helyesnek ebben a helyzetben a provizóriumot ítélte, amit a kormány perkorrestált, de ami a berber­kormány rövid korszakában már majdnem a valószínűségek birodalmába került. Más­részt innen is, onnan is, mindenféle ellen­őrizhetetlen forrásból, olyan hírek kerültek forgalomba, hogy a kiegyezési tárgyalások a hosszabb lejáratú szerződés jegyében in­dultak s a nyugtalanság, melyet a hírek kel­tettek, csak öregbedett, mikor a magyar kormány az ellenzék ismételt interpellációi elől kitért , a szükséges megnyugtatással állhatatosan adós maradt azon a címen, hogy tárgyalások közben minden felvilá­gosítás vagy nyilatkozat gyöngíthetné a magyar álláspontot Itt voltunk és vagyunk tehát a teljes kiegyezési napfogyatkozás sötétségében. Senki sem tudja az országban, hogy milyen alapon folytak a kiegyezési tárgyalások. A szakértő köröket, akiknek máskor jutott némi betekintésük a tárgyalásokba, egyálta­lán meg se hallgatták. Azt a természetes és el nem utasítható igazságot, hogy a térkép bizonytalansága, a gazdasági helyzetben be­állható eltolódások valószínűsége s általában a háborús változások következtében most nem volna tanácsos részleges megállapodá­sokat­ kötni, nem vették tekintetbe, hanem, a Reichspost jelentése szerint, aláírták a ki­e­evezés záró jegyzőkönyvét. S az évforduló küszöbén most fölébrednek bennünk az ösz­szes nyugtalanító momentumok. Tehát a folytonos változások napjaiban mégis meg­kötötték a gazdasági kiegyezést­. S ha már, minden józan megfontolás ellenére, a terü­leti, pénzügyi és gazdasági ingadozások ide­jén, megkötötték a kiegyezést, vajon tíz esztendőre kötötték-e meg, amint azt Deák Ferenc alkotása kifejezetten előírja, vagy pedig tíz esztendőnél hosszabb időre, amint azt az ellenőrizhetetlen hírek mondták , a kormány meg nem cáfolt? Szeretjük hinni, hogy ez, legalább ez az egy, csak híresztelés fog maradni és igaznak nem bizonyul Mert ha kétséges, hogy ennek a saját elhatározá­sából meghosszabbított parlamentnek van-e joga így­általán az új kiegyezést megkötni, az még csak nem is kétséges, hogy a kor­mánynak a törvénynek tiltó rendelkezése szerint még csak joga sem volt más alapon tárgyalni, mint a tízesztendős szerződés alapján. A törvény kifejezetten írja elő, hogy a gazdasági kiegyezés tíz esztendőről tíz esztendőre kötendő. Akár tizenegy esz­tendőre, akár húszra vagy huszonötre köti le tehát egy kormány a jövendő generáció kezét, ugyanolyan törvényszegést követ el, mint ha száz esztendőre köti le. Tizenegy vagy száz esztendő egyformán törvénysze­gés. Mert még tárgyalni sem szabad tíz esz­tendőnél hosszabb kiegyezésről, míg az erre vonatkozó törvényes tilalmat új törvénynyel meg nem szüntették, Deák Ferenc alkotása pedig egyelőre nincs megváltoztatva. Olyan kiegyezést, mely a magyarság érdekeit a nemzetnek a világháborúban ki­fejtett érdemei szerint védené meg, ettől a kormánytól nem remélünk. Akkor sem, ha az új kiegyezés a törvényes tíz esztendős tar­tamra szólna egyébként. De most már teljes megnyugtatást várunk. A szükséges titok­tartás ürügyét nem lehet tovább emlegetni, ha egyszer a kiegyezést perfektuálták. Consummatum est. Tessék tehát most már nyltan és világosan beszélni. Csak egysze­rűen gyönge kiegyezéstől kell-e tartanunk, vagy olyantól, amelyről még tárgyalni is csak törvényszegéssel volt lehetséges Azenten MrczMke: szankció, ripnfen­,tud­a. Mi visszavetettük a brallai BiLdtől*®. A Buzen folyótó! nyugatra heves harcok után megtörtük K­­eltemér állását. — feisel főherceg tiadcsoportjának sikeres harcai. 1/ttt/KiM ,'J ' ÍM'IA* /I­A'1.1 /• 1. — . 2. * 7 ti Lriand francia miniszterelnök decem­ber 30-án este az Egyesült Államok párisi nagykövetének átadta az ent­ente válaszát a központi hatalmaknak a béketárgyalások megkezdésére vonatkozó jegyzékére. Az erre vonatkozó tudósítást a Havas-ügynökség, a francia kormány félhivatalosan adta ki; a tudósítás elöljáróban megállapítja, hogy a központi hatalmak békeajánlatára adott vá­lasz Belgium, Franciaország, Anglia, Olasz­ország, Japán, Montenegró, Portugália, Románia, Oroszország és Szerbia válasza. Egyelőre nem kaptuk meg a jegyzék szószerinti szövegét, amit a Havas-ügynök­ség közzétesz, az, úgy látszik, a jegyzéknek főbb vonásaiban való részletes ismertetése. Tiltakozással kezdődik a válasz: a szövetségesek nem nyugodhatnak bele, hogy a központi hatalmak az ententera akarják hárítani a háborúért való felelősséget és til­takozn­ik a központi hatalmak ama megálla­pítása ellen, hogy Németország, Ausztria-Magyarország és szövetségeseik győztek. Ez a valótlan kettős állítás — mondja a jegyzék — alkalmas arra, hogy minden tárgyalási kísérletet már eleve haszontalanságra ítél­jen. Az entente — mint az a jegyzék szöve­géből kitűnik — a háború kitöréséért a köz­ponti hatalmakat teszi felelőssé, a győzelem kérdésére vonatkozólag pedig megállapítja, hogy Németország ajánlata kizárólag az európai haditérképre támaszkodik, amely a helyzetnek csak átmeneti, külső képét fejezi ki és nevki állapít­ja meg az ellenség valódi erejét- Hogy mi a központi hatalmak valódi ereje az entente szerint, arra is rámutat a jegyzék: Németország és szövetségeseinek közvéleményét, amelyet a gazdasági h­ínség szétmorzsolt, összetolt ama végső erőfeszí­tések alatt, amelyeket ez országok népeitől megköveteltek. A válaszjegyzék lényege:­­az entente megtagadja azt, hogy egy minden őszinte­ség és jelentőség hián levő javaslat­tal foglalkozzék; az entente újra kijelenti, hogy a béke nem lehetséges mindaddig, amíg a megsértett jogok és szabadságok visszaállítására, a nemzetiségek alaptörvé­nyeinek elismerésére, a kis államok é­lélsza­badságára vonatkozó biztosítékkal nem bír, amíg nem tudja határozottan, hogy oly ren­dezés történik, amely alkalmas arra, hogy a világ biztonsága egyedül igaz zálogait megadja. Ezek volnának tehát nagy álta­lánosságban az entente békefeltételei: szankció, reparáció és garanciák (megtor­lás, jóvátétel és biztosítékok). Az entente jegyzéke meg­gállapítja, hogy a szövetséges hatalmak békéhez való ragaszkodása ma éppen olyan erős, mint volt 1914-ben és konstatálja, hogy lehetet­len egy minden jelentőség és őszinteség nélkül való javaslattal foglalkozni, mert hiszen a feltételek közlése nélkül történt kezdeményezés nem békeajánlat. Ez tehát annyit jelent, hogy azon az alapon, amelyet a központi hatalmak jelöltek meg, hogy az entente felelős a háborúért és hogy Német­ország és szövetségesei győztek — nem le­het tárgyalni, mert ez nem volna egyéb, mint „egy német békének az ententera való erőszakolása". Az entente új alapokat jelöl meg, merev ellenkezőjét annak, amit a köz­ponti hatalmak fektettek le december 12-iki jegyzékükben. Feltűnően hangsúlyozza a jegyzék az enterite-államok egységét és azt, hogy a köz­ponti hatalmak békeajánlata országai köz­véleményét nem tudta megtéveszteni és megállapítja azt is, hogy Németországnak és szöveségeseinek nyilatkozata valójában nem egyéb, mint „egy jól kiszámított kásérlet a háború további fejlődésébe való beavatko­zásra." Így fest az első lók, amelyet a köz­ponti hatalmak diplomáciája az entente-tól kapott. Appellál a semleges államok köz­véleményére is a jegyzék, amikor azt mond­ja, hogy a semlegesek nagyon is világosan látják, hogy Németország terveit segítenék A Pesti Hírlap mai száma 8 oldal.

Next