Pesti Hírlap, 1917. március (39. évfolyam, 60-87. szám)

1917-03-01 / 60. szám

iunapst, IM. XXXII. évnyam, 60. (13,357.) szám. Gyülös, március 1-ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ész évre ...... 38 K f Félévre ......... Negyedévre ...... 9­­ 60„ Ejgi bóra ....... szára ára helyben, vidékei­ és pályaudvaron 12 t. Apróhirdetések ára: szavanként köznapon .50 t vastag betűkkel 80 t •— 1 ternap 40 és 03 f.Pesti Hírlap SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, Vilmos császár­ út 78. TELEFON: 122—81 122—92 122—93 122—94 122—95. ■ (Éjjel 122—91 122—9. hivandó.) FIÓKKI­ADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet­ körút 1. Telefon: József 52—CS. II közönséghez! A budapesti napilapok által február 22-ikén hozott határozat értelmében március 1-én reggeltől kezdve a budapesti napilapok kénytelenek terjedelmüket nyolc, hat, négy és két oldalra leszállítani, mert a papírral való ellátás nem javult és a készletek az el­múlt hét folyamán tetemesen csökkentek. A kormány kellő intézkedései azonban azt a biztos ,i­­­ényt keltik, hogy ez a papir­­hiány csak múló természetű, a lapok rövid időn belül ismét abban a helyzetben lesz­nek, hogy az eredeti terjedelemben jelenhet­nek meg. Budapest, 1917. február 28. Az összes budapesti napilapok, I az­ériás és a törpék. A németségnek legigazibb felsőbbsége m­ár az 1870—71-iki háborúban kétségtele­nül az volt, hogy a válságos, idő minden rendkívüli feladatára és a hadi ■őrs minden súlyos próbájára akadt teljesen rátermett emberük akadt olyan kiválasztott férfin, aki mindenkép magában foglalja össze népének szellemét és erkölcsét. Ugyanez a történelmi szerencse kíséri a német nemzetet mai világ­rengető küzdelmében is. Moltke hadvezér­ gloriozus öröksége mondhatjuk elak iztatla­­nul átszállóit Hindenburgra. Viszont a pol­gári kormányzat terén, ha Bethmann-Hob­lem is üti meg Bismarck alkotó lángel­méjének mértékét, mindig elismerhetjük róla, hogy a nemzetek, országok, világrészek ez iszonyú összecsapása közepett­e is ural­kodó erőnek bizonyul, nagy és diadalmas vezetőnek válik be. Milyen lelki egyensúly, milyen biztos áttekintés, milyen közvetlen belátás nyilvánul minden beszédében és az ő klasszikus tiszta ítéletével való összehason­lításban mennyire elhalványul mindaz a káprázatos szónoki fény, amelyet az Asquithok, Briandok, Lloyd-G­eorgeok, Bissolatik kifejtenek. A háborús korszel­lemnek rikító és torzító tükrében is, amely előtt az entente-nagyságok oly nevetséges mód feszelegnek, az ő alakja nyugodtan, biztosan nő a történelmi magaslat felé. Be Bethmann-Hollweg egyéni és po­litikai értékét még előnyösebben tünteti föl az a másik összehasonlítás, amikor bizo­nyos magyar államforfaság mellé állítjuk, amely pedig az ő egyenrangú társának és az ő legjobb segítségének szeretne elismer­tetni. Ebben a tekintetben az ő tegnapi be­széde igazán nevezetes adalékkal és nagy­szerű tanulsággal szolgál. Beszédének ama belpolitikai részét értjük, amelyben a német kancellár kifejti nézeteit a német nép jö­vendő kormányzati rendszeréről és a parla­mentben hangoztatott demokratikus követe­lésekről. Milyen magvas és tömör sz­erkezetű tételek, milyen reális erejű, de mélyen járó igazságok, milyen bölcsészt, de mégis min­den doktrinérségtől ment meggyőződések. Mint alapeszme pattan ki az a mondat, hogy az új idő egy megújhodott néppel van itt, amelyet ez a hatalmas háború teremtett meg. És a kancellár visszautasítja a szokott ki­fejezést: „új tájékozódás“, mintha ez a tá­jékozódás a mi tetszésünktől függne és ki lehetne térni az uj belátás elék Hogy itt ez a luminosus fölfogás a Tisza Istvánokhoz és Sándor Jánosokhoz, akik, ha csak a hazát­­dicsően védő katonák választójogát hozzák előttük szóba, azt felelik, hogy nem lehet amolyan „incidens“ okából választórefor­mot teremteni? Nem kúszó, csúszó férgek­nek tűnnek-e föl ők a hatalmas német tölgy tövében? Mit is kúsznak-csúsznak, csak bújjanak el egészen a világháború inciden­sének útszéli porában. Bethmann-Holleng épen a háborús átalakulásból vonja le azt a tanulságot, hogy annak a német erőnek, amelynek, összefoglalása teszi egyedül lehe­tővé a háború megnyerését, a háború után is meg kell teremteni a szabad működés terét. Bethmann-Harweg pedig, akit az entente államaiban a f­eudális-militarisztikus junker­politika legfőbb előharcosának állítanak be, tagadhatatlanul konzervatív szellemű állam­­férfiú. Az ilyen élő és nyílt konzervatívség óriásához mérve ugyan mi lehetne Tisza István, a hamisított parlamenti uralom min­denható generalisszimusa egyéb, mint az alchimista liberalizmus törpe homunku­­lusza? Bethmann-Hollweg ugyan ma sem es­küszik modern utcai jelszavakra és kimond­ja, hogy semmiféle pártprogramra ebben irányítani nem fogja. Mi sem irányíttatjuk magunkat ily jelszavak által, mert tudjuk, hogy nálunk az általános, egyenlő szavazat­jog kérdése még sokkal bonyolultabb pro­bléma, mint Németországban. De aki azt mondja, hogy a világháború ennek a kér­désnek alakulását nem befolyásolja, az va­­kon és süketen halad el az idők lángoló és dübörgő krátere mellett és pillanatig sem értette meg a körülötte folyó óriási esemé­nyeket. Hiszen a ránk szakadt szörnyű meg­próbá­ltatások és gyászos romlások között­­ örömmel vehetnék, hogy a világháború maga olyan új módot teremtett, olyan új utat nyitott, amelyek a bonyodalmas feladat természetes, fokozatos megoldását megköny­­nyítik és a kikerülhetl­en, demokratikus élő­­haladást biztos átmenetek rendjén a meg­valósuláshoz viszik. Katonáink választó­joga itt az első cél! A német külügyi államtitkár nyilatkozatai. A német-dán tárgyalások nem érintik az Anglia elleni zárlatot . A washingtoni svájci követ meghiúsult közvetítése Németország és az Unió között — A valeputa nai út két oldalán több magaslatot rohammal elfoglaltunk. — 1300 fogoly, 11 gép* fegyver, 9 aknavető. — A mestxanesta alagut-támaszpontot kiürítettük. Két amerikai ad pusztult el a Lacon­éval. Zimmermann külügyi államtitkár a német birodalmi gyűlésén ülésén nyilatko­zott a dán-német tárgyalásokról, amelyek jó úton haladnak és a washingtoni svájci követnék arról a kísérletéről, hogy közele­dést hozzon létre Németország és az Unió között. Ez az utóbbi kísérlet, mint már is­meretes, meghiúsult. Hogy dán-német tárgyalások folynak, az a dán sajtó indiszkréciója folytán jutott nyilvánosságra. Részletekkel természetesen nem szolgálhat az államtitkár, de kijelent­heti, hogy a megegyezés semmiben sem fe k­orlátoznia Németországnak Anglia ellen ki­­hirdetet tengeri zárlatát. A svájci követ közvetítési kísérlete tudvalévően azon feneklett meg, hogy Lan­sing a tárgyalások újrafölvétele előtt a né­met ter­­éri zárlat visszavonását kívánta. • Végül, a hollandi gőzösök megtorpedó­zásáról emlékezett meg Zimmermann. Re­méli, hogy új, sajnálatos esetből, melynek egy­általán nem­ oka Németország, az összes sem­legesek levonják a konzekvenciát, nem kül­dik hajóikat a tiltott területekre. Ezzel biz­tosítják azt is, hogy Németország hamarabb éri el célját, mely az övékével közös: a ten­gerek szabadságát.* Két chicagói hölgy megfagyott a La­conia megtorpedózásánál és Wilson már összeült Lansinggal tanácskozni: ez az a „nyilvánvaló cselekedet”e, amit Németor­szág részéről szándékos támadásnak lehet minősíteni. Három telén a háborúnak vajon hány ezer férfi fagyott meg Európa harc­terein és a frontok mögött hány nő és gyer­mek? De mi ez ahho­­ képest­, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül torpedózták meg a La­­coniát s ezért két amerikai hölgynek kellett a hideg tenger vizétől átáznia s megfagynia? Mi nem gondolunk anyagi érdekekre“ — mondta Wilson a szenátushoz intézett üze­netében, melyben fölhatalmazást kért min­den eshetőségre. Lám, a véletlen még : ro­mantikus szint is adhat Wilson minden anyagiságtól mentes politikájának: két meg­fagyott chicagói hölgy pusztulása kiált megtorlás után. S most már csak az az egy kérdés marad fönn a kutató történetírás számára: mit tett volna Wilson, ha a Laco­­niát annak rendje s módja szerint előzetes figyelmeztetés és biztonságba helyezés után torped­ózza meg a német tengeralattjáró s a két könnyen öltözött chicagói hölgy mégis megfagyott volna? Da Wilson alighanem er­re a kérdésre sem maradt volna adós dió­nak a válaszszák ne tessék télen torpedózni, tessék megvárni a tavaszt. * A valeputnai út két oldalán József főherceg hadcsoportjának csapatai roham­mal elfoglaltak több ellenséges magaslati állást, foglyokban 12 tisztet, 1300 főnyi le­génységet, zsákmányban pedig 11 gépfegy­vert és 9 aknavetőt szállítottak be. Ezzel szembeni a mesticanestii alagút-támasz­­pontot a védelmi művek szérombolása után a támaszpont kedvezőtlen fekvése miatt az ellenség beavatkozása nélkül sürítették. Úgy látszik, a két esemény között szoros kapcsolat áll fönn. Az Aranyos- Besztercétől keletre fekvő, a Kirlibaba— Dornavatra utat fedező magaslati állások elfoglalása nyilván arra irányul, hogy az ellenség számára használhatatlanná tegyük a mesticanestii pozíciót, amelynek föladása elkerülhetetlenné vált, minden valószínű­ség szerint azért, mert az oroszok ezt az állást lassanként olyan ostromgyűrűvel vették körül, amely végül ezt az erős had­aikét teljesen neutralizálta. A háború során most történt meg első ízben, hogy az oroszok a mesticanestit emeletszerűen épí­tett záróállásnak birtokába jutottak. Ha e pozíció ki­ürítésére határoztuk el magunkat, A Festi Hírlap mai szákm­a­i oldal

Next