Pesti Hírlap, 1918. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1918-02-01 / 27. szám

\ •.\Vx Budapest 1918. •.1­ti v XL évfolyam, 27. (13,644). szám. * v február L­etönZETEM ÁRAK: Esrési ém bet K—t Félém ....»«•.«. 28 „ Negyedévre IS „ —„ felgy hóra­­ „ 60„ Egyes szám ára helyben és vidéken 18 filér, pályaudvarion. 20 fillér. Apró fo­rdsztuk as apró hirde­tési rovat élén közölt dij-sza­­bás aserint számíttatnak. SZERKESZTŐSÉG­I KIADÓHIVATAL: Budapest, Vilmoe csíelár­ uló 78. 0 TELEFON: 122—01 122—92 122—89 122—94 122—90. (Éjjel 122—01 122—92 hívandó.) FIÓKKI­ADÓHIVATAL: Budapeec, JEnsébefc-kömt . Telefon: J­wsef 62—96. (Merít programmra. Sx a programra, melyet Wekerle Sán­dor miniszterelnök a képviselőház csütör­töki­­ülésében kifejtett, célja szerint párt­programm volna, mert hiszen pártot és pedig egységes pártot akar toborzani a kom­ány mögé, de mégis több vagy kevesebb a pártprogrammnál,­­ mert egyszersmind kormányzati programm. Több azért, mert ami benne helyet kapott, az csupa aktuális probléma, csupa belátható időn belül megoldandó feladat, melyek köz 20l egy­ik sem tolható ki a pártprogramra ok természetrajzából ismert módon úgyneve­zett kedvezőbb időkre, tehát csupa realitás; de, ha tetszik, kevesebb is, mint rendesen a pártprogrammok, mert hiányzanak belőle azok a csillogó, elvi állásfoglalások, po­­litikai füvek növését is előre eszkomptáló ígéretek, azok a mindenfelé tetszelgő és kas­cérkodó politikai pávafarkak, melyekkel a pártprogrammok nem egyszer a belső sze­génységet is eltakarhatják s melyek az ob­jektív kritika és ellenőrzés alól a jobb jövő emlegetésével könnyen kivonhatók. Weker­le nehezebb helyzetben volt. Neki kormány­as programmal kellett pártot toborzania. Neki realitásokkal kellett lelkesítenie. Neki nem virágokkal, hanem sóval, kenyérrel és földdel kellett leánykérőbe mennie. (Ámbár hiszen talán a leányzó is tanult a háborúban s ma már többre tarthatja ezeket a virágok­nál.) Nézzük tehát a kormányzati program­mot reális szemekkel Wekerle a világháború kiegyenlítő erejéből indul ki. A világháború eltemetett egy világot, de nem múlhat el anélkül, hogy egy új világot teremtsen a romok fölött. Tenger vérnek omlásából nem emelkedhe­tik ki a régi ember, a régi vágyakkal, a régi ideológiával. A bűnök helyett, melyek a katasztrófát törvényszerűséggel fölidéz­ték, meg kell szü­letniök az erényeknek, me­lyek egy új katasztrófát ugyanolyan tör­vényszerűséggel kizárnak. A kormányzati programm uralkodó gondolatának tehát ki­egyenlítő törekvésben hozzá kell simulnia a világháború tanításához. Három ponton ke­resi ezt a kiegyenlítő munkát Wekerle kor­mányzati programmja. Elsősorban szociális téren. Itt voltak legkritikusabbak az ellen­tétek, legveszedelmesebbek a súrlódási felü­letek. Meg kell tehát találni a kiegyenlítést egyrészt a jogok becsületes elosztása, más­részt a birtokok hozzáférhetősége s végül a felekezetek harmóniája által. Ezért hang­súlyozza a kormányzati programm az álta­lános választói jog mindenekelőtt való el­intézését,­­még pedig, amint gróf Apszonyi Albert később a miniszterelnökkel való megállapodás alapján kijelentette, a be­nyújtott javaslat formájában, minden meg­alkuvás nélkül­, továbbá a kath­olikus auto­nómia és az 1S4S: XX. t.­cikk megvalósítá­sát s végül a Mibizományoknak olyan érte­lemben­ való kezelését, mely a föld felsza­badulásával az államfőttartó magyar faj helyhezkötését teszi lehetővé. A két első kér­dés már javaslat formájában fekszik a tör­vényhozás előtt, ami pedig a birtokpolitika szociális és nemzeti vágányokra való­ állí­tását illeti, az már azért se várathat magára sokáig, mert e tekintetbe® még a mai pár­tok között sincs komoly nézeteltérés, vagy legalább is elég komoly az a nyomás, me­lyet­­az idők parancsa gyakorolni tud, hogy még a retrográd hajlamú pártok se merje­­­nek ellene ágaskodni. Szociális téren tehát a kiegyenlítés reális alapjai le vannak vetve a kormányzati programmban. A másik pont, ahol Wekerle kormány­zati programmja a kiegyenlítést keresi: a magyar hadsereg kérdése. Nem a acarun­k századokig visszanyúlni, csak az utolsó,­­forróbb évtizedekre emlékeztetünk. Mi­óta a szabadságharcban kiomlott vér meg­pecsételte magyar hadsereghez való jogun­kat, nem volt konfliktus, melynek titokza­tosságába és szövevényébe nem meredt vol­na be a francia drámaírók ismert receptjé­­­nek változata: keresd a Hadsereget! Ha valamit meg kellett csinálni, holott nem akartuk s ha valamit nem csinálhattunk meg, holott akartuk, mindig megtalálhat­tuk valahol a háttérben a h­adsereg ilyen vagy olyan állítólagos érdekét és befolyását. Kormányok jöttek és buktak, pártok szü­lettek és múltak el, konfliktusok nőttek régi konfliktusok tetejébe, mindig a hadse­reg miatt. S ha kipróbált királyhűsége da­cára olykor konfliktusba keveredhetett eg a nemzet még koronás királyával is, az is csak a hadsereg kérdése miatt volt. A kiegyenlí­tés ezen a ponton talán mindenekfölött való nagyfontosságú. És Wekerle kormányzati programmja azt a korszakos üzenetet hoz­hatta meg a nemzetnek, hogy a magyar had­seregre vonatkozó kívánságunk és törekvés­­ünk a koronás király rokonszenvével talál­kozik. Súlyos és ismétlődő konfliktusokon átvergődve, végre föllélegzik a nemzet. De nem politikusoknak s nem pártoknak felel­jön érte a dicséret, hanem az ifjú koronás királynak, aki nem hiába figyelhette a lö­vészárkok közelhúzó világában a magyar lelket és a magyar hűséget, de íme, a leg­teljesebb megértéssel is hajlik le a magyar nemzethez, hogy kivegye lelkéből a tüskét, annyiszor kiújuló sebeink állatoó okozóját A magyar hadsereg, melynek követelése a szabadságharc véréből nőtt ki, most a világ­háború vértengeréből megvalósulva készül kiemelkedni, hogy­ soha többé még pillanat­nyi félreértést se támaszthasson nemzet és korona között. 1848 és 1918 itt úgy kapcsoló­dik egybe, tz­int kezdet és a befejezés, mint vágy és teljesülés. A harmadik pont, ahol a kiegyenlítés­nek érvényesülnie kell, a gazdasági kérdés. A kormányzati programra gazdasági tekin­tetben hangsúlyosan kiemeli az önálló gaz­dasági berendezkedéshez való jogunkat. S akik az önálló vámterületet nem tekintik és nem tekintették soha öncélnak, hanem csak eszköznek, hogy iparunkat fejleszthessük és nyersterményeinket itthon dolgozhassuk föl, ebben a hangsúlyos, kijelentésben ak­kor is megnyugodhatnánk, ha a világháború konjunktúráján kívül más nem is indokol­ná a Németországgal és­­ Ausztriával való gazdasági szövetkezést. De mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy nemcsak a világhelyzet teheti könnyűvé szabad elhatározásunkat, hanem egyéb is. A magyar hadsereg meg­valósulása a magyar ipar megvalósulásá­nak kulcsát is meghozza nekünk. Mihelyt megvan a mi külön magyar hadseregünk, mely a maga fölszereléséről természetesen csak itthon gondoskodhatik, a nagy szük­séglethez hozzá kell nőnie a nagyobb ipari termelésnek is. És ha ilyenformán a föllen­dülő magyar ipar lehetővé teszi, hogy szük­ségleteinket magunk lássuk el , hogy ipari behozatalra, legalább olyan exorbitáns mé­retekben, mint idáig, ne legyünk rászorulva, akkor már a külön vámterület kérdése gaz­dasági fontosságából is veszít. Látjuk és agitációs szempontból meg is tudjuk érteni, hogy lesznek gáncsoskodók, akik tegnapig a választójog kedvéért még minden egyébről hajlandók voltak megfeledkezni, holnap ezen a ponton megpróbálkoznak valami agi­táció­val, csakhogy a maguk különállását a választók előtt görögtűzbe vonják, de nem hiszszük, hogy a lövészárkokból új lélekkel hazatérő magyarok a görögtüztől meg hagy­ják magukat téveszteni. A görögtűz is olyasmi, mint a kortesvilág egyéb rekvizi­tumai voltak. A világháború után az ilyen dekoratív dolgoknak nem lesz többé jelentő­ségük. Az a füst, mely az épülő gyárak ké­ményéből fog fölfelé szállani, többet fog a népnek az iparfejlődésről elmondani, mint a kortesvilág görögtüze és frázisrakétája. Wekerle reális kormányzati pro­grammja legjobb hitünk szerint egy közös hajlékba terelheti mindazokat, akik tanul­tak a világháborúból , egy nagy, erős, megelégedett Magyarországr­ól szőttek ál­mokat. Minden becsületes magyar hazafi csatlakozhatik az új párthoz, az egyetlen tilalom, mely az új hajlék kapuja fölé oda van szögezve: a tiszta szándék és a hátsó gondolat nélkül való együttműködés. Mert akik el szeretnék ugyan hitetni magukkal és másokkal, hogy őket csak a radikálisabb választójog választja el „ma még" az új párttól, tévednek és megtévesztenek. A munkapárttal nincs koncentráció. Nem ú­ választójog, hanem egy világ választja el őket a mai rendszertől. Ez a rendszer a vi­lágháború tisztító tüzéből kelt életre, őket a sópanama hullámai dobták egyszer fölszín­re. Ez a rendszer a kiegyenlítést keresi, ők a viszály maervát hoznák az alakulásba. Ez a Pesti Ek­tíro saai száma 18 oldal

Next