Pesti Hírlap, 1918. április (40. évfolyam, 78-102. szám)
1918-04-02 / 78. szám
PESTI HÍRLAP 1918. április kedd Német sikerek a tmrn és az Olse kozott 60 kilométert* fronton megindult a németek támadása a fölvorulosban levő friss kafteln hadtestek ellen. — Az elvesztett állások visszaszerzésére irányuló francia ellentámadások meghiúsultak. — A foglyok száma 75.000-re emelkedett. — Visszavert földerílő olasz előretörések a délnyugati fronton. „Moreuil és Noyon között megtámadtak az újonan harcba, vetett, felvonuulóban levő francia hadtesteket". Ludendorff húsvét vasárnapi jelentésének ebből az adatától arra lehet következtetni, hogy az entente tartalékseregének részei végül megérkeztek a csatatérre, Hindenburg azonban nem várta meg azt a pillanatot, amelyet Foch tábornok, a nyugati angol és francia front generalis szásza szemeled az általános támadás megindítására, megelőzte a felsorakozásra készülő ellenséget, nekirontott. Az új entente-fővezérnek Hindenburg nem adott alkalmat ahhoz, hogy az iniciatíva megragadására törekedjék. A francia félhivatalos hadikommentárok napok óta emlegették, hogy az entente manővíírozó seregének megérkezése meg fogja változtatni az egész helyzetet, ha majd támadáshoz lát, megsemmisítik a német offenzíva eddig elért eredményeit. Két napi pihenő alatt Hindenburg nyilván átcsoportosította hadosztályait és közel 80 kilométeres fronton újra támadásba kezdett. Jellemző, hogy a támadás után bekövetkezett helyzetet hogyan értékelik az angol és a francia jelentések. A francia vezérkar jelentése azt a beállítást alkalmazta, mintha a németek célja a front kettős áttörése lett volna, teszi ezt természetesen azért, hogy azután konstatálhassa: „Moreuil és Lassigny között tökéletes kudarc érte a németeket". Az angol hadügyminisztérium, azonban másképe jelent. Miután előrebocsátja, hogy a Sommetól délre az angolok megtartották állásaikat (a győzelemcsinálásra Londonnaképpen oly szüksége van, mint Parisnak) , azzal folytatja, hogy a francia front ellen intéseit heves támadások lehetővé tették a németeknek, hogy az Avivtól nyugatra, továbbá Montdidiertől délre és délkeletre előbbre ,jusssanak. Kár is volna, ha a közös főparancsnokság mintájára az entente csak egy, közös vezérkari jelentést adna ki, hogyan lehetne akkor az egyik szövetséges hadijelentéséből a másik szövetségest ért kudarcot konstatálni" így, a német, francia és angol kommünikék egybevetéséből meg lehet állapítani a németek tárgyilagosságát; induljunk el hát Ludendorff jelentésének nyomán. X' ... * / A legutóbbi két Csatanap azon a stratégiai előnyön kívül, hogy az iniciativat továbbra is--megtartották, újabb taktikai sikereket hozott a németeknek. A harcok a Somme és az Oise közötti derékszögalakulatú fronton folytak le. Míg a déli szárnyon, Montdidier és Noyon között Hindenburgnak nyilván az volt a célja, hogy az ellenség megtámadásával zavart okozzon és megakadályozza nagyszabású ellenoffenzívájának kifejlődését, az északi szárnyon való támadással kétségkívül az Amién® birtokáért megvívandó csatát készítette elő. A német legfőbb hadvezetőség itt újra a bevált stratégiát alkalmazta: a két szárnyon való előretörésnek az oldaltámadásokellen való védekezés volt a célja, hogy ezalatt a centrum jelentősebben előretörhessen. A Luce-patak két partján Hongard-t és még néhány helységet foglaltak el a németek, Montdidier szakaszán pedig Fontaine, Mesnil és Assainvillers falvakat kerítették hatalmukba. A taktikai főtámadás Moreuil és Fontaine között történt és azzal a sikerrel járt, hogy a németek elfoglalták az Arachiserdöt és a Moreuiltól északra emelkedő magaslatokat. Moreuilt magát a franciák váltakozó harcok után meg tudták tartani. Foch tábornoknak itt minden erejével arra kellett törekedni, hogy az Avre-on való átkelést megakadályozza, ellenkező esetben az Avretól Noyonig terjedő frontját a stratégiai átkarolás veszedelme fenyegette volna: ennek a frontszakasznak Moreuil a fáraópontja. A várostól északra fekvő magaslatok azonban a németek birtokába kerültek. Ha az elkeseredett harc után konszolidálódott helyzet megváltosuék, az Amiens körül tomboló csata új fordulat elé érkeznek. A helyzet kritikus voltát talán eléggé jellemzi egymagában az is, hogy az Avre és Oise közötti csatatér két szakaszán két különböző irányú arcvonallal harcolnak a franciák: Moreuiltől Montdidierig kelet felé, Montdidiertől Noyonig észak felé fordított arccal harcolnak. A derékszögalakulatú front stabilitásának megingatása olyan zavart okozna a francia vonalon, hogy az ellenoffenzíva folytatásáról aligha lehetne többé szó. Montdidier és Noyon között a németek az egész fronton részletsikereket vívtak ki, a térképünk feltünteti az elfoglalt helyeket. — ezek közül azonban kétségtelenül a legjelentősebb a Noyontól délnyugatra levő Revaud-erőd eleste. Az Oise völgyének ez a záróerődje dominálja a Compiègne felé vezető utat. A Hutier-sereg itt erősen nyugtalanítljt az ellenséget, amelynek most már számolnia kell a Chaunv s sakaszán bekövetkező újabb harcokkal is. Német lapjelentések szerint az entente eddig legalább 17 hadosztálynyi vérveszteséget szenvedett, a 75.000 főnyi foglyon kívül. Legutóbb rámutattunk arra, hogy a franciák 40 kilométeres széles frontot voltakkénytelenek az angoloktól átveni, ami, mint megjegyeztük, legalább 16—20 hadosztály igénybevételét jelenti. Ennyi divízióval kellett a franciáknak az angol fronton támadt rést betömni; ez is egyik oka volt annak, hogy a manovrírozó sereg nem léphetett föl onenzire. . . . Mialatt a harc újra kiélesedett és a legfeszültebbé alakult, mialatt a francia hadosztályok sorra fölhasználódnak, Hindenburg új üzenetet küld. „A franciáknál nem szabad azt hinniük, hogy azok az új véráldozatok, amelyeket ránk kényszeritttek, hiába történtekVissza kell emlékeznünk Hertling kancellár februári beszédére, amelyen fölajánlota a békét az ententenak, vissza kell emlékeznünk a versas Hein entente-konferencia határozatára, amely hallani sem akart az engesztelékenységről, hanem kihívóan hirdette: tovább harcolunk. Ámenhotep. Irta: MOLY TAMÁS. 1. A kávéház, melybe egy kellemetlen fagyott januári délután a tendár elegáns Katinka s alkövér, gazdag Klappholz János véletlenül benyitottak, nagyon szerény, csöndes, igénytelen helyiség volt. Katinka megállt az ajtóban, tétej vénye körülnézett: a dísztelen, kopott keret nem tetszett neki; nem szívesen emlékezett vissza legénységének idejére, melyet alig három éve váltott volt fel a mindig megállított finom jólét. Klappholz János is megállt, persze, a finom, Kisép Katinka háta mögött állt és szuszogott. Neki mindegy volt, maradnak-e, mennek-e. Katinka mondotta: nyissunk be ide ebbe a kávé- AAzba. Egy sötét sarokból felbukkanó pincér marit, tetejük tartott, hangosan, illedelmesen köszönt és biztató kézmozdulattal ajánlotta fel az üres ászatok egyikét. Katinka már meg akart fordulni s ezzel a kijelentéssel: nem, itt nem ülök le! ki akart menni az utcára. De épen a vaskályha felé nézett. A kályha mellett egy fiatalember Ült. Előtte az asztalon egy nagy irka vagy füzet feküdt, s a fiatalember kezében ceruza volt itt. Amint az írása fölé hajolt, szőke haja sűrű fürtökben előre omlott. Klappholz János kopasz fején drága szkunkaz-sapka volt. Katinka most "kissé tétován, néhány lépést tett a kályha irányába. A fiatalember fölemelte a fejét, sápadt, keskeny arcában nagy kék szempár fénylett, ispézett Katnkára, letette a ceruzát , a kezeit mintha, imára kulcsolta volna, úgy rakta egymásba. Több mint két évi ismeretség után Katinka még ma sem tudta, hogy Klappholz Jánosnak milyen a szeme: zöld-e, sárga-e, vagy barné, — de most határozott lépésekkel odament a kályha közelében levő egyik asztalhoz. A pincér áhítatosan lesegítette finom szőrme bundáját s Katinka leült, ugy hogy láthatta az ifjút a kályha mellett. Klappholz János is levetette kiváló városi bundáját, meg értékes szkinköz-sapkáját, nagyot fujt, ezzel tartozott elhízott termetének s boldogan leült, mert ülni jobb, mint állni. Kávét rendelt meg süteményt, vigan dörzsölte kövér kezeit — vastag ujjain a gyűrűk halkan összecsörrentek — s közönyösen nézett végig a szegényes helyiségen; látta, hogy a kályha mellett egy sovány, hosszuhajú, keskenyképü fiatalember ül, de nem látta meg. Klappholz János meg Katinka jó étvággyal meguzsonnáztak, János fizetett, szuszogva odatolta a „fejedelmi" borravalót a pincérnek, aki előbb a karcsú hölgynek, azután a kövér urnak segítette fel a drága bundáját. Amikor Katinka az ajtóhoz ért, visszapillantott a szőke fiatalemberre, aki most a jobb keve ujjai hegyét az ajakához emelte, azután a homlokát érintette meg vele , mélyen előrehajolt, ugy, hogy a haja a füzetre hullott. Katinka mindezt látta s amikor kiértek, megkérdezte Klappholz Jánostól, hogy melyik utcában vannak most és mi a neve ennek a kávéháznak. Klappholz megadta a kért felvilágosítást és már-már kérdezné, hogy miért érdeklődik Katinka ez iránt? de nem kérdezte, jámbor, kövér ember volt. _ _ mert itt nagyon jó a kávé, — mondotta Katinka kérdezetlenül, anélkül, hogy egy másodpercig is gondolkodott volna ezen. — Nem rossz, nem rossz. — hagyta rá Klappholz János. Katinka még az utcán bucsúzott el gazdag barátjától — Fáj a fejem — mondotta. — és pihenni szeretnék. Igaz,hogy ma este az orfeumba akart menni velem — ne zavartassa magát. A klubban talál majd barátom, ismerősre, aki szívesen tölti magával az estét. Nem jól vagyok. Klappholz János lóbálta kövér nagy fejét s megkérdezte: — És holnap? mi iglaz holnap? —Holnap? — nyújtotta a szót Katinka. — Tudja, mit, nézzen fel holnap este hétkor hozzám. Remélem, akkor már jobbak leszek. — Kezét nyújtotta Klappholz Jánosnak és máris felsietett lakásába. Szép lakása volt. Klappholz János egy fiatal és tehetséges iparművészt bízott volt meg, hogy rendezze be a Katinka lakását, és nem krajcároskodott. A nagy ebédlő (ha vendégek voltak náluk), a kis ebédlő (ha csak ketten, hárman voltak), a boudok meg a háló — mindegyik szoba egy-egy finom látványosság. Klappholz meg is volt elégedve magával, amikor végigsétált Katinka lakásán. Nagyon szerette a leányt és szerelme csöndes, elégedett, emésztésszerű volt, mint aki tudja, hogy ez már ezután mindig így lesz, Katinka otthon átöltözködött, leült, elgondolkozott. Mégis csak furcsa, állapította meg, hogy épen abba az utcába, abba a kávéházba kellett mennie. És hogy ott az a ,szép szőke fiú ült. De milyen vékony s aa arca milyen kes-