Pesti Hírlap, 1918. április (40. évfolyam, 78-102. szám)

1918-04-02 / 78. szám

PESTI HÍRLAP 1918. április kedd Német sikerek a tmrn és az Olse kozott 60 kilométert* fronton megindult a németek támadása a fölvorulosban levő friss k­afteln hadtestek ellen. — Az elvesztett állások visszaszerzésére irányuló francia ellentámadások meghiúsultak. — A foglyok száma 75.000-re emelkedett. — Vissza­vert földerílő olasz előretörések a délnyugati fronton. „Moreuil és Noyon között megtámad­tak­ az újonan harcba, vetett, felvonuulóban­ levő francia hadtesteket". Ludendorff hús­vét vasárnapi jelentésének ebből az adatától arra lehet következtetni, hogy az entente tartalékseregének részei végül megérkeztek a csatatérre, Hindenburg azonban nem vár­ta meg azt a pillanatot, amelyet Foch tábor­nok, a nyugati angol és francia front gene­ralis szásza szemel­ed az általános támadás megindítására, megelőzte a felsorakozásra készülő ellenséget, nekirontott. Az új enten­te-fővezérnek Hindenburg nem­ adott alkal­mat ahhoz, hogy az iniciatíva megragadásá­ra törekedjék. A francia félhivatalos hadi­kommentárok napok óta emlegették, hogy az en­tente manővíírozó seregének megérke­zése meg fogja változtatni az egész helyze­tet, ha majd támadáshoz lát, megsemmisítik a német offenzíva eddig elért eredményeit. Két napi pihenő alatt Hindenburg nyil­ván átcsoportosította hadosztályait és közel 80 kilométeres fronton újra támadásba kez­dett. Jellemző, hogy a támadás után bekövet­kezett helyzetet hogyan értékelik az angol és a francia jelentések. A francia vezérkar je­len­tése azt a beállítást alkalmazta, mintha a németek célja a front kettős áttörése lett volna, teszi ezt természetesen azért, hogy azután konstatálhassa: „Moreuil és Lassigny között tökéletes kudarc érte a németeket". Az angol hadügyminisztérium, azonban más­képe­ jelent. Miután előrebocsátja, hogy a Sommetól délre az angolok megtartották állásaikat (a győzelemcsinálásra Londonnak­­éppen oly szüksége van, mint Parisnak) , az­zal folytatja, hogy a francia front ellen inté­seit heves támadások lehetővé tették a né­meteknek, hogy az Avivtól nyugatra, továb­bá Montdidiertől délre és délkeletre előbbre ,­ju­sssanak. Kár is volna, ha a közös főpa­rancsnokság mintájára az entente csak egy, közös vezérkari jelentést adna ki,­­ hogyan­­ lehetne akkor az egyik szövetséges hadije­­lentéséből a másik szövetségest ért kudarcot konstatálni" így, a német, francia és angol kommünikék egybevetéséből meg lehet ál­lapí­tani­ a németek tárgyilagosságát; indul­junk el hát Ludendorff jelentésének nyo­mán. X' ... * / A legutóbbi két Csatanap azon a stra­tégiai előnyön kívül, hogy az iniciativat to­vábbra is--megtartották, újabb taktikai sike­reket hozott a németeknek. A harcok a Somme és az Oise közötti derékszögalaku­latú fronton f­olytak le. Míg a déli szárnyon, Montdidier és Noyon között Hindenburg­nak nyilván az volt a célja, hogy az ellenség megtámadásával zavart okozzon és megaka­dályozza nagyszabású ellenoffenzívájának kifejlődését, az északi szárnyon való tám­a­­dással kétségkívül az Amién® birtokáért meg­vívandó csatát készítette elő. A német leg­főbb hadvezetőség itt újra a bevált straté­giát alkalmazta: a két szárnyon való előre­törésnek az oldaltámadások­­ellen való vé­dekezés volt a célja, hogy ezalatt a centrum jelentősebben előretörhessen. A Luce-pa­tak két partján Hongard-t és még néhány helységet foglaltak el a németek, Mont­didier szakaszán pedig Fontaine, Mesnil és Assainvillers falvakat kerítették hatal­mukba. A taktikai főtámadás Moreuil és Fontaine között történt és azzal a sikerrel járt, hogy a németek elfoglalták az Arachis­erdöt és a Moreuiltól északra emelkedő ma­gaslatokat. Moreuilt magát a franciák válta­kozó harcok után meg tudták tartani. Foch tábornoknak itt minden erejével arra kellett törekedni, hogy az Avre-on való átkelést megakadályozza, ellenkező esetben az Avretól Noyonig terjedő frontját a stratégiai átkarolás veszedelme fenye­gette volna: ennek a frontszakasznak More­uil a fáraópontja. A várostól északra fekvő magaslatok azonban a néme­tek birtokába ke­rültek. Ha az elkeseredett harc után konszo­lidálódott helyzet megváltosuék, az Amiens körül tomboló csata­ új fordulat elé érkez­nek. A helyzet kritikus voltát talán eléggé jellemzi egymagában az is, hogy az Avre és Oise közötti csatatér két szakaszán két kü­lönböző irányú arcvonallal harcolnak a franciák: Moreuiltől Montdidierig kelet felé, Montdidiertől Noyonig észak felé for­dított arccal harcolnak. A derékszögalaku­latú front stabilitásának megingatása olyan zavart okozna a francia vonalon, hogy az el­lenoffenzíva folytatásáról aligha lehetne többé szó. Montdidier és Noyon között a néme­tek az egész fronton részletsikereket vívtak ki, a térképünk feltünteti az elfoglalt helye­ket. — ezek közül azonban kétségtelenül a legjelentősebb a Noyontól délnyugatra levő Revaud-erőd eleste. Az Oise völgyének ez a záróerődje dominálja a Compiègne felé ve­zető utat. A Hutier-sereg itt erősen nyugta­lanítljt az­ ellenséget, amelynek most már számolnia kell a Chaunv s sakaszán bekö­vetkező újabb harcokkal is. Német lapjelentések szerint az entente eddig legalább 17 hadosztálynyi vérvesztesé­get szenvedett, a 75.000 főnyi foglyon kívül. Legutóbb rámutattunk arra, hogy a fran­ciák 40 kilométeres széles frontot voltak­kénytelenek az angoloktól át­ven­i, ami, mint megjegyeztük, legalább 16—20 hadosztály igénybevételét jelenti. Ennyi divízióval kel­lett a franciáknak az angol fronton támadt rést betömni; ez is egyik oka volt annak, hogy a manovrírozó sereg nem léphetett föl onenzire. . . . Mialatt a harc újra kiélesedett és a legfeszültebbé alakult, mialatt a francia hadosztályok sorra fölhasználódnak, Hin­denburg új üzenetet küld. „A franciáknál­ nem szabad azt hinniük, hogy azok az ú­j véráldozatok, amelyeket ránk kényszerit­t­­­tek, hiába történtekVissza kell emlékez­nünk Hertling kancellár februári beszédére, amelyen fölajánlot­a a békét az entente­nak, vissza kell emlékeznünk a versas Hein entente-konferencia határozatára, amely hallani sem akart az engesztelékenységről, hanem kihívóan hirdette: tovább harcolunk. Ámenhotep. Irta: MOLY TAMÁS. 1. A kávéház, melybe egy kellemetlen fagyot­t januári délután a tendár elegáns Katinka s a­lkövér, gazdag Klappholz János véletlenül be­nyitottak, nagyon szerény, csöndes, igénytelen helyiség volt. Katinka megállt az ajtóban, téte­­j vén­ye körülnézett­: a dísztelen, kopott keret nem tetszett neki; nem szívesen emlékezett vissza le­génységének idejére, melyet alig három éve váltott volt fel a mindig megállított finom jólét.­­ Klappholz János is megállt, persze, a finom, Kisép Katinka háta mögött állt és szuszogott. Neki mindegy volt, maradnak-e, mennek-e. Ka­tinka mondotta: nyissunk be ide ebbe a kávé-­­ AAzba. Egy sötét sarokból felbukkanó pincér marit, tetejük tartott, hangosan, illedelmesen köszönt­­ és biztató kézmozdulattal ajánlotta fel az üres­­ ászatok egyikét. Katinka már meg akart for­dulni s ezzel a kijelentéssel: nem, itt nem ülök le! ki akart menni az utcára. De épen a vas­kályha felé nézett. A kályha mellett egy fiatalember Ült. Előtte az asztalon egy nagy irka vagy füzet fe­küdt, s a fiatalember kezében ceruza volt­ itt. Amint az írása fölé hajolt, szőke haja sűrű fürtökben előre omlott. Klappholz János kopasz fején drága szkunkaz-sapka volt. Katinka most "kissé tétován, néhány lépést tett a kályha irá­nyába. A fiatalember fölemelte a fejét, sápadt, keskeny arcában nagy kék szempár fénylett, ispézett Katnkára, letette a ceruzát , a kezeit mintha, imára kulcsolta volna, úgy rakta egy­másba. Több mint két évi ismeretség után Ka­tinka még ma sem tudta, hogy Klappholz János­nak milyen a szeme: zöld-e, sárga-e, vagy bar­né, — de most határozott lépésekkel odament a kályha közelében levő egyik asztalhoz. A pincér áhítatosan lesegítette finom szőr­me bundáját s Katinka leült, ugy hogy láthatta az ifjút a kályha mellett. Klappholz János is le­vetette kiváló városi bundáját, meg értékes szkinköz-sapkáját, nagyot fujt, ezzel tartozott elhízott termetének s boldogan leült, mert ülni jobb, mint állni. Kávét rendelt meg sütemén­yt, vigan dörzsölte kövér kezeit — vastag ujjain a gyűrűk halkan össze­csörrentek — s közönyösen nézett végig a szegényes helyiségen; látta, hogy a kályha mellett egy sovány, hosszuhajú, kes­kenyképü fiatalember ül, de nem látta meg. Klappholz János meg Katinka jó étvág­­­gyal­ meguzsonnáztak, János fizetett, szuszog­va odatolta a „fejedelmi" borravalót a pincér­nek, aki előbb a karcsú hölgynek, azután a kö­vér urnak segítette fel a drága bundáját. Ami­kor Katinka az ajtóhoz ért­, visszapillantott a szőke fiatalemberre, aki most a jobb kev­e ujjai hegyét az ajakához emelte, azután a homlokát érintette meg vele , mélyen előrehajolt, ugy, hogy a haja­ a füzetre hullott. Katinka mindezt látta s amikor kiértek, megkérdezte Klappholz Jánostól, hogy melyik utcában vannak most és mi a neve ennek a kávé­háznak. Klappholz megadta a kért felvilágosí­tást és már-már kérdezné, hogy miért érdeklő­dik Katinka ez iránt? de nem kérdezte, jámbor, kövér ember volt. _ _ mert itt nagyon jó a kávé, — mondotta Katinka kérdezetlenül, anélkül, hogy egy má­sodpercig is gondolkodott volna ezen. — Nem rossz, nem rossz. — hagy­ta rá Klappholz János. Katinka még az utcán bucsúzott el gazdag barátjától — Fáj a­ fejem — mondotta. — és pihenni szeretnék. Igaz,­hogy ma este az orfeumba akart menni velem — ne zavartassa magát. A klub­ban talál majd barátom, ismerősre, aki szívesen tölti magával az estét. Nem jól vagyok. Klappholz János lóbálta kövér nagy fejét s megkérdezte: — És holnap? mi iglaz holnap? —­Holnap? — nyújtotta a szót Katinka. — Tudja, mit,­ nézzen fel holnap este hétkor hoz­zám. Remélem, akkor már jobbak leszek. — Ke­zét nyújtotta Klappholz Jánosnak és máris fel­sietett lakásába. Szép lakása volt. Klappholz János egy fiatal és tehetséges iparművészt bízott volt meg, hogy rendezze be a Katinka lakását, és nem krajcároskodott. A nagy ebédlő (ha vendégek voltak náluk), a kis ebédlő (ha csak ketten, hár­man voltak), a boudok­ meg a háló — mindegyik szoba egy-egy finom látványossá­g. Klappholz meg is volt elégedve magával, amikor végigsé­tált Katinka lakásán. Nagyon szerette a leányt és szerelme csöndes, elégedett, emésztésszerű volt, mint aki tudja, hogy ez már ezután mindig így lesz, Katinka otthon átöltözködött, leült, elgon­dolkozott. Mégis csak furcsa, állapította meg, hogy épen abba az utcába, abba a kávéházba kellett mennie. És hogy ott az a ,szép szőke fiú ült. De milyen vékony s aa arca milyen kes-

Next