Pesti Hírlap, 1921. november (43. évfolyam, 244-269. szám)
1921-11-25 / 265. szám
A bizalmas megbeszélésein azonban még igen erélyesen védelmezték sokan a párt fenmaradását s azt hangoztatták, hogy inkább készek, ha kell, ellenzékbe is menni, denem engedik a pártot megbolygatni. Két napi gondolkozási idejük van a kisgazdáknak. Gróf Bethlen István miniszterelnök ugyanis értesítette a kisgazdapártot, hogy szombaton este hat órakor megismerteti programmját, s kéri, ugyanakkor a párt határozzon a fölött, hogy támogatja-e programmját s vele megy-e? A kisgazdapárt százöt tagját távirattal sürgősen a fővárosba hívták, hogy a párt tételét érintő kérdés eldöntésénél minden tagja itt legyen. Ugyanaznap este nyolc órakor a kereszténypárt, este kilenckor pedig a diszidensek tartanak értekezletet és határoznak a csatlakozás dolgában. Szombat estére tehát eldől, hogy kik mennek Bethlennel s hogy hány tagú pártja lesz. . . Bizonytalan még a kereszténypárt állásfoglalása is. A vezérek, akikhez Bernolák miniszter is csatlakozott, este tíz órakor jöttek el Bethlentől , aztán tovább konferenciáztak a kereszténypárt klubjáéban. — Még nehézségek vannak — mozídották nekünk — amelyek azonban kölcsönös engedékenységgel kiküszöbölhetők. Például az is, hol csaknak a kisgazdapártba kellene belépnünk ... Ez átmeneti nehézségek dacára bíznak benne, , hogy a dezignált miniszterelnök vállalkozása sikerülni fog. Nemcsak azért, mert a pártokban megvan a hajlandóság egy erőskezű kormányzat megalapozására, hanem főleg azért, mert látják, hogy Bethlen el van tökélve programmjának végrehajtására s — mint mondják — „megcsinálja pártját, ha csak húszan is jönnek vele." Hir szerint erre az esetre is megvannak az eszközei, amelyek módot adnak arra, hogy a pártok elhatározását megfelebbezze a nemzethez. 1 .f "« »• - ' Hivatalos jelentés a dezignálásról Gróf Bethlen István miniszterelnök ma déli 12. órakor kihallgatáson jelent meg Horthy Miklós kormányzónál. A kihallgatás másfél óráig tartott. A kormányzó gróf Bethlen Istvánt miniszterelnökké dezignálta és felkérte, hogy a kabinetalakítás iránt előterjesztést tegyen. A miniszterelnök toa délután már meg is kezdte a pártok vezetőivel való tanácskozásait és fél hat órakor a kisgazdapárt képviselőivel, hét órakor a keresztény nemzeti egyesülés pártjának vezetőivel, ezután pedig a disszidensek képviselőivel tárgyalt A megbeszélések este tizenegy óráig tartottak és holnap folytatódnak. I solygós fényű. Úgy üdvözöl bennünket, mintha már régen ismerne, mintha épen ránk várakozott volna. Az anyámnak kezet csókol. Az öcsém arcát meg az enyémet is megsimogatja. — Jaj, de drága, szép urficskák! Az utat mutatja az uj lakásban, öreg kúria, a bolthajtásos kapualja macskafej kövekkel kirakva, oszlopos tornác földje piros tégla, nagy árnyas szobák, iekély ablaknyilások. A kapualja szépen elseperve. • — Ki sepregetett itt? — Én, tekintetes asszonyi • A tornác vörös téglái még nedvesek és csillognak a tisztaságtól. — Ki mosta föl a tornstcot? — Én, tekintetes asszony! A szobák padlója hófehér. Az ablaktáblák ragyognak. Sehol egy szem por, sehol egy tenyérnyi pókháló. _ Ki takarított itt? — Én, tekintetes asszonyi — Hát kicsoda maga tulajdonképen? — Én? ... Én vagyok a Nánis — Hogy kerül maga ide? A vénasszony mosolyog. Mintha furcsa és értelmetlen volna ez a kérdés. — Én? ... Én mindig itt laktam! A tekintetes főbiró aréknál, akik most elmentek. Meg azelőtt Petruska pénzügyigazgatóéknál. Mindig. A behurcolkodásnál Náni nagyon hasznos,derék munkát végzett. Ebédért elment a vendéglőbe. Ő is kapott egy tányér levest, egy darabka húst. Leült a tornác lépcsőjére, ott kanalazta ki a levesét. A rágós húst fogatlan szájával sokáig majszolta. Vacsorára hiába keresték. De reggelre megint előkerült. Az udvar végében volt egy fáskamara, lett aludt. Később érdeklődtünk a szomszédoknál. Kicsoda, micsoda ez a Náni? Senki sem tudott többet mondani róla, mint ő maga. Mindig ilyen volt, kis összetöpörödött öregasszony. Mindig itt élt ebben a házban. A lakók változtak, ő megmaradt. Hát megmaradt a mi időnkben is. Nyáron át a fáskamarában tanyázott. Télen egy szalmazsákon aludt a konyhában. De amint kitavaszodott, nem maradt meg itt, megint csak kiköltözött a fáskamarába. Könnyebb munkát végzett a ház körül: tejért ment, törölgetett, mosogatott. És nagy, kék gyerekszeme változatlan szeretettel mosolygott mindenkire, írni, olvasni nem tudott. A világ dolgairól nem sok fogalma volt. Valamikor szép, nagyon szép lehetett. Valamikor ... De mikor? Negyszer megkérdezte tőle az apám: — Hány éves maga, Náni? — Sok! Harminc. Vagy talán több is. Nem tudom ! — és mosolygott hozzá. Amikor siheder kölykök lettünk, elévedtünk vele. — Volt-e sok szeretője, Náni? — Volt. Sok. — Hány volt? — Nem tudom. Sok. — Hát gyereke volt-e? — Volt. Kilenc. Hat fiú, három lány. — Hány él belőle ? — Egy sem! Minden kérdésre derűsen, kedvesen, mosolyogva válaszolt ... Az utolsóra is. Néha néhány napra eltűnt. Mindig olyankor, ha néhány forinthoz jutott. Amikor előkerült, a kendője félrecsúszott, ősz haja borzasan az arcába lógott, botorkálva járt, nagyon mérges képeket vágott és messzire bűzlött a pálinkától. Megérkezésünk után nyolcadik vagy tizedik héten láttuk ilyen állapotban először. Alkonyat után érkezett haza abban az időben, amikor tüzet kellett gyújtani vacsorafőzéshez. Csúnya, hűvös őszi nap volt. Náni lekuporodott a sparherd elé és megrakta a tüzet. A sparherd ajtót nyitva hagyta, vékony rőzsegalyon pattogó lángnyelvek forróságán meggémberedett, görbe ujjait melengette. Odakinn őszi vihar garázdálkodott, a szél befújt a kéménybe, nyitott sparherd ajtón ömlött a sűrü füst ki a konyhába. Náni szemét csípte a füst. Hunyorgatott, de nem törődött vele. Az anyám ijedten fölsikoltott, amikor a konyhába benyitott. — Megbolondult, Náni? Miért nem zárja be ezt az ajtót? Maga szaladt oda és betette a sparherd ajtót. Náni meg sem mozdult guggoló helyzetében és megint csak kinyitotta. Az anyám bezárta. Náni kinyitotta. Ebből lett a baj. Náni mérgesen megrángatta fején a kendőt, ugy hogy az még jobban félrecsúszott. — Fázik az ujjam! Érti! Meg akarom melengetni az ujjamat! Szó szót követett, Náni toporzékolt. • , — Minek jöttek ide? Ki hívta magukat? Vesztek volna oda a görbe országjukban! Bögrék sorakoztak a fali polcon. Náni fogok egyet, a földhöz vágta. Aztán még egyet, még egy harmadikat. Az apám is beleavatkozott a háborúságba: — Maga veszett, bolond asszony! Mit csinál itt? Náni megsértődött. — Veszett, bolond asszony? No, nézze meg az ember! Veszett, bolond asszony, azt mondja: Nem maradok itten! Elmegyek a háztól! Elmegyek azonnal! És készülődött. PESTI HÍRLAP ' 1921. november 29., péntel. Japán és Amerika külön egyezményről tárgyal. Briand csalódottan távozott Washingtonból. Berlin, nov. 24.(A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Washingtonból jelentik: Nagy feltűnést keltett annak a hírnek közlése, hogy Japán és Amerika külön megbeszélést kezdtek. Azt hiszik, hogy a két állam "tárgyalásának titkos egyezmény megkötése a célja. Washington, nov. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az a visszhang, ami Briand beszédét Parisban követte, úgy látszik, nem adta jól vissza a beszéd igazi tendenciáját. Briand kísérletet tett arra, hogy a leszerelési bizottságot Franciaország álláspontjának megnyerje, de a kísérlet meghiúsult. Minthogy a francia delegáció katonatagjai nem utaznak el együtt Briand-nal, a szárazföldi leszerelés kérdése most már kikapcsoltnak tekinthető. Cato tengernagynak, a japán, delegáció vezetőjének, engedménye, a Mandsuria kérdésében kitett kijelentése terén nagy jelentőségű. Nem tartják kizártnak, hogy az angol-japán szövetség helyett angol,kínai-japán szövetség fog létrejönni. •• Berlin, nov. 24. (A Pesti Birtop tudósítójának, táviratai A leszerelés kérdésében nagy ellentétek vannak. Briand csalódott reményekkel távozik Amerikából, bár a Harding elnöknél tett búcsúlátogatásakor örömét fejezte ki ama messzemenő megértés fölött, amivel az amerikai delegátusok sorában találkozott. Harding köszönetet mondott ezért a dicséretért és megígérte, hogy együtt fog haladni Franciaországgal a szárazföldi leszerelés kérdésében. Berlin, nov. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Washingtonól érkezett jelentések szerint francia pénzügyi emberek az amerikai pénzvilág előtt kijelentették, hogy a német valuta emelésére vonatkozó minden kísérletet támogatnak. Hir szerint a francia delegáció körében is kijelentették, hogy Franciaországnak érdekében állana a márka árfolyamának megszilárdítása. Nyomatékosan hangsúlyozzák azt is, hogy Franciaországnak a Rajna-vidékkel semmi célja nincs és nincs szándékában Németország földarabolása. Ilyen értelemben hivatalos jelentést is fognak kiadni. Páris, nov. 24. (Havas.) Washingtonból jelentik: A kongresszus tárgyalásaiban néhány napi szünet állott be. Ez alatt az idő alatt csupán az albizottságok tárgyalnak. Briand elutazása alkalmából bucatilátogatást tett Harding elnöknél. Páris, nov. 24. (Havas.) A Havas-ügynökség külön tudósítója, hivatkozással arra az olasz fölfogásra, hogy a fegyverkezések korlátozására tervezetet kellene kidolgozni, arra utal, hogy Briand miniszterelnök a legnagyobb nyomatékkal síkra szállott ez ellen a nézet ellen. Olaszország helyzete nem hasonli Franciaországéhoz és Lehanzer kénytelen volt megvallani, hogy Jugoszlávia, amelyre a leszerelési tervezetben szemmel láthatólag céloznak, nem az az ellenséges hatalom, mint Németország. Másrészt az érdekelt hatalmak, Jugoszlávia, Románia, Csehország és Lengyelország nem engedhetik, hogy a konferencia katonai korlátozásokat szabjon ki rájuk, anélkül, hogy nem képviseltették magukat az értekezleten. Páris, nov. 24. (Volff.) A Chicago Tribüne kiküldött tudósítója jelenti Washingtonból: A francia delegáció szeretné, ha a szárazföldi leszerelésről szóló vitát annyira siettetnék, hogy a konferencia végleges döntésével térhetne visssza Franciaországba. A francia miniszterelnökhöz közelálló személyiségek tegnap kijelentették, hogy Briand a nagyhatalmak részéről azt a nyilatkozatot szeretni magával vinni Párisba, hogy támogatják Franciaországnak azt az elhatározását, hogy védőhadseregének létszámát nem szállítja le. (MTI.) Az utolsó mohikánok. A képviselőházban már karon lógva Bétásnak azok, kik alig egy évvel ezelőtt, ádáz szenvedéllyel álltak szemközt s viszont nem szívesen paroláznak azok a honatyák, kik valaha egy táborban harcoltak. Csak karlisták és szabadkirályválasztók vannak. Friedrich István és Sándori Pál egy tűzvonal katonái. Nemrégiben, hogy az ország házában egy, izgalmas legitimista-szabadkirályválasztó vita szikrái pattogtak és a két párt gyomrozta egymást, az jutott eszünkbe, mit szólnának ezek az urak, hogyha emlékeztetnék őket hajdani állásfoglalásukra s a tusába belevetnék a régi jelszavakat, melyek a kereszténység és zsidóság körül forogtak. Bizonyára egyértelműen fölháborodna mind a két párt s ezzel torkolná le a közbeszólót: — Hagyjon bennünket békében veszekedni. A veszekedés itt más mederbe tért, kétségtelen és senki sem zavarja régi emlékek fölidézésére. Nem lehet tudni, ki a destruktív és ki a konstruktív, mert mind a két párt az ellenfelét tartja destruktívnek és magát konstruktívnak. Az a tajtékzó indulat, mely tarajos hullámaival minap még körültáncolta a márványpalotát, elült s a honatyák szerényen beérik azzal, hogy az ország tönkretevőinek vagy hazugoknak titulálják egymást Úgy rémlik, az egykori szellem eltűnt innen, végkép. Hová menekült? Azt hittük, a föld alá, a gonosz szellemek közé, vagy a Gellért-hegy barlangjaiba, hol szombaton kénkő-lángnál boszorkányok táncolnak. Tegnap azonban láttuk, hogy a városháza közgyűlésén ütött tanyát. Amit a honatyák kezdettek, nem dicstelenül, azt a városatyák folytatják, teljes dicsőséggel. A demokraták és kereszténypártiak olyan tűzről pattant sértéseket vagdostak egymás fejéhez, olyan inparlamentáris kifejezésekkel éltek, hogy némely pillanat,ban úgy éreztük, az egy év előtti parlamentben vagyunk. Egy városatya, aki később megkövette a közgyűlést, „demagóg bandá"-nak nevezte az ellenpártot, mire dulakodás keletkezett, az alvó forradalmi szenvedély fölszabadult, törni-zúzni akart nagybankokat, mindent és azokkal a lappangó, kétértelmű fenyegetésekkel hadakozott, melyeket a múltból jól ismerünk. Szomorúan jegyezzük föl ezeket a tényeket, mert azzal áltattuk magunkat hogy a nyerseség és durvaság hangja egészen kiveszett és a forradalmi zabolátlanság már csak emlék, mely a történelmi múzeumban kapja meg méltó helyét Nem, a városházán még élnek az utolsó mohikánok, a kihalófélben lévő forradalmi bölények, akik kellő alkalmakkor elbődülnek és érvek. lo