Pesti Hírlap, 1923. március (45. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-24 / 51. szám
__2 Látogatás a megyeri sáriengerbesi« Ötvenöt es Setős ház lakói már visszatértek« — Negyvenhárom ház még lakhatatlan. — Otíledező viskók névtelen tálcákon .'S ok péntek áruit el ,i rettenetes penatek óta, gátikor . Megyeri Csárdánál átszakítot a Váci-uti gér, a sötét éjszakánál sötétebo résan tettel doboghatta meg a fórmszíveket is. Az árvis csknem tizennégy napig az volt, amig elkészült a visszavezető út az hogy egy uja rehét is eltolt, az elsssteaftyűszott ris helyén fekete pártenger maradt. Az elmenekültek lassan visszatértek. Kórházakból, iskolákból: jó emenektd?, akik befogadták a földönfutókat. A Váci ült fel-el a Tömör ínica, nyilik as elöntött rész belseje felé. Halálos csönd. Azt hinné az idegen, hogy meghalt itt még minden. Csak a Váci út túlsó felén látszik az élet, ahol most kitart, sárga földhegyek emelkednek s rajta alakok mozdulnak. Lapátolják a homokos földet, mindig magasabbra. A rizmatelep kontúrjai látszanak. .Ahol elrepedt a cső, óriás fekete hengerek nyúlnak el a földhányások előtt, gerendákra fektetett, csőóriások. Ezek azok a csövek nyilván, emeljek majd talán egyszer, alighanem elrejtik a vizet a pecsi emeletekre ... Megyer legmélyebb része nyílik meg a csárda lödgött. Sok itt a névtelen utca. Névtelen utcákban sok gyerekes családok laknak. Aki a kenyeret keresi nekik, majd mind a szomszédos gyárakban dolgozott. Most nem dolgoznak. Kizárás van. Bérmozgalom miatt Messzire beljebb az utón gázszivattyu dolgozik. — A talajba — magyarázza egy szerelő. — akárhol, ha egy méterre ásunk, víz van a föld alatt... Kétoldalt a házakból kikönyökölnek az ablakokon, akik már visszatértek. Itt még szilárdabb házak épültek, az árvíz nem ártott annyit, mint beljebb, a keresztező utcák körül. A bánfaiak mentére megszikkadt már a sár, hogy ezen a czéleioítőn meleg magarakkal kisütött az első tavaszi nap... A Tomori-utcával párhuzamos a Béla-utca. Ide is át lehet vergődni. Az egész mélyebb megyeri rész egyszerre kibontakozik itt. A keresztutca is névtelen. Hosszú deszka kerítés mögött hatalmas udvar, a háttérben fehérre meszelt földszintes ház sok ,kicsiny ablakkal, deszkaajtókkal. Inm már belátni a sáros udvarokat, az apró és nagyobb házakat, amelyek pontosan mutatják a hanyított vakolatukkal, meddig ért a víz. A névtelen utcán megszakad egy helyütt a deszka palánk, jelezvén a bejáratot. Teliszele a hatalmas udvar bútordarabokkal, szétszedett, ágyakkal, kinyikas ajtókkal szekrények, asztalok, szőkék, ázott szalmazsákok, ágyneműsek, matracok, mind a napfény felé fordítva sütkéreznek » meleg sugárban... A házfalhoz támasztva sorban égy deszkák száradnak... Az udvar közepén szemétdomb ragad a zárhoz, két árva csirke kapirgál a hulladékon. Beljebb az udvar sarkában fedett veranda. Ott foglalatoskodik egy házaspár, hordják ki a tizennégynapos vízben megrepedezett bútoraikat. Amint feléjük közeledem, szívesen fogadnak. Hollósi Ferenc az egyesült villamosgyárból és a felesége. Az asszony könnyezve beszéli: — Mikor a víz gyött, kérem, kéthónapos kisfiamat vállamra szorítottam és menekültem. De mire az udvar közepére értem, már derékon felül tödön a vis, a kicsiny jószág megfázhatott, tegnapelőtt temettük... A hosszú, fehér házban öt család lakik. Négy már beköltözött, csak a verandás saroklakás használhatatlan még, a Hollósi Ferencé. — Egyforma volt a viz pusztítása, kérem, mindenütt. Hirtelen gyött a viz és elöntötte a szobát. A bútorok mind megmozdultak, felemelkedtek, az ágyaink széthulltak s ahogy a viz himbálta a darabokat, nekiö fedtek az ablakoknak. Az egész házban nincs egy ablak töretlen... De igy van ez egyformán mindenütt körülöttünk ... Gyertyát gyújt és megmutogatja, hogy a szoba padlója hites centit lesülyedt. S megingott a menyezete is, átázik, ha esik az eső. Az árvíz magassága a névtelen utca és a szomszédos Béla-utca, valamint a Kálmán-utca házaiban egy méter harmincöt centiméter volt. — Kaptak-e valami segélyt? — kérdem. — Egyszer kaptunk csak, a párttól 3000 korona gyorssegélyt, másfélét még nem idáig... A Garai-utában száma itt nincs a házaknak, Deutsch József fiszerüzletét és házát pusztította el az árvvnt. Az üzlet most nyílt csak meg, a lakószobákban azonban hatalmas kokszkályhák égnek, hogy kiszárítsák a falakat. A bolt előtt többen összegyűlnek és újságolják, hogy a kilencvennyolc elöntött ház lakói közül csak ötvenötnek lakói tértek eddig vissza, még vannak az újpesti Toldy-utcai iskolában, a Stefánia-gyermekmenhelyen és a Baross-utcai óvodában sokan, akik várják, hogy felszáradjon elpusztult hajlékuk. Egy asszony elkeseredetűen panaszolja: — Eddig még segítséget nem, igen láttunk. Csak bizottságok jönnek . . . A Fóthi-út felé eső területeken is papirossal beszegeltek az ablakok, ragadós sártenger borítja az utakat és udvarokat. A kútvíz még mindenütt használhatatlan. A Vágóhídig járnak ki vödrökkel ivóvízért. Igaz, van Hollósi Ferencnek: egyforma a kép csakugyan mindenütt, az árvíztől megszabadult. Megverem. A házak szomorkodnak, ez udvarokon mindenfelé a napfényre kirakott bútorok és valami furcsa csöndesség ömlik el a tájon, halálos csöndesség . . . Matskássy József: Végre feljutottak-Nehány hegy hitezett, onnan. Kettő igen közel, a többi távolabb. A hegyek oldalán sötét fenyves-erdők és világos zöld vetések, és kigyódzó kocsiút.. A hegyek fölött egy kerengő pus. A hegyek közt vagy három kilométernyire, egy templom tornyának veres fedele és harangablakai. — Ott lakik az orvosunk, — mondta Olga, — én már jártam egyszer Dala. Várta, hogy Sípos megkérdezi: miért? Sípodnak áramban lógott, a feje. Talán nem is hallotta amiket Olga mondott. Hát csak sétáltak visszafele. Egyikük sem ügyelt rá, hogy a napfény már egy órája eltűnt, csak amikor egyszerre hűvös szél favat, suhotolt végig az erdőn, akkor rezzentek meg, álltak meg és szemlélődtek az Palaszin felhő hegyek hömpölyögtek a város felől és nyomták egymást a falu felé. — Siessünk ?—L?se, —« szólalt meg Olga, — talán eljutunk még a bakterházba. S magára öltötte a nagykendőjét. Megfordultak. De az ég méginkább elkomorult. Rideg morajlás hangzott, le, felhők sötétjéből s villám villámra lobbant. Olga kezén egy hideg eesőecepp. Az úton szinte koppan egy-egy hulló szeme az essenek. Nyomban rajtolt is a zápor. Nagy szemekben veri a földet és valyre sűrűbben. Olga a karjánál vonszolta Sípost egy öreg fenyőfa alá az út szélén. — Jöjjön! Jöjjön! Jaj rongázik ! S a fa törzséhez vonta. Álltak, hallgattak. A levegő rútul meghidegült. Villámok cihálnak, csattognak, dörögnek — Jézus segíts! — susogja Olga minden villámláskor. És behunyja a szemét, keresztet vet magára. A fenyőfa vagy öt minutáig csak tartotta a szárazat, de aztán bizony áthullt az első a lombjain. Olga szétnéz, találna-e védettebb helyet? De a többi fa is, amelyik beljebb áll csakugy átbocsátja, már az elsőt, s az, amelyik alatt álltak, leglombosabb, s még annyiból is legalkalmasabb, hogy a legalsó ága alig arasznyira van a földtől. — kopasz vén ág, csak épp a végén egy kis bojtja a zöldnek. Olgának azon áll meg a szeme. — üljünk le. Jaj megfázik maga!... Él? gondos kézzel hajtotta fel Sípos kabátján a gallért. Aztán meg hogy Sípos is leült, ráigazította a nagykendőjének a felét is. S igy ültek a gallyon, a rájok pergő záporban. Egy kendő alatt. Hallgatva és sápadtan. A lábukat maguk alá vonva, mint két beteg madár. Bizony dél is elmúlt, mikorra a zivatar elvonult a keleti hegyek közé. A felhőkből kisütött a nap. A fenyőfákon az esetcseppek, mintha sirt volna az erdő, s az utolsó könyek csillognának ott a lombok zöldjén. Akkor már Esztike lakünn volt velök. Kivitte az esernyőt rtekk ée Síposnak a plédjét. A PESTI HÍRLAP 1926. március 4., vasárnap. A petitté áikfu furája. Csodálatos hatása van ennek a nyomasztóan érzett pénzszűkének! Egy medence felé omlik az ország minden tájékáról a pénz, hogy munka nélkül, termelés nélkül gyümölcsözzék a kosztpénz alakjában. A Jégfernánc-Űreológus, Teleszky János, arra építette föl egész rendszerét, hogy pénzszűkével tegye értékessé a pénzt és mentse meg a romlástól. Hogy mekkora sikerrel, megállapítható abból, hogy hónapokon át nem szaporodott ugyan a pénzforgalom ellenben a drágaság fittyet, hányt, a pénzszűkének és száguldott előre olyan iramban, mintha hetenkint milárdokkal nőtt volna, e forgalom. Jöttek az avatatlanok és tetézték Teleszky elméletét azzal, hogy a magánhitel túltengése okozza az inflációt és a drágaságot. Az Osztrák-Magyar Bank kimutatásából , megállapítható, hogy a budapesti főintézet és a Csenke-Magyarország városaiban működő fiókok 1913-ban több mint 400 milió arany korona, kereskedelmi hitel folyósítottak, míg a mostani 39 milliárd papír korona kereken csak 750 millió aranny koronának felel meg. Nyilvánvaló, hogy a háború előtti gazdasági forgalmat a békebeli forgalom ötödrészénél kevesebbel lebonyolítani nem lehet. Annál kevésbbé lehet, mert az utolsó két évben nagy ,zabadó ipari befektetések történtek, úgy hogy ez év végén például a textilgyárak olyan teljesítőképesek lesznek, hogy a szükséglet ötven százalékát fedezni fogják. A hitelapparátusnak ehhez az ipari terjeszkedéshez képest, ki kell épülni, a pénzforgalomnak ahhoz alkalmazkodni kell, ha minden életet és fejlődést csírájában meg nem akarunk fojtani. A jelszavakon nyargalásizó fináncpolitika, amely a gazdasági összefüggéseket nem keresi, azt hiszi, hogy a pénz tetszésszerint, lehet sok vagy kevés és a sok annyit jelent, mint rossz és a kevés annyit jelent, mint jó. Milyen egyszerű is volna egy tönkretett országot rendbe hozni! Hogy arra sem Németország, sem Franciaország nem jött rá, hogy elég a forgalomban levő bankómennyiségt kapasztani, ha kell a legszükségesebb hitelek megvonásával is és a pénz fölvihető az aranyparitásig. A pénz nem azért rossz, mert sok, hanem inkább azért kell belőle sok, mert rossz. S beteg az egész gazdasági szervezet, amelynek a pénzforgaloma, vérkeringése. A pénz magában, a gazdasági élettől különállóan nem is gyógyítható. Ezt lássák be azok, akik a mai helyzetet előidézték. A pénz aranyra átszámítva kevés, de mégsem elég jó ahhoz, hogy külföldön valutát szerezzünk vele. Ma már arra sem jó, hogy itthon szerezzünk vole valutát,arra sem jó, hogy útját szegje a folytonos drágulásnak. Mindennek az eredménye az lett, hogy majdnem teljesen izolálva, vagyunk és ki vagyunk kapcsolva, a külkereskedelmi forgalomból.. A meglevő árukészlettel fogynak, anélkül, hogy pótolni tudnak, ami olyan erővel élesztgeti a vásárló kedvet, hogy országszerte pénzrakások gyűlnek az árukészletek helyén. Pedig az import megakasztásával épen az volt a cél, hogy a vásárlás és fogyasztás tempója meglasudjék és ezzel is növeljük a korona stabilitását Nem jön be áru és annál mohóbban keresik az árat! A keírma pedig fölszabadul és elmegy a koertpénznek 6 ég 7 percentekért hetenként A korona otthagyja az Arat, otthagyja a kereskedelmi forgalmat otthagyja a termelést s abból húz uzsorahasznot, hogy minden rettenetesen drágul és a pénzforgalom nagyjában a régi marad. Világos, hogy a pénz ezen az úton nem segít termelni új értéket, amelyért valutát vehetünk és a külső kereskedelmi forgalmat megindíthatjuk, hanem a régi értékeken élősködik és az egész gazdaság, életet aláássa. Munka, vállalkozás merész kezdés a Már messziről lehetett hallani torkocckájának vidám taliga-nyikorgását. És az utca hat hek sáros, benne lakik a horczmdros... Kvabkáné nem tudta, mi történt Sípossal. De látta, hogy Olgát is megrendítette a levés. Arra vélekedett, hogy valami gyászhir: apja vagy anyja halt talán meg. — Minden csók jelenés, minden az ég alatt, — sóhajtotta, félrebillent fejjel Berzsenyiből, a rántást kavarva, — s mint a kis ne. idejcsengész. Mikor aztán megtértek, nagy volt az aggodalma: — Olga a cipőd... Gondoltam. — Ez bizony beázott. Azonnal vesd le. A forró víz már kész. Olga azonban csak Sípos után nézett. Aztán megfordult és átsietett a tanítóhoz: — Megebédelt-e már? — Meg kisasszonykám. — Ha emberséget akar cselekedni, menjen át kérem Síposhoz. Rettenetes csapat érte szegényt. Ne kérdezze tőle, hogy mi, csak beszélgessen vele. Beszéljen neki akármit. És, hívja el délutánra valahova. Nagy jótétemény lenne neki. A tanító két ágba nézett kissé, de aztán mégiscsak letette a pipáját és átment Síposhoz. Négy óra tájt látta őket az utcán. A tanító talán a faiskola megtekintésére hívta el Sípost. Éjjel azonban bizony sűrűbben ködécsett Olga. A forrósága is nagyobb volt a szokottnál. A minduntalan azzal a nagyszájú szépséggel vívódott (Folyt köv.)