Pesti Hírlap, 1923. április (45. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-01 / 74. szám
"892S. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: gy hóre..... 600 korona egyedéire ... 1700 korona gyesszám ára helyben, délen és a pályaudvaro-30 korona, vasárnap 6 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. Iw^^^CT^J^IRIRI JV Korona* XLV. &VFQLYAIV3, 7» ftr^Ö SZÁM. ^ VASÁRNAP. ÁPRILIS 1. viadotlai Jonosok« LÉGRADY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA, Bpest, Vilmos caeazárul 78. FIÓKKIADÓHIVATAL, Budapest, Kizsébi*-kötő* L Húsvéti csoda. Isten fia leszállott a földre, hogy megnpitsa a szeretet birodalmát; az emberek adig megostorozták, leköpdösték és kesztre feszítették. Nem pokolból fajzott Ördögök, hanem uberek hurcolták vesztőhelyre az Igazságt, emberek, akik egyenkint talán derékolgárok, becsületes tisztviselők és szerető aládapák voltak. Ember volt a papi fejedelem, aki olygan szolgálta a holt törvényt, hogy nem nette föl többé az eleven igazságot. A császár tiszttartója is ember volt, öt Jézus ártatlanságában, de nem akarta egy „nagyobb háborúság lenne", inkábbldául engedte a bárányt a farkasoknak. Emberek voltak a tanítványok is, akik örök életet nyertek a Mestertől és első lasszára mégis megtagadták. De hiszen a cégéres áruló is ember volt, ám valamennyi közt a legemberibb. Nem osszat, csak a maga hasznát kereste és lőn megértette, mit művelt, eldobta maól a hasznot és szive keserűségében tölte magát. És a nép? Amig csodákat várt a Megótól, hozsannát kiáltott neki és útjára tette a ruháit; midőn azonban megpilotta a megkötözött Jézust, halált hitt reá. Van ennél rettenetesebb és van eribb dolog? Bús magyar tollforgatók gyakran hagották már össze nemzetük sorsát Kriszkin szenvedéseivel. Igaz, Magyarországem annyira a gonoszság, mint inkább a bartók rövidlátása, a hatalmasok közössége, a hívek gyávasága és a nép mivolta adta hóhérainak kezébe. A sn hagyott országgal is az történt, idegen zsoldosok meztelenre vetkőztették és megcsúfolták, a világ hatalmasai pedig, nehogy „nagyobb háborúság lenne", mosták kezüket és elfordították arcukat. De ezzel vége is a hasonlatosságnak. Az eltemetett igazságot föltámasztotta sírjából a húsvéti csoda, Magyarországra azonban a sírban a rothadás vár, ha meg nem menti fiainak akarata. De vajon megvan-e egyáltalában a magyarságban az akarat, hogy megmentse az országot? Megértik már a Vének az élet törvényét? Többre tartják már a hatalmasok az igazságot a maguk kényelménél? Elkészültek a tanítványok arra, hogy hitet tegyenek az igazság mellett? Megutálták már a tudások a kapzsiságukat? Eggyé lett a nép? A válasz késik. A vérző ország tántorogva járja a Golgotát. Akik a vesztőhelyre hurcolják, emberek és magyarok, te és én vagyunk, derék hazafiak, jó tisztviselők, családapák. HERCZEG FERENC: VASÁRNAPI JLÁTOGATÁS JÓZSEF WOMJEUCJEO OFEN&ÉVÉNJSIL. " A látogatásomra engedélyezett időpontban őfensége hadsegédje, Álgya-Pap Sándor tábornok úr, ezzel üdvözöl: — őfensége dolgozószobájában fogadja önt! A tábornok úr szíves előzékenységgel maga vezet föl az első emeletre, ahol a folyosón, lábhoz tett fegyverrel köszönt bennünket egy katonai őr. Átmegyünk egy tavaszi napsütésben ragyogó bájos és otthonos kis szalonon. Belépünk egy meghitt félhomályba burkolózó komoly, sötét és meleg színekeibe öltöztetett dohányzóba. Itt már csak egy ajtó választ el a fenséges úrtól A tábornok úr pillanatra magamra hagy, majd ismét megjelenik a küszöbön. Hirtelen, búcsúzás közben egy intéssel jelzi, hogy odabenn várnak rám. Belépek a dolgozószobába. József főherceg őfensége áll a szoba közepén , azzal a barátságos, nyílt szívélyes és egyben sok méltóságot kifejező kézszorítással fogad, amely az egyénileg jellemző, kedves sajátsága. Őfensége tábornagyi díszruháját viseli. Tudom, hogy meghatározott időre egy ünnepélyen kell megjelennie. Háromnegyed órája van a számomra. Körülöttünk meghitt otthonos dolgozószoba polgári kényelme. A bútorok fája sötét színű, a fotelek behúzása világos sárga selyem. Az egyik fal mellett hatalmas, zsúfoltan megrakott, zárt könyvszekrény. A világosságnak háttal forduló íróasztalon apró csecsebecsék sokasága. A Szent György-térre nyíló két ablakkal szemben a falon Auguszta főhercegasszony óriási lovasképe. Egymással szemben két óriási öblös karosszékbe süppedünk. Megkérem a Fenséges urat, beszéljen valamit önmagáról, a családjáról, az életmódjáról. — Sokat nem tudnék beszélni róla. Ez az élet a lehető legegyszerűbb. Sokat dolgozom. A naplóid alapján most írom meg a háború történetét. Ez foglalja el a legtöbb időmet. Azután az uradalmaim vezetésével foglalkozom. Ez is sok dolgot ad különösen, amióta szegény Libits meghalt és nem lesz utódja. Most teljesen magam vezetem az ügyeket A családi élet pedig nálunk is csak olyan, mint minden más családi élet. Együtt vagyunk a nap legnagyobb részében, együtt étkezünk. Valamikor nagyon szerettünk utazni. Ez nem történhetett meg a háború kezdete óta. Azelőtt azonban a nőmmel együtt sokat utaztam. De inkább csak a vad vidékeken. Mert civilizációt itthon is láthattunk. Jobban érdekeltek bennünket Afrika vadonjai, nagy sivatagjai, a középafrikiai ősrengetegek. — Sok gyönyörű dolgot hozhattak onnan vissza, Fenséges uram! — Az ma mind a csehek kezében van! Kivéve az ásványgyüjteményt és csigákat. Ezek a Nemzeti Múzeumban vannak. A madár- és állatgyüjtemény azonban Kistapolcsánnyal együtt a csehek hatalmába került. Ugy tudom, ezeket a dolgokat különböző iskolák között osztották szét odaát — Mint Habsburg-vagyont kobozták el Fenséged uradalmát? — Igen. Mint Habsburg-vagyont. — De hiszen mindez Fenséges uram legszemélyesebb tulajdona volt! — Az hát! Vásárolt birtok. Kistapolcsány egy részét az apám vette meg. A többit én. Különben ugyanez áll Kisjenőre is, amelyet a románok vettek ái. Azt pedig a nagyatyám vette. Az sem Habsburgvagyoni őfensége minden kérdésre gyorsan, szabatosan felel. Csodálatos közvetlenség árad minden szavából. Amikor egy-egy szócsoport végére ér, a hangja kissé elhalkul s evvel egyidejűleg magasságban emelkedik. Ez teljesen egyéni ritmust és jellegzetességet kölcsönöz a beszédének. Gesztusa kevés. Modora határozott. A beszéd muzsikája mindig élénken illusztrálja azt, amit mond: erély és el- KI-KI A PÁRJÁVAL. irta: GÁRDONYI GÉZA. (32) Sípos elővette a zsebkendőjét, és azzal itatta fel az Olga ujja alól lepergő könnyeket. — Ne sírjon, Habocska: ez a megvadult vén bivaly nem tudja mit beszél. Jöjjön haza. — Hol van már nekem a hazaf •— zokogta Olga, — nem szabad hozzá belépnem többé. — Az csak frázis. Sok bort ivott délben. Mikorra hazatér, elfelejti. — Ilyen megalázás!... Nem, nem megyek többé hozzá. Engem nem lát többé! Anyámat se! — Dehát... — Akárhová, csak hozzá nem. Ki a világba. Megélek a munkámból. — Hm. Az nem úgy van, Habocska. Maga unokahúga neki. Ilyen semmiségért nem taszíthatja ki magát az ajtón. — Így még sohse beszélt velem. — A hibás elvégre én vagyok. Majd lecsillapodik, mikorra hazatér: beszélek vele. — Isttin őrizz. Olyan, mint a tüzestorka ördög, mikor haragszik. — Hát akkor holnap. És ha magának épen tűrhetetlen a helyzete, foglalják el az én szobámat, míg a vihar el nem csendesedik. Ott vannak az orvosságok is. Vagy Imecséknél foglaljuk le azt a szobát... Nem az, nem betegnek való szoba: nem süt bele a nap. Inkább én költözök oda estére: szállj csak maga a Hós vágókhoz. Kvabkáné ijedt képedezésekkel hallgatta persze a történetet,• először Esztertől, aki előrefutott, azután magától Olgától, aki zokogva borult a nyakába. Sípos ott vonogatta a vállát nagy kedvetlenül mögöttük. —• Bolond az öreg: be kell csukatni valami intézetbe. — Bolond ám, maga bolond! — fakadt ki Kvabkáné, — hogy ott muzsikáltat, ahol gyászolnak. Sípos nem szólt egy szót se, csak billentett a kalapján, s megfordult. A kapuból azonban visszatért. — Habocska, — mondta nyugodtan, — ha valami baj lenne, a szobám ... — Semmi Habocska! — rikácsolt rá Kvabkáné. —• Olga a neve, Olga! — De anyám, — csillapította Olga, — már te is ... — Már én is! Nem tűrhetem, hogy a lányomra neveket tegyenek, mint valami kutyára. — De anyám... Sípos megint billentett a kalapján és ellépett. * Az öreget aztán megbékítették valahogy, de Sípos nem nyitotta be többé a postaház ajtaját. Olga két nap csak megvolt nélküle, de a harmadik nap már az ablakban leste, hogy Sípos mikor megy arra . Szerette volna fogadni a köszöntését, s hogy akkor ablakot nyitva Sípos bizonyára megáll: néhány nyájas szót mond np.Li. •A ndmov t-plje Sípos, hogy,!