Pesti Hírlap, 1923. június (45. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-10 / 129. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .... 1000 korona Negyedévre... 2800 korona Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 50 korona, vasárnap 70 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. '4' ' -mrf Ára hétköznap 50 korona, vasárnap korona. BUDAPEST, 1923. XLV. ÉVFOLYAM, 129. (15,140.) SZÁM. VASÁRNAP, JUNÍ VX ,*RLAP Eiadótulajdonosok !tÉSRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: Bpest, Vilmos császár-ut 73. KÖKKIADÓHIVATAL, Budapest, Exasébet-kiterát . Indemnítás és takarékosság. Irta: báró Szterényi József. Az indemnitási vita lesz valószínűleg a belpolitikai helyzet tisztulási folyamatának megindítója. Itt kínálkozik alkalom a legszélesebb körű bírálatra, politikai és pénzügyi tekintetben egyaránt. Itt fognak összeütközni kormány és ellenzék, de itt fogják egyúttal előreláthatólag összemérni fegyvereiket kormány és saját pártjának szélsőjobbszárnya. Az ellenzék e részbeni föllépése természetes, lévén — költségvetési vita hiányában — ez az egyetlen alkalom a kormány általános politikájának és különösebben pénzügyi gazdálkodásának bírálatára. A kormány saját tábora jobbszárnyának föllépése ellenben szükséges. Enélkül nem tud a helyzet tisztulni, enélkül lappangó marad a bizonytalanság. Ez a bizonytalanság súlyosan ránehezedik közállapotainkra, bár szerintem sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, mint ami indokoltan megilletné. Ha a tisztulási folyamaton túl leszünk, akkor fog csak kitűnni, hogy az erők aránya mennyire más, mint ahogyan azt némelyek beállítani szeretik. Mert régi jelenség nálunk, melyet az új irány még fokozott, hogy mindenki „az ország túlnyomó nagy többségenevében" szeret beszélni. Ez a tisztulási folyamat - vpl . 1"sorbani belső ügyeit, kormányt támogató pártnak. Kétségtelen, hogy nem egészséges politika, ha a hatalmon levő párt egysége ingatag alapokon nyugszik, de amíg ez nem jut kifejezésre magában a kormányzatban, addig nincs nagyobb jelentősége, addig nem szabad abból országos ügyet csinálni, házi perpatvarok nálunk máskor, rendezettebb politikai viszonyok között is voltak, anélkül, hogy az ország ügyeinek intézésére nagyobb befolyással bírtak volna. Igaz, hogy ez házi perpatvar már annyira megy, hogy a miniszterelnök legutóbbi parlamenti beszéde, mellyel külföldi útjáról a nemzetgyűlésen beszámolt, egyenesen védőbeszéd volt a saját pártja ezen részéről őt ért támadásokkal szemben. Mert jellemző, hogy ebből az ügyből folyólag csakis erről az oldalról érte a kormányt támadás. Sem az ellenzék, sem az egész sajtó — az ő sajtójuk kivételével — nemcsak nem támadta a kormányt, hanem a legteljesebb mértékben támogatta. E részben tehát súlyosabbnak tűnik a helyzet, mint aminek gondolnók, én azonban ennek dacára változatlanul azt az álláspontot képviselem, hogy minden ilyen természetű bajt, így ezt is, magában a pártéletben kell elintézni. A nemzetgyűlés elé csak az ország dolgai valók és a parlamentarizmus elfajulása. Ha ott a pártok ügyeit akarják elintézni. Az ország ügyeinek megvitatására kedvező alkalom lesz tehát a költségvetési felhatalmazási törvényjavaslat tárgyalása. Eltekintve attól a politikumtól, hogy annyi ígéret dacára ismét csak indemnitással való kormányzás következik, hogy ismét nem kínálkozik alkalom a kormányzatba való részletes betekintésre és hogy az összes országok között talán már csak mi vagyunk az egyedüliek, ahol a kormány részletes költségvetés nélkül dolgozik, ami már egymagában is erős támadási vagy legalább is kritikai felületnek kínálkozik, itt van az indemnitási javaslatban az egész pénzügyi gazdálkodásnak kérdése, amelyben a nézetek annyira eltérők, hogy némelyek még a külföldi kölcsön szükséges voltát is kétségbevonják és a pénzügyi szanálást egyedül belső eszközökkel is lehetségesnek tartják. Evvel afelfogással nem lesz nehéz vitába szállni. Ez a felfogás az ország tényleges helyzetének teljes félreismerésére, az erőviszonyok nem ismerésére vall, ugyanaz körülbelül, mint amikor az első nemzetgyűlésen az egyik felszólaló kormányt támogató képviselő azt állította, hogy egyedül a Sas-utca képes lenne azegész államháztartási deficit fedezésére. Igazi pénzügyi vicinális felfogás ez. Sajnos, ez a felfogás könnyen hódít, mint minden képtelenség, mely másra vonatkozik. Mert másról olyan szívesen hiszünk el mindent, még ha kis gondolkodás után lehetetlenségnek is tűnnék. Márpedig gondolatnak is képtelen, hogy Magyarország külföldi segítség nélkül rendezhesse államháztartását. Azt az óriási államháztartási hiányt, mely a korona sülyedése következtében ,természetszerűleg még lényegesen fokozódott, másképen, mint külföldi kölcsönnel eliminálni nem lehet. Azt az ijesztően nagy devizatartozást, mely az állam- és magángazdaságot néhány hónap óta oly rettenetesen nyomja és mely hitelünknek annyit ártott, mert hisz hónapok óta függő tartozások kiegyenlítésével nem tudunk devizahiány folytán megbirkózni, másképen, mint a külföld segítségével, ugyancsak nem tudjuk elrendezni. A miniszterelnök úr említett beszédében rámutatott azokra a nehéz időkre, amelyek közvetlenül előttünk állnak ama kötelezettségek folytán, amelyek most ismét esedékesek. Egyenesen kihívja vele a pénzügyi kritikát, jóllehet szándéka nem ez volt, hanem reávilágítás a helyzet súlyos voltára épen ama kritikával szemben, amely politikáját saját tábora részéről indokolatlanul érte. Mégis, érzésem szerint ez lesz az az emeltyű, amelyhez nyúlni fognak akarni azok, akik sarkaiból szeretnék kiemelni a mai pénzügyi politikát. Pedig ennek a pénzügyi politikának lehetnek és vannak hibái, de ezek nem ott keresendők, ahol ezek a körök vélik. Ezek a gazdasági életben rejlenek, amelygazdasági életnek azonban semmi sem ártott annyira, mint az a szélsőséges politika, amely ellen most a kormány oly jogosan és helyesen védekezik, ugyanannak a gazdasági politikának hiánya, amely miatt a Hegedüs-féle hipnózisra hatírozott pénzügyi politika megbukott, mert hiába, meddő marad és meddő fog maradni minden pénzügyi politika, mely nem gazdasági alapokon nyugszik, mely figyelmen kívül hagyja a gazdasági élet igényeit és szükségleteit, hogy egyoldalú pénzügyi technikai eszközökkel keresse a kibontakozást. Az indemnitási vitánál egy körülményt ajánlanék a nemzetgyűlés figyelmébe: azt, ami legutóbb ismételten a francia szenátusban történt Már a múlt évben a francia szenátus pénzügyi bizottsága szinte egyhangú határozattal visszautasította az akkor előterjesztett költségvetést, mert úgy találta, hogy nem elég takarékos alapon épült föl. Az idén, alig néhány nap előtt pedig kerek egymilliárd frankot törölt a költségvetés kiadásaiból. Nem akarom említeni a német birodalmi gyűlés Spar-Ausschuss-ának szinte megszámlálhatatlan milliárdjait, melyeket a költségvetés tárgyalása során törölt, de egymaga a francia példa talán elég intő jel nekünk, jóllehet részletes költségvetés előterjesztése nélkül ennek a példának a követése nehézségekbe ütközik. Meggyőződésem, hogy odáig nem is jövünk rendbe államháztartásunkkal, amíg nem kínálkozik mód ennek a példának gyakorlati követésére. Ifi szerb külügyminiszter megrágalmazta Magyarországot. Ré ft vádak, régi rágalmak. Mindenéves jó a viszony, csak Magyarországgal nem. A békés megegyezésbe irányuló minden törekvés hajótörést szenvedett (?) — Macsics véleménye a magyar kölcsönről. - a magyar ügyvivő otthagyta a szupstina diplomáciai páholyát. A belgrádi szkupstina ülésén Nincsics külügyminiszter éles támadást intézett Magyarországelleni olyan hangnemben, amely egészen eltér még a balkáni értelemben vett parlamenti szokásoktól is. A jugoszláv külügyminiszter vádakat emait Magyarország és a magyar kormány ellen, olyan vádakat, amelyekről az egész világ tudja, hogy alaptalanok és nem egyebek közönséges rágalmaknál. Eddig a kisantant államférfiai igyekeztek hivatalos felszólalásaikban megtartani azt az udvariassági mértéket, amelyet általánosságban megkíván a művelt nemzetek között való érintkezés. A felelőtlen rágalmazás, az alantas gyanúsítás és a minden tényt meghazudtoló ferdítés eddig a kisantant sajtójának volt a kenyere és ebben a műveletben — ezt készséggel konstatáljuk — előljárt a szerb sajtó. A kisantant sajtófőnökeinek karlsbadi találkozása óta ez a sajtóoffenzíva a kisantant lapjaiban szervezetten történt megállapított taktika szerint, úgy ahogy annak idején a híres cseh fürdőhelyen megbeszélték. Valahányszor ez a hang a szokottnál is jobban eldurvult vagy a hazug fantáziákon röpködő rágalmak viszafelé sültek, a kisantant nagy államférfiai kezüket mosták és avval takaróztak, hogy náluk sajtószabadság van. A hitelét vesztett kisantant sajtó szerepét, úgy látszik, Nincsics úr kénytelen személyesen átvenni és nyílt parlamenti ülésen megismételni olyan vádakat, amelyek miatt vesztették el épen megbízhatóságukat az ő Szócsövei. Nincsics úrnak azonban nem lesz nagyobb szerencséje a sajtójánál. Különben az egész világ tudja, hogy Nincsicsnek mindjárt az első kijelentése, amelyben Magyarországot okolja, amiatt, hogy a jó szomszédi viszony nem tudott kialakulni, semmiképen sem helytálló. Nem Magyarország volt-e az, amely úgy a portorosei, mint a gráci konferenciákon úgy gazdasági mint forgalmi vonatkozásokban olyan javaslatokat tett, amelyek alkalmasak lettek volna barátságos atmoszféra megteremtésére? És nem-e a jugoszláv kormány volté az, amely a kész megállapodásokat vonakodott ratifikálni? Mi a jugoszláv állampolgárok jogait mindig és minden alkalommal tiszteletben tartjuk, de nem vagyunk hajlandók a rajokban ránk szabadított szerb kémeknek szabad garázdálkodást biztosítani. Nincsics tiltakozik a jugoszláv állampolgárok elítélése ellen, holott nálunk nem önkényesen, hanem bírói ítélet alapján kapják méltó büntetésüket azok, akik törvényeinkkel szembehelyezkednek, akár jugoszláv, akár más állampolgárok az illetők. Vajon ugyanez történik Jugoszláviában is? Vajon jogosan verik és kínozzák meg azon a címen, hogy kémek, azokat a szerencsétleneket, akik Magyarországból mennek át szerb területre rokonaik látogatására ? Elismerjük, hogy Nincsics úrnak ez a beszéde nagy sikert biztosított számára a skupstinában. Illvei közül egynehányan lelkesedésükben már azt követelték, hogy internálják a magyar követet. Nem akarunk ezeknek az éretlen közbekiáltásoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyit megérdemelnek, de mint jellemző tünetet leszögezzük, hogy amikor a magyar parlamentben gróf Bethlen István miniszterelnök a szomszéd államokkal való jó viszony megteremtéséről beszélt, a képviselőház minden tagja, pártkülönbség nélkül, helyeselt és amikor Nincsics külügyminiszter a leggyűlölködőbb vádakat szórja Magyarország ellen, a skupstina tapsol és helyesel és mégis ők mondják, hogy mi akadályozzuk meg a jó szomszédos viszony megteremtését. Nem tudjuk, csak sejtjük, mi okozta Nincsics szokatlan kirohanását. A magyar kölcsön ügye nagyon az elevenjébe vágott a kisanyantnak. Ennek az