Pesti Hírlap, 1923. július (45. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
ket látunk. A magyarság tengerimádása tulajdonképen Itália szellemének szóló forró hódolat volt, mért épen Itália rekesztett el minket a tengertől? Elfalazták az adriai kaput. Senki sem jár rajta se ki, se be, a küszöbön fű nő, a lakatja rozsdásodik. Fiume egy melanchólikus építészeti emlék. Egy darab múlt, amelynek nincs jövője. * Igenis, értjük: józanul kell gondolkoznunk, bele kell nyugodnunk a megváltozhatatlanba, sőt — miként egy cseh jóakarónk oly szépen kifejezte —: az egész magyar mentalitásnak át kell alakulnia. Igenis, értjük. Az elfalazott ház homályában ülünk, fázunk és meg kell tanulnunk, hogy ne gondoljunk a napfényre, ne szeressük a meleget. Mert a nyárhoz nekünk semmi jogunk. Jól van, meg fogjuk tanulni, csak idő kell hozzá, és akkor a gondolataink nem fognak többet arra a tilos útra kalandozni, amelyen a régi magyar hadseregek a tenger felé szoktak vonulni. Tessék csak ránk bini! Hetes. az ekrazitos favágók! A rendőrség az ekrazitos, lovagokat már átadta az ügyészségnek s egyidejűleg hivatalos jelentésben számol be a nyomozás eddigi eredményeiről. Sikkasztás. Ez az egyik vád ellettük. És szégyenprrral arcúnkon olvassuk, hogy azt a mondvacsinált egyesületet, amelyet a szélhámosságaik és ezerszerte rosszabb gazságaik leplezésére találtak ki, Magyar Nemzeti Múltunk Kulturális Társaságának keresztelték el. Minekünk szent dolog ennek a nemzetnek véres és szenvedéssel teljes múltja. "És minden jóérzés fölháborodik bennünk arra jv gondolatra, hogy a maguk zsebének a hasznát kereső csirkefogók ezt a szépséges és szent múltat használták föl takaróul. És csodálkozva kérdezzük: hogyan lehetséges az, hogy hosszabb időn keresztül működhetett egy ilyen egyesület, amelynek tagjai nem voltak, csak tisztviselői és elnökei? Hogyan kaphatott ez az egyesület gyűjtési engedélyt? Kinek a kötelessége volt volna az, hogy ezt az egyesületet és az egyesületbe befolyó pénzek hováfordítását ellenőrizze? Az ekrazitot termelő Magyar Nemzeti Múltunk Kulturális Társaságával egyidejűleg hurokra kerültek bizonyos leventék is, akik a magyar földet vérük hullásával védelmező néhai jó vitézek emlékét gyalázták meg hasonló piszkosságokkal. A gombamódra elszaporodó egyesületek és gyűjtések között vájjon nem akad-e még több tisztogatni való? Szigorú vizsgálatot kérünk az egész vonalon, szűnjék meg már az az állapot, amikor a szép és hazafias cégérmény menedékjogot biztosítói" mindenféle sötétszándékú szegénylegénynek. A tisztességes egyesületeknek nem árt a hatósági érdeklődés, a férgesét pedig a benne meghúzódó élősdiekkel együtt el kell takarítani a magyar közéletből. Ez azonban csak a kisebb és kevésbé szomorú tanúsága az ekrazitos lovagok esetéről kiadott rendőrségi jelentésnek. Ami ezen felül van benne, az aj Ponson du Terrail-t és Montepin Xavért megszégyenítő halmozása a hajmeresztő rémségeknek. Kalandos b linkbetörés, templomrobbantás, hamispénz készítés, politikusok lemészárlása és más hasonló jók között kormány buktató puccs is szerepelt ezeknek a sötét embereknek a programmján. Megdöbbenünk rajta, hogy még mindig akadnak emberek, akik ilyen őrületes ötletekkel foglalkoznak. A kormánybuktató programmot nem vesszük túlságosan komolyan, hiszen most, amikor a legális kormányhatalom mögött a rendőrség, csendőrség és a katonaság megbízható ereje áll ort, már túl vagyunk azon az időn, amikor elszánt desparációk azt remélhették, hogy merész terrorisztikus föllépéssel magukhoz ragadhatják a hatalmat. A többi terv legnagyobb részét pedig maguk az ekrazitos lovagok is azért ejtették el, mert belátták, hogy azokat nem lehet a fantázia birodalmából a valóságba átültetni. De ne felejtsük el, hogy a sokféle őrült idea mögött kilószáma állt az ekrazit, annyi robbantóanyag, amenynyi házsorok rombadöntéséhez és ezrek életének elpusztításához elegendő lett volna. Ez egy második fontos mellékkérdése a csúnya és szégyenletes esetnek: hogyan, kiknek a hibájából juthattak ezek a közveszélyes emberek az ekrazithoz? Ezen a téren is céltudatos nyomozást és a bűnösök szigorú megbüntetését követeljük. Követeljük egyúttal azt, hogy a nyomozás következetesen és minden melléktekintet nélkül haladjon tovább a maga útján, derítse ki a bűnösöket és állítsa őket a bíróság elé, mert legfőbb ideje, hogy az efféle esetek ne posványodhassanak el többé és ne adjanak ürügyet minden ellenségünknek Magyarország megrágalmazására. Megvall juk, hogy a rendőrség mai jelentését egy kissé homályosnak és szűkszavúnak találjuk. Pedig itt nincsen helye semmiféle kíméletnek és titkolózásnak. Nekünk nincsen semmiféle titkolni valónk, ha akadnak még az országban ilyen megtévedt őrültek és gonosztevők, vagy a börtönben, vagy a bolondok házában a helyük, de le kell számolni velük és pedig a legnagyobb nyilvánosság előtt. Kétértelmű helyzeteket nem szabad tovább megtűrni. Bárha az is igaz, hogy a kétértelmű helyzeteket elsősorban a kormányzat környékéről kellene kiirtani. A kormány elnöke, amikor külföldi útjáról visszaérkezett, hitvallást tett a konszolidáció és az erőskezű kormányzat mellett és kitessékelte pártjából azokat, akik ebben a kérdésben másképen gondolkoznak, mint ő. A kormánypárton még mindig vannak olyanok, akik nyíltan hirdetik, hogy az ország nyugalma és az ország rendje szempontjából kardinálisan fontos kérdésben másképen gondolkoznak, mint Bethlen István. Ez a tisztázatlan helyzet sok félreértésre és balhitre adhat alkalmat, közöttük arra is, hogy az ekrazil lovagokhoz hasonló kalandorok beteges agyukkal azt képzeljék, hogy bombavetéssel és aknarobbantással még nekik is szerepük lehet ennek az országnak az irányításában. A rendőrség hivatalos jelentésének várjuk a folytatását. Várjuk minden rejtély megfejtését! Várjuk mindazok ártalmatlanná tételét, akik állandó veszedelmei az ország rendjének és végleges megnyugvásának. E ff & hófM&i'fwH u&s&any Regény. — Irta: Kzírmendy Viktor. (1) I. Végtelenül örülök a tavasznak. Amikor az ember már betöltötte az ötvenedik évét, csak a tavaszt szereti, mert tudja, hogy utána még a nyár következik és hogy a tél még messze van. Jólesik a virágillat a köd után és én májusban a keblemre tudnék ölelni minden rongyos kis flower-girl-t, aki a Cityben gyöngyvirágot árul. Tele tüdővel szívom ilyenkor a hydeparki orgonabokrok parfümjét és a kabátom gomblyukából sohasem hiányzik a piros szegfű. Imádom a szegfűt. A szegfű angol virág és a virágnyelvben forró, ifjúi szerelmet jelent. De hiszen a szerelem mindig ifjú és a dupla piros szegfű is az öreg urak virága. Emlékszem rá: Istenben boldogult Edward királynak is az volt a kedvence. Szóval: szép a tavasz, mert ilyenkor nemcsak szebb az élet, hanem jobb is. Májusban nem olyan éhesek a Mile-End Road csirkefogói és a whitechapel i bicskák nem dolgoznak annyit, mint télen. Jobb ilyenkor az élet, azaz mégsem. A május a házasságtörések és a leányszöktetések szezonja és én már előre félek, mennyit kell majd szaladgálnom, croydoni és stratfordi zugszállodákban szimatolva szerelmes párok után. Hiszen igaz, jól megfizetik ezt a munkát az Othello-férjek és a kétségbeesett apák, de lám, tavasszal van úgy néha, hogy detektív helyett magam is üldözött vad szeretnék lenni, a wansteadi parkban bujkálva valami shakespeare-i szépséggel, esetleg magával Desdemonával. Tudniillik: imádom Shakespeare!, de még jobban imádok egy szőke szép asszonyt, akinekins, hosszú szőke haja van. A dús szőke haj volt mindig a gyönge oldalam, amíg fiatal voltam. Most az ötven év a gyönge oldalam, de hiába — . . . — —. 1'— Ma délelőtt is — pedig isteni first. May volt — ilyen ügyben jártam egy fleetstreeti szerkesztőségben. Egy gazdag gyáros egész kis vagyont ígért arra az esetre, ha kikutatom a felesége görbe útjait. A felesége francia aszony, — ezek a francia nők máshoz sem értenek, csak a szerelemhez! — és egy spanyol márkival csinál gondterhes órákat az urának. A férjbízik és remél, hogy csak sima flirt, futó léháskodás az egész, de én már most szívesen lefogadom parival, hogy befejezett ügy előtt állunk. Ha egy francia aszszony egy spanyol márkival... Hamisítatlan párizsi idegek és tiszta déli vér! Mert huszonötéves működésem alatt egy nagy igazságot tanultam meg: jellem, nevelés, műveltség, vagyoni viszonyok — mind másodrendű koefficiensek csupán az ember természetrajzában. A fő: a vér, a vér, mely az erekben nyargal, megöntözi a szivet és agyat és útjában mindenütt parancsol. Szeress! ... gyűlölj! . . . légy bölcs! . . . bolondulj meg! — mind a vér vezényszavai. Ha megvágod az ujjad hegyét és kibuggyan belőle az a sötétpíros folyadék, eszedbe "Sem jut rágondolni, hogy uradat, királyodat látod bíborköntösében. Ha a fejed fáj, ha a szíved dobog, ha a kis korbácsok vagy a kéj kacag benned, a véred dolgozik. Ha a fórumon táncolva keresed a dicsőséget, ha lázba ejt, hogy nevedet nap-nap után nyomtatásban látod az újságban — a véred hajt, a véred ráz. És ha eltemetkezel a karthauziak kolostorában, London lüktető szivének közepén, az élet ordító útvesztőjében is a véred találtatta meg veled a békét, a nyugalmat. Szegény férj. Sajnáltam őt, olyan szomorú bizakodással nézett a szemembe és én nem mondhattam meg neki, nem volt szívem megmondani, hogy kár minden lépésért. De végre is, ez statisztika: a férjek bizonyos százalékát mindig megcsalta és mindig meg fogja csalni a felesége. A percent koronként változik: kevesebb az út, a francia rokokó hatása alatt. Most, 1912. tavaszán, mikor e naplót írom, azt hiszem, a maximum körül járunk. Mert jobbak lehetnének ugyan az asszonyok, mint manapság, de rosszabbak semmiesetre sem. Én jegyzem ezt föl: John Smart londoni detektív, aki hivatásomnál fogva huszonöt év óta specialista vagyok a nők dolgában. Azonban: business is business, az üzlet, üzlet és én bármennyire biztosra veszem is, hogy a francia asszony a spanyol márkival megcsalja az aggódó angol gentlemant, a nyomozást mégis megindítom az ügyben. Evvel kötelességszerűen tartozom egyrészt üzletfelemnek, aki gazdagon megfizet, másrészt magamnak, hogy meggyőződjem róla, vajon nem vesztettem volna-e el a fogadást. Mert amint előfordul, hogy Epsomban egy-egy favorit kikap, és úgy megesik, hogy a kikapósnak gyanúsított asszony véletlenül tisztességes. Vannak meglepetések a házaséletben is és ezek itt is olyan jól fizetnek, mint a turfon. Már tudniillik: a férj fizet örömében, hogy a felesége nem csalta meg. Szent Pál templomában épen delet vert a toronyóra, amikor elgondolkozva nekívingtam a flolborn-viaduktnak, hogy oxford-streeti lakásomra igyekezzem. A gyomrom pontosan megérzi a tizenkét órát és a gazdasszonyom is mozog, ha elkésem a lunchról. Egy kicsit siettem és Anna aszonynak nem lehetett nagy panasza rám, amikor becsöngettem az előszobaajtón. . A derék némber — aki, meg kell adni, jól gondomat viseli — széles, barátságos mosolyával köszönt és becsületes, kerek szeméből, melynek színe egyszer a friss petrezselyeméhez, máskor a Themze folyóéhoz hasonlít, rögtön kitaláltam, hogy valami újságja van a számomra. Anna aszszony szeme ugyanis, ha valami érdekes újságot tud, a szokottnál élénkebb fényben ragyog. PESTI SÍÍRLAP 192". .iiras 1.. vasárnap, Schopenhauer-operett. Hálás vagyok a véletlennek, hogy még élek a én, ki sok cifrát és szörnyűt láttam ebben a csöndesen elbutuló korban, végre szemlélhetem a paralisis progresszívat is, teljes pompájában: Schopenhauerről operettet írtak. Mindez nem tréfa. Egy bécsi színházi jelentés csacsogó közvetlenséggel adja hírül, hogy a frankfurti bölcs hova hamar megjelenik az operettszínpadon, bozontos üstökével, lenge cipellőben és virágfájdalmátodacepeli majd a n. é. csőcselék elé. A duodee fejedelmek, balkáni hercegek, mikádók és sógunok elfogytak. Ennélfogva a bárgyúság jogot formál arra, hogy a kor szellemének —t lucus a non lucendo — megfelelően bemutassa paprikajancsi-színházában mindazokat, kik alkalmasak a jókedv csigázására és a mai szellemi arisztokrácia mulattatására, így került sorra utóbb a szent költő, Heine is. Sem halovány glóriája, sem betegsége nem védte meg attól, hogy operetthős legyen. (A Heine-operett kiemelkedő részei: a madracsir-keringő és a hátgerincsorvadás-polka.) Hasonlóan kezelik majd Schopenhauert is, a halál szítét és nagyszerű barátját, ki minden ember közül legközelebb jutott a végtelenhez. (A Schopenhaueroperettből föl kell említenünk a nemi szerelem metafizikájáról szóló bájos kuplét, az élet semmiségéről és gyötrelmeiről való csinos, fülbemászó duót, valamint a magánvaló kánkánját és az akarat hastáncát.) Bevallom, képzeletem szegényes, hogy a cselekményt minden részletében magam elé idézzem. Én csak azt tudom, hogy a gondolkozás óriása volt s az életet, mely részére lett, arra használta föl, hogy közelebb jusson a titokhoz és fönséges magányában a sohasem nyiló zárakat feszegesse. Józanul élt. Rendes időben evett, nyolc órát aludt és két órát sétált, gyorsan, hajadonfőtt a város kor.