Pesti Hírlap, 1923. december (45. évfolyam, 272-294. szám)
1923-12-08 / 278. szám
12. ségiek is. Sok szépséges könyve között azonban talán mindannyiunk számára a legfelejthetetlenebb a Vadon szava című regénye. Ebből a regényből merítette alapötletét az az amerikai filmrendező, aki Emberek és bestiák címmel megalkotta azt a pompás filmet, amely szombaton este kerül előadásra az Urániában. A film hőse egy farkaskutya és Jack London, akinél jobban senki sem szerette az állatokat és különösen a kutyákat, csodálatos megkapó szmekkel írja le előttünk ennek a farkaskutyának kalandokkal, szenvedésekkel és örömökkel teljes életét. A kutyának az emberhez való viszonya, a kutyának az önfeláldozó hűsége, ez a Jack London regényének és az Emberek és bestiák című filmnek is az alaptémája. Az Uránia új műsorában még egy másik amerikai öt felvonásos filmet mutat be. Szombaton és vasárnap az előadások 3, háromnegyed 5, fél 7, egynegyed 9 és 10 órakor kezdődnek- RODOLPH VALENThces Mi főszereplésével VÉRZŐ .HÉ Hit V. B. Ibanez világhírű regényének mesteri filmváltozata. J „on" 4, 6, 8, 10. VA W, 8, V.io. PL Kamarában Emberek és bestiák Jack Lendon f Főszerepben: Előadások ma fél 4, 5, 6/1, fél 9. 10 órakor. A „Vérző aréna”", cagtató „Zigota és a Golff-áramlat" című kétfelvonásos burleszket, az Omnia ezenkívül még a Gaumonthiradó heti aktualitásainak keretében a legújabb párisi női divatkreációkat is színes felvételben mutatja be. A Royal-Apolló előadásai szombaton és vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor, hétfőn 5, 7 és 9 órakor, az Omnia előadásai pedig mindennap fél 5, egynegyed 7, 8 és háromnegyed 10 órakor kezdődtek. Jegyek bánk.elyik előadáshoz mind a két színház pénztárainál előre válthatók. Telefon: 63—99. "SP Telefon: 63—89. JACKIE COOGAN 19614 TWIST «ss a A legújabb párisi divatrevü. Szombat—vasárnap: 7,4, 5, »/1, 349, a/410. Hétfőr. : 4, «/,6,48, ] 410. KÖZGAZDASÁG: összesítő heti index-táblázatunkat ezentúl mindig a pénteki számban közöljük. A pénteki tőzsdei napnak a szombati számban megjelenő táblázatával közönségünk a tőzsde egyhetes mozgalmáról tiszta képet nyer. A magyar korona esti kurzusa 0.0305. A bécsi kifizetés valamit gyengült: 3.72 (3.73), de a valuta javult 2.18-ról 2.25-re. Ez körülbelül 1.75-ös frankparitásnak felel meg. Figyelemreméltó, hogy a kifizetés gyengül, a valuta szilárdul. Az új koronaelhelyezkedés nyilván a bécsi valutajegyzéshez áll közel. A Devizaközpont ma is emelte a nyugati devizák árfolyamát. A dollárét 21500-ról 22600-ra, a fontét 93800-ról 97900-ra, a svájci frankét 3720-ról 3920-ra, az osztrák koronát 0.3095-ről 0.3230-ra. Félre nem ismerhetően látszik a tendencia: a korona áthelyezése más alapra. Valuták és árvizák. A devizaközpont pénteki árfolyamai: Holl, forini 8100— 85401 Font 93500-979001 Léva 160—171 Dinár 240—254 Milánó ... 930—985 Svéd kor... 5590—5920 Lei 116—1291 Lira 940—995 Lengyel m. 040—050 Belga frank 1000—1055 Dollár 21500—22600 Osztr. kor. 3010—3230 Dán korona 3810—4030 Párizs .... 1160—1226 Svájci frank 3700—3920 Norvég kor. 3210—3430 Frat.lt .... 1175—1241 Napoleon.• 74000 London .. .93200—97600!Szokol 625—6691 * 2ürichben a következő volt a pénteki devizazárlat: Budapest 0.0305, Párizs 3097%, London 2507%, New york: 572%, Milano 2490, Hollandia 218% Berlin 125 (100 billióra), Bécs 0.0080%, Szófia 432%, Prága 1675, Bukarest 295, Belgrád 647% Centimes. * A berlini devizazárlat: Budapest 223, Milano 182.000, London 18.300.000, Párizs 224.000 millió márkás tételekben. A többi változatlan továbbra is. * A bécsi devizazárlat: Budapest 372 Prága 2080, Belgrád 806 Varsó 00170, Milano 3085, Bukarest 362, London 309800, Newyork 71060, Párizs 3830, Zürich 12400, Berlin 00150-esedékes volt a prolongáció. Az irányzat nem volt ugyan szilárd, de — ismételjük — az adás-vétel szokatlanul kisszerű maradt. A déli utótőzsde második félórájában aztán rohamos áremelkedések álltak be. Három nagybank ügynöke a legtöbb piacon nagyarányú vásárlásokba fogott, a kontremin pedig fedezett ... A prolongáció úgyszólván zavaros volt- sokan például, akik idején észrevették az említett intervenciókat — amit nehéz volt észre nem venni — hamarosan előre megvették a hosszabbított kötéseket és néhány perccel később a prompt darabokat drágábban adták el, tehát nagyszerűen nyélbeütötték a prolongálást. De egyébként is aránylag olcsón — átlagosan három százalék alapján — prolongáltak, noha az utótőzsde óriási forgalma és percről-percre emelkedő árai folytán nem igen lehetett megbeszélni ezeket a tranzakciókat. A pénzpiacon prompt tételek csütörtöki esedékességgel másfél százalék mellett bőven álltak rendelkezésre A december 13—20-iki periódusra még nem alakult ki az üzlet A déli utőtőzsde zárlatát prolongált kötésekben táblázatunk megfelelő rovatában közöljük-A pénzügyminiszter nemzetgyűlési kijelentéseit az utótőzsdén már ismerték és ezek kitűnő benyomást tettek a börze közönségére. Átlagos prolongációs tételek (ezrekben): Angolmagyar 4, Kereskedelmi 40, Magyar hitel 20, Olasz 1, Escote 5, Városi 0.5, Osztrák hitel 5, Kőszén 75, Borsodi 8, Nagybátonyi 10, Salgó 12, Urikányi 50, Gutmann 25, Hazai fa 7, Lichtig 0.3, Nasici 80, Ofa 20, Slavonia 7, Vasút 5, Atlantika 4, Déli 5, Közúti 2, Levante 40, Mftl 20, Nova 4, Back 5, Borsodmiskolci 3, Budapesti gőz 4, Concordia 2, Hungária malom 2, Ganz vill. 25, Kistarcsai 4, Lang 5, Mág 6, Rima 4, Georgia 24, Izzó 20, Cukor 250, Mezőcukor 15. A fizetőnap csütörtökön — amint jeleztük — nagyon nehézkesen bonyolódott le, olyannyira, hogy még ma (pénteken) is történtek befizetések. E huzavona pedig csakis ama körülménynek a következménye, hogy nem fogadnak el pétíveket. Addig nem térnek vissza e bevált institúcióhoz, míg ebből kifolyólag nem következik be a fizetésképtelenségek szekése. Tegnap már három cég kénytelen volt haladékot kérni, aminek a nyomán inzolvenciákról beszéltek a tőzsdén. Az értékpapírok beszállítását a december 13-iki cassára pénteken folytatták és hétfőn berekesztik. Szombaton zárva marad az értéktőzsde, a giroban bejelentik az e heti ügyleteket, mégpedig — tekintettel az ünnepre — legkésőbb délutáni két óráig-Hétfőn új üzleti periódus indul az értéktőzsdén, amelynek fizetőnapja december 27-ike. Ez lesz a kalendáriumi év utolsó három üzletnapos hete. December második felére hetenként már csak két-két üzletnap van, kontemplálva-Érmék árai: koronás 2500, kétkoronás 5000, forintos 7000 ötkoronás 13200, tízkoronás 68000, húszkoronás 137000 korona. A giroda a tagok felvétele —közel egy évi szünet után — januárban ismét megkezdődik. Egyelőre körülbelül száz új tagot vesznek fel, a börze régibb tagjai közül. A délutáni magánforgalomban alig fejlődött ki lényegesebb üzleti tevékenység, mégis az előfordult kötések árfolyamai az irányzatot barátságosabbnak mutatják. Mivel minimális volt a forgalom, ezért a következő prolongált árfolyamok inkább névlegesek: Magyar hitel 575—585 Osztrák hitel 146—148, Angol-magyar bank 95—96, Kereskedelmi bank 1180—1190, Pesti hazai 4000, Leszámítoló 98, Salgó 585—595, Ált. kőszén 2400—2425, Ganz-D. 5000, Ganz vill. 2000, Rima 98—100, Izzó 635— 645, Cukor 2900—2950, Georgia 550—560, Államvasút 395—405, Délivasut 96—98, Ofa 540, Hitelfa 40 Kohó 780, Feiten 950-A bécsi tőzsde barátságos hangulatban nyitott meg, később azonban kisebb prolongálás következett. A magyar értékek árfolyamai: Olcsóbbodó gabonaárak. Az árutőzsdéről. A pénteki gabonacsarnok üzletmenete igen vontatott volt. A kenyérmagvak árai 20 koronával csökkentek ugyan, a forgalom azonban néhány vagonra szorítkozott. Budapesti árak: búza 1040—1060, rozs 730—775, tavalyi tengeri 800, zab 310—850 takarmányárpa 720—740 korona kilónként Vidéki árak: Tiszavidékinek 1010—1030, túla dunai rozs 780—750, idei szemes tengeri 650—670, csöves 500-510, zab 790—830, takarmányárpa 700, 780, reppo 1950—2000 korona illónként Műtakarmány. Árai: korpa 470, malmoknál 520, 8ae 600, malmoknál 700, szárított lépaszelet 550, olajpogácsa 700, lisztikrköly 400, malátacsia 440, me- kasz 360, lótip 10, konkoly 060 , kilónként. Azért foglalkozunk elsőbben az utótőzsdével, mert ez volt a mai üzlet legérdekesebb része. A hivatalos börze feltűnően csekély forgalom mellett folyt le, ami azért is fontos, mert a legutóbbi fekete szerda nyomán mára tömeges exekuciókat vártak és mivel — Az értéktőzsdéről. — A mai utőtőzsde. Vincente Blasco Ibanez világhírű regényének mesteri filmváltozata kolosszális sikert aratott a Royal Apollóban és az Omniában. A nagyszerű film hallatlan sikerében nemcsak a regény grandiózus témájának, hanem Rodolph Valentina utolérhetetlen művészetének is jelentős része van. Valentinonak ez az alakítása felejthetetlen lesz mindazok előtt, akik a „Vérző aréná"t megnézték. A Royal Apolló és az Omnia a páratlanul érdekes és szép filmhez aka»•»»»•»••«•• aaaaaBBeaaaaacaBaBaaaaaBaaBBaaaeaaBBxaaaüsiaBaasiBsaaBaBaBaaaBaaaBaaaaaaaaaBaBBiiaaaaaaBaaaaaaaaaaaaBa SaaBBBBBBSSa • •BBOBinKKSISKIBNmiStSHttIBI&BBBBSSMtttilSHBISE2fii33Ut2XBBS9SBSB9ISQIB8I2ttaBSflBS8BBEBBBSNMI& BflBHISKIRBVBSVBKtfMBAH Kalandortörténet 6 felvonásban laBBBBBBBBS 3flftSQSIS&OQ ^^^BBBBBBBXDflBU OBBOOBSJSSBttAOBtlBBBn3IBBUISB9BBBSRfl2X3BHBlaBBBaBBBaB XBBGQBsaBBBfl BBBGtS ABBKISB9I BasaaaaiaBaaDaKBBaBBaaaBaBiiaiiauaBBaBaBaBBaaa »nnunn •••••uttuaa •BaaaaBBBBBaBaaaaBaaaBaaBaaaBBBBBBaBaaaBaa Masy. hite.. Qtstr. hitel Magyar Jel. Angol M. B. Adria Dunagözd... Államvasút . Klotild .... Rima Eszt.-szv. Kohó Salgó Alt- Kőszén Urikányi ..e., zár.) Győri olaj.. 155 (145' Hősben .... 395 (407) Horvát cukor 1945 (1970) Magyar cukor 6235 ,6400) Vasutlorg. .. 410 (435 Pesti mker. 2410 (2515) Binz.: Fényes Adolf v., h., k., sze., p., jövő szo. 104, cs. 10—4, 6—8. iparmüv. Muz.: Karácsonyi 10— '12, 4—7. Uri nők Munkáit Értékesítő Törzs. (Vadászkürt-szilló) jövő vasárnap. Hangverseny naptár Ma (szombaton): Uj formák költészete V. (F). — Bréner Erzsi zong. Z. 16 (R). — Földessy Arnold gárd. V. (F.) — Collins Margarette zong. (H). — Most vasárnap: Kék madár-mat. Renaissance-Sz. 11. — Bethlen Irén ária és dal Z. 16 (K). — Bucsár Béla zong, Z. ya9 (K). — Hétfőn: Kodály Zoltán szerzői est Z. (B). — Mayr Richárd dal V. (K). — Kedden: Szimfonikusok V. 18. — Medgyaszay Vilma, Basilides Mária, Berend Endre, Dienzl Oszkár, Sárosi.y Mihály Z. ya9 (M). Szerdán: Kreiser Fritz heg. V. Va9 (S). Csütörtökön: Jadlowker Hermann ária- és dal V. %8 (F). — Waldbauer-Kerpely, Székely Arnold költem. Z. %9 (B). Pénteken: Balázs Árpád nóta Z. %6 (R). — Ferenczy György zong. IV. V19 (F). — Laurd Vera zong. Z. v39 (B). — Jövő szombaton Traub Erzsi ária- és dal V. Vrf (Sz). — Németh Mária, Sugár Károly, Kalotai, Klári Z. %S (M) — Mario Silva ária és dal V. %9 (F). — Jövő vasárnap: Filh. főpr. Z./112 — Szekeres Ferenc II. org. Mikes Magda közrem. Z. %6 (K). — Pénzintézeti zenekar Berg Ottó vez. V. %6 (Sz). — Holmgren Zugoborg ária és dal: V. VIO (H). — Thomán István és Mária Z. 129 (B). Tőzsdenap terv*. Hétfőn: az értéktőzsdén az új periódus első napja; a gabonacsarnokban üzleti nap. — Kedden: az értéktőzsdén szünet; a giroban ,,szállítás"; a gabonacsarnokban üzleti nap. — Szerdán: az értéktőzsdén a hét második forgalmi napja; a gabonacsarnokban üzleti nap. — Csütörtökön: az értéktőzsdén szünet; a giróban fizetés; a gabonacsarnokban üzleti nap. — Pénteken: az értéktőzsdén az üzleti időszak befejezése (ellátás); a gabonacsarnokban üzleti nap. — Szombaton: az értéktőzsdén szünet; a giroban bejelentés; a gabonacsarnokban üzleti nap. Sportnaptár, football. Szombat: MTK-p. fél 2 BTC— Vasas. — Vasárnap: MTK-p. 12 Zugló—Kispest, fél 2 MTK—UTE. FTC-p. 12 .,83.—Törekvés, fél 2 FTC—UTSE, Postás-p. fél 2 VAC—II. ker., Testv.-p. 12 NSC— EMTK, fél 2 MAC—Teetv., III. ker.-p. fél 8 TTC—Húsos. ETC-p fél 2 ETC—BEAC, Főv. TK-p. fél 2 KAOE—FŐV. TKőr, BEAC-p. fél 2 Ékszerész—MAFC, Millenáris fél 2 BAK—Postás. — Jövő vasárnap. Utolsó idei bajnoki forduló. Birkózás. Szombat? Szövetségi trial. fél 8, régi képviselőház, Atlétika. Tel. 182—112 Twlest Olivér (jakie coolan), bickons regényben. 8 felvonás. „Bli nem akar ... !« (Constance Talmidga). Am. vígj. 5 felv. Kezdete 4, 6, 86« 10 órakor. Vasárnap: Misángy Ottó ezöv. tréner filmolvasása, Uránia, d. e. 11 órakor. Tel. B2—st Tom». Szombat: BTC disztorna, Klotildutcai tornaterem, este hatkor. — Vasárnap: BBTE Hősök emlékdisztorna, Attila utcai tomnacsorsnok, este fél hétkor. Mozgó színházaik. fikrar««ITwist Olivér (Jackie Coogan). VOTOH! A fogorvos dilemmája (Byn Turpin) ő és a maharadzsáné (Harold Lloyd). Angol híradó. Kezdete 3, 5/15. H7, V.6 és 10 órakor. Színház Tel. J.88. J. 95-84. Tel. József 118-94. ROYAL APOLLO A vérző aréna (Rudolpho Valentino). (4, 6, 8, 10) CORSD. Tel. 03—M. Va4.5,117,149,film Jackie Coogan : Twist Oliver.— Zigoto és a Golf-áramlat Telefon 102—82. MOZGÓKÉP OTTHOK. Jackie Coogan : Twist Oliver „Biri nem akar..." (4, 6, 8, 10) T.J.00-37. KAIARA '/14,5,%7, Vs9,10 Vadon szava (Emberek és bestiák), őnagysága a kísértet. mozgóóképpalota. József-körút 31. Telefon József 1—25. Vérző aréna. V. B. Ibanen regény» Rodolps» Y&Geotino főszereplésével. Zigoto és a Golf-áramlat. Amerikai burleszk 3 felv. — Gaumont-híradó. Heti ektualitások. — A legújabb páriszi divatkreációk. Szines felvétel kezdete ~5,47, 8 ét '/10 órakor. T.J. 11 35. URAHIA (3,S,15,V.7.'/19,10) A vadon szava (Emberek és bestiák) T.171—«S. NYUGAT (3 órától) Sülyedő hajón (Viktor Sjöetröm). TIVOLI Telefon : 30-49 A nők ura. Filmregény 6 felvonásban A vészjel (Fősz.: Hanny Weisse). Kalandortörténet a felvonásban. Kezdete V.6, 7, V,9 és 10 órakor. E LI T-H 0 Z Q 0 (Lipit-körút) Az iramszarvas csodája. — Peggy, Fridolin, Chaplin-barl.(3,VI S, 6,^8,9) HOHEROS (Vakok mozija) Őfensége Párizsban. — Aranya^iv. (•/«4, 5, 7, 9) (pl. zár.) 1196 ;1248 319 (312) 145 (150) 180 (189) 1030 (1030) 2065 (2090) 852 (850) pl. zár.) 204 (210) 211 (216 •750 (773) . 1600 (1640) 1248 (1280) 5260 (5200 3500 3350) PESTI HÍRLAP 1923. december 8., szombat.