Pesti Hírlap, 1924. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-01 / 27. szám

heti magának és ez közgazdaságilag nemcsak egyé­nenként, hanem az egész országnak is óriási anyagi gazdagodást jelent, ha tekintetbe vesszük, hogy már békében százmillió aranykoronára rúgott a magyar baromfikivitel évi hozadéka. ' '' A szomszéd szobában ezután „szakszerű uzson­nában" részesítenek bennünket a kiállítás kedves h­ölgyrendezői. Kiviteli célokra szánt fagyasztott jér­cesültet és­ bort kínálnak és dicséretére legyen mond­va a magyar baromfitenyésztőknek, a fagyasztott jércesült és a friss pecsenye között semmi különbség nincsen. Mikor a szives és magyaros vendéglátást meg­köszönve eltávozunk, az udvaron még sokáig kísér bennünket a tornacsarnokból kiáradó falusias hang­zavar és mi egy pillanatra megint büszkék vagyunk a magyar munkának e nagyszerű és külföldön is páratlan eredményére. PE9T3 HÍRLAP 1924. "febau­ar 1., pén Mr. míiaiss­iiim­ese. A misiszterelsiök i­arcoi fosd­. Kállay Tibor, Vass Jóssef és Nagyatádi Szabó imiszterek nyilatkozatai. A keresztény, kisgazda és földmives párt csü­törtökön este a miniszterelnök tiszteletére vacsorát rendezett, amelyen szokatlanul nagy számban vet­tek részt a kormány és párt tagjai. A vacsorán Pekár Gyula üdvözölte a miniszterelnököt. Történelmi pillanato­kat élünk — mondotta — amelyekben átérezzük, hogy Magyarország ma már nem az, ami tegnap volt és holnap nem lesz az, ami ma volt, hanem valami erősebb, egészségesebb. Ezt a történelmi pil­lanatot a magyar argonauták teremtették meg, akik hazahozták külföldről Magyarország megbecsü­lésének aranykincsét. Ebben az oroszlánérdem gróf Bethlen Istváné és ezt minden józanul tárgyilago­san és hazafias lelkesedéssel gondolkozó magyar em­bernek át kell éreznie. Gróf Bethlen Istvánra üríti poharát. A jelenlevők gróf Bethlen Istvánt fölállva percekig ünnepelték. Gróf Bethlen István emelkedett szólásra. Mint az előttem szóló Pekár Gyula barátom mondotta, hazajöttek az argonauták. Eddig helyes. De azt is mondotta, hogy hazahozták az aranyat. Hát még nem hoztuk haza. Ne igyunk a medve bőrére. Ez nagy hiba volna, mert hátra van a fekete leves, a reparációs kommisszió határozata. Addig, amíg ez a maga részéről nem döntött, ne igyunk a medve bőrére, nehogy igen hamar igyunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs ígérvényünk az arany­ra, mert igenis, egy ígérvényt, még­pedig nemzetközi ígérvényt erre az aranyra kaptunk, de hogy azt fog­ják-e honorálni, — remélem és bízom ben­­ne, — eddig még nem tudom. — Ha nem fogják honorálni, újabb lépést kell tennünk, mert meg kell, hogy mutassuk azt, hogy minden akadályon keresztül diadalra visszük azt az ügyet, amelytől Magyarország feltámadását vár­juk. Ne igyunk a medve bőrére még egy másik okból sem. Ausztria esetében ugyanaz zajlott le, amit ma Magyarország helyzetében látunk. Amíg ígérvény nem volt a kormány kezében, addig hang, ellenzék nem mutatkozott ezekkel az ígérvényekkel és avval az akcióval szemben, melyet a kormány folytatott. De abban a percben, amikor biztosnak látta az ot­tani ellenzék, hogy sikerülni fog a kormánynak az akciót diadalra vinni, abban a percben szembe­for­dult az akcióval. Nem mondom, hogy a mag­yar el­lenzék ezt a taktikát fogja követni, de legyünk ké­szek arra, hogy ezt az ügyet diadalra vihetjük akkor, ha ez a párt egységesen kitart e mellett az akció mellett mert jöhetnek olyan pillanatok, amiket az erős ellen­zéki fronttal fogunk szem­ben állani egyik és másik kérdésben, detailban. Mert az utolsó időben hangok hallatszottak, amelyek előrevetik árnyékukat. Nézzünk szemébe annak az argumentumnak, hogy külpolitikailag nem, volt előkészítve ez az akció. Itt egy szillogizmussal állunk szemben, amelyet né­hány nappal ezelőtt egy magyar újságban olvastam. Ez azt mondja: Három lehetőség volt a magyar kül­politika részére. Vagy azt kellett volna tennie, hogy a körülöttünk alakult országok csoportosulásával szemben egy új államcsoportot igyekezzünk támasz­tani, amelynek segítségével akciónkat keresztül vi­hetjük, amelyre támaszkodva erőt mutatunk azok­kal a törekvésekkel szemben, amelyeknek Magyar­ország szemtanúja volt. Ha ez nem volt lehetséges, meg kellett volna osztanunk a körülöttünk fonódott gyűrű, a kisantant egységét Ha pedig ez sem volt lehetséges, abban az esetben a nagyhatalmakat kel­lett volna megnyernünk arra, hogy egységesen ki­vonjanak bennünket abból az érdekszférából, ame­lyet körénk a kisantant font. Ez egy igen plauzibilis szillogizmus. A szillo­gizmusok rendszerint plauzibilisek és azokat győ­zik meg elsősorban, akik azokat felállítják. Azért van ezeknek meggyőző erejük, mert logikus voltuk­nál fogva tetszetősei, megkapják az elmét és külö­nösen azokat, akik felállítják oly, messzemellnseg, hogy nem látják meg az életet és nem veszik észre, hogy a szillogizmus állításai között az élet magá­­nak részeket keres. Az első állítás az, hogy új hatalomcsoportosu­lást kellett volna létesíteni. De kérdem, kitek­? A le­győzött államokkal? Mert hisz ezekkel megvolt a há­ború előtt a hatalmi csoportosulás és együttérzés, de azt hiszem, hogy a mai viszonyok között ennek sem­mi hatása sem­­lett volna. Tovább megyek. Ne feled­kezzünk meg arról, hogy épen azok a nagyhatalmak, amelyek ma a legyőzött nemzetekkel szemben egy emberiesebb bánásmódnak a szószólói, a maguk ré­széről nem kívánnak visszatérni az europed egyen­­súly politikájához, hanem meg kívánják kísérelni, hogy a népszövetség segítségével nem lehetne-e egy igazi békepolitikát, a leszerelés politikáját folytatni, nem az egyik hatalmi csoportosulást a másikkal szembeállítani, hanem megszüntetni ezt a formáját az európai politikának, a leszerelést keresztülvinni, nem ped­ig egy másik politikai csoportot létesíteni és katonailag felszerelni. Ha európai politikát akarunk csinálni, akkor azokat a nemzeteket kell szemügyre ven­nünk, amelyek előttünk járnak az európai politikában és ezek irányába kell belekapcsolni a magyar politi­kát, nem pedig olyan utakat járni, amelyek járhatat­lanok, legalább még ma járhatatlanok. Lehet, hogy eljön az az idő, amikor Európa nemzetközi politikája újra az egyensúly politikáján fog alapulni. A második állítás azt mondja, hogy meg kellett volna osztanunk a kisantant államait. Könnyű ezt mondani. Azonban a körülálló kisantant-államok minden érdeke a megkötött szerződések megtartása mellett van. ők mindenesetre addig, míg ezt a poli­tikát követhetik, feltétlenül ezt fogják követni, tekin­tet nélkül az esetleges későbbi veszedelmekre, ame­lyek felmerülhetnek és az ő érdekeiket megoszthat­nák. Ez az érdek ma az első, ez az, amely őket a politikai életben ma vezeti, nem­ hiszem, hogy volna magyar diplomata, aki józanul mgoszlásra számítva, a jövőbe néző magyar politikát csinálhatna, legalább olyan akciónál, amelynek gyorsan kell si­kerre vezetnie. A szillogizmus harmadik tétele azt mondja, a nagyhatalmakat kellett volna megnyernie arra, hogy kivonva minket a kisantant szférájából, egyhangúlag és egy akarattal a kölcsön ügyét diadalra vigyük. El­feledkeznek ezek az urak arról, ha ilyent állítanak, h­ogy épen a legyőzött nemzetekkel szemben való bá­násmód tekintetében van eltérés az egyik és a másik nagyhatalom felfogása között. Ha Angliának nem sikerült meggyőznie az összes nagyhatalmakat arról, hogy a legyőzött nemzetekkel szemben való eljárás más kell, hogy legyen, mint amilyen ma: hát lehet­séges volna akkor, hogy mi győzzük meg erről őket? Ha ez nem sikerült Lloyd­ Georgenak, Bald­winnak, Curzonnak, akkor épen Bethlennek kellett volna sikerülnie? Ne játszunk a tételekkel. Nem az a feladatunk és nem is lehet az a hivatásunk, hogy vezető szerepet játszunk, mint legyőzött nemzet S Eirópa politikájá­ban. Nekünk a hivatásunk csakis az, hogy alkalmaz­kodva azokhoz a körülményekhez, amelyek reánk­nézve előnyöseknek mutatkoznak, a nemzetközi poli­tikában igyekezzünk érdekeinket megvédeni és diadal­ra vinni. Én nem hiszem, hogy ez a politika, amelyet követünk, ne tartalmazná igazán a magyar külpoli­tikát. Mi egy más utat követünk, mint amelyet aján­lottak. Azt az utat, hogy azokat a hatalmiakat igye­kezünk a magyar ügynek megnyerni, akiknek euró­pai politikája középeurópa gazdasági és pénzügyi re­konstrukciója.. Azt hiszem, hogy ez sikerült. Azt a politikát követtük, hogy meggyőzzük szomszédainkat arról, hogy reálpolitikát követünk, hogy kalandokra nem vágyunk, hogy a saját érdekeinkből kiindulva reálpolitik­át követünk oly értelemben, hogy igenis, érdekeinket érvényesíteni akarjuk és fogjuk, azonban arra nem vállalkozunk, hogy ezt a nemzetet kalan­dokba vigyük és neki vigyük a falnak. Nem lehet azt mondani, hogy ez a politika a kisantant-államok diktatúrájára vezet Magyaror­szágra nézve. Ez a politika nem­ oda vezet. Ez oda vezet, hogy gazdasági erőinket szabaddá tesszük, hogy gazdasági erőinket újra felhasználjuk ennek a nemzetnek érdekében és odavezet, hogy a gazdasági szabadság révén vissza­nyerjük politikai szabadságunkat is, mert nincs politikai szabadság gazdasági önállóság nélkül. Az a nemzet, amely gazdaságilag, anyagilag tönkremegy, az a nemzet politikailag is tönkrement és csak akkor leszünk képesek az európai konzern­ben újra szerepet játszani, ha gazdaságilag ezt a nemzetet újra annyira megerősíteni leszünk képesek, hogy önállóan a saját lábán megállhat a nemzetek viharai között. Ez nem a kisantant és más államok diktatúrájára, hanem ennek a nemzetnek felszaba­dulására vezet politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Ezt az utat követhetjük és kell, hogy kö­vessük, de ehhez arra van szükség, hogy a parla­mentben megvívjuk azt a harcot, amelynek előesté­jén állunk. Ne áltassuk magunkat, harcok lesznek eb­ben a kérdésben, bármik­épen intéződnek is el a kölcsönügy részletei Kérem a jövőben is a ti támogatásotokat, ké­rem, hogy mint egy ember tartsatok ki ez ügy mel­lett, amely meggyőződésem szerint a nemzetnek és a magyar jövőnek az ügye. A miniszterelnököt beszédének végeztével per­cekig viharos lelkesedéssel ünnepelték. Berky Gyula üdvözölte a pénzügyminisztert, aki nyomban felelt, Kállay pénzügyminiszter nyilatkozata. Kállay pénzügyminiszter többek között ezeket­ mondotta: " Azt hiszem, bármiképen alakul a kölcsön kérdése, ebben az irányban és ennek a célnak szol­gálatában mindenesetre tettünk előre jelentős lépést, ezzel az akcióval, amelyet a kormányzat és az egész magyar nemzet immár hosszabb idő óta folytat, mindenesetre biztosított magának valamit és elért valamit, nevezetesen azt, hogy a trianoni békeszer­ződés, illetve az a hangulat és az a gondolatkör, a­melyből a trianoni békeszerződés létrejött, valami mássá fejlődött, talán nem egészen mássá, de bizo­nyos, hogy már nem ugyanaz, ami akkor volt, ami­kor azokat a békeszerződéseket papírra vetették. Ott elsősorban a reparáció gondolata állott az elő­térben. Azóta rájött a világ arra, — és azt hiszem, ez ma már közfelfogás Európában —, hogy a restitúció­nak, a nemzetek feltámadásának, a nemzetek helyre­állításának, a nemzetek lehető megerősödésének meg kell előznie minden reparációt. Azt hiszem, hogy Magyarországra való vonatkozásban az a ter­vezet, amelyet a népszövetség kidolgozott, ezt a gon­dolatot érvényesíti. Érvényre juttatott egy másik gondolatot is, nevezetesen azt, hogy a nemzet a ma­ga erőit, tulajdon fiainak áldozatkészségét ezentúl ne legyen kénytelen Damokles-kard fenyegetése alatt érvényesíteni. Amikor ebben a díszes gyülekezetben a máso­dik felköszöntő a mindenkor kissé unszimpatikus pénzügyminiszterre hangzott el, a párt arról tett ta­núságot, hogy igyekszik kölcsönösen megbecsülni legalább is a törekvéseket. Erre a kölcsönös megbe­csülésre, ennek az érzésnek diadalára és az egész pártra­, mint ennek az érzésnek képviselőjére, ülste a poharamat. (Hosszantartó éljenzés és taps.) Csontos Imre, Vass József népjóléti minisztert köszöntötte fel. Vass József népjóléti miniszter megköszöni Csontos Imre üdvöz­lését Szerénytelenségnek tartja, hogy felszólaljon egyrészt azért, mert gróf Bethlen István, a vezérük már előtte felszólalt (Hosszantartó élénk éljenzés), másrészt azért, mert az índemnitási vita során már úgyis nagyobb beszédet mondott. Elmondja ezután, hogy ezelőtt pár héttel Budapesten nagy port vert fel a Vörös malom című színdarab. Ez a színdarab nem szimbolizálja az életet, de szimbolizálja az európai békeszerződések szervezetét, amelyben benne vagyunk mi is. Amint Molnár Vörös malmában azért robban fel a gép, mert mindent meg tud őrölni, de nem tudja megőrölni a fia szívében az anya iránti szere­tetet, és ugy a békeszerződések vörös malma meg akar ölni bennünket, amint őrli a Ruhrvidéket, őrli a törököket és bolgárokat és más nemzeteket. Azon­ban ben­nünket nem fog tudni megőrölni — és­pedig két okból. Nem fog tudni megőrölni először is azért, mert a magyar nemzet nem abból a fából van fa­ragva, hogy azt meg lehessen őrölni és fel lehessen morzsolni. Bennünk megvan az a gyémánt ener­gia, amely ha belekerül ennek a malomnak ker­ekei közé, nem hagyja magát szétmorzsolni, hanem, ha a malom erőlködik, akkor a malom fel fog robbanni A másik ok az, hogy nekünk olyan Magiszter Rubicantenk, aki ezt a vörös malmot kezelni tudná anélkül, hogy fölrobbanna, olyan nincs, ellenben mi nekünk magyaroknak van egy olyan Magiszter Ru­bicantenk — és ez gróf Bethlen István, — akinek az lett a hivatása, hogy a magyar problémát, kivéve a vörös malomnak rettentő kerekei közül, ne engedje ott a magyar erőt előröltetni, hanem uj beállításban uj konstellációba állítsa a magyar problémát. Ez a m­i Magiszter Rubicantenk az Úr kezé­ből eredeti magiszter, a mi vezérünk, gróf Bethlen István, aki nagyszerű munkát vég­zett eddig is és ap úgy végezni fog továbbra is a magyar nemzet megmentésére. Köszöntjük a vezért és köszöntjük a sereget A vezér méltóvá tette már magát erre a seregre. Most a sereg hivatása, hogy méltóvá legyen a vezérhez. Köszöntjük a méltó vezért és köszöntjük a méltó se­reget. (Hosszantartó taps és lelkes éljenzés.) Ezután Rubinek István köszöntötte fel nagy­atádi Szabó István földművelésügyi minisztert. Nagyatádi Szabó István válaszában kijelentette, hogy az üdvözlést annyiban veszi magára, amennyiben segítőtársa volt a minisz­terelnök­iek. Be kell vallania, hogy igen sok minisz­terelnök alatt szolgált. Tisztelet, becsület valameny­nyinek, de, ami az ügyeknek minden ágazatában van való teljes ismeretet, járatosságot, a tárgyalások veze­tését, illeti, gróf Bethlen Istvánh­oz hasonló miniszter­elnököt nem látott. Tisztelet és becsület minden tár­sadalmi osztály iránt, de mindenkinek át kell éreznie azt, hogy a mai kormányzópártnak, amely hivatott az országot irányítani és vezetni,­­, legbiztosabb és legerősebb alapja a magyar földmivelő nép. A magyar intelligencia magában véve nem képes többséget al­kotni, mert a választóközönség zöme, értékesebb zöm­i kisgazdákból kerül ki. A nép szeretetét élteti és kéri hogy mindenki bizonyítsa be, hogy tényleg szereti it­t a népet. A földmivelésügyi minisztert beszéde végeztével lelkes ovációban részesítették. Több felszólalás nem történt, az egybegyűltek a legjobb hangulatban a késő esti óráig maradtak együtt. A Kossuth-párt értekezlete. A Kossuth-párt, a nemzetgyűlés csütörtöki ülé­se után a parlamentben rögtönzött értekezletet tar­tott Rupert Rezső elnöklésével. Az értekezlet foglal­kozott az egységes párt legfrissebb botrányával , megütközéssel vette tudomásul az­ egységes párt egyik alelnökének, Berky Gyulának, a parlament nyil színe előtt tett kijelentését, amellyel beismerte, h­ogy a többségi párt létrejöttében szerepe jutott az ism­e­retes erőszakos eszközükön kívül a szervezett lépért

Next