Pesti Hírlap, 1924. december (46. évfolyam, 257-279. szám)

1924-12-25 / 276. szám

lg PESTI HÍRLAP 102 » dt-eomlier 25., csütörtök PESTI HIRLAP szerint szivar- és cigaretta-záporral árasztották el a két birkózót. Másnap Benjamin Gonzales udvariassági lá­togatást tett a birkózóknál és meghívta őket klub­jába, melynek ő az amatőr birkózó-trénere. A klub­ban Galba mérkőzésre hívta Gonzalest, amit az él­in fogadott, azzal a kikötéssel, hogy Galba a lendü­leti dobásokat (nipples és salto) lehetőleg mérsé­kelt erővel végezze. A mérkőzés az „Association de Depentientes" klubban nagy ünnepség közpette folyt le. A 72 kgr. súlyú Galba szinte játékos könnyedséggel kezelte a 220 librás (98 kgr.) súlyú kubai bajnokot, bár a s­erülékeny és nemzeti érzésektől fűtött spanyolok állandó zajongással és tapsolással biztatták honfi­társukat. Galba a második menet hetedik percében féthelsonnal becsavarva, óvatosan kétvállra fektette Gonzalest. A tetszés­ nyilvánításnak említett kitö­rései erre megismétlődtek. Az „Associacion de Depentientes" a Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesületé­nek felel meg, azzal a különbséggel, hogy ennek a legnagyobb vállalatok vezetői, igazgatói és vezér­igazgatói is tagjai. A klub palotája a b­abanai leg­szebb sétányon, a „Pradó"-n áll. A háromemeletes palotának három utcai frontja van, belül pedig pazar fényűzéssel van berendezve. Olyan torna­csarnoka van, amilyennel csak az amerikai és angol főiskolák egyesületei rendelkeznek, a lépcsőház tarvarai márványból készült, az előcsarnokban és a folyosókon művészien faragott márványpadok villanak, melyek fölé exotikus növények borulnak, fűszeres illattal töltve meg az épületet. A termek pazar villanyfénye öblös klubgarnitúrákon és az elmaradhatatlan spanyol hintaszékeken ömlik végig. A klubban mindaz megvan, am­i sportszempontból kívánatos, de a szórakozásokról sem feledkeztek meg. Az étterem-, bár-, öltöző-, masszírozó-helyi­ségeken kívü­l impozáns könyvtár, hangverseny­terem és mozi is van, a folyosók üvegszekrényeiből pedig óriási ezüstserlegek, arany- és ezüstérmek tömege ragyog felénk, mindmegannyi bizonyítékai annak a határtalan áldozatkészségnek, amely a kubaiak sportszeretetének egyik legszebb bizonyí­téka. Fischer István. L­ABDARÚGÁS. Az MTK csapata csütörtökön Drezdában mérkőzik. Le­fcsapat egyik része Zürichből, a másik csoport pedig Budapestről utazott Drezdába. Az elberfeldi MTK—Slavia meccset a MLSz elnök­sége engedélyezte. A meccs január 4-én lesz­. Az FTC Livornóban, a Vasas Kölnben, a VAC Fiu­iméban, az NSC Vercelliben, a Szombathelyi AK pedig Jjisszabonban játszik karácsonykor. ÚSZÁS. A III. ker. TVE január 4-én, vasárnap és január 6-án, Vízkereszt napján délután 4 órakor rendezi vizi­kabaretjét a Rudas­fürt­ Vi­sszócsarnokában. A teljes Prog­rammo­t egy egységes revüvo kovácsolta a Király Dezső sporthumorista. A három legnehezebb szerepet Béla Mik­s­­a és Horváth László, a Vígszínház és Fenyő Árpád, a Salamon-kabaré művészei vállalták. Karácsonyi úszóversenyét a MUE pénteken ren­dezi. A verseny délután 4 órakor kezdődik a Rudas­fürdőben. Mélyen megrendülve tudatjuk, hogy a legjobb fivér, sógor és rokon f. hó 24-én rövid, kinos szenvedés után elhunyt. A megboldogult hült tetemét f. hó 26-án, d. e. 11 órakor kisérj­.'k utolsó útjára a rákoskeresztúri izr. temető halottasházából. * Emléke örökíté élni fog! 18634 amerikai ... 210 ezer svéd 350 ezer angol ... ... ... ... 175 ezer // gyermek 65 ezertől női 110 ezertől férfi 110 ezertől 18632 ^ Árak forgalmiadóval. ASTORIA ginárust, Varsa Marion, izon­-Mint 2 HOCIPO SARCIPO BRILLIANSOKAT Székely Emil "a'.S" gyöngyöket, régi­ségeket bstrklné) . (trdgahban vesz: E«B Tel. : Józ». 103-3­­9 la Teréz-templ. szemben.) M főtték Sandlta IRACLE 17578 Szépségápolás. Szemelasirtás. Fagy kezelések. 20 éves prakszis. (Prospektus.) hajeltávolitó szernél jobb nem létezik. (Nyöktret. Végleges. Ártalmatlan. Szét­küldi utasítással Pollák Sarolta kozme­tikai intézete. Bpest, Andrássy­ ut 38. I. Amerikai ASTHMA P­O» cigaretta flsíhmalin UludeuUti kaphat«! I'praktík­ : TOROU JÓZSI­- R.1. ivö£yszertárn. Budapest, VI., KUály­aton 12. szám. 168. Mielőtt csil­lárszükségletét beszerzi, tekintse meg Elektra-csillárgyár kiállítását. VII. Dob­ u­ca 42. az (A házszámra kéretik ügyelni.) 18612 Bronzcsillárok, álló­lámpák, díszmüvek, falikarok nagy vá­lasztékán. Menyasszonyi Kelengyék minden kivitelben, vászonáruk, asztalnemüek, fehérnemű­ek 18585 I . FENDRICH IMRE, IV., DEÁK-TÉR 3. egy 80 cm. szalagfürész-gép, egy 60 cm. vastagságú gyalugép 18657 jó állapotban Klauzál­ u. 4. I. em. 9. » 34 éves izr. gépészmérnök öcsémet dZaSSaU. óhajtanám nősíteni, mely célból fel­tétlen elsőrangú és jómódú családból Maza 18561 34 éves izr. gépészmérnök öcsémet n£»utc­hangu­l való fiatal leányok hozzátartozóinak teljes bizalommal megirt leveleit keresi „Feltétlen diskrettó 60SS" jel­igére Hausenatein és Voaler r­­t. hirdetőjébe Dorottya­ utca 84. szám. Helyi ügynök 1­653 ki a férfi és női divatkereskedőknél jól bevezetett kerestetik. „Fehérnemű 18653" jeligére a fiókkiadóba. Nagykereskedődnél és nagyobb fogyasztottnál jól bevezetett HELYEKEPVISELET keres papírgyári lerakat. Kimeritő ajánlatot 18620 „0 18620" szám alatt a főkiadóhivatalba Társ kerestetik szamnalra meglevő üzletbe: 150.000.000 készpénzzel közreműködéssel, heti l.r,00,000 korona járulékkal. Lehetőleg irodailag képzett legyen, VI., Szondy­ utca s.u. 1. 4. Értekezés délben 1-2-ig. 18607 H világhírű „Mel" gyorsmérleggb vidéki városokban való képviseletét megfelelő cégeknek átadnák. Ajánlatokat referencia meg­jelölésével „Berkes" magyarországi vezérképviselet V., Nádor­ utca 24. címre kérünk. 18628 órákat Hegedűművész Szives megkeresést „Művész" jeligére Siklay Hirdetőirodába. VI., Vilmos császár­ ut 33. 18571 Ritka szép perzsaszőnyegek igen jutányosan eladók. 1. Maros-utca 11. földszint 1. 18664 Önálló, keresztény mérlegképes könyvelő részvénytársasági könyvek lefektetéséhez és vezetéséhez azonnali belépésre kerestetik. Ajánlatokat igények megjelölésére JTK. 15" jeligére Blockner J. hirdetőjébe, Semmelweis­ u. 4. ffesstőszobás lakás esetleg mellékhelyiség nélkül azonnalra HCSb ^SaS^SiB^« l­evélben címeket adatokkal „Lehet külterületen" jeligére Eckstein hirdetőirodájába. Erzsébet-körut 38. szám. 18660 500 millióval társulnék vagy financiroznék reális vállatot tőke- s jövedelembiz­tosítással. Levelek „Újévre 18659" jeligével fiókkiadóba. Belső városrészben forgalmas helyen szoba-konyhás lakás melyben kisiparosnak műhelye is lehet, bérbeadó. Ajánlatokat „BELVÁROS 25" jeligére a főkiadóba. 18623 Bútor- és lakberendezések: Vaságyak, sodrony-ágybetétek 1MC" Prohászn­asgyjápnil, Gróf Zícíuj Jenőül. W. "eszor­osabban Ebédlőt, hálót, uriszobát stylszerü szolid kivitelben, kívánatra ked­vező fizetési feltételekkel szállít a 40 év óta fennálló, szolidságáról elismert sutorü­zlet. V., K­ádor­ utca 5. fKovács A. 63 Társa.; 18565 17332 — — - —— — —- — — J­­ konyhák (saját készítményül rendkívül olcsó sírban VII., Vörösmar­ty­ u. 17. bútorgyári lerakat. &eg&önpöseö& bútorvásár Ilibárszky Győző bú­torgyárosnál Istsi Népszinház-utca 31., Hársfa-utca 25. Barcsai-n. sarok. Lakkcsiszolt fl­asicia háló faragványokkal (duplaággyal), csontszim­i, elsőrendű kivitel, alkalmi vétel, jótállással ! Misasztalosnál, VIII., Erdélyi­utca 1. (Népszinház­ utca mellett) Telefon: ,T. 23—78. 1861.­ BÚTOROK hálók már A­ milliótól, ebédlők 4­0­, milliótól kezdve már kaphatók és egyéb lakberendezési tárgyak. Vidékre szakszerű csomagolás. Riborszky G.VOVÓ butorgyáros­m­ il Budapest,­­ Uj- Népszinház­ utca 31. 18622 szoba Mária Terézia-stilü fényeze­tt diófa intarziás, elsőrendű munka, teljes szavatosság mellett eladó műasztalosnál. I. ker., Mészöly­ u. 4. Iladik laktanyával szemben. 1861."­ Részletre bútorok, első kézből gyári áron. Müller Lajos butorgyárosnál.­ VII. , Dohány.utca 37. 17611 Bútorok inasi választékban, rendkívül olcsó árban Budapest. VIII., Clauzál-tér 6. szám. Nyár-Uca sarok. 17260 és Tsa Automobil RT. teherautótelep V.Csanádtol.3 Tel.: 4000] és 41­82

Next