Pesti Hírlap, 1925. január (47. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

2 A katonai ellenőrzés végrehajtási a békeszer­ződésben határidőhöz volt kötve, még­pedig a leg­több intézkedésre nézve három hónaphoz, ezeket a­­határozatokat a kormány az antantbizottságokkal együttesen végre is hajtotta, mindannak dacára a­­bizottságok még most, évekkel az ellenőrzés végre­hajtása után is itt vannak. Külön bizottságokat küldtek ki a szárazföldi, a vízi és légi haderő lesze­relésére, a lőszerraktárak, az erődítmények, várak és megerősített helyek, a hadiszergyárak átvételére, ezt volt egy szövetségközi tengerészeti felügyelő­bizottság is. Ez is itt működött Budapesten, — vagy talán még most is itt van — és feladata a követke­zőkben volt körülírva: A szövetségközi tengerészeti felügyelő bizott­ság különleges feladata az, hogy a hajógyárak­ban azon hajók lebontására felügyeljen, amelyek építés alatt voltak; a kiszolgáltatott fegyvert, lő­szert és tengerészeti hadianyagot átvegye és az esetleges rombolásokat és csorbításokat megaka­dályozza. A magyar kormány köteles a szövet­ségközi tengerészeti felügyelő­bizottságoknak minden hírt és okmányt kiszolgáltatni, amelyet, azok szükségesnek tartanak, hogy megbizonyo­sodjanak a tengeri haderőre vonatkozó határoza­tok tökéletes keresztülviteléről; mindenekelőtt a hadihajók terveit, fegyverzetük összeállítását, ágyúk, lőszer, torpedók, aknák, robbantóanyagok, dróttalan távírók részleteit és modelljeit, általában mindent, ami a tengeri hadviselés anyagára vo­natkozik. Nem tréfa, hanem komoly valóság, hogy kü­lön bizottság működött itt, — óriás költségekkel terhelve a magyar államot, — amelynek „a magyar tengeri haderőre vonatkozó határozatok tökéletes keresztülvitele" volt a feladata. És miért? Hiszen köztudomású, hogy az a „közös" flotta, amelynek költségeiben a quóta szerinti arányban mi is része­ged­tünk, még 1918 októberének végén a Jugoszláv Nemzeti Tanács, majd az antant birtokába került Tengeri hadereje Csonka-Magyarországnak nem is lehetett, szárazföldi és légi leserelését pedig néhány hét alatt végre lehetett hajtani, aminthogy végre is hajtották. A két forradalom irtózatos anyagpusztí­tásai után alig maradt katonai érték Magyarorszá­gon. Ami a vörös hadsereg fölszereléséből az ország területén található volt, az mind a románok kezére került, akik tulajdonképen első ieszerelé°­"v"t­rehajtották. A szövetségközi katonai ellenőr, ennek dacára nagy apparátussal fogott munkához, kutatásokat végzett az orsz .részében, meglepetésserűen vizsgálatokat rákban, ahol sejtette, hogy hadianyagok ítak elő, felkereste a nagyobb városokat, ásatásokat rendeztetett kaszárnyák udvarain, tanyákon, szán­tóföldeken, ahol szomszédaink titkos fegyvertárakat kémleltek. Különösen a scelieknek jól megszervezett kémszolgálata adott sok munkát az antant-bizott­ságnak. Az ellenőrzés igen nagy anyagi áldozatokat követelt Magyarországtól. Alább megközelítő szám­adatokat közlünk arról, hogy a kincstárt milyen kiadások terhelték, ezen a címen. Hivatalos adatok mestergerendáit! Hogy verbunkolt és magyarszóló-Kott tündöklő lakk csizmájában! Csodájára gyűlt az egész vásáros világ... Elmegy hozzál Fölugrott, letette a muzsikát s arrafelé nézett, amerre a nagy Bucsin-hegy fekszik, mert azon belül, szép Gyer­gyóban terül el a nyirerdők alatt Tóni úrfi ősi kú­riája. A Bucsín fölött alkonyat borongott. Nézte és tűnődött. Minek maradjon itt tovább? Hiszen még így, a kicsi párkányhó sem az övé, csak kegyelemből tűnik meg benne, egyebe sínes, csal, a muzsikája, egyebe sincs, csak a reménysége. Jókor reggel föl­kel és elindul Tóni urfihoz, hiszen együtt legény­kedtek, együtt őszült meg a fejük s megférhetnek együtt mos­t is a nemesi kúrián. Tóni úrfi, instálom, nem kell nekem nagy hely, csak akkora, ahova a fejemet lehajtsam... És amikor hajnaltájon felborult az égben a nagy borospohár s vörösborral végigöntötte Bucsín tetejét, már útban volt öreg Saláta cigány szép Gyergyó felé. TI. Csend fogadta az omladó házban. Ha a ké­mény nem füstöl, azt hitte­ volna, hogy temetőben jár. Megállott a tornác alatt s várta, míg valaki elő­jön. Lélek sincs. Benézett a pitvarba, de ott sem látott senkit. Megjáratta tekintetét a tornácról s ahajt két fejérnépet látott a kertben, az ágyások között. Gyomlál­gatták a veteményes táblát a gyü­mölcsös szélében. Lejött a tornácról, várt még egy kicsit, aztán a kertbe lépett bátortalanul. Porosan, fáradtan bal­lagott feléjük s mindjárt látta, hogy egyik a nem­zetes asszony lehet, a másik meg a szolgálóleány. Hegedűjét hóna alá­ szorította s lekapta esővert ka­lapját alázatosan: — Rezsit csókolom, nemzsetes assony... A nemzetes asszony föltekintett. — Mit akarsz, móré? — kérdezte szelíden. — Jaj, kirem sipon. — mosolygott félénken. —­­Tóni urat keresem­, ezidőszerint még nem jutottak nyilvánosságra, de móduunkban van teljesen megbízható adatokkal meg­világítani, hogy a katonai ellenőrzés milyen óriási terhekkel sújtotta Magyarországot. Előrebocsátjuk, hogy ezek az adatok a költségeknek csak egy ré­szére vonatkoznak, nevezetesen az 1921 augusztus 1-től napjainkig terjedő időre, már­pedig katonai missziók működtek korábban is Magyarországon, 1919. óta. 1921 augusztusában, — amely időponttól ki­mutatásaink kezdődnek, — már teljes létezáánű de­legáció működik itt, egészen 1922 szeptemberéig, amikor Magyarország kérésére csökkentették a de­legáció létszámát. A delegációk nagyságáról és a költségekről az alábbi adatok nyújtanak képet: 1. Teli CB létszámú katonai delegáció. (1921 aug. 1-től 1922 szept. 1-ig.) 47 tiszt, 188 altiszt és egyéb alkalmazott, összesen 235 személy. Olasz delegáció. (21 tiszt, 103 egyéb alk.) Angol delegáció. (6 tiszt, 17 egyéb alk.) Francia delegáció. (16 tiszt, 04 altiszt és egyéb alk.) Japán delegáció. (1 tiszt, 4 alk.) A négy delegáció személyi és dologi kiadásai korona 1922 február 21-iki árfolyama szerint havonként 29.539.000 koronára rúgtak, ami a korona mai árfolyama szerint 1.061.199.306 koronának felel meg. 11. 1­ nu­kkentett létszámú katonai delegáció. (1922 szeptember 1-től 1923 március 1-ig.) Olasz delegáció. (19 tag.) Angol delegáció. (8 tag.) Francia delegáció. (18 tag.) Japán delegáció. (4 tag). A négy delegáció személyi és dologi kiadásai a korona 1922 szeptemberi jegyzése szerint havonként 17.195.000 koronára rúgtak, ami a szorona mai árfolyama szerint 515.850.000 ko­ronának felel meg. 111. Csö­kkentett katonai delegáció. (1923 április 1-től 1924 június 14­.) Olasz delegáció. (13 tag.) Angol liplanápin 1R fanní­cií Olasz deleg Angol deles Francia del A harmin jogi kiadásai havonta 663 és fél millióra rúgnak. Ilyen létszámú katonai bizottság működik ma is Budapesten és ezek a kiadlak előreláthatólag még­­ Saláta. — Milyen ügyben? — Hát instálom ... c. A nagyasszony elmos •— És milyen az a ci — Instálom... — bál gyok azs a Saláta... A TÓT. . a fejét büszkén. Ismerte már Jiriből a­­­lyodott. Saláta? — Azs, azs. A leginy !— És aki még azután — In vónék, instálom. • Hol a tekintetes ur? Alszik. Hosszan elnézte az ezüstfejű cigányt. Ez mu­zsikálta el a nagy erdőket és legelőket! Elborult a tekintete. Ez vitte hát el a vízimalmot s a Gábor­utján fekvő nagy havast is... — Honnan jössz? — Parajdról. — S mért keresed Tóni urfit?­­— Mer­t az­ én gazsdám eredi meg a fizava hirtelen. — Sok .", hegedültem a nemzsetes én naccságos, tekintetes urnák"! Sok gyenyemil napot s lccakat. Én vólam a jókedve s a nótatevője, seretett is igazsán... A nagyasszony csendesen bólogatott. — Hát te vagy az a lókötő? A kertkapu kinyílt, ősz ember lépett a gyü­mölcsösbe. Lassan, lehorgadt fejjel sétált az ágyá­sok felé. A nagyasszony rámosolygott: — Gyere, Tóni, kedves vendégünk van ... Csak állott Saláta és az öreg emberre meredt. Ez volna hát a hajdani daliás legény? Bádorog, mint valami szürke árnyék. Hol van szép, déli alakja, jókedve­s táncos járása? Hová tűnt sötét szeméből a lélekragyogás? Az öregúr meglepődött. — Saláta? — rezzent meg ajkán egy kicsi, vonagló mosoly. — Te vagy az ? továbbra is terhelni, fogják a magyar államnak de­ficittel küzködő budgetjét. Hogy mennyit volt kénytelen Magyarország az utolsó három és fél év alatt az ellenőrző bizott­ságok működéséért összesen fizetni, azt kiszámít­hatjuk a fentebb feltüntetett havi kiadások alapján A végösszegek ezek alapján a következőképen ala­kulnak: l im .«^-ij, iga «pf.. i.!f (havi w.m2& ^A ,!'„• ezopt. X-töl 1923 marc. l-ig (havi Sl^M.OOO) 3 610.960.000 K Ut. 1923 marc. 1-tul JO-Jl juu. l-ig (havi GB7jin ooo toWoon mo K IV. 1924. jun. 1-töl 1924 dk 81-ig {havi HBffional J^SS K 69,2esen 33.416.960.000 k Harminchárom milliárdjába került tehát Ma­gyarországnak az utolsó három és fél év alatt az antant katonai ellenőrzése, amely uá­l produkált egyebet, mint annak a ténynek a megállapítását, hogy a békeszerződésben megengedettnél nagyobb katonai erő Magyarországon nincs. A nagy költ­ségbe kerülő vidéki kutatások sem hoztak­ felszínii egyebet néhány ócska, rozsdás fegyvernél Ebben a harminchárom miliárdban nincsenek benn­e ter­mészetesen az egyéb antant-missziók költségei, amelyek szintén költségvetésünket terhelik. Amint a részletes kimutatásból kitűnik, a költségek leg­­­nagyobb része a francia és az olasz delegáción esik, ez a két állam tartja fenn ma is a legnagyobb létszámú ellenőrző bizottságot, míg Anglia sokka szerényebben képviselteti magát. Amikor az olaszok 124, a franciák pedig 80 embert foglalkoztattak itt katonai ellenőr­zés címén, ugyanakkor az angolok megelé­gedtek hat tisztből és 17 segéderőből áld­­zottsággal. Ma 32 tagból áll a három an­­­nai képviselete nálunk, s a költ -' leg csökkentek is, aránylag gyok. Hatszázhatvanháre vonta ez a bizottság,­­tiszt, a többi altis"' „siike az antant szab- 0 magva viszonyokba egy­et. ség Szás ..eam'l,­­AO a havi fize­-KÜll) -dó, ezenkívül szállóköl • dació havi 21—46 milliót kap­ira rúgnak havonta azok » r» w» /-»l TTAIT» !! 1 trilliót számítanak föl. 1 milliárd és a 38 milliós havi fizetés ég­etnek — valóban túlságosan magas sz­­egény magyar keretekhez képest, ami ki az ország kormányzójának évi tiszteletei nyolcezer aranykorona, a miniszterelnk. Művi ílletése pedig husz millió papírkorona és am kor minden belső kiadásunkban a legnagyobb t­karékosságot követeli meg tőlünk az antant. Kemény Ferenc. A vén cigány fölzokogott. — Tóni úrfi! — tipegett hozzá. — Istenes Istenem... Megragadta kezét, csókolta és omlé­stítva­n­ öntötte. Tóni ur régi, kedvenc prímása fejére tel a kezét s megindultan simogatta ezüsthaját. — Hogy vagy, Saláta? Gyöngyöt pergetett a vén cigány szeme. — Megöregedve ... árván ... elhagyottan . Senkinek sem kell már a nótám ... Senkinek , jáj-jáj... A tekintetes ur szemében is megcsillant könny. — Megöregedtünk, Saláta! . — Meg, instálom... Senkim sincs már, csak tekintetes ur... Tóni úrfi a nagyasszonyra nézett. Az is j­ós megértően bólintott. — Maradjon itt, — mondta csendesen.­­— Majd csak eltöltjük együtt azt a pár napot, ami még hátra van, — sóhajtott a tekintetes úr. És ott maradt Saláta. Régi jó gazdáj­a nem hagyta cserben, sőt szép titulust is adott neki. Ugy ám! Kinevezte magtárfelügyelőnek . III. Nedves párák szakadoztak a földből, a fák el­vetették már­ a tavaszi rügyet, zöldbe zsendült a gyepes udvar, a tavasz megtöltötte fénnyel a vilá­got, csak Saláta lelkét nem tudta fölvidítani. Nap­hosszat ült a magtár előtt mozdulatlanul. Kővé vált szomorúság. Egyszer mégis előbotorkált a pitvar­ajtóba. — Mi kéne, Saláta bácsi? — kérdezte a szol­gáló. — A tekintetes úrral seretnék besírni... — Nem lehet. Senkit sem ereszt maga elé ... — Engem csak igen! — lepődött meg Saláta. — Menj be s mondd meg... — Én megmondhatom, de összeszid ... - én va­melte föl elkomo­ PESTI HIRLAP 1925. Január 1. csütörtök.

Next