Pesti Hírlap, 1925. február (47. évfolyam, 26-48. szám)
1925-02-22 / 43. szám
f ház tagja, majd felügyelője lett, s mint ilyen, a csehek látó szemeként figyelte dolgainkat. Sztodola cseh-szlovák követ, mint egyházam híve és egyik gyülekezetünk felügyelője, amint ő mondotta, irántam való figyelemből és rokonérzésből keresett fel és kért, ne menjek fel ilyen zord időjárásban a Felvidékre, nem is érdemes, mert a Felvidék elcsatolása úgyis befejezett dolog, de még ne tegyem ki se személyemet, se állásomatesetleges bántalmazásoknak. Megköszöntem a követ úr ez éves figyelmét , kijelentettem, hogy az időjárással nem törődöm, az elcsatolás megakadályozása megér minden fáradságot, a bántalmazások pedig annyira nem riasztanak vissza, hogy ha eddig ingadoztamvolna, most már csak azért is felmennék, hadd lássam, hogy a Felvidék evangélikusai hogyan fogadják törvényes püspöküket. Hanem az elutazás nem ment olyan simán, mint gondoltam. Eleintén autóra gondoltam, tárgyaltam is sokán a hadügyminisztériumban, de csak az osztályokkal, mert a minisztérium vezetőihez bokros elfoglaltságuk miatt sohasem tudtam bejutni. Végre azonban beszélhettem Kobek államtitkárral, akinek"Tanácsára nem autón, hanem a rendes vonaton"indultam el. Kértem hát egy külön szakaszt, melyben a nehéz útra lekötelező módon elkísérő egyetemes egyházi főjegyzővel, dr. Szelényi Aladár barátommal, elhelyezkedhetem. Ezt már nem kaptam. De azért NOV. 21-én nekivágtunk a pacifikáló kirándulásnak. Minthogy összehívó levelemre egyik esperes-ségből sem kaptam választ, előbb a besztercebányai főgimnáziumot látogattam meg. Közben Zólyomba a zólyomi esperesség lelkészeit összehívtam. Ez a gyűlés november 25-én volt s tizenhét lelkész vett részt rajta, akik között egy sem akadt, aki a Magyarországtól való elszakadást hangoztatta volna.Voltak azonban néhányan, akik hallgattak, de akiken meglátszott, hogy csak azért nem beszélnek a szívük szerint, mert még nem tudták, hová dül el a politika guruló kockája. A zólyomi evang. lelkész, Licskó Sámuel, a leghatározottabb magyar álláspontot képviselte és szólaltatta meg. Nála voltunk szállva s az akkor még ott idöző Tarnay városi rendőrkapitánnyal együtt ez a derék lelkészünk vállalkozott arra, hogy sha csak egy kápláralja magyar bakát kap, Zólyomot a rézgyár munkásainak támogatásával föltétlenül meg tudja tartani Magyarország számára. Erről még Zólyomból express levélben értesítettem a nemzetiségi kisebbségek minisztériumát, melytől dec. 2. kerettel a következő választ kaptam: „Amidőn megköszönöm a zólyomi közállapotokról szóló kimerítő tudósítását, tisztelettel értesítem, hogy a vidéki társadalmak szervezését és irányítását a központiban s társadalmi úton létesített szervezet, az OrszágosPropaganda Bizottság (IV., Mehmed szultán út 1. sz.) végzi Ennélfogva megkerestem a megjelölt bizottság vezetőségét, hogy Licskó Samu lelkész urat se szükséges támogatásban részesítse". Sajnos, ez az ígéret csak ígéret maradt. Licskó lelkész házánál a délután folyamán a Ludova Banka három oszloposával, Fajnor Vladimir, Paulinyi Vilmos és Vésel János urakkal tanácskoztunk.A tótság e vezérei három telje® órán keresztül vitatták előbb csak velünk (Szelényi, Licskó és én), majd Tarnay főkapitány jelenlétében a politikai viszonyokat. Ők ugyan már a cseh-szlovák gondolat f álláspontja felé közeledtek, de még akkor nem azonállottak le a fenntebb említett bizalmas jelentésemben ismertem is a minisztériumot, hogy ezt a három értékes embert a magyar álláspont támogatására sürgősen igyekezzék megnyerni. Ma is az a hitem, hogy ha akkor lehívják őket Budapestre és az általam javasolt módon beszélnek velük, nem helyezkedtek volna szembe a magyar államisággal. Másnap Túrócszentmártonba utaztunk", ahol Dr. Vanovics János vendégszerető házának tisztelettel fogadott vendégei voltunk. Az esperesség lelkészei s felügyelőinek és tanítóinak egy része, számszerint mintegy huszonöten, november 28-án a város közepén lévő Bank nagy termében gyülekeztek ösze. Útközben láttam, hogy minden házon a szlovák zászló lengett. Magyar zászlót egyet sem láttam.Mikor ezt szóvá tettem, Skrovina alesperes azt mondta, hogy itt többé a magyar zászlónak nincsen helye s megbánna, aki azt kitenni merészelné. Ez a hangulat a gyűlésen is meglátszott. Alig mondottam el látogatásom okát és célját, kérve, hogy a hazához való évezredes és az evangélikus egyházhoz való négyszázéves kapcsot ne szaggassák szét. — dr. Vanovics nyomban a legélesebb hangon kezdte felhánytorgatni a múltak sérelmeit, a tótok nyelvének háttérbe szorítását, a túrócszentmártoni tót középiskola bezárását, az ő kulturális haladásuk útjába gördített állami és egyházi akadályokat. A gyűlésen résztvevők egyike-másika tétül vagy magyarul mind hevesebben kezdett helyeselni, úgyhogy már csak a nyugalom biztosítása érdekében is arra kértem Vanovicsot, hogy ne bántsuk most a múltakat, csak a jelen és a jövendő kérdéseivel foglalkozzunk. Én a magam részéről megígértem, hogy püspökségem alatt a legteljesebb megértéssel és méltánylással kezelem ügyeiket s hajlandó vagyok az állami egység biztosítása érdekében egy "különtótnyelvű püspökség létesítéséről is velük és az államkormánnyal tárgyalni. A Vanovicsnál sokkalta, vérmesebb Skrovina Most öt éve, igazi szép tavaszi reggel volt, amikor vidám honatya-társaság indult el hajóútra Kalocsa felé a törvénycsinálás fáradalmainak kipihenésére. Meskó Zoltán, Weber János, Szabóky Jenő s még többen a kora reggelhez mérten szokatlanul pajzán hangulatban helyezkedtek el a hajó fedélzetén. Ott ült már nagy rögtönzött asztal körül egy hangos kompánia,VINAKV valahol a szárazföldön -i kezdték előző este. Mikor MildMridTK-s Meskót mieglátták, nagyon örömmel ugrott fel egyikmásik volt tartalékos tiszttársa s Meskó is megismerte a másnapos társaságban a Gerincpárt című rezervista tiszti asztaltársaságot, amelyik épen paksi vándorgyűlésére indult el. Tibor Samu, kiszolgált rezervista kapitány, a gerincesek örökifjú korelnöke, mindjárt gyengéd ajánlatot tett: — Talán megcsinálhatnák a fúziót! — Csak kooperációra vagyok kapható, — felelte Meskó, de egy perc múlva létrejött a megértő felek között a megegyezés. A nap kezdett nyugovóra térni s a kedélyes társaság egy vigan eltöltött nap után már látta kibontakozni a paksi templom tornyát. Ahogy jobban közeledtek a dunántuli község felé, mind tisztábban lehetett látni a hajóállomásnál elhúzódó gesztenyefasoros alléban a hullámzó tömeget. Ősi paksi szokás, hogy minden hajó érkezéséhez kikorzózik a község minden rendű népe. Ma különösen nagy tömeg várta a hajó érkezését. A honatyák, amikor kikötött a hajó, felálltak s érdeklődéssel nézték a paksiakat. Szabóky Jenő egyik odavaló barátját ismerte meg a partonállók között. Tréfás jó kedvében kikiáltott hozzá: — Szervusz Emil, van-e még zsidó a Dunántúl? — Hogy van-e? ... — válaszolta s plasztikus kézmozdulattal az egyik zártabb korzócsoport felé mutatott. A jelmagyarázatot Meskó Zoltán adta meg gyorsan: — Hogy van-e . . . Nem látod, hogy ott áll a — paksi mintakollekció! — Hát akkor mit zúgolódnak ott a Ferencvárosban? A Greshamban ... ott panaszkodhat a passzív honatya ... az kétszázezret fizet egy —, kapucinerért naponta. A választó megemlékezése és a visszaevett pörköltök I . Kovácsy Kálmán rákospalotai evangélikus lelkészt, a régi képviselőház egyik legötletesebb tagját 1910-ben leküldte Kossuth Ferenc a kúnszentmiklósi kerületbe, hogy a függetlenségi párt zászlóját vigye diadalra. Már néhány hete elmúlt annak, hogy nevét a kerületben hivatalosan is forgalomba hozták, de Kovácsy még nem jutott hozzá, hogy a választókat személyesen is felkeresse. Pártja heves vérmérsékletű, ifjú kortesei azonban gondoskodtak arról, hogy ez az idő se múljék el eseménytelenül. A helyi lapokban olyan hitfelekezeti tornára bocsátották össze a kerület evangélikus és literánus hívőit, hogy végre is egészen feldúlták a csendes község nyugalmát. Ilyen előzmények után végre leutazott a kerületbe a jelölt. Mikor megérkezett, az egyik lába még a vonat lépcsőjén volt, amint olyan küldöttség formájú négy fiatalember a fülébe éljenezett. — Üdvözöljük körünkben, — mondja az egyik —rrd már „megemlékeztünk" a nagyságos úrról. Megemlékezésük jeléül fehér cédulát nyújtottak át Kovácsynak, akinek keze erre ösztönszerűen zsebe felé reszketett. És a megemlékezés viszonzása után a küldöttség széles mosollyal indult a kijárat felé. Onnan a jelölt tovább ment Fülöpszállásra. Itt a jegyző hívta fel figyelmét a távollétében történt „megemlékezésekről." Künn az után pedig néhány emlékeztető ember állt fel jól megfontolt óvatosságból az emlékeztetések inkasszálására. Kovácsyt diadallal megválasztották. A mandátumot megelégedett arccal vette át, csak akkor komorult el, amikor zárlatot csinált az összes megemlékezésekből. Feljegyezte akkor az utókor számára, hogy abban az esztendőben Kunszentmiklós és Fülöpszállás pörköltfogyasztása megjavította a világrekordot. Esztendők múltak el azóta. Nemrégiben meglátogatta Meskó Zoltán Rákospalotán a népszerű exhonatyát. Kedélyesen eldiskurálgattak a régi választási históriákról. — Bizony — mondta Kovácsy — a kunszentmiklósi választás, az volt az igazi. Hálás nép, nem tidom, most is emlékeznek-e még, de akkor sűrűn emlékeztek meg rólam . . . Felírtam, kétezerhuszonnégy pörkölt ai megmondhatója . . . Itt kissé felragyogott az arca: — De már azon vagyok, hogy kiköszörüljem a csorbát . . . Ha a háború közbe nem jön, már meg volna a pörkölt-paritás ... De igy is nyolcszázhuszonkettőt már — visszaettem. Kedélyes hajóutazás egy mintakollekció körül. XI "" P ' Ji ' 30 PESTI HIRLAP 1926. február 22., Tukosp alesperes ekkor kijelentette, hogy előbb kellett volna a tót püspökség tervével megkínálni őket, akkor talán nem igyekeztek volna kiválni a magyar államból, hogy fajukat és nemzetiségüket, nyelvüket és kultúrájukat megmenthessék. Ma már nem hajlandók többé velünk tárgyalni. Annál kevésbbé, mert holnap megy a szlovák rada képviselete Budapestre a magyar kormánytól átvenni a Felvidéket. Ez a hír megdöbbentett. Erről nekem Budapesten nem szóltak. Mindazáltal folytattam a kérlelést és az alkudozást, bár ezek után nem sok kilátásom lehetett a sikerre. A legdrágább kapuciner. A Rupert letartóztatása körül támadt bonyodalmak eleven életet hoztak a t. Ház folyosójára. Felvonultak a passzivista mentelmi jogászok, a szocialisták is beruccantak egy kis igazoló vizitre: egyszerre színt kapott az ellenzéki folyosó. Aktivista és passzivista ellenzékiek, aktív és katalógusolvasásra akcióba lépett passzív kormánypártiak enyelegtek a pamlagokon. A passzívok szenvedélyesen csepülték az új házszabályokat és a mai szomorú gazdasági viszonyok mellett is túl soknak találták a napi 200 ezer koronát, amivel az igazolatlanul távolmaradt képviselőket sújtják. Néhány napja, hogy az ellenzék a Belvárosiféle főhadiszállásból átvonult a Greshamba. — A klubváltozás rossz kabala volt — csipkedi az ellenzékieket egy monoklis kormánypárti. A t. képviselő urak kedélyes diskurzusa közben három idegen tűnt fel a folyosón. Nagyon idegenül lépkedtek a piros szőnyegen, tanácstalanul néztek jobbra-balra, hol megálltak, hol bátortalanul léptek egyet előre-hátra. Egy dúsfekete sörényű, Ferenc József-kabátos ifjú, és két ünneplőbe öltözött komolyarcú polgár. Meskó Zoltán észrevette a zavarban levő idegeneket és szolgálatkészen feléjük ment — Mi járatban vannak az urak?, — kérdezi. Az egyik polgár megilletődött hangon, kissé akadozva válaszolt: — A képviselő urunkat várjuk . . . Deputációba készülünk a népjóléti miniszter úr önagyméltóságához . . . A Ferenc József-kabátos határozottabb hangon folytatja: — A ferencvárosi fogyasztók képviseletében jöttünk ... A kávéházi helyzet miatt. Az árak, kérem, most már tűrhetetlenek. És azt halljuk, hogy ezer koronával fel akarják emelni a kávé árát . . . — Na és, mennyi most a kávé ára? — kíváncsiskodik Meskó. — Hétezer — felelnek mind a hárman kórusban. Meskó csodálkozó arccal méri végig őket. Farsangi széljegyzetek.. A farsang idején mindennapos báli tudósítások rengeteg asszony és leány névsorait reggelenkint féltő gondossággal olvassák el nemcsak azok, akik az éjszaka végigstáncolták a mulatságot, hanem talán még inkább azok, akik nem voltak ugyan jelen, de annál kiváncsiabbak, hogy ott volt-e az ő ismerősük, meg a jóbarátnő. Ez épen annyira fontos, mint az ő saját jelenléte, mert egy lány sem akar elmaradni barátnője báli teljesítményei mögött. A báli jelentéseknek azonban nemcsak ilyen szubjektív olvasói vannak, hanem tárgyilagos szemlélői is, ennek legjobb bizonyítéka az a gyűjtemény, amelyet egy objektív, műkedvelő bál-olvasó állított össze a tudóításokban található leánynevekről. Az illető gyűjtő filológus lévén, megpróbálta eddigi tanulmányai alapján rendszerezni a gyűjteményt. Előre kell még bocsájtani, hogy az itt előforduló nevek kizárólag az idei farsangi névsorokból erednek, megtalálhatók mind a báli tudósításokban.