Pesti Hírlap, 1925. június (47. évfolyam, 123-143. szám)

1925-06-03 / 123. szám

BUDAPEST, 1925. ELOFIZETESI A­­L­AH­­ Egy kör: 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor. Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 2000 kor., vasárnap 8000 korona. Külföldön kétszeres az előfizetési ár. XTVII. ÉVFOLYAM, 123. (15.705) SZÁM. JUNI­US 3. TESTVÉREK Szerkesztősége is nyomda . Budapest, V. ker., Vilmai császár • ut 78. szám. Telefon­­ 122—91. Fióta­kiadóhivatal­­ Budapest, IV. ker.. Erzsébe­t-könti ! Mai „BÍRÓJA" rendszerű képeink: Beniczky Ödön. — Képek az első magyar Oxford-Cambridge-mérkőzésről. — A hősök emlékünnepe. — Dr. Feledy Pál, az osztrák Tourist- Trophy magyar győztese. — Pimpo, az osztrák kancadíj győztese. — Jelenet az MTK—Union Ziskov-mérkőzésből. Pünkösd szenzációja. írta Rákosi Jenő. A mi politikánknak periodikus tünetei vannak. Valahányszor kormányunknak dolga akad ott künn Európában, melynek kegyeit keresni kénytelen, itthon mindannyiszor elsül valami. Vagy egy bomba, vagy egy leleplezés, vagy valami más hasonló szenzáció. Ezúttal egy hírlapi közlemény. Pünkösd első napján, mikor Bethlen István és Bad Genfben járnak, egyik laptársunk hasábjain megjelent az a ta­núvallomás, melyet Beniczky Ödön volt bel­ügyminiszter tett a katonai vizsgálóbíró előtt a Somogyi-'Bacsó-gyilkosság dolgában. Az illető lapot elkobozták, Beniczky Ödönt pedig letartóztatták. Erről a tényről beszél tegnap óta egész Budapest és könnyen elgondolható, mily kalandos kombinációk kerülnek a dolog­ról forgalomba. Egyéni akció-e, vagy kombi­nált politikai akció. Kinek mi része van benne, mi a célja, és így tovább. Természetesen mind találgatás, a pártérdek és pártfantázia talál­gatásai. A Pesti Hírlapban természetesen nem lehet csak kizárólag­ a közérdek szempontjából hozzászólani s akkor kötelessége marad az em­bernek, hogy csak a ténynél maradjon, a per érdemét pedig kerülje el annyi mérföldre, amennyire csak lehet. A rideg tény pedig az, hogy egy tanúvallomás megjelent egy újság­ban, amért az újságot elobozták s az eljárást ellene meginditották. Beniczkyt, aki a közlést megengedte, becsuktak és ellene is többféle ci­men büntető pert tesznek folyamatba. Utólag félhivatalosan jelentik, hogy a volt belügymi­niszter letartóztatása nem ezért a közlésért tör­tént, hanem azért, mert egy régebbi ellene ho­zott ítélet (kétheti fogház) végrehajtása épen most lett esedékes. Nekem úgy tetszik, hogy ez igen mellé­kes, és végzetesnek kell mondanom a körül­ményt, hogy ez az esedékesség és a hírlapi köz­lés egybeesett. És azt gondolom, sokkal oko­sabb lett volna épen a két dolog találkozása miatt hozzá nem nyúlni Beniczky személyéhez. Mert ahogy én a közönség gondolkozását is­merem, senki sem fog a félhivatalos magya­rázatnak hinni, sőt ellenkezőleg, azt fogja mindenki terjeszteni, hogy a hírlapi közlés nélkül nem jutott volna senkinek sem az eszébe a volt belügyminiszter pünkösdi ünne­pét igy elrontani a kétheti dutyival. Mert ennek az esetnek is két része van. Egy politikai és egy birói. Végzetes dolog, hogy a birói része öt év óta elintézetlen ma­radt s ott függ Damokles kardjaként politikai életünk feje fölött Valóban nem is érthető, hogy mért nem intézték el az ügyet már ré­gen. Hiszen Magasházy alezredes, a kormányzó szárnysegéde, a mai lapokban kereken kije­lenti, hogy mind, ami a közreadott vallomásban foglaltatik, szemenszedett valótlanság. Ha az ember meggondolja, az ellenzék különféle ár­nyéklatai hányszor hordozták meg a boldogta­lan Somogyi véres testét a nemzetgyűlésen, hány vihar, botrány s mennyi izgalom fűző­dik e rettenetes epizódjához ötéves politikánk­nak, a legszerencsétlenebb mulasztásnak kell bélyegeznünk azt a valóságot, hogy az eset ma túl földerítetten és ma is itt szerepel, mint olyan eszköz, mellyel azt gondolják, ki lehet a fennálló politikai rendszert vetni a sarkából. Nem fonák dolog-e, hogy a nemzetgyűlés nap­lójából kiássák riadt kezek Huszár Károly, akkori miniszterelnök, öt év előtt mondott be­szédet, amikor a Somogyi—Bacsó-gyilkosság először került a nemzetgyűlés elé. Azt mondta akkor Huszár, hogy a legsürgősebben fogja kiderittetni a bűnesetet s kérlelhetetlenül ille­tékes birái kezére juttatja a bűnösöket. Ma ennek már öt éve s egy félhivatalos újság az­zal a lelkes felkiáltással kiséri ezt az idézetet, hogy „ma is ezen az állásponton vagyunk." Csak épen azt kellett volna még hozzátennie, hogy pátoszának teljes legyen a komikuma, hogy isten engem úgy segéljen; ezen az állás­ponton leszünk hiven még legalább további öt esztendőkig. Ez bizony néhai Csepreghy Ferenc nagy­szerű népszínműirónk egyszeri asszonyának az esete, aki kötényébe takarta a parazsat, hogy meg ne lássák. A vége pedig az lett, hogy végre is meglátták és köténye is keresztül égett. A közérdek szempontjából is mélyen sajnáljuk, hogy az egyetlen illetékes módon, a bírói eljárás utján ki nem vágták boldogtalan kollégánk tragédiáját közéletünk sebei közül,­ de sőt követelnünk kell, hogy valahára csak-­ ugyan kérlelhetetlenül fogjanak hozzá, hogy­ az ilyen infekciózus bajokból politikánk ki-­ tisztuljon. Mert amíg döntő ítélet benne nin­­csen, addig szegény Somogyi vérfoltot szel-»' lenne, mint Banquo-é, ott fog kisérteni, ahova­ nem való, a politikában. Nincsen más módja annak, hogy a kóbor árnyak kiengeszteltesse­­nek és megszűnjenek nyugtalanítani az élet­ munkáját. Itt nincsen senkinek se mitől félni. Az igazságszolgáltatás tegye kezét a prédára, amely őt ületi és ne engedje, hogy a politika elragadja tőle. Így szól a régi mondás: fiat iustitia et pereat mundus. Legyen igazság és ha tönkremegy is tőle a világ. Az igazságtól még soha sem ment tönkre a világ, mely az igazságot kivánta szolgálni. De trónok dültek l le, nemzetek enyésztek el és országok omlott­­ak össze attól, hogy az igazság tűrte, hogy a­ Politika kiragadja kezéből szent mérlegét, s a mérjen le embert és érdemet a maga hamis súlyait vetve a serpenyőbe. " Vass József helyettes miniszterelnök nyilatkozik­­ Beniczky Ödön letartóztatásáról. At kormány nem fogja tűrni a rend megzavarását és nem tűri. Hogy a kormányzó személyit a politika szennyes mocsarába bevonják. — Vass József szerdán a nemzet­gyűlésen kormánynyilatkozatot is tesz. 1s demokratikus ellenzék parlamenti bizottság kiküldését indítványozza. "­­ Egészen sajátságos találkozása a körüln­é­nyeknek, hogy amikor Magyarország miniszterel­­nöke kiteszi a lábát ennek az országnak a területei­ről, hogy sorsunkat, jövőnket érintő ügyekben a K&H földön tárgyalásokat folytasson — ha a múltra visz­­szaemlékezünk, immár nem először történik, hogy ilyenkor — egy bomba robban fel ilyen vagy amon­­yan politikai támadás formájában. Egészen saját­­ságos összetalálkozása ez az eseményeknek, Vass József helyettes miniszterelnök, aki a kormány tagjaival a két ünnepnapon állandóan érintkezésben volt, irányította a Beniczky-ügyben tett intézkedéseket. Kedden este érkezett vissza a fővárosba Rakovszky Iván belügyminiszter, aki az ügynek az ö­resstortjára vonatkozó részéről foly­tatott tanácskozást a miniszterelnök helyettesével. Kedden este V­ess József helyettes miniszterelnök magához kérette a sajtó képviselőit, akiket részle­tesen tájékoztatott a Beniczky-féle vallomás adatai­ról és politikai hátteréről. A sajtó­­képviselőinek fogadásán jelen volt Rakovszky Iván belügyminisz­ter és Ángyán Béla miniszteri tanácsos sajtófő­nök is. Vass József helyettes miniszterelnök a Be­niczky-ügy ismertetése során a többek közt a kö­vetkezőket mondotta: most is robbant egy ilyen bomba egy cikk­­ formájában, amely Beniczky Ödön volt belügyminiszternek a ka­­­tonai bíróság előtt tett vallomását közli. Meg kell állapítanom mindenekelőtt, hogy ebben a vallomás-­­ban, amelyet annyiszor beharangoztak jó előre, a! amelyet szinte Damokles kardjaként lobogtattak az Ne ölj! Irtat 8. Bokor Malvin. Nem tudta, két hete ül-e így, vagy két éve. A napok és az éjszakák összefolytak a szemében. A világ forgása megszűnt Egy rettentő, mozdulatlan vörös pontba szorult össze a mindenség: ez a vörös pont a felesége lázas, véres szemében izzott. Így fekszik már végeérhetetlen, szenvedések­kel teli idők óta. Mióta a halott kisbaba megszüle­tett A várva várt, az egyetlen, akit ujjongás előzött meg és a gyász mélységes hallgatása köszöntött. Az asszony nem tudta. Nem is fogja megtudni soha. Mert az orvosok megmondták, hogy nem nyitja többé öntudatra édes, tiszta szemét, amelyet most idegenné és zavarossá tett a láz. Szenved, szenved, anélkül, hogy tudná, miért. Néha, mintha egy szerencsétlen állat vergődő, vádoló pillantása esedezne a bársonyos, sűrű pillák alól. Azután megint csak a kínlódás, a láz homályosítja el a tiszta tükröt, amely valaha úgy mosolygott, mint a tavaszi ég. Valamikor, száz éve, volt egy boldog ember­pár a világon, ők voltak, ketten? — kérdezte ma­gától a férfi. — Nem, ez nem lehetséges, csak úgy hallotta mesélni. Két ember, aki hosszú bolyongás után egymásra talált. Nem valami rendes, józan szerelem volt az övék. Egyek voltak ők ketten: egy tökéletes lénynek a két fele. Egyet gondoltak, egyet mondtak gyakran. Távol egymástól nem éltek, csak vágyakoztak egymás után. A kettejük egységén nem változtathattak semmit a külső viszonyok: megrutulhatott, elszegényedhetett, megöregedhetett volna bármelyikök, anélkül, hogy a másik még csak észre is vette volna. A gyermek? Eleinte szinte ellenségesen, félté­­kenyen fogadta a hírt a férfi. De hamarosan meg­­érezte és megértette ő is, hogy az új hang nem hoz diszharmóniát a szerelmi dalba, csak elmélyíti és gazdagítja. Jobban fogják szeretni egymást — mily, bájos csoda, hogy még ez is lehetséges! — abban, akit mind a ketten szeretnek.­­ És most valahonnan előtört egy fekete va­k állat és a fogai közé kapta a széltől is óvott, drága, gyöngéd testet. Aki az életét is odaadná érte, még csak egy jajszavát sem tudja elcsitítani, a forrósán­gát nem tudja hűsíteni, a szenvedéseit nem veheti át. Kettejüket, akik örökké együtt voltak, most egy mélységes szakadék választja el egymástól és a két parton szörnyűségesen egyedül vannak mind a kett­ően. A férfi nem tud a feleségén segíteni és az isat­szony nem tudja a kétségbeesett embert megvigasaz­talni. Egyedül van, szegényke, egyedül a rémmel, amely kínozza és meg fogja gyilkolni ! Megint ez a szörnyű jajgatás! Annyira sikol*­tozik a kicsiny, törékeny teremtés, hogy le kellett zárni az ablakok fatábláit és vastag függönyt akaszt­­ani eléjök, mert az emberek megálltak az utcán és megfagyott a vér az ereikben. Az idegen emberek! És a férjnek, aki még egy felhőt sem tudott soha­ látni a sima, fehér gyermekhomlokon, ott kell f­l­h­ol mellette és hallgatni a jajgatást — tehetetlenül.­­ Az idegei már nem voltak az övéi. Egy ide­­gennek a bénultsága ült a tagjain. Valósággal a rögeszméje lett: segíteni, segíteni!­­ De ha nem lehet. Nincs híres orvos, aki ne járt volna a verítékes ágynál. És mind azt momife­ták: csak csoda segíthetne.­­ — Történnek néha csodák? — kérdezte ő az első napokban,­­mikor még vérzett benne a remén­y­­ség, mely most már halott.

Next