Pesti Hírlap, 1925. október (47. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-01 / 220. szám
BUDAPEST ELOFIZETÉSI ARAKI Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor. Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvarokon 2000 kor., vasárnap BOUO korona. Külföldön hétszeres az előfizetési 4. XLVII. ÉVFOLYAM, 220. (15.802) SZÁM. KTOBER 1. CSÜTÖRTÖK LEGRADT TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőségi kiadóhivatal is nyomda • Budapest, V. ker., Vilmos császár - út 78. szám. Telefon 122—91. Fiókkiadóhivatal | Budapesti VI. ker., Erzsébet-kom*! A szovjetdiplomácia stílusa. Az orosz szovjet forradalnárság, vagy talán hivatalosabban nevezve a III. Internacionálé vezetősége, láthatóan a külhatalmakkal való érintkezésben is egészen új modort, sőt új erkölcsi stilist igyekszik érvényesíteni. Volt ideje rá, hogy ilyen sajátos stílust kiképezzen és ehez való diplomáciai kart is neveljen, mert amit sehol előre nem láttak, az orosz szovjetkormány szünetlen felforgató dühöngései közepette is igen jól értett hozzá, hogy önmagát a hatalomban konzerválja. Nyolc évi fennállása után már úgy tűnik fel, mintha a régtől konszolidált európai államok szenvedélyes pártharcaival és sokszoros kormány változásaival szemben, épen az orosz bolsevizmus teremtette volna meg a legállandóbb, bensőleg legjobban szervezett kormányzatot. A szovjetkormány ilyes megkeményedett tartósságánál fogva a hatalmak egymás után meghódoltak annak a kényszerűségnek, hogy politikai érdekeik és gazdasági szükségeik megóvására az Oroszországban tényleg uralkodó hatalmat a nemzetközi elismertetés minden, tisztességében részesítsék és vele normális diplomáciai viszonylatot tartsanak fenn. A szovjet követek ott ülnek a korábbi orosz cári követségek londoni, párizsi, római, berlini palotáiban és érintkeznek előírt etikett szerint a királyi udvarokkal is, viszont a moszkvai Kreml körül a nyugati államok képviseletei rendezkedtek be a régi hivatalos dísz minden külsőségeivel. Ez az előre nem látott fejlődés azonban felette zavaros, bizarr képleteket hozott szinte a diplomáciának különben céhszerűen elzárt és fegyelmezett világában. Mert alapjában az orosz szovjeturalom kommunisztikus alapelve sokkal nagyobb és áthidalhatlanabb ellentétet jelent a polgári társadalomra alapozott, államokhoz, sokkal veszedelmesebb forradalmi erőket szólít is még a legdemokratikusabb szervezetű alkotmányosság sorompói közé, mint amikor a nagy francia forradalom az abszolút monarchiákkal vívta élet-halál harcát. XVI. Lajos kivégeztetését okolta meg Danton ezzel a szóval: Egy király fejét dobjuk az ellenünk szövetkezett királyok elé, hogy örök érvényt teremtsünk köztük és a mi köztársaságunk között. Ezt a francia kijelentést a későbbi idők tanúságai csak a forradalmi páthosz hangzatos szólamává fokozták le, hisz nagyon tudott barátkozni a mostani köztársaság az orosz abszolutizmussal is. De a mai orosz diplomácia viselkedhetik akármily etikettszerű finomsággal, nem tagadhatja meg az orosz kommunizmus életfeltételét, mely azt követeli, hogy mindenütt a proletár forradalmiság tüzét szitogassa, a létező gazdasági rend felforgatását segítse elő. Az orosz követségek a dolgok erejénél fogva Párizsban csakúgy, mint Ázsiában a kommunisztikus propaganda központi ügynökségeivé és műhelyeivé váltak. És látunk most egyre-másra jeleneteket, amelyek a nemzetközi diplomáciának még fogalmát is irtózatos gunnvá aljasítják. Kissé meglepődve nézünk például Varsó felé, hol a szerződéses tárgyalások alkalmából odaérkezett Csicserint, az orosz szovjet külügyi népbiztosát, a lengyel kormány ünnepiesen fogadta, és Skrzinszky, lengyel minisztertől kitellett az is, hogy Oroszország és Lengyelország baráti együttérzésére fogadkozzék és az összes népek érdekében teljesítendő közös feladatukat hirdesse. Pedig az imént orosz rabságból felszabadult Lengyelországnak úgy történelmi érzése, mint alkotmányos szervezete, semmitől sem állhat távolabb, mint a mai Oroszország bolsevista világnézetétől. Ugyanakkor kapjuk Teheránból a hírt, hogy a perzsa kormány katonasággal záratta körül az ottani orosz követséget, amely ott is, mint más ázsiai államokban, a kommunista összeesküvés és az utcai lázongások központi fészkének, sőt rendszeres igazgatásának van berendezve. Csak a múlt napokban vádolta Chamberlain is a londoni szovjet követet azzal, hogy hosszúkörmű keze játszik bele az angol szénbányászok elmérgesedő sztrájkmozgalmaiba. Ami meg minket illet, nálunk ugyan ilyes fura szovjet követség nem létezik, de ugyan mit mondjunk ahhoz, hogy egy másik kormány, amelyikkel márnemzetközi érintkezésbe is léptünk, bebizonyítottan hivatalos közegeivel intézi és állami pénzekből segélyezi közöttünk az oly földalatti aknaműveleteket, amelyek állami intézményeink és társadalmi szervezetünk légberobbantásával a gyilkos emlékű proletárdiktatúrát állítanák vissza? Mindezekből a meglepő képváltozatokból elég világosan folyik az egységes tanulság. Tárgyalhatnak komoly képpel a zöld asztaloknál, poharazhatnak finoman mosolyogva a fehér asztaloknál, az európai közvélemény tisztában van vele, hogy a vezető európai államok demokratikus és parlamentáris művelődését az orosz szovjet rendszer primitív és nyers ösztöneivel természetes kapcsolatba hozni nem lehet, és pillanatnyi érdektalálkozások gyorsan felmúló ingerei körülöttük a közös civilizáció légkörét meg nem teremthetik. És meg kell adni, az az orosz bolseviki diplomácia, amely külföldi hivatalos megbízatása helyetn a felforgató törekvéseket rendszeres hadiszállítómányaival segíti, a dolgok összefüggésének teljesebb ismeretével és saját helyzetének logikusabb felfogásával cselekszik, mint az a régi szabású európai politika, amely az Oroszországgal való összeköttetésben csak a kereskedelmi forgalom percentes hasznát vallja az egyetlen irányadásnak. Az igazi demokrácia és a szovjet kommunizmus között nagyobb az ellentét, mint volt a demokratikus szabadság és a cári zsarnokság között. Olyan ellentét ez, mint a nap és éj között, az élet és halál között. De jegyezzük meg és tartsuk mai tragikus helyzetünkben mindig eszünkben azt is, hogy az orosz bolsevizmus öldöklő ragálya ellenében nincs más biztos védekezésünk, mint épen a demokratikus szabadság ózonjának éltető belekellése. Szombaton adta közre a földmivelésügyi miniszter a végleges terméseredményt. A földmivelésüyi miniszter kiküldöttjének külföldi tárgyalásai a magyar bor értékesítéséről. — Bethlen és Mayer csütörtöki tárgyalása. — Mayer János földmivelésügyi miniszter nyilatkozata. — A Pesti Hírlap tudósítójától.Legutóbb közöltük, hogy a kormány kiküldöttek útján igyekszik a külföldön piacot keresni mezőgazdasági terményeink számára. Különösen a gabona- és bortermés külföldi értékesítése foglalkoztatja a kormányköröket. Mayer János földművelésügyi miniszter néhány héttel ezelőtt ki is küldte Németországba, Svájcba, Hollandiába, Lengyelországba Barcza Károly h. államtitkárt és dr. Utassy Antal miniszteri osztálytanácsost, a borászati főosztály helyettes vezetőjét, hogy tárgyalásokat folytassanak az illetékes tényezőkkel. Utassy osztálytanácsos megbízatása a borértékesítésre terjedt ki, s a miniszteri kiküldött több heti külföldi tárgyalás után kedden érkezett vissza Budapestre. Felkerestük Mayer János földmivelésügyi minisztert s megkérdeztük a minisztérium kiküldötteinek külföldi útjának eddigi eredményéről. Mayer miniszter a következőket mondta a Pesti Hírlap munkatársának: — Barcza Károlynak gabonafeleslegünk értékesítése tárgyában kellett volna külföldön tárgyalásokat folytatnia. Munkájához azonban még alig kezdett hozzá, amikor előbb Genfbe kellett utaznia, majd Bécsbe, ahol az osztrák-magyar kereskedelmi szerződéses tárgyalásoknál volt reá szükség. Ez idő szerint is Bécsben tartózkodik, onnan majd egyelőre ide fog visszatérni. — Utassy osztálytanácsos Berlinben. Münchenben, Hamburgban, Cob- Kalodáék nyaralása. irta: Zsoldos EjúsxIó. Kaloda Gáspár nem volt valami nagy hivatalnok, hanem annál nagyobbak volának az ő bajai. Betegeskedő asszony, két felnőtt leány (Mariska tizennyolc, Gabriella meg épp húsz éves), akiket évek hosszú sora óta semminemű szórakozásban nem tudott részesíteni s akik éppeen ezért bármily szelíden néztek rá, vagy szólottak hozzá, szegény családfő mindig a saját maga élő lelkifurdalását látta vérszegény arcukon és hallotta szemrehányón kirezgeni fátyolozott hangjukból, mintha csak egyre azt hajtogatták volna neki: — Gáspár (vagy: papa, papa), tönkreteszed az életünket az örökös nyomorúságoddal. Gáspár (papa, papa), a te élhetetlenséged miatt nem tudunk úgy öltözködni, ahogy az társadalmi állásunknál fogva (állás, állás! — tudniillik szegény Kaloda reggel nyolctól délután kettőig állva volt kénytelen dolgozni a „számfejtés"-ben a lejtős tetejű magas íróasztalnál) , te vagy az oka, hogy nem járhatunk sem társaságba, sem színházba, sem moziba, se télen bálba, se nyáron majálisra a Margitszigetre, hanem itt fonnyadunk el ebben a sivár udvari lakásban, mint az aszalt alma, Gáspár, mint az aszalt alma, papa, papa! . . Tavasszal Kalodáné három hétig ágyban fekvő beteg volt, a két csöndesen aszalódó leány egyre vérszegényebbnek látszott, szóval a háziorvos, aki barátságból nézett be olykor a házhoz, kimondta a nagy szót, hogy nyárára bizony jól lenne elvinni őket egy kicsit falura. Valami jegyes, dombos vidékre nyaralni, erdő melléi ,,ózondús", pormentes levegőre. A három nő, anya s két lánya, összenézett: megdobbant szegényeknek a szivük és aztán, mintha csak előre megbeszélték volna, mindhárman mélyet sóhajtottak. — Ah, nyaralni, — nekünk, édes doktor úr!.Kaloda Gáspár rájuk nézett,, aztán hirtelen lesütötte a szemét. Mint a bűnös. Igenis, mint a bűnös, mert egyedül ő bűnös benne és senki más ezen a földkerekségen, hogy ez a fogalom: nyaralás, az ő szeretteinél a mesék világába való álom, ami nem teljesülhet sehogysem. — Ne búsuljatok, szivecskéim — biztatgatta, mindamellett őket ettől fogva majdnem naprólnapra, hahogy ebédnél, vagy vacsoraidőn a falat sós kenyér mellett egyre hangosabban hallotta az ő három drága kis szenvedőjének néma tekintetéből a lelkifurdalás szavát. — Nem szabad csüggedni szivecskéimmel . . . igen-igen . . . elmegyünk nyaralni az idén. — Ugyan, Gáspár! . . . — Óh, papa, papa! . . . S Kaloda Gáspár percekig hallgatott, mivelhogy torkát fojtogatta a szó. Nyár volt. Gyönyörű nyár. Június vége. Ah, odakiint már aratnak. A Balatonnál most van az előévad . . . Aztán odakint elkezdtek csépelni . . . Julius. Micsoda élet nyüzsöghet most a strandon. Csillaghegy, Margitsziget, Sósfürdő ... óh jaj, sós könnyei a lélek keserűségének, hogy hát még micsoda pompás lehet a siófoki, balatonföldvári, boglári,füredi, almádi-i strand! — Szivecskéim, vasárnap ki kellene rándulni talán a Hüvösvölgybe — kockáztatta meg végre Julius közepetáján az Ő kínos tehetetlenségében szegény Száloda Gáspár . . . — Mért nem mindjárt Óbudára? — fakadt iöl erre akaratlanul is az asszony galambepéje. Az ember védtelen szomorúságai bsmult maga elé. — Tudom, hogy én vagyok a hibás, angyalom, de mit csináljak, amikor nem birok pénzt teremteni! Nem birok, ha megfeszülök, sem, szivecsikéim, ... ti ... ti szegény áldozatok, ti . . .