Pesti Hírlap, 1925. október (47. évfolyam, 220-246. szám)

1925-10-01 / 220. szám

BUDAPEST ELOFIZETÉSI ARAK­I Egy hóra 40.000 korona, negyedévre 120.000 kor. Egyes szám ára helyben, vidéken és a pályaudvaro­kon 2000 kor., vasárnap BOUO korona. Külföldön hétszeres az előfizetési 4. XLVII. ÉVFOLYAM, 220. (15.802) SZÁM. KT­OBER 1. CSÜTÖRTÖK LEGRADT TESTVÉREK kiadása. Szerkesztőségi kiadóhivatal is nyomda • Budapest, V. ker., Vilmos császár - út 78. szám. Telefon­­ 122—91. Fiók­kiadóhivatal | Budapesti VI. ker., Erzsébet-kom*! A szovjetdiplomácia stílusa. Az orosz szovjet­ forradalnárság, vagy ta­lán hivatalosabban nevezve a III. Internacioná­lé vezetősége, láthatóan a külhatalmakkal való érintkezésben is egészen új modort, sőt új er­kölcsi stilist igyekszik érvényesíteni. Volt ideje rá, hogy ilyen sajátos stílust kiképezzen és ehez való diplomáciai kart is neveljen, mert amit sehol előre nem láttak, az orosz szovjet­kormány szünetlen felforgató dühöngései kö­zepette is igen jól értett hozzá, hogy önmagát a hatalomban konzerválja. Nyolc évi fennál­lása után már úgy tűnik fel, mintha a régtől konszolidált európai államok szenvedélyes pártharcaival és sokszoros kormány változá­saival szemben, épen az orosz bolsevizmus te­remtette volna meg a legállandóbb, bensőleg legjobban szervezett kormányzatot. A szovjet­kormány ilyes megkeményedett tartósságánál fogva a hatalmak egymás után meghódoltak an­nak a kényszerűségnek, hogy politikai érde­keik és gazdasági szükségeik megóvására az Oroszországban tényleg uralkodó hatalmat a nemzetközi elismertetés minden, tisztességében részesítsék és vele normális diplomáciai vi­szonylatot tartsanak fenn. A szovjet­ követek ott ülnek a korábbi orosz cári követségek lon­doni, párizsi, római, berlini palotáiban és érint­keznek előírt etikett szerint a királyi udvarok­kal is, viszont a moszkvai Kreml körül a nyu­gati államok képviseletei rendezkedtek be a régi hivatalos dísz minden külsőségeivel. Ez az előre nem látott fejlődés azonban felette zavaros, bizarr képleteket hozott szinte a diplomáciának különben céhszerűen elzárt és fegyelmezett világában. Mert alapjában az orosz szovjeturalom kommunisztikus alapelve sokkal nagyobb és áthidalhatlanabb ellentétet jelent a polgári társadalomra alapozott, álla­mokhoz, sokkal veszedelmesebb forradalmi erőket szólít is még a legdemokratikusabb szervezetű alkotmányosság sorompói közé, mint amikor a nagy francia forradalom az abszo­lút monarchiákkal vívta élet-halál harcát. XVI. Lajos kivégeztetését okolta meg Danton ezzel a szóval: Egy király fejét dobjuk az ellenünk szövetkezett királyok elé, hogy örök érvényt teremtsünk köztük és a mi köztársaságunk kö­zött. Ezt a francia kijelentést a későbbi idők tanúságai csak a forradalmi páthosz hangza­tos szólamává fokozták le, hisz nagyon tudott barátkozni a mostani köztársaság az orosz ab­szolutizmussal is. De a mai orosz diplomácia viselkedhetik akármily etikettszerű finomság­gal, nem tagadhatja meg az orosz kommuniz­mus életfeltételét, mely azt követeli, hogy min­denütt a proletár forradalmiság tüzét szito­gassa, a létező gazdasági rend fel­forgatását segítse elő. Az orosz követségek a dolgok erejé­nél fogva Párizsban csak­úgy, mint Ázsiá­ban a kommunisztikus propaganda központi ügynökségeivé és műhelyeivé váltak. És lá­tunk most egyre-másra jeleneteket, amelyek a nemzetközi diplomáciának még fogalmát is ir­tózatos gunnvá aljasítják. Kissé meglepődve nézünk például Varsó felé, hol a szerződéses tárgyalások alkalmából odaérkezett Csicserint, az orosz szovjet kül­ügyi népbiztosát, a lengyel kormány ünne­piesen fogadta, és Skrzinszky, lengyel minisz­tertől kitellett az is, hogy Oroszország és Len­gyelország baráti együttérzésére fogadkozzék és az összes népek érdekében teljesítendő kö­zös feladatukat hirdesse. Pedig az imént orosz rabságból felszabadult Lengyelországnak úgy történelmi érzése, mint alkotmányos szerve­zete, semmitől sem állhat távolabb, mint a mai Oroszország bolsevista világnézetétől. Ugyanakkor kapjuk Teheránból a hírt, hogy a p­erzsa kormány katonasággal záratta körül az ottani orosz követséget, amely ott is, mint más ázsiai államokban, a kommunista össze­esküvés és az utcai lázongások központi fész­­­­kének, sőt rendszeres igazgatásának van be­rendezve. Csak a múlt napokban vádolta­­ Chamberlain is a londoni szovjet követet azzal,­­ hogy hosszúkörmű keze játszik bele az angol szénbányászok elmérgesedő sztrájkmozgal­maiba. Ami meg minket illet, nálunk ugyan ilyes fura szovjet­ követség nem létezik, de ugyan mit mondjunk ahhoz, hogy egy másik kor­mány, amelyikkel már­­nemzetközi érintkezésbe is léptünk, bebizonyítottan hivatalos közegei­vel intézi és állami pénzekből segélyezi közöt­tünk az oly földalatti aknaműveleteket, ame­lyek állami intézményeink és társadalmi szer­vezetünk légberobbantásával a gyilkos em­lékű proletárdiktatúrát állítanák vissza? Mindezekből a meglepő képváltozatokból elég világosan folyik az egységes tanulság. Tárgyalhatnak komoly képpel a zöld asztalok­nál, poharazhatnak finoman mosolyogva a fe­hér asztaloknál, az európai közvélemény tisz­tában van vele, hogy a vezető európai államok demokratikus és parlamentáris művelődését az orosz szovjet­ rendszer primitív és nyers ösz­t­­öneivel természetes kapcsolatba hozni nem le­­het, és pillanatnyi érdektalálkozások gyorsan f­elmúló ingerei körülöttük a közös civilizáció­­ légkörét meg nem teremthetik. És meg kell adni, az az orosz bolseviki diplomácia, amely­ külföldi hivatalos megbízatása helyetn a fel­forgató törekvéseket rendszeres hadiszállító­mányaival segíti, a­ dolgok összefüggésének tel­jesebb ismeretével és saját helyzetének logiku­sabb felfogásával cselekszik, mint az a régi szabású európai politika, amely az Oroszor­szággal való összeköttetésben csak a kereske­delmi forgalom percentes hasznát vallja az egyetlen irányadásnak. Az igazi demokrácia és a szovjet­ kommunizmus között nagyobb az ellentét, mint volt a demokratikus szabadság és a cári zsarnokság között. Olyan ellentét ez, mint a nap és éj között, az élet és halál között. De jegyezzük meg és tartsuk mai tragikus helyzetünkben mindig eszünkben azt is, hogy az orosz bolsevizmus öldöklő ragálya ellenében nincs más biztos védekezésünk, mint épen a demokratikus szabadság ózonjának éltető be­lekellése. Szombaton adta közre a földmivelésügyi miniszter a vé­g­leges terméseredményt. A földm­ivelésü­­yi miniszter kiküldöttjének külföldi tárgyalásai a magyar bor értékesítéséről. — Bethlen és Mayer csütörtöki tárgyalása. — Mayer János földm­ivelésügyi miniszter nyilatkozata. — A Pesti Hírlap tudósítójától.­­Legutóbb közöltük, hogy a kormány kiküldöt­tek útján igyekszik a külföldön piacot keresni me­zőgazdasági terményeink számára. Különösen a gabona- és bortermés külföldi értékesítése foglal­koztatja a kormányköröket. Mayer János földmű­velésügyi miniszter néhány héttel ezelőtt ki is küld­te Németországba, Svájcba, Hollandiába, Lengyelor­szágba Barcza Károly h. államtitkárt és dr. Utassy Antal miniszteri osztálytanácsost, a borászati fő­osztály helyettes vezetőjét, hogy tárgyalásokat foly­tassanak az illetékes tényezőkkel. Utassy osztály­tanácsos megbízatása a borértékesítésre terjedt ki, s a miniszteri kiküldött több heti külföldi tárgyalás után kedden érkezett vissza Budapestre. Felkerestük Mayer János földmivelésügyi minisztert s megkérdeztük a minisztérium kiküldöt­teinek külföldi útjának eddigi eredményéről. Mayer miniszter a következőket mondta a Pesti Hír­lap munkatársának: — Barcza Károlynak gabonafeleslegünk ér­tékesítése tárgyában kellett volna külföldön tárgya­lásokat folytatnia. Munkájához azonban még alig kezdett hozzá, amikor előbb Genfbe kellett utaznia, majd Bécsbe, ahol az osztrák-magyar kereskedelmi szerződéses tárgyalásoknál volt reá szükség. Ez idő szerint is Bécsben tartózkodik,­­ onnan majd egye­lőre ide fog visszatérni. — Utassy osztálytanácsos Berlinben. Münchenben, Hamburgban, Cob- Kalodáék nyaralása. irta: Zsoldos EjúsxIó. Kaloda Gáspár nem volt valami nagy hivatal­nok, hanem annál nagyobbak volának az ő bajai. Betegeskedő asszony, két felnőtt leány (Mariska tizennyolc, Gabriella meg épp húsz éves), akiket évek hosszú sora óta semminemű szórakozásban nem tudott részesíteni s akik éppeen ezért bármily szelíden néztek rá, vagy szólottak hozzá, szegény családfő mindig a saját maga élő lelkifurdalását látta vérszegény arcukon és hallotta szemrehányón kirezgeni fátyolozott hangjukból, mintha csak egyre azt hajtogatták volna neki: — Gáspár (vagy: papa, papa), tönkreteszed az életünket az örökös nyomorúságoddal. Gáspár (papa, papa), a te élhetetlenséged miatt nem tudunk úgy öltözködni, ahogy az társadalmi állásunknál fogva (állás, állás! — tudniillik szegény Kaloda reggel nyolctól délután kettőig állva volt kénytelen dolgozni a „számfejtés"-ben a lejtős tetejű magas íróasztalnál) , te vagy az oka, hogy nem járhatunk sem társaságba, sem színházba, sem moziba, se té­len bálba, se nyáron majálisra a Margitszigetre, hanem itt fonnyadunk el ebben a sivár udvari la­kásban, mint az aszalt alma, Gáspár, mint az aszalt alma, papa, papa! . . Tavasszal Kalodáné három hétig ágyban fekvő beteg volt, a két csöndesen aszalódó leány egyre vérszegényebbnek látszott, szóval a házior­vos, aki barátságból nézett be olykor a házhoz, ki­mondta a nagy szót, hogy nyárára bizony jól lenne elvinni őket egy kicsit falura. Valami jegyes, dom­bos vidékre nyaralni, erdő melléi ,,ózondús", por­mentes levegőre. A három nő, anya s két lánya, összenézett: megdobbant szegényeknek a szivük és aztán, mintha csak előre megbeszélték volna, mindhárman mélyet sóhajtottak. — Ah, nyaralni, — nekünk, édes doktor úr!.­Kaloda Gáspár rájuk nézett,, aztán hirtelen lesütötte a szemét. Mint a bűnös. Igenis, mint a bűnös, mert egyedül ő bűnös benne és senki más ezen a földkerekségen, hogy ez a fogalom: nyara­lás, az ő szeretteinél a mesék világába való álom, ami nem teljesülhet sehogysem. — Ne búsuljatok, szivecskéim — biztatgatta, mindamellett őket ettől fogva majdnem napról­napra, hahogy ebédnél, vagy vacsoraidőn a falat sós kenyér mellett egyre hangosabban hallotta az ő három drága kis szenvedőjének néma tekintetéből a lelkifurdalás szavát. — Nem szabad csüggedni szivecskéimm­el . . . igen-igen . . . elmegyünk nya­ralni az idén. — Ugyan, Gáspár! . . . — Óh, papa, papa! . . . S Kaloda Gáspár percekig hallgatott, mivel­hogy torkát fojtogatta a szó. Nyár volt. Gyönyörű nyár. Június vége. Ah­, odakiint már aratnak. A Balatonnál most van az előévad . . . Aztán odakint elkezdtek csépelni . . . Julius. Micsoda élet nyüzsöghet most a strandon. Csillaghegy, Margitsziget, Sósfü­rdő ... óh jaj, sós könnyei a lélek keserűségének, hogy hát még micsoda pompás lehet a siófoki, balatonföldvári, boglári,­füredi, almádi-i strand! — Szivecskéim, vasárnap ki kellene rándulni talán a Hüvösvölgybe — kockáztatta meg végre Ju­lius közepetáján az Ő kínos tehetetlenségében sze­gény Száloda Gáspár . . . — Mért nem mindjárt Óbudára? — fakadt i­öl erre akaratlanul is az asszony galambepéje. Az ember védtelen szomorúságai bs­mult maga elé. — Tudom, hogy én vagyok a hibás, angyalom, de mit csináljak, amikor nem birok pénzt terem­teni! Nem birok, ha megfeszülök, sem, szivecs­i­kéim, ... ti ... ti szegény áldozatok, ti . . .

Next