Pesti Hírlap, 1926. január (48. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-01 / 1. szám

4 PESTI HÍRLAP 1926 Január 1., péntek. R ICO milliós tenperming húzásán minden január­­is 15-­ig kettpo új előfizető is mű­ol Törvénytervezet a nemzetgyűlési terembiztos felelősségének megállapításáról. I. Megokolás. Miután jelenlegi alkotmányunkban min­den megforditottja a réginek, vagyok bátor az illetékes tényezőknek először törvénytervezetem indokolását bemutatni, azután következik maga a törvényjavaslat szövege. A világháború után, mélyen tisztelt illetékes tényezők, meg­állapíthatjuk, hogy az összes feldúlt államok a nemzetgyűlés valamely­ formáját felhasználva alkotmányukat az új helyzethez alakították. A jogfolytonosságot természetesen nem Magyar­ország, hanem Ausztria képviselte. 1918 őszén, amidőn az összeomlás bekövetkezett, a régi Ausztria Reichsrat-jából egyszerűen kiléptek a leváló részek képviselői, a megmaradt képvi­selők pedig, mint Csonka-Ausztria jogfolyto­nosságának hű őrzői megalkották a Renner kancellár által tervezett 1918 október 8-i alkot­mányt, mely Ausztriát Bunddá, tartományok szövetségévé alakította át és hogy a külföld előtt is mindjárt szerénynek lássék, aként ren­delkezett, hogy a nemzetgyűlés (Nationalist) elnöke egyúttal a bundköztársaság elnöke is lett és a minisztereket a nemzeti ül­és választja. Németország Weimarban változtatta át Bis­marck alkotmányát köztársaságivá és azóta Hindenburg is ezen az alapon áll. Csehország szintén alkotmányt hozott és midőn az ideigle­nes alkotmány véglegessé vált, az ideiglenes államfő, Masaryk, lemondott és újra válasz­tatta­ magát a végleges prágai országgyűlés ál­tal. Követte a példát Jugoszlávia, amely a vi­tustáncot járó alkotmányt alkotta meg. (A magyar sajtó Vidovdán-alkotmánynak hívja, miután szerbai Vitust Vidovdánnak nevezik.) Ebbe az alkotmányba lassanként belekénysze­rített Montenegrótól kezdve Radics Sztjepánig mindenkit, elnevezvén ezt a szabadság diadalá­nak. Utoljára Románia alkotta meg __ a __ Bra­tianu-kormány alatt alkotmánytörvényét, a­mely avval kezdődik, hogy Romániában min­den hatalom a nemzetből származik s ezért az országgyűlés és király által gyakoroltatik és végződött avval, hogy az ellenzékieket a buka­resti tűzoltóság vizipuskával leöntöttek úgy, hogy nem jelenhettek meg a szavazásnál. Ma­gyarországnak azóta már a második nemzet­gyűlése, vagyis konventje van és eddig három alkotm hiánypótlékot sikerült létrehozniuk. Az első az egyesült, kormánypárt keddi vacsorája, amely ma­ már nemcsak belügyi, de külpoliti­kai kérdésekben is a miniszterek beszámolta­tójává vált. Második alkotmányjogi refor­munk volt a választójogi reform, amely mind a mai napig nem jelent meg a törvénytárban, miután két sajátságos kitűnőséggel ékeskedik. Az egyik az, hogy nem tudni a szöveg szerint, hogy a nemzetgyűlésből mikor lesz országgyű­lés és ez nagyon fontos, mert minél tovább nem tudják a képviselők, annál erősebben van a kormány kezében a hatalom. A második a lex Ludas Matyi, amely a nyilvánosan szavazó kerületekben is elrendelte a kötelező szavazást. Ez se­hol a világon nincs. Mert ha én nyilvá­nos szavazati jogot adok egy nagy vállalat, vagy egy nagy gazdaság alkalmazottainak, nem nekik adtam szavazati jogot, hanem annyi szavazati jogot adtam a munkaadónak, ahány alkalmazottja van. Ez a nyilvános szavazás baja, amelyet felülről a munkaadó, alulról —­­ ez a legrosszabb — az utca befolyásol. De míg ez az intézmény külföldön is előfordult, addig a lex Ludas Matyi sehol sincs meg, amely kötelezővé tette a nyilvános szavazást. "Ártatlan arccal egy jámbor kisgazda feláll, meghúzza a hat­likra szóló nadrágszíját és be­adja az indítványt, amely szerint nem is kí­vánja az édes lelkem, hogy mindenki leszavaz­zon, csak a képét akarja látni a választásnál a gazdának, a tanítónak, a postásnak,­ a tiszte­lendő úrnak, hogy gyönyörködhessék benne. Ez eddig csak Ludas Matyi történetében for­dult elő, ahol Döbrögközi földes­úr maga elé parancsolta és deresre fektette a jobbágyot. De a választójogot deresre fektetni még csak a magyar kisgazdáknak sikerült Harmadik alkotmányjogi vívmányunk, és ezt tartom a legfontosabbnak, a nemzetgyű­lési képviselők állandó fizetésemelése. Mint a mélyen tisztelt illetékes körök látják, közele­dem törvénytervezetem megindokolásához. Minden alkotmányos fogalom szerint valaki valakinek felelté. Király vagy kormányzó nem emelheti fel a saját civillistáját, azt a nemzetgyűlésnek (országgyűlésnek) és a mi­nisztérium felelőssége alatt kell felemelni. A miniszterek sem emelhetik fel saját fizetésü­ket, ahhoz szükséges, hogy a nemzetgyűlés (or­szággyűlés) arra megbízást adjon és az államfő hozzájáruljon. Csak egyetlenegy lény van Ma­gyarországon, aki emelheti a fizetését a mi zse­bünkből és ez a nemzetgyűlési képviselő Miután pedig egyetlenegy kerület sincs az or­szágban, amely mandátum alatt, ami megbízó­levelet jelent, azt értette volna, hogy felhatal­mazza őket, hogy a mi zsebünkből, a saját fize­tésüket emeljék fel, kétségtelen, hogy a nem­zetgyűlési képviselők fizetésének felemeléséért sem a kormány, sem a kormányzó nem felelős, hanem egyedül a nemzetgyűlés terembiztos­aki a szavazatokat összeszámlálta ezen szava­zás alkalmával. A mélyen tisztelt illetékes köröknek szí­ves figyelmét felhívom arra, hogy eddig min­den félévben sikerült ezt a felemelést keresz­tülvinni, olyan kitűnően azonban, mint a leg­utolsó alkalommal, ez még egyszer sem sike­rült. Most tudniillik a következő nagy alkot­mányjogi vívmány jött létre, amely engem­ sze­rény magányomban törvénytervezetem kidol­gozására késztetett. A nemzetgyűlés pénzügyi bizottságában egy képviselő­­úr a nemzetgyűlési képviselők fizetésemelését ajánlotta. Ezt úgy a miniszter­elnök, mint a pénzügyminiszter, akik felelősek az ország pénzügyeinek vezetéséért, ellenezték. Erre a pénzügyi bizottság elvetette. A minisz­terelnök és a pénzügyminiszter azonban elutaz­tak Genfbe. Mikor ők elutaztak, a nemzetgyű­lés gazdasági bizottsága, amelynek különben annyi hatásköre van, mintha könyvtári bizott­ságnak, vagy a naplóbíráló bizottságnak, a pénzügyi bizottság határozatéval szemben el­határozta a nemzetgyűlési képviselők fizetésé­nek önfelemelését. A költségvetési vita meg­szakításával ezt napirendre tűzték és megsza­vazták,­­ kik? Hogy kik, erre nézve hiteles adatokat vagyok bátor felolvasni abból a lap­ból, amely a "kormányt szívesen támogatja és engem szívesen üt Sajnos, eddig mindig csal, mellém ütött. E lap november 27-i számában a­ következőket írja, a nemzetgyűlés egyik ülé­séről: „Tíz órakor még teljesen kihalt a parla­ment folyosója, alig egy-két képviselőt látunk. Egynegyed tizenegy órakor megszólalnak a csengők, hívó szavukra azonban mindössze nyolc képviselő jelenik meg az ülésteremben. Az üres padok méla unalmában beszél a szo­cialista szónok." , Amint más lapokból megállapítható, a 246 képviselő közül, hacsak valamely izgalmas botrány nem ígérkezik, 8­41 szokott bejönni. (Átlagos számot nem merek mondani, mert félek, hogy mélyen tisztelt barátom, a pénz­ügyminiszter úr még új osztószámot fog belőle kialakítani.) Most tisztelettel kérdem én, hogy lustasági prémiumot szavazott-e meg a nem­zetgyűlés saját magának. És az a negyven úr, aki 246 képviselő helyett saját magának ad fizetésemelést, kinek a megbízásából cseleke­dett, hacsak a nemzetgyűlés terembiztosa, aki igen derék úriember és fekete atillában ül az ajtónál, hogy a szavazatokat összeszedje, el nem vállalja a felelősséget. Mélyen tisztelt illetékes tényezők, e kér­désen fordul meg a parlamentarizmus. Mióta a holland nyelven kimondott pénztárcából, a büdzséből, a jó magyar bugyellárisból, alkot­mányos erő lett, a parlamentarizmus a költ­ségvetési jogon alapszik, vagyis azon, h­ogy­ a nép megbízása nélkül a nép pénzét felhasz­nálni nem lehet A parliamentarizmus ősi hazá­jában, Angliában, a „közönségesek háza", a House of Commons azáltal csavarta ki a fő­rendiház kezéből a hatalmat, hogy a költségve­tést először a képviselőháznak kellett megsza­vaznia. Ezt a régi alkotmányunk is így ismerie. Hogy a jelenlegi ismeri-e, azt nem tudom. Glad­stone nagy reformja abban áll, hogy miután nem engedhette meg, hogy a House of Lords az alsóház által elfogadott költségvetést vis­szavesse, ő egyik választójogi javaslatát bevi­tette a költségvetési törvénybe és a lordok min­den tiltakozásuk dacára kénytelenek voltak meghajolni az angol parlament nagy alapelve előtt, amely szerint a költségvetési jogot megsérteni nem szabad, mert valakinek felelősnek kell lenni a nép előtt. Lloyd George egy lépéssel tovább ment. Mikor híres Lendtex agitációját elkezdte, ahol olyan hevességig ment, hogy a király fel­ségjogait is megtámadta, keresztülvitte, hogy az alsóház által elfogadott költségvetést, ha az alsóház ragaszkodik többizben szavaza­tához, még a király sem vetheti vissza. Ezt az angol demokratikus királyság tökéletessége. Mommsen, a nagy történetíró helyesen mondja, hogy a római birodalom azért bomlott széjjel, mert nem tudott az angol­szász faj által fel­épített azon gondolatra felemelkedni, hogy megbízás alapján kell a törvényeket hozni, és ezért csak önmaga kormányozta magát, a többi provinciákat Róma igazgatta. Angliában a nép kormányozza a parlamentet és a parla­mentből alakul ki a kormány, mert a képviselő felelős az ő választóinak és amint már egyszer a Pesti Hírlapban megírtam, az alsóházban a képviselőt rendesen a kerület nevén szólítják, mert a kerület nevében beszél és olyat ő nem mondhat, amit a kerület is nem mondana. Miután pedig a magyar nemzetgyűlés tagjai között egy sincs, akinek a kerülete megsza­vazta volna a fizetésemelést, ennélfogva más felelős tényezőt, mint a nemzetgyűlés terem­biztosát, megállapítani nem lehet Bár úgy hiszem, hogy az összes illetékes tényezőket sikerült felfogásom helyességéről és az új magyar konstitúcióban való nagy jár­­tasságomról meggyőzni, egy további bi­zonyítékkal is szolgálhatok arra, hogy a nem­­zetgyűlés terembiztosa az, aki nálunk a fele­­lősséget viseli, mert éppen a fentebb említett választási törvény tárgyalása alkalmával a kormányt képviselő belügyminiszter ellene volt annak, hogy a nyilvánosan választó­ke­rületekben kötelező legyen a szavazás, mégis, miután a terembiztos által összeszámlált sza­vazatok azt mutatták, hogy a lex Ludas Ma­tyinak többsége van, a kormány belügymi­nisztere nem távozott el és így a felelősséget nem is viseli a törvényért, amely egy csekély­ségről, tudniillik a magyar alkotmányról ren­delkezik. Mindezek alapján tisztelettel vagyok bátor követk­ező törvénytervezetemet az illeté­kes tényezőknek elfogadásra ajánlani. II. Törvénytervezet a miniszteri felelősségről szóló 1848 évi III. törvénycikk megváltoztatásáról. 1. §. A miniszteri felelősségről szóló 1848. évi III. törvénycikk aként módosittatik, hogy ezen szavak helyett „miniszter", mindenütt „nem­zetgyűlési (országgyűlési) terembiztos" teendő. * 2. §. Jelen törvény végrehajtásával az össz­kormány bizatik meg, amely etekintetben a nemzetgyűlés (országgyűlés), tere­nbiztosával egyöntetűen jár el. « 3. §. Jelen törvényjavaslat már életbe lépett Az országos törvénytárban való meghir­detése az új választási törvénnyel és a magyar- francia kereskedelmi szerződéssel egy napon történik.­­ Készítette: Hegedűs Lóránt

Next