Pesti Hírlap, 1926. március (48. évfolyam, 49-73. szám)

1926-03-04 / 51. szám

lem?6. március 4., csütörtök: PESTI HÍRLAP A Vági-csoport szerdán titkos gyűlést akart tartani. A detektívek feloszlatnák a gyülekezetet. Dr Marinovics Jenő, az államrendőrség főkapi­tánya a főváros egész területére szigorított készenlé­tet rendelt el a szerdai napra. A főkapitány rendeleté­re a főkapitányság épületében és a kerületi kapitány­ságokon azonnal intézkedtek, hogy az összes tisztviselőt és az egész rendőr­legénység készenlétben álljon. Kerékpáros osztagok és lovasjárőrök cirkáltak a fővá­ros forgalmasabb pontjain és minden intézkedés meg­történt arra nézve, hogy a külvárosi részeken se tör­ténhessenek rendzavarások. A szociáldemokrata párt harmincnégy népgyűlés engedélyezését kérte, a főka­pitány azonban az összes engedélykéréseket elutasí­totta. Itt említjük meg, hogy a szociáldemokrata párt rendes heti népszerű tudományos előadásait sem en­gedélyezték, amit a pártvezetőség külön fog megtár­gya­­lni. A bejelentett szocialista gyűlések közül nem kí­sérelték meg egyiknek a megtartását sem, zavargá­sok sem voltak, így az erős rendőri készültségnek munkája nem akadt. Ellenben az Üllői-út 91. számú házban a szociáldemokratákból kivált Vági-csoport gyűlést akart tartani. Vági hívei össze is gyűltek az Üllői-út 91. sz. alatti helyiségben, a rendőrség azonban tudomást szerzett a gyűlés ter­véről és detektívek rajtuk ütöttek. A detektívek éppen akkor léptek a helyiségbe, amikor Vági István, a szélsőséges csoport vezére, beszédébe kezdett. A rendőrség emberei a gyűlést azonnal feloszlatták. Miután megállapították­ hogy a gyűlést nem jelen­tették be, megindították az eljárást Vági István és a gyűlést összehívó társai ellen A világhírű toronymászó gyilkossága* Párizs, március. (Saját tudósítónktól.) Nevezetes ember állott Clermont-Ferrandban bírái előtt: Fran­ciaország egyik leghíresebb atlétája, akiről különö­sen sokat írtak a lapo­k­ akkor, amikor az Eiffel-to­rony megmászására vállalkozott. Most egy rablógyil­ko­ság révén vált újra emlegetetté a sportbajn­ok: mnegötte és kirabolta a város egyik legmódosabb asz­szonyát, a 85 esztendős özvegy Thevantnet. A bűnös neve Jacques Mordouge, akit különös testi erővel áldott meg az anyatermészet, s mint díj­birkózó, nagy sikerei voltak: egymás után nyerte el a díjakat úgy Párizsban, mint egész Franciaország­ban. Mint félelmes boxbajnok is nagy hírre tett, szert, de még más művészetben is jeleskedett: bámu­latos ügyességgel mászta meg a legmagasabb tornyo­kat, hidakat és ötmeletes palotákat, anélkül, hogy valaha legkisebb baleset érte volna. 191­0-ban 200 frankba fogadott egy ismerősével, hogy Clermont-Ferrandban fölkúszik a székesegyház tornyára és ki­tűzi a nemzeti zászlót. A torony 100 méter magas, tehát mintegy harmada az Eiffel-toronynak. Képzel­hető, hogy erre a nyaktörő mutatványra ezernyi meg ezernyi néptömeg gyűlt össze s lélekzetfogva teste, amint az atléta a villámhárítón felkúszott a toronytetőre s egetrás,ó diadalkiá­ltásban tört ki, ami­kor a szédítő magasban csakugyan ott lengett a francia trikolór. Ezzel kezdődött a kúszóbajnok karrierje. Mor­deuge mester ezután csak erre a veszedelmes mester­ségre adta magát. Nagy összegekbe fogadott s élete kockáztatásával mindig megnyerte a fogadást. Leg­híresebb bravúrja volt, amikor a fadesi viadukt híd­ján felmászott egy óriási vasoszlopra. Ezt a mutat­ványát filmre is fölvették és Merdouge dicsősége szerteszét repült a világot jelentő vásznon. A szó szo­ros értelmében legnagyobb rekordját akkor érte el, amikor megpróbálkozott az Eiffel-torony megmászá­sával. Igaz, hogy ez csak félig sikerült neki, szintén a villámhárítón, de akkor elszédült és kis híjja, hogy életével nem lakott vakmerőségéért. De a sok megnyert fogadással szerzett jövede­lem, úgy látszik, nem látszott elegendőnek a küsze­bajnok számára s más után iparkodott pénzt szerez­ni. Így került gyilkossággal vádolva a bíróság elé. Természetes, hogy ilyen hires férfiú ügyének főtár­gyalására zsúfolásig megtelt a clermont-ferrandi törvényszék terme. Az atléta a leghidegebb cinizmus­sal mondta el, hogyan követte el a bűntettet? — Édes­anyámnak jó barátnéja volt Thevant asszony s igy mentem el én is látogatóba hozzá, tud­ván, hogy sok megtakarított pénze van s azt nem bankban, hannem odahaza, szekrényében tartja. Meg­vártam, mig látogatói távoznak, s akkor azzal kezdtem szórakoztatni, hogy sport-bravurjaimról me­séltem neki. Kezébe adtam a fényképeket, amiket ezekről készítettek. Amikor az öreg­asszony a képek nézegetésébe elmerült, háta mögé kerültem, hirtelen nyaka köré csavartam a sálját és megfojtottam . Elismerte azt is, hogy még három gyilkosságot tervezett. Erre a sötét tervére az igazságszolgál­ta­tást egy cinkosa vezette rá, akiben fölébredt a lelki­ismeret. A rablott pénzzel ki akart szökni Délame­rikába. Már az útlevelét is megszerezte. — Birtokot akartam magamnak vásárolni, hogy csöndes békességben fejezzem be az életemet. Tessék elhinni: szörnyen meguntam már azt a sok torony­mászást. A bíróság azonban még nem hozott ítéletet, mert a védő előterjesztésére elrendelte az atléta elmeálla­potának megvizsgálását. 31 lengyel külügy­miniszter tárgyalásai Briand-al. Párizs, márc. 3. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Skrzinski lengyel külügyminiszter ma Pá­rizsba érkezett és még ma este megkezdi tanácskozá­sát Briand miniszterelnökkel. Ennek során előrelát­hatóan a locarnói szerződés és Németországnak a Népszövetségbe való belépése is szóba kerül. Egyes esti lapok szerint azt a veszedelmet is megbeszélik, amelyet Ausztriának Németországhoz való csatlako­zása a kisantantra nézve jelentene. , Az osztrák parlament jóvá­hagyta az oszt­ro -cseh döntőbírósági szerződést, Bécs, márc. 3. (A Pesti Hírlap tudósítójának táv­irata.) Ahhoz a döntőbírósági szerződéshez, amelyet Ramek kancellár és Benes csehszlovák külügyminisz­ter aláírt, a nagynémet párt hozzájárult, úgyhogy parlamenti jóváhagyásának semmi sem áll útjában­.A szerződést pénteken publikálják és azután a parla­ment elé kerül. Kormányválság Norvégiában. Oslo, márc. 3. A storting elnökének arra a kér­désére, hogy milyen álláspontot foglal el a balolda­liak pártja a széles alapon történő kormányalakítás kérdésében, ez a párt azt felelte, hogy ilyen kormány megalakítására az időpontot nem tartja alkalmas­nak. A baloldali párt válasza után Lykke a király­hoz ment és közölte vele, hogy a baloldali párttal és a paraszt­párttal folytatott megbeszélései alapján nem tartja lehetségesnek Nansen vezetésével széles bázison a kormány megalakítását. Azt a kérést intézi a királyhoz, hogy ilyirányú kísérletekkel hagyjon föl, evvel szemben ő maga kész a kormányalakítást magára vállalni. Nincsics Párizsban, Párizs, márc. 3. Nincsics jugoszláv külügymi­niszter ma délelőtt ideérkezett és Briand-nal tanács­kozást tartott. Egy sorosat a szezon előtti lí­pocasiós árusításbó liszta lenvászon 62 OLD. K. DU OUO helyett v" ezer liszta len lepeWoo$2on^Teby?! 95«. RílB- és fehérnemüsifon 10 nősé­g, 82 cm K 24 000 helyett _ , »"50­ ° Kác ésa&rosz 23» HallécfrAcvIo* d 1,11 szte­roito.", színes 6 drb |‚JC nSVOncMW« szalvettával K 18" 000 hülyéit Wi ezer réssel disz.ltvu FlanellfthareftirTMumi"k^Isocoo"Jyítt 95 llal ananlan alsórendű minőségű, törökös 7ftC Vfl! Oyepian mintájú Fzménból J Klol paplan n6 '^ e5. • Daniin legfinomabb minőségű,francia virágos CQC KUg'l II mintájú, szaténból ... —­­KÁ'l Ainacali tiszta gyapjú, sottis és csíkos (IUII UiVdldlJ kelméből utolsó szezon­­lAC.IQC hói maradt vissza K 850 000 helyett MKi (nh­illA) divatos, tiszta iy»p­u'*elméből n HUI iKlUléUtl legujabb fazonokban K 980.000 EAA helyett ... »JV « Nfl hub&'nh legújabb modelek, berbry, ilUI N­QUsUUtl covercoat és wipsoid, csalim­elsői ansfu anyagból, legazibb kidolgozásban, nagy választékban már rak­táron vannak. FrorfiMs feMrlenfrmaszfsföriiiliM TM komplett naiív.-ágbdn­'K 56 000 helyet'. «17.500 létra fcmm „cm K.05000 29 Hői ing vagy nadrág­köKiA hímzéssel díszítve ... ... ... wT­oo Uxj ;n„ vál­on gombos, kitűnő minőségű si- EC i!wä Uly I nból HZSU'­ és hímzéssé diszítve »» ezer Ufli h^lAinn kitűnő minőségű sitonbóll azsur LO nOI UdlUUly és hímzéssel diszitv« ... wö CM, Hői Raöfág&om&íné SSSI 60 zéssel d s/.itve ... .. . . ... ... ... ... "" «« kitűnö minőségű sitonból azsur és C(% V& «« Hői szohnp&om­&iRékitünö min,5ségŰ himzéssHi di'zi Vu MaAri^nfinniflinii francia batisztnai és francia naOI'ayROlilQifie renfor^belganyerü csi^- «C niv} **»r°»rral dussn díszítve K 250.000 helyett Hi fn'hrhnn Lancia renfor -éból him­­K VUlVH .„éssel és klöpol csipke- Jumper vei K 98.1 (.10 hnljHtl Jumper leidchien SSa bt A. K* azsunal dúsan díszítve, galait It elsőrendű minőség K 135 000 helyett ". Francia férfi frenefi ing 2 gallérral .. 98 Rngo! férfi zef r ing S! 125 Fehér francia pibémellű férfi ing gyantáit elsőrendű minőség ... „ 10» Férfi hálóing rííiSíí rífíilíO FéPfí alSónadráO rövid, francia frendhből 49 ezer ezer ezer ezer ezer ezer STERNJÓZSEF, IV., CALVIN TéR 1­ MAF5 HhftEK. — (Uj, svájci Robinson.) Bemnben, egy régi, csöndes utca kis cukrászdájában él Lüthi, az uj Robinson, ki a regényes kalandihős minden viszon­tagságát végigcsinálta és hányattatásáról, csodála­tos megszabadulásáról naplóját most tette készzé egyik svájci újságban Lüthi nem pályázott Amundsen babérjaira, egyszerűen útra kelt 1902-ben s egy nagy hajón szakácskodott.. Hajója a Jeges-tengerig eljutott. Legfölebb azt hitte, hogy majd látni fogja a sarki fényt, esetleg jegesmedvékre vadász, de egyéb ka­landban nem lesz része. A h­ajó azonban a Spitzbergáknál hajótörést szenvedett, személyzetének jó része elveszett, csak tizenegyüknek sikerült valahogy a parthoz ver­gődni, köztük Lüthinak két tengerésznek s a ka­pitány feleségének. Irdatlan, hóval lepett vidékin szálltak ki, hol semmi hajóállomás, embernyom nem mutatkozott. Ekkor kezdődött a tizenegy em­ber létért való küzdelme. A szakács a körülmények összejátszása foly­tán törzsfőnökké vált. Lüthi szervezte meg, irányí­totta kis csapatát, mint a kényszerű gyarmat pa­rancsnoka, de azért nem felejtette el régi me térsé­gét s olykor-olykor kitünő fókapecsenyét sütött tár­sainak. Még mártást is készített, hozzá. E kalandnak meg volt a maga regénye is. Két tengerésze, noha az itteni hőmérséklet nem igen forralta vérüket, beleszeretett a kapitány özvegyi­be, versengni kezdett egymással. Szerencsére n­em történt semmi különösebb baj, mert az özvegy ezen a vad vidéken is hű maradt halott urához. Tavaly télen végre sikerült a jégsziklákon, húszaika­ié­­okon át egy hajóállomáshoz jutniok, hol egy arra tévedő h­ajó fölvette őket. A szakács a naplójában azt vallja, hogy nem bánta meg észak­isipki kirándulását, melybe íjkarala ellenérft csöp­pent, de sietve hozzáteszi, hogy ilyen kaland egy­­életre épen elegendő.­­ (A radikális német nemzetiségi politika ellen.) Pécsről jelentik: A Baranya vármegyei németajkú községek kisgazdapárti szervezetei értekezletet tartot­tak, amelyen Perlaki György nemzetgyűlési képviselő beszámolt a politikai helyzetről. Élesen támadta B­eyerék és Gündischék radikális politikai irányzatát, amely a németajkú lakosságnak a magyarsággal fönnálló jó viszonyát veszélyezteti. Az ülés egyhangú­lag elítérte a radikális német nemzetiségi politikát, majd egy beadványt szövegeztek, amelyben a Beth­len-kormányt a magyar nemzethez való ragaszkodá­sukról biztosítják.­­ (Rendőrfőtisztviselők ünneplése.) Abból az alkalomból, hogy a budapesti magy. kir. államrend­őrség bűnügyi osztályának vezetője, Katona Rezső és Szalay Jenő rendőrfőtanácsosok 25. évi szolgálati ide­jüket töltötték be, a főkapitányság bűnügyi osztálya a­ Royal-szálloda különtermében ünnepi lakomát ren­dezett, amelyen a jubiláns rendőrfőtisztviselőket me­leg ünneplésben részesítették. Az első felköszöntőt dr. Kiss­ István rendőrfőtanácsos mrmdot.i­., méltatva és kiemelve a két kiváló rendőrfőtisztviselő érdemeit Az ünnepeltek meghatott, szavakban mondottak kö­szönetet társaik szeretetének megnyilvánulásáért. Tüntetés Párizsban az új adótörvény ellen. Párizs, márc. 3. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A francia főváros ma nagyon szomorú képet mutatott. Nemcsak a belvárosban, de a külvárosban is minden üzlet, kávéház és vendéglő lehúzta redő­nyeit. Csupán a dohányelárusító helyek voltak nyitva Az üzletek ezzel az eljárásukkal az egyenlőtlen adó­elosztás ellen akartak tiltakozni. A sztrájknap egyéb­ként nyugodtan telt el. 9

Next