Pesti Hírlap, 1926. október (48. évfolyam, 223-249. szám)
1926-10-01 / 223. szám
BUDAPEST, 1928. ELŐFIZETÉSI ARARJ Egy hóra 60.000 korona, két hóra 95.000 korona, negyedévre 135.000 kor-Egyes azÁm ára (pályaudvaron is)2000 km.,vasárnap 4000 kor. Kiilf a« elófizetésl 4r kétszere a c-XLVIII. evfOLYAlVk 22 ai 7^t^)^ZAM. PÉNTEK, OKTÓBER 1 GRADT TESTVÉREI kiadása szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomdai Budapest,V ker .Vilmos szón&r ut 78 «zára. Telefon 132--»! FiftkciadAhivatal Budapest VII Erzsébet köru» . Elfogták a sárosdi gyilkosság tettesét. (Tudósítás az 3-ik oldalon.) Mussolini és Chamberlain találkozása. (Tudósítás a 2-ift oldalon. Külföldi vendégek. Mikor még a nagymonarchiába voltunk bekebelezve, azt testük, hogy miféle külföldi uralkodó látogat el hozzánk, és milyen ünnepségeket rendeznek a tiszteletére. Újabban gazdasági szempontból mérlegeljük a külföldi vendégeket. És most azt tartjuk, hogy a Szállodások Nemzetközi Egyesületének kiküldötteiből több hasznunk lesz, mint valaha a fejedelmekből volt. Ha megcsonkításunk óta egy-egy külföldi politikus, vagy idegen író látogatott el hozzánk, annak is örvendeztünk, mert országunk, kultúránk, elnyomatásunk és az ellenünk elkövetett igazságtalanságról véltük meggyőzhetni vendégünket. Lassanként rájöttünk, hogy a külföldi propaganda sikerétől függ a sorsunk s ezért sok hasznot remélünk a külföldi szállodások látogatásától. A kormány, a főváros, továbbá a magyar vendéglősök és kávésok jelentékeny áldozatot hoztak, hogy a magyar vendégszeretetet kimutathassák. Nézetünk szerint a bőkezű vendégeskedés néha ellenkező hatást ér el, mint amire törekszünk. Mert abba a téves hitbe ringatja a külföldi vendégeket, hogy nálunk jómód van. Nagyobb súlyt helyezünk arra, hogy Budapestet ismertető nyomtatványokat osztottak ki. Ezeknek nagyobb mérvű terjesztése a legcélravezetőbb eszköz volna. És e célra a kormánynak megfelelő fütretlen írói gárdát kellene szerveznie. Ez a vendégeskedés nagy fényűzéssel folyik és a külföldi hotelesek meggyőződtek m rá, hogy Budapestet jól lehet mulatni. Az idegenforgalom szempontjából ez is valami. Az idegenek egy része szórakozást és mulatságot keres. Ezt megtalálja színházainkban, hangversenytermeinkben nemesebb értelemben, mulatóinkban alacsonyabb színvonalon. De ez is kell az emberforgalomból kapott haszonhoz, mert hiszen az emberek többsége rendesen alacsonyabb színvonalú. „ Az utazók másik része a kulturális, művészeti és természeti szépségek után vágyódik. Ez a vendéglátás meg fogja győzni a külföldiek egy részét erről is. S tulajdonképen az lesz a közvetlen haszna a vendéglősök látogatásának, hogy az érdekeltek nemzetközi szolidaritása révén a külföldi hotelesek felvilágosítják vendégeiket, hogy érdemes Budapestet és annak szépségeit meglátogatni. A világforgalom legtöbb utasát kereskedelmi és gazdasági érdek vezeti. Ebből a szempontból pedig valósággal bojkottálják néha Budapestet s ez még nagyobb baj, mintha a mulatni vágyó közönség marad el. Az ország ismertetése és az egész idegenforgalom növelése elsősorban politikai érdekből fontos. Szomszédaink bűnös szándékkal körülzárultak. Bécs pedig akkor is mellőzte Magyarországot, mikor politikai szövetségben éltünk, kereskedelmi szerződéseink nem véglegesek és nem segítenek rajtunk semmit. A külföld közvéleménye úgy politikai, mint gazdasági viszonyaink iránt bizalmatlan. Ezért nem keresett fel a külföldi tőke befektetés céljából, dacára annak, hogy a Népszövetség elismerte hivatalosan. llOC AW 01 '; " » « között ugy "szoktuk*iondai^/ hogy agok vagyunk szanálva. Tényleg az idézte elő elsősorban gazdasági életünk stagnálását, hogy elmaradtak a várt tőkepénzes látogatók! Évtizedeken át Magyarország sohasem gondoskodott külföldi összeköttetésekről. Egy külön kis magyar glóbust csináltunk magunknak, amelyről azt hittük, hogy ez a világ közepe! Főképen semmit sem törődtünk körülöttünk a szomszédainkkal. Nem ismerték meg még hazai nemzeti viszonyainkat sem, önészettulajdonosok voltunk és legfőképen nem törődtünk a gazdasági és pénzügyi dolgokkal. Egy hosszú könnyelmű múltnak iszszuk meg a levét. S ezért itt volna az ideje, hogy a kormány és az egész közvélemény reálisabb irányban gondolkoznék és dolgoznék. Ezek a külföldi szállodások gazdag országoknak képviselői, maguk is vagyonos emberek. Legtöbbje Selfmademan. A maga erejéből, a maga munkájából gazdagodott meg, őket kellene a szobrok piedesztáljára rakni, hogy követendő például szolgáljanak nekünk. A gazdag és független polgárelem. Ez adja meg magának az országnak gazdagságát és függet-tlenségét. És sajátságos dolog, hogy amily idegen országból jönnek ide ilyen függe polgárok, azokat országos tisztelet köszön nekünk is van sok díszpéldányunk ebitából. Azokat alig akarják észreveni a tekintetben is fordulópontot jolt a kongresszus. Tulajdonképen az idegest érdekelt budapesti és külföldi , közös érdeküket, az idegenforgliák. Bőkezűen , elegánsan, az De fel kell említeni ez alkalomsol nogy idegenforgalom, a külföldi vendégjárás és gyarország megismertetése nemcsak a rendelősök és szállodások érdeke, hanem az egész országé, tehát úgy az állam, mint a társadalom egyesült erejével kellene a külföldi propagardát megszervezni Maga a külügyminisztéris" ridegen elzárkózik attól, ho°rv a sajtó és a Az elveszett vármegye Irta: Jászay-Horváth Elemér. Haragos kedvében falrengető léptekkel járt föl és alá ifjabb Komáromi Csipkés György uram, Békés vármegye tekintetes alispánja, abban a boltozatos, ócska teremben, melyben akkoron a nemes vármegye hivatalos hatalma székét tartotta. Mert bizony az Ur 1730-ik esztendejében a töröktől, némettől, ráctól meghűlt Békés megyének nem volt az égvilágon egyéb földi tulajdona, mint a békési tömlöc; az is üresen állt, mert még rabnak való szegénylegény sem került a csupaszra fosztott, puszta földdarabon. Több annál, hogy birtokos nemes ember sem találódot, aki a hivatalos tisztségeket viselhette volna, így aztán a „széképítő" közgyűléshez szégyenszemre a bihari alispántól, idősb Komáromi Csipkés Györgytől kellett kölcsönkérni némely nemes atyafiakat, hogy megadják a módját a tisztujitásnak. No de Komáromi uram meg is emberelte az árva békésieket, tulajdon fiát küldvén közébük, akit aztán tisztesség okából menten meg is választottak alispánnak. Jegyző, szolgabiró is került a bihariak közül, többre aztán nem is volt szükség. Esküdtnek jó volt az a pár jobbágysorba csúszott gyulai nemes is, aki még megmaradt magnak, ha mindjárt nem is tudott írni meg olvasni. Székház gyanánt pedig, mivelhogy a békési tömlöc mégse lett volna alkalmatos, kaptak egy használatlan szobát a gyulai óvárban. Itt volt aztán közgyűlés, alispáni, szolgabírói hivatal, levéltár, Ítélőszék, minden isten egy rakáson. Megfért benne szépen, így állván a nemes vármegye szénája, elgondolhatni, mekkora megrökönyödést keltett a kölcsönkért tisztikarban a „permanenter absens" főispán, Löwenburg gróf barátságos levele, melyben nemes egyszerűséggel tudatja a tekintetes urakkal, hogy a nádor, meg a haditanács — ezidétt korlátlanhatalmú szabdalói a fölszabadult országrészeknek — egyszerűen odacsapták Békéshez nyomtatóknak Torontál vármegyét is. Ez a danaosi ajándék pedig pénzügyi nyelven annyit jelentett, hogy a békési porták száma 12-ről 16-ra emelkedik, — persze papiroson — a vármegye adója pedig egyharmadával többre rúg, — de ez már pengőben! — Torontál vármegye? Az öregapám se hallotta hirét — dörmögött az ifjú alispán. — Sohse volt ilyen. Úgy fundálták ki Bécsben a mi megrontásunkra. — Ha volt is, errefelé ugyan sohase volt, — erősködött a heves Nadányi Miklós szolgabiró. — Opponáljunk, resistáljunk, tekintetes uram és mindenekfölött ne fizessünk. — No-no, urak, — csittítgatott a téntavérű Dobozy Mihály főjegyző. — A régi világban bizony megvolt valahol ez a fránya Torontál vármegye. De hogy hol volt, hova lett, azt már én se tudom. — No majd tudja a főfiskus úr, agyafúrt Tolnay Mihály koma, — vélekedett az alispán. — Ha senki, de ő bizonyára. Ő még azt is megmondja, hol volt János pap országa, pedig az nem is volt. Nos, hát Tolnay koma tetemes agyvelejének valamely zugában rá is talált a keresett objektumra: — Torontálmegye? Hát persze, hogy volt ilyen! Nagy Lajos oklevelei emlegetik már a torontáli főesperességet. Mátyás királyunk törvényeiben is van szó róla, ha jól emlékezem. Arra alá, Temes tőszomszédjában volt; ott lehet ma is, de biz'az török kézen. — Hogy az a török jóisten forgassa ki a szűkre szabott bőrükből ezeket a telhetetlen bécsi harámbasákat! — szitkozódék a szilaj Nadányi. — Hát mi közünk nekünk ehez a bitang földdarabhoz. Mi? Még mi fizessünk helyette a németnek? Fizessen a török! Az is vassal, a torkukba, a bendőjükbe, a cudaroknak! — Csöndesen, pajtás! — okoskodott az alispán. — Nem olyan egyszerű a dolog. Elsőbb is meg kell tudnunk, mi vezette rá a németek eszejárását, hogy éppen minket boldogítanak ezzel a megbővítéssel. — Írjunk föl a helytartótanácshoz, — szerénykedék a percegő pennáju Dobozy. — Fakovát se ér! — legyintette le Toll koma. — Ember kell oda, aki kisüti, ki is talij be is véteti a nagyfejűekkel a mi igazságun Majd én fölruccanok Pozsonyba, egy-két szófordulóra. Dictum-factum: Tolnay Mihály főfiskus , aki egyúttal a vármegyei pénztáros vajmi kevés bokros teendőit is ellátta, kiutalván magának szokásos útravaló salláriumokat, útra kelt és sem állt Pozsony városáig. Nem ment üres kén egy pár pompázatos fácánymadarat is vitt maóval, mutatóba. Békés vármegyéből. Egyéb bajor ott nem terem mostanság. De bizony a pozsonyi nagyfejűeknek félfogára sem volt elég az a pár istenadta fácány, hogy a főfiskus ur aranyszavairól ne is beszéljünk. Ott más valuta járta. Minden hosszas argumentáció helyett odalöki tele Tolnay uram orra alá a hivatalos német mappát, melyet a Tiszántúlról pingált és metszett kőbl bizonyos tudós német kartográfus: — Ihole! Láthassa az ur, ha van szeme. El itt a Sebes Keres, az amott a Túr, és a kettő közti a „Túron túl": ott terped Torontál. Azért is hijják ugy. Az pedig ott van egyenest Békésmegye hegyiben. No! Tudós Tolnay uramnak csak elállt a szemeszája. Hát csakugyan, eltagadhatatlanul ott volt, szépen kicirkalmazva. Csongrád és Bihar vármegyék közepett, öreg betűkkel: Taranaliensis Comit. Pars. Szép dombok is valának benne ábrázolva, meg nagyobb igazság okából a halló fluvius egy menkis nagy tóval. Akinek jó szeme volt, meglelhette benne bolhabetűkkel Szarvast is (igaz, hogy Zarkassá nyomorítva), meg Kutost, Bireget, Zeterucát. Ezek után csak lehet porciót fizetni. Explkálhatott aztán főfiskós uram rekedésig, hogy igy, ugy,az a szerencsétlen német földrajzoló nyilván sohasem járt túl a Tiszán, — ami akkortájt németnek sem is igen volt ajánlatos, — ügyet se v etettek rá többet. A mappa beszélt, a pár fácánny r pedig hallgatott. Békés vármegye pedig fizetett. / P 1S260KW