Pesti Hírlap, 1926. október (48. évfolyam, 223-249. szám)

1926-10-01 / 223. szám

1926. október 1., péntek. PESTI HÍRLAP Letartóztatták a sárosdi gyilkosság ügyében az Esterházy-uradalom vadászmesterét. A gyanúsítottat, aki még tagad, átkísérik Székesfehérvárra. A sárosdi gyilkosság ügyében, úgy látszik, csütörtökön elérkeztek a döntő fordulathoz, mert a székesfehérvári rendőrség nyomozói előzetes letar­tóztatásba helyezték Szikszay Ferenc gazdasági fel­ügyelő gyilkosát Pfigler Mihály vadászmester sze­mélyében. Emlékezetes, hogy a nyomozás első nap­jaiban a székesfehérvári rendőrség telefon megke­resésére a budapesti rendőrség kihallgatta a Váci­utcában lakó honvédszázados özvegyének lányát, aki a gyilkosság idejében Sárosdon járt. Abban az irányban nyomozott a rendőrség, nem hozott-e a leány magával táskájában egy Mannlicherből átala­kított lőfegyvert. Csütörtökön ki is mentek a detek­tívek a Váci­ utcai lakásba, ahol kiderült, hogy a honvédszázados özvegyének leánya Sárosdon sógo­ránál, Pfigler Mihálynál volt, aki az Esterházy­uradalom vadászmestere. Akkor megcáfolta azt a feltevést, mintha valamilyen fegyvert hozott volna magával Budapestre. A gyilkosságra vonatkozóan pedig csak annyit tudott előadni, hogy miközben só­gornőjével együtt volt, sógora, aki künn tartózko­dott a kertben, hirtelen azzal a kérdéssel tartott felé­jük, nem hallottak-e valami lövést. Körülbelül tíz perccel azután pedig a tanyáról lélekszakadva jött egy fiatal gyerek, aki újságolta, hogy Szikszay Fe­rencet ablakon át agyonlőtték. Egyebet a gyilkos­ságról nem tudott mondani. A nyomozó hatóságoknak az első pillanattól kezdve gyanús volt Pfigler Mihály szerepe s már az első napon őt vették gyanúba, azonban Pfigler ügyesen védekezett, alibit is igyekezett igazolni. Ki­hallgatása során mindvégi­g igen nyugodt maradt s a hatóságok ép ezért nem is akartak vele szem­ben fellépni ilyen súlyos váddal, az elmúlt napokat azonban mégis adatgyűj­tésre használták fel . Megállapították, ho­gy Pfigler két évvel ezelőtt­ j­ött Sárosdra, ott letelepedett,­de semmiféle foglalkozása nem volt. Azt mondta, hogy leszerelt főhadnagy. Nagyon sok kutyát tartott s a faluban ezért kutya­idomítónak is csúfolták. Kutyáit a vadászatoknál használatos különböző fogásokra­­ tanította be. Csakhamar felkeltődött a figyelme gróf Esterházy Lászlónak is, aki az uradalom részére idomittatott vele vadászkutyákat. Lassanként Pfigler az ura­dalomhoz tartozó ember lett s ha fizetést nem is kapott, de lakásban, teljes ellátásban volt része, ugy hogy csakhamar egész jómódba került. Sőt lassan­ként hatáskört is szerzett, amennyiben a földesúr a nagybirtok vadászmesterévé nevezte ki. Ilyen mó­don szép fizetéshez is jutott, úgyhogy az elmúlt év­ben fizetés címén ötven millió koronát vett föl. Pfig­ler azonban, amint­­kissé megszedte magát, költe­kező életmódot kezdett folytatni. Berendezkedett, zongorát vásárolt, sőt kénytelen volt adósságokat is csinálni, így többek között Szikszaynak hetven millió koronával tartozott. Az Esterházy uradalom teljhatalmú intézője eleinte igen jó viszonyban volt vele, később azonban ez a viszony feszültebbé vált. Szikszay többször fölszólította adósságának megfizetésére, de Pfigler kötelezettségének soha nerrt tudott eleget tenni. A feszült viszony akkor lett közöttük még erősebbé, amikor Szikszay megmagyarázta a grófnak, hogy Pfigler megbízhatatlan ember és semmi szükség sincs arra, hogy az uradalomban tetemes kiadással járó vadászmestert tartsanak, így állt a helyzet mostanában. A gróf Szikszay tanácsára fel is mondott Pfiglernek aki tudta, hogy az uradalom szolgálatából nemso­kára­­távoznia kell. Pfiglernek nem volt kétsége az­iránt, hogy menesztésének az oka Szikszay, akinek a hetven milliós adóssága miatt egészen a kezében volt. Gyűlölete tehát még jobban föllobbant Szik­szay iránt. A hatóságok mindezeket az adatokat összegyűjtötték Pfiglerrel és miután annyi bizonyí­tékot szereztek ellene, amennyi elegendő volt a vele való komolyabb foglalkozásra, csütörtökön délután ismét elővezették, de most már mint gyanúsítottat hallgatták ki. Pfigler mindvégig tagadta a bűncselekményt s tudni sem akart arról, hogy a gyilkosságot ő követte el. Az eléje tárt vád és a bizonyítákok azonban erősen ir­egtörték. Pfiglert mai kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték. Pénteken átviszik Székesfehérvárra, ahol folytatják kihallgatását és remélik, hogy sikerül majd vallo­másra bírni, már levetette a fejéről, sűrű hajfürtjei gazdagon omlottak le fehér vállára. Éppen készült már levet­kőzni, de még mély gondolatokba merülve üldögélt. Eszébe jutottak a régmúlt napok. Eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg Szerebranijjal, hogyan re­ménykedett és mennyit gyötrődött utána, eszébe ju­tott Morozoff ajánlata és az a szent eskü, amit fogadott. Tisztán emlékezett rá, ahogy esküvője előtt árvák szokása szerint felkereste anyja sírját; a kereszt elé pirosra festett tojásokkal teli tálat he­lyezett, lehunyt szemmel, lelke mélyén, csókot vál­tott a halottal és házasságához anyja áldásáért kö­nyörgött. Akkoriban még azt hitte, hogy el tudja felejteni első szerelmét és meg fogja találni a bol­dogságot az öreg Morozoff oldala mellett is ... és most? A lakoma alatti rettenetes percekre gondolt és szive görcsösen összeszorult. Nem vette észre, mikor az ajtó felnyílt s belépett a bojár és mozdu­latlanul állva maradt vele szemben a küszöbön. A bojár arca szomorú volt, egyúttal rendkívül hatá­rozott. Morozoff néhány percig észrevétlenül, némán nézte a feleségét. Még olyan fiatal volt, olyan ta­pasztalatlan és annyira képtelennek látszott minden hamisságra, hogy a bojár akarata ellenére is csak részvétet érzett e percben iránta. — Jelena­ — szólalt meg nyugodtan — miért voltál ma olyan zavart a lakoma alatt? Jelena ijedten rezzent össze és félénken, nyi­tott szemekkel nézett fel az urára. Az első percben a lábaihoz akarta vetni ma­gát, hogy mindent bevall, de azután arra gondolt, hátha Morozoff még egyáltalában nem is gyanak­szik Szerebranijra és elrémült arra a gondolatra, hogy a herceget kitegye férje bosszújának. — Beszélj, miért lettél ma este egyszerre olyan zavart? — kérdezte még egyszer Morozoff. — Rosszul éreztem magam! — hazudta Je­lena. — Úgy, ugy, rosszul érezted magad, de nem a tested volt beteg, hanem a lelked, igen, a lelked! Megromlott, a te lelked, Jelena! Mikor ma reggel Vjademskij opricsnyikjaival megérkezett házunk­hoz, éppen a Szentírást olvasgattam. Tudod-e, mi van ott megírva a házasságtörő asszonyról? — Óh Istenem, ne hagyj el engem!... Dru­sina Andrejevics, légy irgalmas hozzám! Nem va­gyok bűnös, mint ahogyan te gondolod! Én nem szegtem meg hitvesi fogadalmamat, Morozoff sötéten összeráncolta homlokát. — Ugyan ne hazudj, Jelena! Ne akard tisz­tázni magad és ne is súlyosbítsd meg a bűnödet hamis és hazug szavakkal! Talán úgy gondolod, hogy nem szegted meg az esküdet, mert hiszen már kezdettől fogva egyáltalában nem voltál hűséges hozzám. — Drusina Andrejevics! Az Istenért, hallgass meg engem! — Igen, egy percig sem voltál hű hozzám. Mi­kor az enyém lettél, mikor szived nagy hamisságá­val megcsókoltad előttem a keresztet, már akkor is titokban egy másikat szerettél! . . . Igen, más vala­kit szerettél! — folytatta haragosan. — Dmitri­jevna! Dmitrijevna! Miért nem mondtad meg ne­kem, hogy mást szeretsz? Jelena erőtlenül zokogott. — Mikor megláttalak a templomban, téged, védtelen árvát, azon a napon, amikor akaratod elle­nére Vlasemskijnek akartak odaadni, akkor meg­fogadtam szívemben, hogy megszabadítalak ettől a gyűlölt embertől, csak azt kellett szent esküvel meg­fogadnod, hogy nem fogsz gyalázatot hozni ősz fejemre. Miért esküdtél meg nekem? Miért nem val­lottál be akkor mindent? Ajkad kedves volt hoz­zám, de a szíved másé volt! Azt hiszed, hogy akkor feleségemmé tettelek volna, ha tudok a szerelmed­ről? Valahol, messzire Moszkvától, elrejtelek vagy kolostorba viszlek, de sohase veszlek feleségül, soha! Azt hiszem, igazán jobb lett volna rád nézve, ha inkább búcsút veszel a világi élettől, mint hogy egy olyan ember oldalán élj, akit nem szeretsz! És az én becsületes nevem mögé bújtál, mint valami védőfal mögé, hogy ott bizton nevessetek rajtam, titkos szeretőddel együ­tt! Óh, gondoltad magadban, Morozoff már hitvány, öreg ember, őt könnyű lesz megcsalni! — Nem, uram! Ezt sohase gondoltam, nem, soha! — kiáltott fel Jelena zokogva. — Sohase volt a szándékomban, hogy megcsaljalak téged! És amellett ő távol járt, innen, Litvániában! Amint Morozoff meghallotta ezt a kicsi szót, hogy ö, — szemei fellángoltak, de mégis uralkodott magán, keserűen elmosolyodott. — Úgy, ugy, tehát nem akkoriban vallottatok szerelmet egymásnak, hanem csak később, miután visszatért, első éjszaka ott a kerítésnél, ugyanazon a napon, amikor én úgy fogadtam őt, mintha saját fiam lenne és minden tiszteletet megadtam neki. Mondd csak, Jelena, valóban azt gondoltátok, hogy nem fogok észrevenni semmit, hogy tűrni fogom be­csületem bemocskolását és képtelen leszek arra, hogy megbüntessek egy házasságtörő asszonyt és annak a csábítóját, aki az én legnagyobb ellensé­gem? Azt hitte ez az éretlen tacskó, hogy szégyen­letes terve sikerülni fog? Jelena rémülten nézett rá a férjére. Arcvoná­saiból kérlelhetetlen elszántságot olvasott ki. — Drusina Andrejevics, — kiáltott fel­­iszo­nyodva — mit akarsz cselekedni? A bojár fegyvert rántott elő ruhája alól. — Az Istenért, mit akarsz? — kiáltott Jelena hátratántorodva. Morozoff keserűen felnevetett. — A magad életéért nem kell reszketned! — mondotta ridegen. — Téged nem foglak megölni! Nos, vedd a lámpást és menj előre! Megvizsgálta fegyverét és az ajtóhoz lépett. Jelena nem mozdult helyéről. Morozoff visszané­zett rá. — Világítsd előttem az utat! — ismételte pa­rancsoló hangon. Ebben, a pillanatban valami lárma támadt az udvaron. Mintha Morozoff szolgáirak ijedt hangja hallatszott volna. A zaj egyre erősebb­ lett. Úgy tűnt fel, mintha nagy tömeg akarna behatolni a ház­ba. Hirtelen lövés dördült el. Jelena azt hitte, hogy most meggyilkolták Szerebranijt, Morozoff paran­csára. Az iszonyat egyszerre ismét visszaadta erejét. (Folytatjuk.) / 3 A dunántúli evangélikus egyházkerület közgyűlése Kapi Béla püspök a reformátusokkal való együttműködésről. Szombathelyről jelentik. Csütörtökön reggel a templomban tartották meg az evangélikus egyházke­rületi közgyűlést, többszáz hivatalos kiküldött jelenlé­tében. Báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő is megjelent, Ztuthy Dezső egyetemes főtitkár kíséretében. Mind a kilenc egyházmegye bő­ven volt képviselve s ott voltak a többi között: Schökl Lajos, Müller Róbert, Németh Károly, Varga Gyula, Horvnts Lajos, Mesterházi­ Sándor, Takáts Elek, Scholtz Ödön nemzetgyűlési képviselő, fő-, illetve al­esperesek. Mesterházy Ernő földbirtokos, kerületi fel­ügyelő nyitotta meg a közgyűlést és meleg szeretet­tel, szívhezszóló beszédben üdvözölte Kapi Béla püs­pököt tíz éves jubileuma alkalmából. A kormány ne­vében Tarányi Ferenc, Vas vármegye főispánja, a kul­tuszminiszter képviseletében Tóth István mint taná­csos, az egyetemes egyház részéről báró Radvánszky Albert szólott, a soproni theológiai fakultás köszöntő­jét dr. Vröhle Károly egyetemi tanár, Vas vármegyéét Vidos Árpád főjegyző, Sopron városáét Thurner Mi­hály polgármester, Szombathely városáét pedig Kiskos István polgármester mondotta a püspökhöz s az ünne­pelt főpap megindult hangon válaszolt. Következett a püspöki jelentés előterjesztése. — Templomokban, iskolákban lelkiismeretes, hűséges munka folyt az elmúlt esztendő alatt — mondotta. — A kormány, különösen pedig a kultusz­miniszter részéről jóindulattal találkoztam, ezzel szemben sajnálattal kell rámutatnom arra, hogy az állami segélyezés még mindig hiányos. A lelkészi kárpótlék valorizálását annál inkább állandóan sür­getjük, mert lelkészeink helyzete lassanként teljesen tarthatatlanná válik. Egyetemet végzett férfiak sem képzettségüket, sem munkájukat, sem társadalmi ál­lásukat tekintve nem tengődhetnek holtig ezerhat­száz aranykorona fizetésen. — Megemlítem — mondotta még —, hogy Ra­vasz László és Antal Géza püspökökön keresztül a református egyházzal a lehető legbarátságosabb vi­szonyban vagyunk. Az utolsó esztendők megerősítet­tek abban a meggyőződésemben, hogy a két egyház­nak közös vonalra kell helyezkednie. Reális összefo­gásban keressük m­eg a közös munkaprogrammot, teremtsünk egységes védelmi fórumot, építsük ki a protestáns eszmék közös képviseletét. Szól ezután a püspök az egyetemes egyházfelügyelő hivatalodigá­togatásáról, az adakozásokról, az egy^/.i és*^-i missziós munka eseményeiről. Az era­­szok százharminckét gyülekezetben foglalkozna: az ifjúsággal, hétszáznál több vallásos estélyt és emlék­ünnepélyt tartottak. Hangsúlyozta, hogy a kerületi államsegély ma is nem egészen egyhatoda a béke­belinek és sajnálni lehet, hogy a lelkészi kárpótlék valorizálása mindeddig nem történt meg. A nagy­szabású jelentést egész terjedelmében kinyomtatják. Ezután rátértek a folyó ügyek tárgyalására. Délben közebéd volt, amelyen Mesterházy kerületi felügyelő köszöntötte a püspököt.

Next