Pesti Hírlap, 1926. október (48. évfolyam, 223-249. szám)
1926-10-01 / 223. szám
1926. október 1., péntek. PESTI HÍRLAP Letartóztatták a sárosdi gyilkosság ügyében az Esterházy-uradalom vadászmesterét. A gyanúsítottat, aki még tagad, átkísérik Székesfehérvárra. A sárosdi gyilkosság ügyében, úgy látszik, csütörtökön elérkeztek a döntő fordulathoz, mert a székesfehérvári rendőrség nyomozói előzetes letartóztatásba helyezték Szikszay Ferenc gazdasági felügyelő gyilkosát Pfigler Mihály vadászmester személyében. Emlékezetes, hogy a nyomozás első napjaiban a székesfehérvári rendőrség telefon megkeresésére a budapesti rendőrség kihallgatta a Váciutcában lakó honvédszázados özvegyének lányát, aki a gyilkosság idejében Sárosdon járt. Abban az irányban nyomozott a rendőrség, nem hozott-e a leány magával táskájában egy Mannlicherből átalakított lőfegyvert. Csütörtökön ki is mentek a detektívek a Váci utcai lakásba, ahol kiderült, hogy a honvédszázados özvegyének leánya Sárosdon sógoránál, Pfigler Mihálynál volt, aki az Esterházyuradalom vadászmestere. Akkor megcáfolta azt a feltevést, mintha valamilyen fegyvert hozott volna magával Budapestre. A gyilkosságra vonatkozóan pedig csak annyit tudott előadni, hogy miközben sógornőjével együtt volt, sógora, aki künn tartózkodott a kertben, hirtelen azzal a kérdéssel tartott feléjük, nem hallottak-e valami lövést. Körülbelül tíz perccel azután pedig a tanyáról lélekszakadva jött egy fiatal gyerek, aki újságolta, hogy Szikszay Ferencet ablakon át agyonlőtték. Egyebet a gyilkosságról nem tudott mondani. A nyomozó hatóságoknak az első pillanattól kezdve gyanús volt Pfigler Mihály szerepe s már az első napon őt vették gyanúba, azonban Pfigler ügyesen védekezett, alibit is igyekezett igazolni. Kihallgatása során mindvégig igen nyugodt maradt s a hatóságok ép ezért nem is akartak vele szemben fellépni ilyen súlyos váddal, az elmúlt napokat azonban mégis adatgyűjtésre használták fel . Megállapították, hogy Pfigler két évvel ezelőtt jött Sárosdra, ott letelepedett,de semmiféle foglalkozása nem volt. Azt mondta, hogy leszerelt főhadnagy. Nagyon sok kutyát tartott s a faluban ezért kutyaidomítónak is csúfolták. Kutyáit a vadászatoknál használatos különböző fogásokra tanította be. Csakhamar felkeltődött a figyelme gróf Esterházy Lászlónak is, aki az uradalom részére idomittatott vele vadászkutyákat. Lassanként Pfigler az uradalomhoz tartozó ember lett s ha fizetést nem is kapott, de lakásban, teljes ellátásban volt része, ugy hogy csakhamar egész jómódba került. Sőt lassanként hatáskört is szerzett, amennyiben a földesúr a nagybirtok vadászmesterévé nevezte ki. Ilyen módon szép fizetéshez is jutott, úgyhogy az elmúlt évben fizetés címén ötven millió koronát vett föl. Pfigler azonban, amintkissé megszedte magát, költekező életmódot kezdett folytatni. Berendezkedett, zongorát vásárolt, sőt kénytelen volt adósságokat is csinálni, így többek között Szikszaynak hetven millió koronával tartozott. Az Esterházy uradalom teljhatalmú intézője eleinte igen jó viszonyban volt vele, később azonban ez a viszony feszültebbé vált. Szikszay többször fölszólította adósságának megfizetésére, de Pfigler kötelezettségének soha nerrt tudott eleget tenni. A feszült viszony akkor lett közöttük még erősebbé, amikor Szikszay megmagyarázta a grófnak, hogy Pfigler megbízhatatlan ember és semmi szükség sincs arra, hogy az uradalomban tetemes kiadással járó vadászmestert tartsanak, így állt a helyzet mostanában. A gróf Szikszay tanácsára fel is mondott Pfiglernek aki tudta, hogy az uradalom szolgálatából nemsokáratávoznia kell. Pfiglernek nem volt kétsége aziránt, hogy menesztésének az oka Szikszay, akinek a hetven milliós adóssága miatt egészen a kezében volt. Gyűlölete tehát még jobban föllobbant Szikszay iránt. A hatóságok mindezeket az adatokat összegyűjtötték Pfiglerrel és miután annyi bizonyítékot szereztek ellene, amennyi elegendő volt a vele való komolyabb foglalkozásra, csütörtökön délután ismét elővezették, de most már mint gyanúsítottat hallgatták ki. Pfigler mindvégig tagadta a bűncselekményt s tudni sem akart arról, hogy a gyilkosságot ő követte el. Az eléje tárt vád és a bizonyítákok azonban erősen iregtörték. Pfiglert mai kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték. Pénteken átviszik Székesfehérvárra, ahol folytatják kihallgatását és remélik, hogy sikerül majd vallomásra bírni, már levetette a fejéről, sűrű hajfürtjei gazdagon omlottak le fehér vállára. Éppen készült már levetkőzni, de még mély gondolatokba merülve üldögélt. Eszébe jutottak a régmúlt napok. Eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg Szerebranijjal, hogyan reménykedett és mennyit gyötrődött utána, eszébe jutott Morozoff ajánlata és az a szent eskü, amit fogadott. Tisztán emlékezett rá, ahogy esküvője előtt árvák szokása szerint felkereste anyja sírját; a kereszt elé pirosra festett tojásokkal teli tálat helyezett, lehunyt szemmel, lelke mélyén, csókot váltott a halottal és házasságához anyja áldásáért könyörgött. Akkoriban még azt hitte, hogy el tudja felejteni első szerelmét és meg fogja találni a boldogságot az öreg Morozoff oldala mellett is ... és most? A lakoma alatti rettenetes percekre gondolt és szive görcsösen összeszorult. Nem vette észre, mikor az ajtó felnyílt s belépett a bojár és mozdulatlanul állva maradt vele szemben a küszöbön. A bojár arca szomorú volt, egyúttal rendkívül határozott. Morozoff néhány percig észrevétlenül, némán nézte a feleségét. Még olyan fiatal volt, olyan tapasztalatlan és annyira képtelennek látszott minden hamisságra, hogy a bojár akarata ellenére is csak részvétet érzett e percben iránta. — Jelena — szólalt meg nyugodtan — miért voltál ma olyan zavart a lakoma alatt? Jelena ijedten rezzent össze és félénken, nyitott szemekkel nézett fel az urára. Az első percben a lábaihoz akarta vetni magát, hogy mindent bevall, de azután arra gondolt, hátha Morozoff még egyáltalában nem is gyanakszik Szerebranijra és elrémült arra a gondolatra, hogy a herceget kitegye férje bosszújának. — Beszélj, miért lettél ma este egyszerre olyan zavart? — kérdezte még egyszer Morozoff. — Rosszul éreztem magam! — hazudta Jelena. — Úgy, ugy, rosszul érezted magad, de nem a tested volt beteg, hanem a lelked, igen, a lelked! Megromlott, a te lelked, Jelena! Mikor ma reggel Vjademskij opricsnyikjaival megérkezett házunkhoz, éppen a Szentírást olvasgattam. Tudod-e, mi van ott megírva a házasságtörő asszonyról? — Óh Istenem, ne hagyj el engem!... Drusina Andrejevics, légy irgalmas hozzám! Nem vagyok bűnös, mint ahogyan te gondolod! Én nem szegtem meg hitvesi fogadalmamat, Morozoff sötéten összeráncolta homlokát. — Ugyan ne hazudj, Jelena! Ne akard tisztázni magad és ne is súlyosbítsd meg a bűnödet hamis és hazug szavakkal! Talán úgy gondolod, hogy nem szegted meg az esküdet, mert hiszen már kezdettől fogva egyáltalában nem voltál hűséges hozzám. — Drusina Andrejevics! Az Istenért, hallgass meg engem! — Igen, egy percig sem voltál hű hozzám. Mikor az enyém lettél, mikor szived nagy hamisságával megcsókoltad előttem a keresztet, már akkor is titokban egy másikat szerettél! . . . Igen, más valakit szerettél! — folytatta haragosan. — Dmitrijevna! Dmitrijevna! Miért nem mondtad meg nekem, hogy mást szeretsz? Jelena erőtlenül zokogott. — Mikor megláttalak a templomban, téged, védtelen árvát, azon a napon, amikor akaratod ellenére Vlasemskijnek akartak odaadni, akkor megfogadtam szívemben, hogy megszabadítalak ettől a gyűlölt embertől, csak azt kellett szent esküvel megfogadnod, hogy nem fogsz gyalázatot hozni ősz fejemre. Miért esküdtél meg nekem? Miért nem vallottál be akkor mindent? Ajkad kedves volt hozzám, de a szíved másé volt! Azt hiszed, hogy akkor feleségemmé tettelek volna, ha tudok a szerelmedről? Valahol, messzire Moszkvától, elrejtelek vagy kolostorba viszlek, de sohase veszlek feleségül, soha! Azt hiszem, igazán jobb lett volna rád nézve, ha inkább búcsút veszel a világi élettől, mint hogy egy olyan ember oldalán élj, akit nem szeretsz! És az én becsületes nevem mögé bújtál, mint valami védőfal mögé, hogy ott bizton nevessetek rajtam, titkos szeretőddel együtt! Óh, gondoltad magadban, Morozoff már hitvány, öreg ember, őt könnyű lesz megcsalni! — Nem, uram! Ezt sohase gondoltam, nem, soha! — kiáltott fel Jelena zokogva. — Sohase volt a szándékomban, hogy megcsaljalak téged! És amellett ő távol járt, innen, Litvániában! Amint Morozoff meghallotta ezt a kicsi szót, hogy ö, — szemei fellángoltak, de mégis uralkodott magán, keserűen elmosolyodott. — Úgy, ugy, tehát nem akkoriban vallottatok szerelmet egymásnak, hanem csak később, miután visszatért, első éjszaka ott a kerítésnél, ugyanazon a napon, amikor én úgy fogadtam őt, mintha saját fiam lenne és minden tiszteletet megadtam neki. Mondd csak, Jelena, valóban azt gondoltátok, hogy nem fogok észrevenni semmit, hogy tűrni fogom becsületem bemocskolását és képtelen leszek arra, hogy megbüntessek egy házasságtörő asszonyt és annak a csábítóját, aki az én legnagyobb ellenségem? Azt hitte ez az éretlen tacskó, hogy szégyenletes terve sikerülni fog? Jelena rémülten nézett rá a férjére. Arcvonásaiból kérlelhetetlen elszántságot olvasott ki. — Drusina Andrejevics, — kiáltott feliszonyodva — mit akarsz cselekedni? A bojár fegyvert rántott elő ruhája alól. — Az Istenért, mit akarsz? — kiáltott Jelena hátratántorodva. Morozoff keserűen felnevetett. — A magad életéért nem kell reszketned! — mondotta ridegen. — Téged nem foglak megölni! Nos, vedd a lámpást és menj előre! Megvizsgálta fegyverét és az ajtóhoz lépett. Jelena nem mozdult helyéről. Morozoff visszanézett rá. — Világítsd előttem az utat! — ismételte parancsoló hangon. Ebben, a pillanatban valami lárma támadt az udvaron. Mintha Morozoff szolgáirak ijedt hangja hallatszott volna. A zaj egyre erősebb lett. Úgy tűnt fel, mintha nagy tömeg akarna behatolni a házba. Hirtelen lövés dördült el. Jelena azt hitte, hogy most meggyilkolták Szerebranijt, Morozoff parancsára. Az iszonyat egyszerre ismét visszaadta erejét. (Folytatjuk.) / 3 A dunántúli evangélikus egyházkerület közgyűlése Kapi Béla püspök a reformátusokkal való együttműködésről. Szombathelyről jelentik. Csütörtökön reggel a templomban tartották meg az evangélikus egyházkerületi közgyűlést, többszáz hivatalos kiküldött jelenlétében. Báró Radvánszky Albert egyetemes egyházi és iskolai felügyelő is megjelent, Ztuthy Dezső egyetemes főtitkár kíséretében. Mind a kilenc egyházmegye bőven volt képviselve s ott voltak a többi között: Schökl Lajos, Müller Róbert, Németh Károly, Varga Gyula, Horvnts Lajos, Mesterházi Sándor, Takáts Elek, Scholtz Ödön nemzetgyűlési képviselő, fő-, illetve alesperesek. Mesterházy Ernő földbirtokos, kerületi felügyelő nyitotta meg a közgyűlést és meleg szeretettel, szívhezszóló beszédben üdvözölte Kapi Béla püspököt tíz éves jubileuma alkalmából. A kormány nevében Tarányi Ferenc, Vas vármegye főispánja, a kultuszminiszter képviseletében Tóth István mint tanácsos, az egyetemes egyház részéről báró Radvánszky Albert szólott, a soproni theológiai fakultás köszöntőjét dr. Vröhle Károly egyetemi tanár, Vas vármegyéét Vidos Árpád főjegyző, Sopron városáét Thurner Mihály polgármester, Szombathely városáét pedig Kiskos István polgármester mondotta a püspökhöz s az ünnepelt főpap megindult hangon válaszolt. Következett a püspöki jelentés előterjesztése. — Templomokban, iskolákban lelkiismeretes, hűséges munka folyt az elmúlt esztendő alatt — mondotta. — A kormány, különösen pedig a kultuszminiszter részéről jóindulattal találkoztam, ezzel szemben sajnálattal kell rámutatnom arra, hogy az állami segélyezés még mindig hiányos. A lelkészi kárpótlék valorizálását annál inkább állandóan sürgetjük, mert lelkészeink helyzete lassanként teljesen tarthatatlanná válik. Egyetemet végzett férfiak sem képzettségüket, sem munkájukat, sem társadalmi állásukat tekintve nem tengődhetnek holtig ezerhatszáz aranykorona fizetésen. — Megemlítem — mondotta még —, hogy Ravasz László és Antal Géza püspökökön keresztül a református egyházzal a lehető legbarátságosabb viszonyban vagyunk. Az utolsó esztendők megerősítettek abban a meggyőződésemben, hogy a két egyháznak közös vonalra kell helyezkednie. Reális összefogásban keressük meg a közös munkaprogrammot, teremtsünk egységes védelmi fórumot, építsük ki a protestáns eszmék közös képviseletét. Szól ezután a püspök az egyetemes egyházfelügyelő hivatalodigátogatásáról, az adakozásokról, az egy^/.i és*^-i missziós munka eseményeiről. Az eraszok százharminckét gyülekezetben foglalkozna: az ifjúsággal, hétszáznál több vallásos estélyt és emlékünnepélyt tartottak. Hangsúlyozta, hogy a kerületi államsegély ma is nem egészen egyhatoda a békebelinek és sajnálni lehet, hogy a lelkészi kárpótlék valorizálása mindeddig nem történt meg. A nagyszabású jelentést egész terjedelmében kinyomtatják. Ezután rátértek a folyó ügyek tárgyalására. Délben közebéd volt, amelyen Mesterházy kerületi felügyelő köszöntötte a püspököt.