Pesti Hírlap, 1926. december (48. évfolyam, 274-299. szám)
1926-12-01 / 274. szám
BUDAPEST, 1926. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Egy hAra 50.000 korona két hAra 95.000 korona negyedévre 136.000 kor Egyes szám ára (pályaudvaron is) 2000 kor., v.sárna., 4000 kor Külf. az előfizetési ár kétszeres. , DECEMBER 1. LÉGRÁDI TESTVÉREK kiadása Szerkesztőség, főkiadóhivatal és nyomda , Bpest, V., Vilmoscsászár-út 78. sz. Fiókkiadóhivatalok : VII., Erzsébet körút , éa VI., Andrássy út 1. sz. Veszedelmes siker. Kilencvenhat kerületben ma lezárták az ajánlásokat. Ebben a kilencvenhat kerületben, aki mostanáig nem tudta megszerezni a választók tíz százalékának, illetve a tízezernél több szavazót számláló kerületben ezer választónak az aláírását, nem vehet részt a nagy mérkőzésben. Kibukott anélkül, hogy a nagy napon szavazni lehetne reája. Kétszáznegyvenhárom kerületből kilencvenhat nem is egyharmad része a kerületeknek. Az eddig beérkezett eredmények emellett nem adják teljes és megbízható képét valamennyi jelölésnek. Mégis: eleget tudunk már ahhoz, hogy nagyjában fogalmunk legyen az első csatározások kimeneteléről. És hogy előrevetett árnyékát lássuk a nagy, döntő ütközet lehetőségeinek. Mi a legfeltűnőbb abból, amit az eddig beérkezett jelentésekből meg lehet állapítani? Először is az, hogzt feltűnően nagy azoknak a kerületeknek a száma, amelyekben egyhangú lesz a választás azért, mert a mandátumra pályázók egy része nem tudta megszerezni azokat az ajánlásokat, amelyeknek a számát feltűnően magasra szabta meg a most először alkalmazott új választási törvény. Másodszor pedig az, hogy azok a boldog jelöltek, akik ilyenformán már most is a január végére öszszehívott képviselőház tagjaiul tekinthetik magukat, gróf Apponyi Albert és a legitimista ellenzéki Sigray Antal kivételével, valamennyien az egységes párthoz, vagy a kormányt támogató keresztény gazdasági párthoz tartoznak. A késő éjszakai órában, amikor ezeket a sorokat írjuk, az eddig befutott jelentések szerint nem kevesebb, mint negyvenhárom kerület sorsa dőlt el ilyenformán véglegesen. Kilencvenhat kerületből negyvenhárom — ez feltűnő mértéke az egyhangúságnak. Különösen, ha számba vesszük, hogy az adatok még nem teljesek és így ez a szám még meg is növekedhetik végső eredményben. Mindig azt hirdettük, hogy ennek a szerencsétlen Csonkamagyarországnak szüksége van arra, hogy a fiai megértsék egymást, hogy politikai gyűlölködés és irtó szándék helyett egyhangúság kerekedjék felül a lelkekben. Megvalljuk azonban, hogy az egyhangúságnak ezt a fokát és a nemzetek választási küzdelmeiben szinte példátlan magas arányszámát magunk is sokalljuk egy kissé és feltűnőnek találjuk. Ami már most azokat a kerületeket illeti, amelyekben többen szerezték meg a szükséges ajánlásokat, az eddig beérkezett jelentésekben szintén találunk egy különös jelenséget. Azt, hogy nagyon sok kerületben csak azért lesz választás, mert kormányt támogató jelöltek harcolnak kormányt támogató jelöltek ellen és azok között, akik a szükséges ajánlásokat meg tudták szerezni, általában feltűnően kevés az ellenzéki. Ahogy hevenyészett számítást csináltunk, mindössze egy demokratát, egy oktobrista Kossuth-pártit, két-három szocialistát találtunk közöttük. No és három fajvédőt. A fajvédők között azonban van egy: Lendvai István, akit most már talán nem is számíthatunk jogosan a fajvédő csoport tagjai közé, mert közvetlenül a választások előtt sietséggel lépett be a kormányt támogató keresztény gazdasági pártba. Az eddig ismeretes jelöléseknek ez a feltűnő eredménye, úgy látszik, igazolja azokat, akik azt állították, hogy az ellenzék elé akartak nehezen átugorható gátat emelni akkor, amikor olyan képtelenül magasra szabták meg a jelölésekhez szükséges ajánlások számát. Lesznek sokan, akik a kormány nagy diadalának fogják már ezt az első eredményt is föltüntetni. Mi azonban úgy érezzük, egy kicsivel kevesebb a sikerből több lett volna. És úgy gondoljuk, hogy a választások komoly értékébe vetett hitet, a nyugodt parlamentáris kormányzás lehetőségét veszélyezteti az, ha a kormányt támogató tényezők ilyen kíméletlenül használják ki azokat a lehetőségeket, amelyeket számukra az új választási törvényben elbujtattak. A könyörtelen lehengerelés taktikája nem mindig vezet jó eredményre a politikában. Sőt azt is mondhatnánk: soha sem vezet jó eredményre A legnagyobb kormányzati művészet az, amelyik a legyőzött ellenfelet kibékíti, amelyik a nagy csata eldőlte után sem teszi lehetetlenné azt, hogy győző és legyőzött a haza javára együttműködhessék. Az, aki veszedelmesen tökéletesen győzött, mindig abban a veszedelemben forog, hogy az egész harcot újra kell kezdenie. A túlságosan kiélezett választási harcoknak az eredménye mindig olyan parlament, amelynek a munkaképessége szempontjából állandó veszedelmet jelent a megtizedelt ellenzék bosszúlihegése és elkeseredése. A magyar parlamentarizmus történetében is vannak példák arra, hogy miniszterelnökök abba buktak bele, hogy a választáson nagyon is „megsemmisítő győzelmet" arattak. Ebből a szempontból aggasztónak találjuk mindazt, amit a választásokon eddig tapasztaltunk. Őszintén féltjük Bethlen Istvánt attól, hogy sokkal fényesebben győz, mintsem az a nemzet érdekében, de magának a kormányzó többségnek az érdekében is kívánatos volna. Aranyszárnyú lepke. Regény. Irta: James Stephens. (71 Olyan mély sóhaj szakadt föl a melléből, hogy azt hittem, mindjárt összeesik. — No, azért csak gyere — sürgettem. Végre ott voltunk a kopott kis szobában. — Holnap megyünk. Viszlek hozzá — így kezdtem a beszámolót. Isten látja a lelkemet, nem ezt akartam mondani. — nem így határoztam a séta alatt. Sőt arra gondoltam, hogy még ma éjjel elutazom. De ebben a pillanatban, itt a kis szobában beláttam, hogy képtelen lennék anélkül eltávozni, hogy még egyszer ne lássam. És ezt az érzést azzal igyekeztem takargatni önmagam előtt, hogy barátomnak is szüksége lehet még a segítségemre. Doornberg vad, felszabadult örömmel kapott a kezem után: — Igazán, Róbert? És lehet még reményem? Na, mondd, beszélj már, az Istenért! Ne keresd magad! És elmondtam mindent, első betűtől, az utolsóig. — Csakugyan? Csakugyan? Oh, áldjon meg az Isten! — lihegett ő közben minduntalan. Kitűnő az emlékezőtehetségem, így csaknem szóról-szóra el tudtam mondani az egész beszélgetést. Végre eljutottam oda, ahol a magam érzéseiről szóltam Flórának. Itt egy pillanatig haboztam, elmondjam ezt is a barátomnak? És úgy találtam, nincs okom titkolózásra, érzéseim rejtegetésére. Végre is, én nem tehetek róla, hogy áldozata lettem önként vállalt feladatomnak. Leplezetlenül elmeséltem tehát ezt is. Doornberg egy pillanatra megdöbbent. Aztán furcsán ellágyult az arca. Csaknem meghatott lett. Némi szégyenkezés is fölcsillant a vonásain. Talán arra gondolt, hogy hasonló helyzetben ő nem lenne képes ilyen önfeláldozásra. És csakhamar maga erősítette meg ezt a hitemet, mert felkiáltott: — Róbert, ez olyan hőstett volt, amilyenre nem tartottalak volna képesnek! A legnagyobb dolog volt ez, amit ember csak megtehet! Én inkább úgy éreztem, hogy igazi férfi nem is viselkedhetett volna másként hasonló helyzetben. Meg is mondtam neki. Ő azonban csak a fejét rázta komolyan és így szólt: — Tévedsz, Róbert. A férfi mindent elveszít ott, ahol a szerelem kezdődik. És látod, én tudtam ezt, ezért nem mertem kísérletezni mással senkivel. Őszintén bevallom, még benned sem bíztam oly nagyon, hogy ilyesmire képesnek hittelek volna ... Gyorsan félbeszakítottam: — Mindegy. Én így tettem, mert ezt találtam helyesnek és becsületesnek. Egyedül csak ezt. S aztán beszéltem neki tovább. Doornberg lelkesülten hallgatott. Már érezte, hogy az út felét megtette a teljes győzelem felé. De még nem mert teljesen hinni ebben a győzelemben. Tehát azt kérdezte tőlem: — És mit gondolsz, te láttad, beszéltél vele, legjobban te tudhatod tehát, csakugyan lehet reményem? Komolyan így feleltem: — Egész szívemből kivonom neked a sikert, már csak őmiatta is. De minden attól függ, hogyan beszélsz majd vele? Milyen őszinte tudsz lenni hozzá? Hogyan tudod majd megmagyarázni a történteket és mivel tudod megnyugtatni a jövőre nézve ? Felsóhajtott. — Igen, ebben igazad lehet. Valóban így van. Aztán rám nézett és a fejét csóválta. — Róbert, szegény Róbert, hogy sajnállak. Ezért voltál hát olyan furcsa, mikor hazajöttél. Most már értem. Szegény barátom te. . Türelmetlenül szóltam közbe: — Ne sajnálj engem, László. Egész férfi vagyok, majd csak elviselem. Mindig az történik, amit Isten akar. Doornberg egyszerre felkapta a fejét. Rám nézett és megszólalt gyorsan: — Találkoztál . . . ugye, találkoztál Katóval is? — Igen — feleltem s nem értettem őt. — Mért? Mit akarsz vele? Mélyen a szemem közé nézett. — Arra gondoltam, hogy ő olyan, mint Flóra... — De nem az! — vágtam közbe nyersen. — Ne fáradj, kérlek. Majd én meggyógyítom magamat, ha egyszer már megégtem. — De nézd... — Tudom — folytattam valamivel enyhébb hangon. — Mondtam is magamban, ahogy megláttam, milyen nagy szerencsétlenség, hogy nem vele találkoztam előbb. — Nos, akkor... ha Isten engem megsegít... — Meglátjuk. Még nem tudom. Azért, hogy én esetleg megvigasztalódjak, nem tehetem tönkre egy fiatal leány jövőjét. Úgy lesz majd minden, ahogy lennie kell. Az idő majd meghozza a te sorsoddal együtt. És ha nem . . . legfeljebb így marad minden. Mondhatom, az se lesz túlságosan nagy baj. Végre is, szerencsésen túlestem már a kamaszos lángolásokon. Résztvevő mosolygással nézett rám. — Nos, ebben az esetben ez mégis csak több valamivel. Attól félek ... Türelmetlenül megmozdultam és erre elhallgatott. Igazán nem voltam abban a hangulatban, amikor józanul tárgyalhat az ember efféle fájdalmakról. És éreztem, hogy a seb mélyebb és elevenebb, mint első percekben, fájóbb, mint eddig hittem. Súlyos, majdnem elviselhetetlen szenvedés gyötört már ekkor. Doornberg, szegény,úgy látszik megértette, mi megy végbe benn.Ám most, mert sóhajtva és őszintén mondta: — Ne haragudj, kérlek. Úgy szeretnék segíteni rajtad..És olyan lelkiismeretfurdalásokat érzek, hogytiatlan.... — Nem miattad, László — feleltem gyönge, meghatott hangon. — A végzetet és ennek útjait Kilencvenhat kerületben ma megtörtént a fépviselőjelölés. Negyvenhárom kerületben egyhangú lesz a választás. (Tudósítás a 3-ift oldalakon.)