Pesti Hírlap, 1926. december (48. évfolyam, 274-299. szám)

1926-12-09 / 281. szám

ad igazat nekik. Most mi vádoljuk őket azzal, hogy a kormány iránt érzett tajtékzó gyűlöletük mellett olyan akciót folytattak, amely nem vált javára a ma­gyar nemzetnek. Azért nem mernek most ezzel az üg­lyel kiállani a választók elé, mert tudják, hogy a választóközönség gróf Bethlen István nevének emlí­tésére tapsviharban törne ki s a frankügy puszta emlegetése a torkukra forrasztaná a szót. Az egész választási mozgalomban nem láttunk egyetlen­egy gondolatot, egy konstruktiv eszmét, amelyet a túl­oldalon mondottak volna. Altató szóval ma már nem lehet fellépni. Az ellenzék bukásának nem az atro­citás az oka, hanem az, hogy a választóközönség nem hallgat többé teljesíthetetlen, üres ígéretekre, nem tűri a személyeskedést, hanem konstruktív te­remtő munkát követel. A miniszter ezután a miniszterelnök érdemeit méltatta. * — A nemzet — mondotta többek között — fel­ismerte, hogy Bethlen olyan ember, akit a Gondvi­selés és a népek igazságos Istene adott nekünk azért, hogy a trianoni katasztrófa u­tán egy jobb jövő felé vezesse az országot. A kormány és pártja teljesen tisztában van azzal, hogy olyan par­lamentben, amelyben nagy túlsúlya van, sokkal na­gyobb a kabinet felelőssége is. Akik átvették mandátumaikat, Gödöllőről jelentik, hogy a gödöllői választó­kerületben dr. Endre Zsigmond hivatalos egységes­párti jelöltet egyhangúlag országgyűlési képvise­lővé választották. A mandátumot reggel kilenc óra­kor nyújtották át dr. Endrének, akit dr. Tóth Ala­dár választási elnök üdvözölt. Kovács József mo­gyoródi főjegyző a község nevében arannyal hím­zett fehér zászlót nyújtott át a képviselőnek. Bajáról táviratozzák: Walkó Lajos külügy­miniszternek, akit a" bajai kerület egyhangúan vá­lasztott meg képviselőnek, ma délelőtt adták át a városháza erkélyén ünnepség keretében a kerület mandátumát. Az ünnepség után bankett volt. Este a főispán vacsorát adott a külügyminiszter tiszte­letére. Az Egységespárt lágymányosi szerve­zetének nagygyűlése. Az Egységespárt lágymányosi szervezete szer­dán a Gellért-szállodában nagygyűlést tartott, ame­lyen Vecsey Antal elmondotta programmbeszédét. Többek között utalt arra, hogy a múlt hibái okozták azt az elproletarizálódást, amely végül a forradal­makra vezetett s aminek veszélye ma is fennáll, ha nem gondoskodunk intézményesen a munkásság, a köz- és magánalkalmazottak és általában a közép­osztály helyzetének javításán. Kolllay Tibor azt fejtegette, hogy a kormány szekerét jobbról is, balról is a szélsőségek felé ipar­kodtak állítani a múltban, de a kormánynak volt belső ereje és energiája ahhoz, hogy a fejlődés egye­nes útján vigye előre az ország szekerének rúdját. PESTI HIRLAP 1926 december 9 cstJtörlök. Erdélyi Aladár kibuktatta Lendvai Istvánt Cegléden A leghevesebb választási harcok egyike folyt le Cegléden, ahol T­endvai István fajvédő jelölttel, a ke­rület volt nemzetgyűlési képviselőjével Erdélyi Ala­dár hivatalos egységespárti jelölt vette fel a küzdel­met. Az a rendkívüli méretű agitáció, amely a vá­lasztást megelőzte, ma, a választás napján sem szűnt meg. Lendvai István kora délelőtt bejárta a válasz­tókerület községeit, kitartásra buzdította híveit. Az agitációs körutat azonban az egységes párt közbenjá­rására a választási elnök betiltotta. A reggeli órákban igen vontatottan indult meg a választás. Nagy részben a kellemetlen időjárás tar­totta vissza a választókat a szavazóhelyiségektől. Egy órával a szavazás megkezdése után is még mindig igen gyéren szállingóztak a szavazók. Az elkeseredett választási küzdelem nyomai alig látszottak a város képén. Teljes rend és nyuga­lom uralkodott mindenütt. Délelőtt tizenegy óra körül járt­ az idő, amikor egy-egy szavazó körzet­ben alig százan adták le szavazatukat. A déli órákban a város megélénkült. Autók, kocsik nagyobb csoportokban vitték a szavazókat a körzetekbe. Tizenkét óra tájban körülbelül 2000-en szavaztak le. Erdélyi Aladár, aki kezdettől fogva fölényben volt, mintegy SOK szavazattal vezetett. A kora délutáni órákban nagyobb számban jöttek az urnákhoz az Erdélyi-párti szavazók, úgy­hogy a kormánypárti jelölt többsége egyre növeke­dett. Este hat órakor, amikor körülbelül ötezren, tehát annyian szavaztak le, mint a legutóbbi válasz­tás alkalmával, Erdélyi Aladár 700 szavazattal veze­tett. Ekkor már kétségtelenné vált a fajvédő jelölt bukása. Körülbelül így is maradt a szavazatok ará­nya egészen a választások befejezéséig. Este nyolc óra tájban hirdette ki a választási elnök az ered­ményt, Erdélyi Aladár győzelmét, amely hívei köré­ben leírhatatlan lelkesedést keltett. Erdélyi Aladár 1367 szavazatot kapott, míg Lendvai István 3311-et. Dr. Erdélyi Aladár egységes­pártit tehát 1056 szavazattöbbséggel Cegléd város kép­viselőjévé választották. „Az úgynevezett fajvédők csak frázisokat tudnak produkálni." Gyöngyös, dec. 8. Fass József népjóléti mi­niszter szerdán délelőtt Dréhl Imre államtitkár kí­séretében Gyöngyösre érkezett és a Gazdakör nagy­termében beszédet mondott. Figyelmeztette a polgárokat, hogy jelentékte­len kisemberek jelentéktelen és üres szavaitól ne engedjék magukat megtéveszteni. Ezekre az embe­rekre nem a népnek van szüksége. Ezek nem a vá­lasztóknak kellenek, hanem nekik van szükségük a választókra és az országra is. A miniszter u­tán Dréhl Imre államtitkár be­szélt. Azt fejtegette, hogy az igazi fajvédelem az, amit dr. Vass József végez a betegek gyógyításá­val, szanatóriumok építésével és a csecsemők ápo­lásával. Ezekben a tettekben van a fajvédelem lé­nyege, míg az úgynevezett fajvédők csaló frázisokat tudnak produkálni. Peyer, Malasits és Kabók szocialista vezérek munkáskerületekben kibuktak. A szocialisták elvesztették Tatabányát, Soroksárt és Dorogot. A képviselőválasztások első napjának egyik leg­feltűnőbb eredménye az, hogy a szociáldemokrata pártnak azok a vezérei, akik a nyílt szavazású vi­déki kerületekben vették fel a küzdelmet a mandá­­tumért, igen nagy szótöbbséggel kisebbségben ma­radtak. Peyer Károly Dorogon, az esztergom megyei bányavidék központjában, lépett fel és mindössze 1852 szavazatot kapott, míg ellenfele, Frey Vilmos keresztény gazdasági párti, 6698-at. Frey tehát 4846 szótöbbséggel győzött a bányamunkások vezére fö­lött. Ugyancsak kibukott Tatabányán Kabók Lajos, aki 2260 szavazatot kapott, ellenjelöltje, Kocsány Károly keresztény gazdasági párti 5597 szavazatá­val szemben. Kibukott továbbá Malasits Géza So­roksáron, öt szintén keresztény gazdasági párti buktatta ki: dr. Fitz Artúr. Ha még hozzászámítjuk azt, hogy Batitz Gyu­la a választás előtt visszalépett Salgótarjánban Sztranyavszky Sándor belügyi államtitkárral szem­ben, akkor meg kell állapítani, hogy a szociáldemokrata párt épen az ipari cen­­trumokban súlyos vereséget szenvedett a vá­lasztáson. A vidéki kerületek közül csak Törökbálinton tudott jelentékeny számú szavazathoz jutni a szociálde­mokrata párt, ahol jelöltjük Riesz Józ­­sef 1815 sza­vazatot kapott, de itt sem jutott mandátumhoz. Az első választási napon tehát a szociáldemokrata párt sehol sem tudott magának mandátumot szerezni. Hat helyen kísérleteztek hiába és a múlt vá­lasztáson megszerzett poziciójuk közül el­vesztették Tatabányát, Soroksárt és Dorogot, ahol mindenütt munkásszavazók vannak többségben. Héjjas Iván pótválasztásba került Kunszentmiklóson. Igen elkeseredett küzdelem folyt a kunszent­miklósi kerületben, ahol Mokcsay Zoltán és Kele­men Kornél egységespártiak, állottak szemben Héj­jas Iván fajvédővel. A választáson a legtöbb szava­zatot (2481) Héjjas Iván kapta, míg Kelemen Kor­nél nem hivatalos egységespárti jelölt 2034 szava­zathoz jutott, Mokcsay Zoltán pedig 1816-hoz. Mi­után egyik jelölt sem tudta az abszolút szótöbbséget megszerezni, Héjjas és Kelemen között pótválasztás lesz. Héjjas Iván még egy kerületben próbálkozott, de ott az ajánlásokat sem tudta megszerezni. A fajvédő jelöltek közül Gömbös Gyula egy­hangú mandátumán kívül Héjjas Iván érte el csu­pán azt, hogy pótválasztásba került. Igen sok ke­rületben, mintegy tíz helyen, kísérleteztek még faj­védő jelöltek, de jelentékenyebb számú szavazathoz ezenkívül a gy­őrszen­tmártoni kerületben jutottak, ahol sokorópátkai Szabó István ellenjelöltje 5629 szavazatot kapott sokorópátkai Szabó 6383 szava­zatával szemben. Kibuktatott kormánypárti hivatalos jelöltek. Az egységes párt hivatalos jelöltjei közül számo­san kisebbségben maradtak a mai választáson. Min­denkelőtt kibukott Hajdúböszörmény hivatalos egy­ségespárti jelöltje, dr Magosi György, akit a vá­lasztás előtti napon tettek meg a párt hivatalos je­löltjévé. Az eredeti hivatalos jelölt dr. Gál Mihály volt, akiről az utolsó napokban megállapították, hogy bűnvádi eljárás indult meg ellene a debreceni királyi törvényszéken. Ennek következtében Beth­len miniszterelnök táviratot intézett Hadházy főis­pánhoz, hogy Gál Mihályt nem tekintik többé az egységes párt hivatalos jelöltjének, hanem helyébe dr. Magoss Györgyöt ismerik el a párt jelöltjének. "Gál Mihály, a hivatalos jellegétől megfosztott egy­séges párti jelölt azonban a mai választáson mégis kibu­rtatta 1547 szótöbbséggel Magosi Györgyöt. K.bukott továbbá . Jászapátiban K. Pethes László és helyette Hegedűs Kálmán jött be, aki már mint munkapárti képviselő tagja volt az 1910-es országgyűlésnek. Kisebbségben maradt dr. Szabóky Alajos pénzügyi államtitkár Mohácson, ahol Prakatur Tamás nem hivatalos egységespárti jött be, ellenben győzött az államtitkár a váci kerü­letben gróf Andrássy Gyulával szemben. Mezőtúron Vértes Vilmos István buktatta ki a hivatalos jelöl­tet, Rácz Jánost. Ahol a hivatalos jelölt visszalépett, Mezőtúrról jelentik a Pesti Hírlapnak: Vértes Vilmos István, aki a kerületet már az első nemzet­gyűlésen képviselte, 5800 szavazatot kapott a mai vá­lasztáson az egységes párt hivatalos jelöltjével, dr. Rácz Jánossal szemben, akire csak 1600 szavazat esett. Rácz, amikor látta ellenfelének óriási több­ségét, bejelentette a választási elnöknek, hogy eláll a további küzdelemtől és visszalép. A választás el­nöke erre Vértes Vilmos Istvánt a kerület egyhan­gúan megválasztott képviselőjének jelentette ki. A városháza előtt több ezer főnyi tömeg nagy lelke­sedéssel fogadta a választás eredményének kihirdeté­sét. Este lampionos és fáklyás menet volt Vértes Vilmos István tiszteletére, akit a választók lelkese­déssel ünnepeltek. A választás teljes rendben, min­den incidens nélkül folyt le. Hétfő estétől szerda estig szesztilalom lesz a fővárosban. A keddi és szerdai fővárosi választásokra minden előkészület megtörtént. Csütörtökön meg­jelennek a hivatalos jelöléseket tartalmazó plaká­tok. Ugyancsak falragaszok fogják közölni, hogy hétfőn­ este hat órától szerda estig, a választás be­fejezéséig általános szesztilalom lesz a főváros te­rületén. A szavazójegyek nyomdai munkálatai is folynak. Minden körzetben két napig lehet szavazni. A váli választókerületben visszautasították Nagy Lajos ellenzéki jelölt ajánlási íveit. A váli választókerületben kilenc jelölt vette fel a küzdelmet a kerület mandátumáért. Közöttük Nagy Lajos, az ismert nevű gyúrói költőpap, aki az egyesült balpárt programmjával lépett fel. Nagy Lajos népgyűléseit azonban egymásután betiltották, hét községben pedig még arra sem adtak engedélyt neki, hogy programmját ismertesse. Nagy Lajos ekkor programmbeszédének nyomtatásban való ter­jesztésére kért engedélyt, de ezt sem kapta meg. Nem kapott engedélyt arra sem, hogy röpcédulákon közölhesse a községekkel gyűléseinek betiltását, valamint azt az elhatározását, hogy a választási harcot folytatja. Végül is, bár 1900 ajánlást sike­rült szereznie, kénytelen volt a küzdelmet feladni. Nagy Lajos most levelet intézett híveihez, akiket arra szólít fel, hogy­ a küzdő­téren maradt jelöltek egyikét se támogassák, ne szavazzanak senkire, mert a választás ellen petícióval fog élni. A monori választás. Monor, dec. 8 Az esti órákban, a választás eredményének kihirdetése előtt példátlan izgalom uralkodott egész Monoron. Alig sötétedett el, megkez­dődtek és szakadatlanul tartottak a kisebb-nagyobb atrocitások. Öt-hat személyből álló csoportok járkál­tak az utcákon és inzultálták a járókelőket. Ha vala­kivel szembe találkoztak, azt kiáltották feléje, hogy: „Éljen Pakots!" Ha a gyanútlan járókelő éljennel vá­laszolt a hozzá intézett kiáltásra, rárohantak és meg­verték. Nem kímélték még a kis­gyermekeket sem. Mikor a délutáni munkásvonatok befutottak Ül­lőre, a munkásokat, akik szavazni jöttek, az iskola udvarán csoportosították és onnan csak hosszú, idő múlva távozhattak. Nyáregyházán, de különösen a kerület többi községében is, sok részeg ember csatangol az utcán. Külön sérelme a Pakots-pártnak­, hogy több megbízott­ját még a választás napján is igazoltatták és kettő­nek közülök haladéktalanul el kellett hagyniuk Mo­nort. A déli, majd a kora délutáni órákban Pakots hívei még erősen bizakodtak abban, hogy sikerül Pa­kots számára a monori mandátumot megszerezni Ezt a bizalmat fokozta Rassay Károly, Bródy Ernő és Gál Jenő megérkezése, kik Pakots érdekében bejárták a kerületet Négy óra után azonban Madarász már 5—600 szótöbbséggel vezetett és ekkor , már kétségte­len volt, hogy a demokrata párt számára elveszett a monori kerület. Ugron Gábor: „A liberális gondolatot nem üldözik többé" A Terézvárosi Egységes Párt szerdán este a Te­rézvárosi Polgári Körben vacsorát rendezett, amelyen Ugrón Gábor, báró Skerlecz Iván, Siegescu József és Désy Géza is megjelentek. A vacsorán U­gron Gábor pohárköszöntőt mon­dott, amelyben hangsúlyozta, hogy a legerősebb kö­telékek fűzik a liberális gondolathoz, amelyet már az első nemzetgyűlésen is hirdetett. Hirdette, mert az volt az érzése, hogy ennek a gondolatnak a bukásá­val elbukik a nemzet is. Most azonban, amikor érzése szerint a liberális gondolatot nem üldözik többé, ami­kor megvan az előfeltétele és lehetősége az állami konszolidáció után a teljes gazdasági konszolidáció bekövetkezésének, csatlakozott azokhoz a férfiakhoz, akik a konszolidációt megteremtették és a liberális

Next