Pesti Hírlap, 1927. április (49. évfolyam, 74-97. szám)

1927-04-01 / 74. szám

1/0 Htt 7 BUDAPEST 1927. Mai M Pesti nlvnap I? XLIX. ÉVFOLYAM, 74 (16.250) SZÁM. PÉNTEK, ÁPRILIS 1. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 60 fi­lér. Egyes szám ára. pályaudvaron is 10 fillér, vasárnap 32 fil­lér Külföldön az elő­fizetési ár kétszeres. HÍRLAP KIADÓHIVATALOK: Főkiadó : V., Vilmos cs.­ut 78. Fiókok: Vll., Er­zsébetek. 1. I., Kriszti­nák. 133. IX., Margit,­k. 5/b. IV., Váci u. 30. VT., Andrássy-ut 4. Újpest, Istvák­-ut 1. sz. és Kis­pest. Kossuth tér 11. sz. A társadalom védekezése Irta: Báró Szterényi József. Hónapokkal ezelőtt, mikor az angol szén­sztrájk kitört és annak alátámasztá­sár­a az an­gol szakszervezetek a munkáspárt ellenzése dacára a csúf kudarcot vallott általános sztráj­kot proklamálták, mutattam reá a Pesti Hírlap­nak ezen a helyén, hogy annak a sztrájknak alapgondolata az angol szénbányászat védeke­zése az országos, egységes szervezete által el­hatalmasodott bányászszakszervezet ellen, másrészt azoknak a túlzásoknak, melyekbe a szakszervezet az általános sztrájk meggondo­latlan, könnyelmű proklamálásával esett, szü­k­ségképens következménye lesz az angol polgári társadalom védekezése vagy egy új irány az angol szociális politikában. Az első régebben következett be, közvet­lenül a csaknem háromnegyed évig tartó bá­nyászsztrájk összeomlása után, a munkaadók az addig elképzelhetetlennek tartott áldozatok árán kierőszakolták a regionális munkás­szervezeteket és a kerületenkénti szervezetekkel való külön-külön, egymástól független egyez­kedést és munkabér-megállapítást. Ennek érde­kében állították fel annak idején munkabér­leszállítási és munkaidő felemelési követelései­ket, melyekből a kormány legnagyobb presszi­ója dacára sem engedtek, kitartva álláspontjuk mellett mindvégig. A bányák anyagi vesztesége tudtommal még mind a mai napig sincs meg­közelítőleg sem megállapítva. A munkások bér­veszteségrét hozzávetőleg százötven millió angol­­­ir­a tes­ zik. Az angol kincstár közvetlen meg­terhelése a példátlan tartamú sztrájk által ke­reken százhúszmillió font, az elmaradt adóbevé­telek nélkül. És hogy az angol közgazdaság mit vesztett, azt egyáltalán nem lehet számok­ban kifejezni. Csupán illusztráció gyanánt szol­gáljon — amiből következtetést lehet azután vonni — az öt legnagyobb angliai vasúttársa­ság múlté évi mérlege harmincötmillió font veszteséget mutat, melyet csak tartalékalap­jaikból fedezhettek. Anglia egész közgazdaságát megbénította az a szénsztrájk, az általános sztrájk pedig fe­nyegette az államhatalom tekintélyét és ha le nem töri a kormány, az egész angol társadalmi rendet. Hogy szovjet befolyásra volt vissza­vezethető és szovjetpénzek tették csak lehetsé­gessé példátlanul hosszú tartamát, az mellékes a kérdés érdeme szempontjából, csak súlyos­bító körülmény, mely a világot fokozottabb óvatosságra inti a mai Oroszországgal szemben. Ellene szól azoknak, akik kisebb-nagyobb gaz­dasági érdekek kedvéért oly könnyedén lenné­nek vagy lettek volna hajlandók barátkozni a mai Oroszországgal is. Az orosz és más idegen segítségen kívül volt a szénsztrájk hosszú tartamának még egy magyarázata, Anglia szociális törvényhozásá­nak egyik ága: a munkanélküliség esetére való kötelező segélynyújtás, aminek megtagadásá­ért most a mi szociáldemokratáink annyira nekimentek Vass József népjóléti miniszter­nek. Semmi kétségem, hogy én is megkapom tőlü­k a feleletet ezért a cikkemért. Meg fogják valószínűleg tőlem is tagadni szociálpolitikus voltomat. Ez persze nem befolyásolhat abban, hogy ebben a harcban az angol szénsztrájk ta­pasztalatai után ne álljak a népjóléti miniszter itt oldalára, akinek munkásbiztosítási törvény­javaslatával egy és más vonatkozásban ellen­tét**­ álláspontot foglalok el. De ebben a­ kér­désben neki van igaza. Ha tízszer is lekötötte volna magát addig, tizenegyedszer nem tehetné már, ha felelőssége tudatában van. Mert a munkanélküliségi kötelező segély vagy bizto­sítás az eddigi tapasztalatok szerint munkanél­küliségi prémiummá lett. Azzá kellett lennie az emberi természet szerint. Ha csekély a se­gélyösszeg, nem éri el szociális célját; ha meg­felelő, akkor a tényleges munkabér és a segély­összeg közötti különbözet olyan kicsiny, hogy végeredményben munkabér gyanánt csak ez a különbözet jelentkezik a munkásság előtt. A­mint a gyakorlat mindenütt ezt a tapasztalatot igazolja. A munkaalkalmak biztosítása az egyetlen célravezető megoldás, gazdasági vál­ságok esetére pedig az önhibájukon kívüli munkanélküliek megfelelő segélyezése helyi feladat. Amint helyi jellegű volt is ez a mun­kanélküliségi segély vagy biztosítás sokáig. Mely jellegében kitűnően be is vált volt Német­országban és Belgiumban. Annyira még nem ment Anglia, hogy a szénsztrájk konzekvenciáját ebben a kérdés­ben is levonja. A tapasztalat ugyanis az volt, hogy a sztrájkoló bányászok feleségei és gyer­mekei a fennálló törvény érttelmében megkap­ván a munkanélküliség esetére szóló segély összegét, a család ellátása, ha szegényesebben is, mint a családfő rendes keresetével, bizto­sítva volt. Természetes, hogy ez nem alkalmas sztrájkok idejének megrövidítésére. A kon­zekvencia levonása azonban épen úgy be fog következni, ha netalán újabb hasonló esetek merülnének fel, mint ahogyan az angol kor­mány most levonja az általános sztrájk követ­kezményeit az új szakszervezeti törvényjavas­lat­­tal. Ezzel a törvényjavaslattal az angol társadalom tulajdonképen védekezni akar a szakszervezetek túlhatalma ellen. Az általános sztrájkot forradalmi jellegűnek deklarálja és mint ilyent természetesen tilalmazza is. Amint­hogy az tényleg forradalmi eszköz. Csak­hogy a forradalmakra nem szokás engedélyt kérni, azok erőhatalmi kérdések. Még egyetlen forradalom előkészítését sem ismerték el Jen- Isten zsámolya. Regény. Irta: 1­. X. Krasnov 26 Ugy­e látszik, Zaranka is így találta, mert ahányszor Pervukhinné vagy az ura, meg a Pegorski házaspár gyönyörű fajlovaikon egy kis beszélge­tésre Fannihoz jöttek vagy csak megálltak a közel­ben, mindannyiszor nagyokat cuppantva elragad­tatva mondta: — Áh, urnöm! Ha a mi lovaink ilyenek len­nének! Micsoda lovak, micsoda lovak! A bennszülöttek, a kövér és előkelő öreg Jul­­lasev bey, a tatár Nurmanjotov és a balga tulajdon­képeni szervezője és főrendezője Izmailetdi­n Izmai­letdinovits Izmailetdinov pompás, ragyogó, erős kis kirgiz lovakon ültek. A díszes ,szerszám, mellvért és nyeregkápa aranytól, ezüsttől meg ragyogó drága­kövektől csillogott: jaspistól, onyxtól, sötétzöld kryszoprastól és egyéb ékkövektől. Sok-sokezer ru­belt megért egy ilyen nehéz nyereg. A vagyontörő, aranyhímes köpenyegű­ lovasok ugy ültek a lovon, mint a szobrok. Juldasev beynek sötét ibolyaszínű volt az öltönye, szürke cobollyal szegélyezett ibolyaszín bársony a kucsmája; nagy arany virágokkal, dúsan hímzett lilaszint­ köpenye is cobollyal volt diszitve. Mellén a Szent Szaniszló­rendjel és az Anna-rendjel lógott halványrózsaszín és vérvörös szalagon. Sötétvörös szattyánbőrcipős lábai színaranyból való művészien faragott kengyel­ben nyugodtak. A kövér, sötétbőrű­ Nurmanjotov halványzöld, ezüsttel gazdagon hímzett köpenyt és fekete kucs­mát viselt. Ismailetdinovnak ragyogó, aranysárga köntöse volt, de a fejét nem kucsma, hanem pom­pás, gyönyörű ráncokba szedett zöld turbán fedte. Ő Mekkában született. Mögöttük sűrű sorokban nyúlánk, magaster­ínetű­, daliás kirgizek. Egyesek drága prémmel gaz­dagon díszített köpenyben, mások sárgával besze­gett, egyszerű, fehér posztóköpenyben s a többiek egyszínű lila rózsaszín és zöld öltözetben. Arcszínük sárga- sötétbarna vagy­­m majdnem fekete; hasított szemükből erősen kiragyo­gott a szemfehérje, bajuszuk kivétel nélkül korom­fekete. Arcuk rendes körülmények között mozdu­latlan és nyugodt, de most a játék szenvedélyétől égett; villogó szemük és félig nyitott ajkuk, hófehér gyöngysorhoz hasonlóan előragyogó fogukkal, türel­metlenségtől izzott. Hangosan beszélgettek, össze­vissza és mély torokhangjuk zúgása betöltötte az egész mezőt. Feszülten figyeltek, egy-egy pillanatra mindnyájan elnémultak, aztán itt-ott az elragadta­tásnak, a nemtetszésnek, fenyegetődzésnek, szitko­zódásnak kiáltása hangzott, aztán hirtelen hangos tetszésnyilvánításuk dörgölt a levegőben. A sátorok messze a síkság szélén voltak fel­állítva. Kirgiz asszonyok járkáltak ide-oda, a nagy tűzrakások felett gomolygó,­­sülű­ füst szállt az ég felé és az ürüsült étvágygerjesztő illatát hordta a szél szanaszét. Ünnepi ételek és italok készültek ott. Nagy medencékben hütötték a kumyt. Ürü hús­ból főztek erőlevest és izzó szénen pirították az ürü­let­et. Izmailetdinov és Julaasev szolgái nagy, hóval megrakott vödrökben hűsítették a francia pezsgőt és ananászt, dinnyét, almát, körtét meg szőlőt ren­dezgettek hatalmas tálcákra. Az ötven versztnyi távlovaglás a vége felé kö­zeledett és a győztes Izmailetdinovnak a zsokéja volt, egy zöld selyemsapkás, zöldinges, sötétnadrá­gos fiatal gyerek, aki egy óra harmincnyolc perc alatt ért célhoz. Erős szíjakkal oda volt a nyereg­hez erősítve, de már alig bírta a kantárszárat tar­tani , félig eszméletlenül ingadozott ide-oda nyergé­ben. A lovat megfogták, a lovast levették és erős, forró teával itatták, hogy magához térjen. Egy jó verszttel később érkeztek be egymásután a verseny többi résztvevői. A tömeg hangos üdvrivalgással vette körül a győztes ló gazdáját. A haragos tekin­tetű, rendkívül sovány, de szokatlanul izmos lovat elvezették és az emberek egymás hegyén-hátán to­longtak. A lóverseny befejeződött és megkezdődött a lovasjáték. Egy­ hosszúsörényű és hosszúfarkú, korom­fekete, izmos mén állott a z­öld mező közepén, szer­száma ragyogó kagylókkal gazdagon volt díszítve; egy tizenhat év körüli fiatal leány lendült fel a nyer­gébe. Hajlékony termetű, rózsásarcú, üde és szép teremtés volt; kissé ferde szemei ragyogtak, ében­fekete, hullámos haja hátát verte és prémmel sze­gélyezett kis kucsmát viselt. Sötétkék nadrág, sötét­kék és pirosszegélyű, tarka köpeny volt rajta. Lá­bán kicsiny, piros papucs feszült. Gyermekes nya­kát és mellét sokszínű tarka szalagok és minden­féle érmek és pénzek díszítették, ragyogva a nap­sugarakban, üveggyöngyei a szivárvány színeiben szikráztak és tü­zes lován, kezében nehéz ostorával ugratott fel-alá a nézők előtt és csábító mosolyra nyílt ajkai közül előragyogtak fehér fogai. Ez a lányka játszotta a farkas szerepét. Egy fiatal kirgiz vált ki a tömegből, nyergé­ben mélyen előre hajolva s vad kiállással, szinte repülve vágtatott a leány felé, de ez gyors mozdu­lattal kikerülte és a lovas, a nézők felzúgó kiáltása közben elszáguldott mellette. A leány boldog neve­téssel vágtatott utána. Ezzel megkezdődött a kecses de egyben kegyetlen kirgiz játék. A leány, a ,,far­kas", nemcsak menekült a nekirohanó fiatalemberek elöl, hanem közben súlyos ütéseket mért nehéz os­torával jobbra-balra, nem nézve hova üt, kit talál azok közül, akik vigyázatlanul nagyon is a köze­lébe merészkedtek. Már vagy negyedórát folyt a játék. A fiatal leány ügyességével és fürgeségével izgalomba hozta a tömeget. A nézők nevetve figyelték és minden si­került ostorcsapást, minden ügyes kiszökését, viha­ros tetszéssel jutalmazták. Öt fiatalember már fel­adta a küzdelmet, mert az ostor felhasította arcukat vagy a nyakukat, vastag sugárban ömlött a vérük. Most egy új vállalkozó, egy hatodik támadta meg a leányt. Barna lovon ülő, izmos, csinos fiatal regény volt, és amint megjelent, nagy örömmel, szönv­ű kiáltozással üdvözölte" őt a rengeteg ember. A pusz­ták legjobb, leghíresebb lovasa és „dshigit" je volt, a neve Achmet. A barna meg a fekete ló hol köze­ledett, hol meg távolodott egymástól. Achmet majd­nem a földig hajolt, hogy elkerülje­­az ügyest, biz­tosan találó és kegyetlen ostoresaválnk­i!: odatt­ugrott, de mihelyt a leány szökni akart tőle, villám-

Next