Pesti Hírlap, 1927. június (49. évfolyam, 123-145. szám)
1927-06-01 / 123. szám
BUDAPEST, 1927. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy hóra 4 pengő negyedévre 10 pengő 80 fillér Egyes szám ára pályaudvaron is 1 fillér, vasárnap 3261 lér Külföldön az előfizetési ár kétszeres ! [V mm* PESTI (16.299) SZÁM. • 1 -VI.... C % '; SZERDA, JÚNIUS 1. KIADÓHIVATALOK: V., Vilmos császár-út 78. és VII., Erzsébeth-körúl. Fiókok: I., Krisztinakörút 133. II., Margit-k. 5/b. IV., Váci u. 30 VI., Andrássy-út 4. Újpest, István-út I. sz. és Kispest, Kossuth-tér 11. sz. Hamupipőke diadala. Irta Rákosi Jenő. Ma folytatta volna a képviselőház az appropriációs vitát, aminek az az értelme, hogy a megállapított költségvetés alapján való kormányzással megbízza a minisztériumot, de a képviselőház nem volt határozatképes. Meg kellett várni, amíg annyi képviselő úr összeverődik, hogy törvényesen tárgyalni lehessen. Ellenben a Tótágas olyan izgalmat, sőt felfordulást kelt a törvényhozó urakban, hogy most már Bethlen-Neptuntól várják a legközelebbi pártgyűlésen a viharcsillapító quos ego-t, hogy a mozgalom valamiképen elsimuljon. Szomorúan jellemző dolog ez a mi jelenlegi közviszonyainkra. A nemzet eposzának tragikus cselekménye hadd folyjék szabadon a maga végzetes útján, de már az epizódokon kapva kapunk és országos fontosságúvá fujjuk fel. Ebben a dologban voltaképen csak egy durva tapintatlanság, vagy ha jobban tetszik, kegyeletsértés történt, ha ráállunk arra az álláspontra, hogy a Tótágas szerzője darabja egy karikatúrájában csakugyan Nagyatádi Szabó Istvánt akarta kifigurázni. Akarta-e, nem-e, ezt csak ő tudhatja, mi csak ráfoghatjuk. De amikor ezt a dolgát úgy végezte, hogy hallgatói ezt a benyomást kapták, akkor már csúnyán elhibázta a dolgát s bőven rászolgált arra, amit eddig kapott: gáncsra, kritikára, megaláztatásra. Mit akarnak tovább vele, felét venni-e vagy a szegedi csillagbörtönbe juttatni? ThatárS nem tudom kitalálni. Ha azok, akik ellene a mozgalmat vezetik, most is neon azt firtatnak, hogy hol volt, mi volt a forradalmak alatt, hanem aziránt érdeklődnének, mit irt, mit dolgozott, mily eredményeket tud fel mutat® a magyar nyelv titkai és törvényei körül végzett kutatásaival és mit tanított egyetemi katedrájáról, akkor tudnák róla, hogy egy érdemes, komoly magyar tudós, abból a fajtából, melyre nagyobb szükségünk van, mint a politikusok tömegére. Most elénekelhetjük neki a híres nótát: Lám megmondtam Angyal Bandi Ne menj az alföldre, Csikósoknak, gulyásoknak kezibe, így kerülsz a vármegyeház kezibe. Minek kell egy naiv és komoly tudósnak a szinműirók közé menni! És pláne politikai tendenciával darabot irni! Most ott van, ahova nem kívánkozott. Én azonban azt remélem, hogy gróf Bethlen István találékonyságának és tekintélyének sikerülni fog a maga háborgó tengerét lecsendesíteni s mindent, ami érték, kimenteni a kisgazdai gátszakadásból, a Szkurknél rossz színdarab torz igére véltek ismerni az eddigi ismertetétei. A színdarab illető alakjában amennyire lehet venni, a agyatádinak se jelleméből, se lelkületéből, se szelleméből, se szerepléséből nincsen egy makulányi rész sem. Ami pedig a kisgazda-politikusokat illeti, akik szintén sértve érzik magukat a darab szatírájától, s a parlamentet mozgósítják elégtételért: ez már igazán a szatíra területére tartozik. Se császári palást, se papi ornátus, se kurális szék, se semmi dísz és hatalom nem mentesít ma senkit a szabad vélemény nyilvánításától, a bírálatnak semmi formájától, ahova a gúny és a kifigurázás is tartozik. A sértés ellen pedig védelem van a bírónál és nem a közigazgatói hatalomnál. Ezt, aki nem akarja tűrni, az ne vállalkozzék országos szereplésre, az ne akarja egy nemzet sorsát szavazatával intézni. Ezt végre kisgazdáinknak is meg kell tanulnia, akiknek az ilyen incidentális lármájától a közönség nem hall meg és nem vesz tudomásul nagyobb és félelmesebb dolgokat, melyek pedig nagyon is ez ország érdenapokban anélkül, hogy Magyarországon konyábban tudomásul vették volna. Mind a ttz Franciaországban. Az egyik a franciaügyminisztérium félhivatalos orgánumában, Bukarestben izgalmat keltett a nagybeteg Ferdinánd királynak, az a kívánsága, hogy vártközi kormány alakuljon. (Tudósítás a 3'tk oldalon.) Ma írták alá Prágában a magyar-cseh kereskedelmi szerződést. (Tudósítás a 6ift oldalon.) A Pénz nagykorú lett. Regény. — Irta: Forró Pál. 2 Bent a palotában frakkos lakájok serege fogadta az érkezőket. Az első emeleti óriás gobelli terembe kalauzolta őket három igen méltóságtekjes külsejű titkár. Ennek a teremnek hat óriási filmhetedik századbeli gobenszőnyeg borította a falait, melyek mindegyike megért egy milliárdot. A teremben színházszerűen egymás mögött sorakoztak a széksorok, előttük kis emelvény, ezen szék és asztal. A vendégek hirből és név szerint valamennyien ismerték egymást, mindegyik tudta a másikról, hogy micsoda vagyont és hatalmat reprezentál. Ez a tömeges találkozás mégis kissé zavarba hozta őket. Hiszen számosan voltak közöttük olyanok, akik évek óta elszánt háborút viseltek egymás ellen, emberek, akik ezer csellel kémkedtek egymás üzleti titkai után és kíméletlenül, bármikor készek voltak arra, hogy kivégezzék egymást. Más kongresszusokon, pénzügyi tanácskozásokon mindig tudták, hogy miféle méltóságteljes pózt vegyenek fel, de itt, ahol csupa éles, a testen, lelken átható szem meredt rájuk, nem volt értelme komédiázásnak, nagyképűsködésnek. Itt pontosan t mérlegre volt téve mindenki, tisztában voltak egymással. Sajátságos társaság volt, annyi bizonyos. Az alacsony, tömzsi termete, gömbölyű fejek, szigorú arcvonások, energikus állak, ravasz, szuros szemek, a ruha szigorú elegáns egyszerűsége, amely drága tökéletes és korrekt volt és mégis hiányzott belőle minden báj és könnyedség, a köver, ragadozó ujjak, a pockok, amelyek úgy néztek ki, mint szándékosan odatett párnák, melyeken makacsul, gonoszul pihenek a gúnyos, simogatást nem ismerő kegyetlen kezek, a lassú, szinte dermesztő unalmú, fontoskodó hang, mind elárulták a pénz embereit. Valamennyien ott voltak, a vasútkirályok, a petróleumcsászárok, bányafejedelmek, a cukor- és acéltröszt elnökei, a világbankok vezetői, a föld alatt, föld felett és levegőben lévő kincsek korlátlan urai. Most egymást nézték és ilyeneket gondoltak: Ahá, itt van Dubois, a francia selyem- és textilegyeduralkodó. Részvénytőke húszmilliárd frank, évi osztalék tizenkét százalék, részvények nem kaphatók, titkos érdekeltség a délamerikai gyapjútröszttel és az indiai kendertermelőkkel. Az a simára borotvált, ezüstös hajú Mr Vincent a délafrikai gyémántbányákat kitermelő részvénytársaság elnöke. Amsterdam leghíresebb brilliánsköszörüsei az ő gyémántjait csiszolják. Nizzában, Párizsban, Londonban, Berlinben, Newyorkban, Buenos Ayresben, Sanghaiban, Tokióiban, Sidneyban az övé minden híres ékszeresbolt. Érdekeltsége van tizenkét világbanknál. A kongresszusra saját yachtján jött át Európából. Zucker, német iparbáró, úgyszólván az egész népet nehézipart kezében tartja. A birodalmi kancellár bizalmasa, az összes állami szállítások intézője. Németország valamennyi acél- és vasműve az ő érdekeltségébe tartozik. Kartellei állnak az angol acéltröszttel és együttesen hatalommal intézik egész Európa acélterme aggo való ellátását. Egész városok, óriási ipartdepeápíványok, gigantikus gyárak tartoznak tulajdonukba, melyeken közel kétmillió munkást foglalkoztatnak. Pontosan tizenegy órakor az egyik titkár udvariasan felkérte a jelenlevőket, hogy foglalják el helyeiket. A titkár száraz, üzleti hangon beszélt, nem mosolygott, nem hajlongott. Általában mellőztek minden felesleges ceremóniát. Senki sem igyekezett kedves, banálisan mosolygó arcot, vágni, mindenki megőrizte rideg méltóságát. Leültek székeikre, azzal a közönyös, semmi indulatot el nem áruló arccal, amelyévtizedek óta merevült meg és amelyből senki sem olvashatott semmit. Ha egy laikus bekukkantott volna a terembe, csupa unatkozó, fanyar embert látott volna, akik olyan egykedvűen bámultak a levegőbe, mintha a világon semmi sem érdekelné őket. Csak a szemükben, ezekben a különös bankárszemekben égett valami furcsa tűz. Most hirtelen kinyílt a teremben ülőkkel szemközti ajtó és két titkár kíséretében belépett Carringford. Felsietett az elnöki emelvényre és könnyű fejbólintással üdvözölte a jelenlevőket. Néhány udvarias taps, egyáltalában nemlelkes és nem elragadtatott, fogadta. Azután aranyceruzák villantak meg a kezekben, néhány papírlap zörrént és várakozó csend támadt. George Carringford egy pillanatig némán állt a dobogón. A nap mint egy mesterségesen beállított reflektor éppen rálövelteaz ablakon beárasztott fénykéréjét és Carringford e pillanatban valóban olyan volt, mint az akarat és erő ércbe vésett szobra. Markáns arca, parancsoló tekintete, határozott, biztos fellépése nem téveszthette el hatását e szakértő társaság előtt, amelynek minden egyes tagja maga is egy-egy akkumulátora volt a világ sorsát intéző erőnek. — Uraim, — kezdette beszédét Carringford, — üzleti tanácskozásra kérettem önöket ide és ezért bocsánatot kérek, hogy a szokásos vendéglátás formaságaitól eltekintek. Önök utaztak, költségekbe verték magukat, megzavartatták magukat rendes foglalkozásukban, mindezt természetesen nem azért, hogy itt udvariaskodó vendégeskedésben legyen részük, melyen ostoba fecsegésekbe fojtják a lényeget. Önöknek drága az idejük és joguk van azt követelni, hogy ezzel senki se éljen vissza. Magam sem szeretem a felesleges szószaporítást. Az ilyesmire csak olyan embereknél van szükségünk, akiket a szavak tömegével akarunk bizonyos hangulatba ringatni, vagy elkábítani, figyelmüket elvonni. Ami közöttünk nincs senki, akit ilyen naiv fogással meg lehetne téveszteni és aki nem venné nyomban észre, hogy kerülgetjük a lényeget. Ezért hát máris rátérek tulajdonképpeni mondanivalómra. —_ Uraim! Amikor az ősember előmászott barlangjából és a hozzá hasonló lényekkel társulva, megkezdte csordaéletét, már benne volt a magántulajdon iránti ösztön és az emberi fejlődés fokait ; az jellemezte, hogy mennyire tudott a magántulajdon érvényesülni. Ezen alapul a társadalom, ezen a család, ezen az országok. A vagyon megteremtése tehát létfeltétele az emberiség életének, szervezettségének és fennmaradásának. Népek, amelyek egymást gyűlölik, háborút indítanak egymás ellen és a háború végső célja majdnem mindig vagyonszedés. Gazdaságpolitikai szempontból ugyan a vagyon és pénz hiúságáról szoktak beszélni a tömeg előtt, de csak azért, hogy félrevezessék őket és ne fájjon nekik túlságosan, ha elveszik a pénzüket. Minden, ami körülöttünk van, amin keresztül az ember élete megnyilatkozik: pénz. Az étel, melyet eszünk, a ház, amelyben lakunk, a ruha, melyet viselünk, kényelmünk, mulatságunk mind pénzkérdés, pénzért dolgozunk, az anyagiak előteremtéséért sorvasztjuk agyvelőnket. Az állam adókból tartja fenn magát és a katonaság, rendőrség, bíróság a magántulajdon.