Pesti Hírlap, 1927. július (49. évfolyam, 146-172. szám)

1927-07-12 / 155. szám

1927. július 12., kedd PESTI HIRLAP — Az utcák és piacok tisztaságáért. A belügyminiszter körrendeletet intézett a törvényhatóságok első tisztviselőihez az utcák, utak, terek, járdák és piacterek tisztántartása érdekében. A rendelet sze­rint egyre sűrű­bben hangzik fel a panasz, hogy a városok és községek utcáinak, utainak és köztereinek tisztasága a há­ború és forradalmak ideje óta a békebeli időkénél sokkal rosszabb állapotban van. Ezeken a helyeken sok a szemét, az étel-, gyümölcs- és ogtvéb undort keltő s a köz-e­íszlégügyet nagyban veszélyeztető romlandó hulladék. Ezeknek söprése rit­kán, de akkor is többnyire előzetes ön­tözés nélkül történik, ami a közegészség­ügyre annyira ártalmas port vert fel. A kirakatok porolása, tisztogatása reggel 7 óra után is történik, ami pedig az akkor már járókelő közönség egészségét veszé­lyezzeti. A takarításhoz használt portör­lőrongyokat, az ezt tiltó szigorú szabá­lyok ellenére, az ellenőrzés s a kellő meg­torlás hiánya miatt most is az utcákra rázzák ki. A gyümölcsöt és egyéb élel­miszert árusító üzletekben az árusításra kerülő cikkeket fedetlenül tartják, ami­nek az a következménye, hogy azokat az utcák pora beszennyezi, a nap heve bom­lasztja, legyek és rovarok lepik el. A gya­logjárók számára fenntartott járdákat, nemkülönben a nagyközönség számára nyitva álló nyilvános helyiségek padlóját egyesek összeköpködik. Mindezek termé­szetesen a közegészégü­gy szempontjából igen káros hatással vannak és a fertőző betegségek terjedésére alkalmat­­nyújtanak. Mindezért a belügyminiszter felhívja a törvényhatóságokat, hogy a köztisztasági, illetve közegészségügyi szabályrendele­teiket vegyék felülvizsgálat alá és amennyiben azok a fenti követelményeknek nem felelnének meg, annak kor­szerű átdolgozása é­s módosítása iránt haladéktalanul in­tézkedjenek. A szabályrendelet szövegébe, valamint az e­setleges újonnan alkotandó szabályrendeletbe okvetle­nül fel kell venni egy olya­n rendelkezést, mely a nyil­vános helyiségek­ tulajdonosait arra kötelezi, hogy a kö­zönség használatára rendelt helyiségeket kellő számú eltöbb­té­ges, higiénikus köpőcsészékkel szereljék fel és azt, aki e rendeletet meg­­zegi, m­egfe-felő rend­őlt büntető eljárás alá kell vonni. — A közigazgatási bizottság ülése. A főváros közigazgatási bizottsága Folkusházy Lajos alpolgár­mester elnöklésével tartotta júliusi ülését. Letárgyal­ták a polgármester és a tisztifőorvos jelentését. A fő­kapitányi jelentést hozzászólás nélkül vették tudomá­sul. Hasonlóképen gyors tempóban pergett le a tan­felügyelőség, az árvaszék, a tiszti ügyészség és a kir. ügyészség jelentésének ismertetése is, majd a buda­pesti pénzü­gyigazgatóság jelentésére került a sor. [­.szerint az együttesen kezelt állami egyenes adókban június hóban múlt évi hátralék fennállott 21,621598 pengő. Befizettek junius hóban 1 354.10­5 pengőt, ja­nuár-május hónapokban befizettek 20.504.919 pengőt, az első félévben összesen befolyt adóban 21.859.025 pengő. Hátralék maradt ju­nius végén 59.823.156 pengő. — Áthelyezések. A polgármester dr. Sztojano­vits Pál tanácsjegyzőt, a városgazdasági ügyosztály érdemes tisztviselőjét aki a bérlati ü­gyek, a mutat­ványos telei és a budai Vigadó referense volt a X. kerületi elöljárósághoz helyezte át. Sztojanovits pótlására a polgármester Dévény Andor ideiglenes fegad fogalmazót, rendelte be a városgazdasági ügy­osztályhoz. — Aktát lopott egy álbáró. Kölnből jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A kölni rendőrség letartóz­tatta Käthe Lajos szélhámost, aki von Egloffatein báró álnéven Bécsben, Berlinben és más városokban foly­tatta csalásait. Käthet hétfőn hallgatta ki a rendőrség, elsősorban azoknak az aktasoprtsoknak ügyében, ame­lyeket a berlini törvényszéken követett el . Halálos aut­ókatasztrófa. Mint Bécsből jelentik, Neukirchen közelében súlyos gépkocsiszere­ncsétlenség történt. Egy automobil, amelyet Dokoupil olmützi foga­dós vezetett s amelyben feleségén és apósán kivül egy Bécsben állomásozó osztrák alezredes ült, nekiment egy fának és felborult. Az alezredes szörnyethalt, a többi három utas súlyosan megsebesült. — Borzalmas csatadi dráma. Grácból jelentik: Neuholz vadász a Leoben mellett fekvő Niklasdorf­ban családi viszály közben agyon akarta lőni a fele­ségét, ebben azonban Seifried kőműves megakadá­lyozta. Neuholz erre agyonlőtte Seifriedet, majd ön­magával akart végezni, a golyó azonban csak az ál­lát roncsolta szét. A vadásznak még volt annyi ere­je, hogy fölakassza magát. — Uj könyvek. F. Szabó Géza: Muskátlis ablakok című most megjelent novelláskötete a népies irodalom ,.jogfolytonosságát" képviseli az uj magyar Irodalomban. A kötetben magyarosan friss, jóleső hanggal és színes mondanivalók eleven tolmácsolásával találkozunk. — Dr. Jármainé Kallós Julia: Lépésről lépésre címmel adta ki regényét, amely érdekes lelki analízisével és őszinte asszonyi mondanivalóival figyelmet érdemel. — Péchy-Horváth D­ezső: Spanyolok elmés könyve színes látású és eleven tollal megírt útirajzokat ad „egy exotikus ország"­ból. — Horváth Béla: Galamb címmel megjelent verses­könyve rokonszenves és formaérzékében, lírájában vá­lasztékos ízlésű költőre hívja fel figyelmünket, akinek további pályafutása felé érdeklődéssel tekintünk. — A Dunába ugrott. Palatínus Istvánné Károly király­laktanyai lakos az összekötő vasúti híd budai hídfőjénél ön­gyilkossági szándékból a Dunába ugrott. Szénás István halász kimentette, a mentők a Rókus-kórházba szállították. RADEO. BUDAPEST KEDDI I MŰSORA 555.6 (3). 9.3 Hirek. 11 Gramofon. 12 Időjelzés, hirek. 1 Időjárás. 3 Hirek. 4 Felolvasás. 5 Időjelzés, utána ka­marazene. 6.20 Előadás. 7 Előadás és színművek. 8.45 Hirek. 9.15 Kamarazene. BUDAPEST SZERDAI MŰSORA 555.6 (3). 9.30 Hirek. 12 Időjelzés. 1 Időjárás. 3 Hirek. 4 Me­sedélután. 5 Időjelzés, utána előadás. 5.30 Rádió-posta. 6 Katonazene. 7.30 Boross Mihály rádió-estje. 9.15 Hirek. 9.45 Szimfonikus zenekar. 10 Jazzband. — Gösta Mittag-Liffler svéd tudós halála. Stock­holmból jelentik: Gösta Mittiag-Leffler svéd egyetemi ta­nár, a világhírű mathematikus, hosszas betegség után djursholmi villájában elhunyt. A tudós 1840-ben szüle­tett Stockholmban, külföldi tanulmányainak befejezése után az upalai egyetemen a mathematika magántanára lett, majd 1873 ban a holsingforsi egyetemre, hívták meg rendes tanárnak. 1881-ben az újonnan alapított stockhol­mi főiskolának lett első tanára, majd rektor langnifikusza. Az abstrakt mathematika terén tette nevét világhírűvé és Stockholmot a mathematikai tudományok egyik közép­pontjává. Hatalmas, főurilag berendezett djursholmi vil­lája találkozó helyet tett a világ legkiválóbb mathemati­kusainak. Míttag-Leffler alapította meg az Acta Math­e­matica folyóiratot és ezel kapcsolatban a legnagyszerűbb mathematikai­­szakkönyvtárnak iitette m­.á­g alapját. Maga köré gyűjtötte az egész világból a mathematikai z­enéket Az ő meghívására jött annak idején Stockholmba dr. Ries­ Marcel, a kitű­nő magyar mathematikus, aki jelenleg­ a lurili egyetem professzora. Mittag-Leffler tekintélyes va­gyonát, valamint ritka könyvtárát tudományos célokra hagyta, elsősorban a mathematikai kutatások előmozdítá­sára. A svéd nemzet egyik legkiválóbb fiát gyász­olja az elhunytban- Mittag-Leffter különben a magyar akadémiá­nak is tagja volt és több izb­en megfordult Budapesten.­­ Gróf Bethlen István és herczegh Ferenc Nagy­cenk díszpolgárai. Nagycenk község képviselőtestü­lete most tartott ünnepélyes ülésén a magyar-olasz barátsági szerződés megteremtéséért, valamint a ve­lencei egyezményért, amely utóbbi a községet a leg­nagyobb magyar sírjával egyetemben megmentette az elszakítástól, gróf Bethlen István miniszterelnököt a község díszpolgárává választotta. Ugyancsak dísz­polgárrá választotta Sserczeg Ferencet is, aki irodal­mi tevékenységével Széchenyi emlékezetének és esz­méinek tett értékes szolgálatokat. A közgyűlésből mindkét díszpolgárt táviratilag üdvözölték. — A hivatásos vivók olasz tőrbajnoksága. Ró­mából jelentik: Cremonában a hivatásos vivók olasz tőrbajnokságának eredménye a következő: Az első dí­jat Aldo Nadi nyerte meg tíz győzelemmel, a második díjat Ranoldi kilenc győzelemmel és a harmadikat Rinaldi hét győzelemmel . Három lelkészt kivégeztek Mexikóban. Az Osservatore Romanonak Mexikóból érkezett értesülése szerint három lelkészt birói eljárás nélkül kivégeztek. Az elrejtőzködött püspökök közül három súlyos beteg és rejtekhelyén a halálra készül Június első felében a hivők közül kétszázat letartóztattak és birói eljárás nélkül különféle büntetéssel sújtották őket. — Hollósy Kornélia Album. Csanád-Arad-Torontál vármegye közönsége szép kiállítású albumot adott ki Csanád vármegye hírneves szülötte, Hollósy Kornélia emlékezetére. Most van épen száz esztendeje, hogy az európai hírű magyar énekesnő megítta a napvilágot és e hiszen albumban újra olvassák a kortársak, Eötvös Jó­zsef, Gyulai Pál, Arany János, Vas Gereben, Jókai, Tom­pa Mihály, Bajda János, Szász Károly, Degré, Lisznyay lelkes, áthevült szavait a nagy énekesnőről. A szép beve­zetést dr. Diósszilágyi Sámuel írta, az albumot dr. Barna János rendezte sajtó alat. — A hollandus diákok Budapesten. Már jelentettük, hogy szombaton este a bécsi hajóval 106 hollandus diák érkezett professzoraik vezetésével Budapestre. A hollandus diákok vasárnap megtekintet­ték a királyi palotát, a várkertet, a ha­lászbástyát, a Mátyás-templomot, majd pedig a bástyasétányra mentek, ahonnan a katonazenekar épen el akart vonulni. A diáikok kérésére azonban továbbra is ott maradtak és magyar csárdás­darabo­kat játszottak. A magyar dalok annyira megnyerték a hollandus diákok tetszését, hogy összefogódzó vidám damolással kö­rültáncolták a zenekart. A délutánt a Margitszigeten töltötték. Hétfőn reggel megtekintették az Országházat, a képvi­selőház delegációs termében dr. Lutter János, a Külügyi Társaság igazgatója be­széde során röviden ismertette a magyar nemzet jelenlegi helyzetét és az újjáépí­tés megfeszített, eredményes munkáját. A Kúria és a földmivelésügyi miniszté­rium megtekintése után a Szabadság-téri irret­enta szobrokhoz vonultak, ahol Széll Sándor és Héderváry Kont Miklós a Ma­gyar Diákkülügyi Bizottság részéről hol­landusul ismertették Magyarország meg­csonkításának igazságtalanságát és az ir­redenta szobrok jelentőségét. A hollan­dusok részéről Jonkher de Ranitz, a lei­deni diá­kság elnöke válaszolt és biztosí­totta a magyarokat, hogy bárhol is szóba kerül a magyar ügy, mindig köte­lességüknek fogják tartani a magyar ir­redenta mozgalom támogatását, melynek jogosultságáról és igazságáról teljesen meg vannak gye­d,akok a főváros vendégeiként a Jánoshegyi kilátóhoz födve. Végül pedig a magyarok tiszteletére el­énekelték az ős­hollandus Himnuszt. A rögtönzött Szabadság-téri ünnep után a B­izinkába mentek. Délután a hollandus d­ákok a főváros vendégeiként a Jánoshegyi kilátóhoz mentek. Az uzsonna során prof. Dr von Hamel, a leideni egyetem tanára meghatott hangon hosszú beszédben mondott köszönetet a fővárosnak a szíves vendéglátásért. Értékes nyilatkozatot tett Budapest jövendő idegenfor­galmát illetően.­­ A híres orosz okmány hamisító vallomása a Sirovjev levélről. Moszkvából jelenik a Pesti Hírlap tudósítója. Drusilovski, a híres okmányhamisító, úgy érzi hogy a hurok egyre szorosabban szorul a nyaka köré és azzal igyekszik a bíróság jóindulatát kiérde­melni, hogy a legtöredelmesebb módon tesz vallo­mást. Hétfői kihallgatásán a legnagyobb részletesség­gel és leplezetlenséggel számolt be a lengyel és bolgár diplomaták intim dolgairól és ismertette a lengyel, angol, francia, olasz és német kémszervezetek munká­ját. Legérdekesebb kijelentése az volt, hogy a híres SinoVjuv-le­velet, amely annak idején egész Európában olyan nagy megütközést keltett, Gulitanski orosz monarc­hista Belgrádban fogalmazta és egy Berlinben élő kémnek k­üldötte meg. Az angol kémszolgálat ezért a hamisítványért nyolcvan font sterlinget fizetett. — Egy munkásasszony rémtetts. Brünnből je­lenti a Pesti Hírlap tudósítója. Hétfőn délután Urban faluban Wagner Julia munkásasszony átvágta öt és hároméves leányainak torkát, utána pedig önmagát sebezte meg halálosan egy borotvával. A gyermekek apja egy idő óta munkanélk­ül volt és a család igen nagy nyomorba került. Szombaton este a­ házastársak összevesztek és az asszony kiutasította férjét a lakás­ból. Amikor vasárnap ki akart békülni férjével és ez nem sikerült, elkeseredésében visszatért padláslakásá­ba és elkövette borzalmas tettét. Mikor gyermekeit megölte, jajveszékelni kezdett, de mire szomszédai be­nyitottak a lakásba, saját torkát is elmetszette. — A miskolci főispán a kultura feladatáról. A miskolci Lévay József közművelődési egyesület, elnök­ké a beteg Révész Kálmán reform­átus püspök helyett, aki tisztségéről lemondott, Mikszáth Kálmán főispánt, főtitkárrá Sassy Csaba írót választották meg. Székfog­laló beszédében az új elnök a magyar kultura felada­tait fejtegette. — Éjszakai fürdés áldozata. Szita Magdolna 20 éves cselédleány Benke Balázs székesfővárosi mér­nök lakásáról, ahol szolgálatban volt, az elmúlt éj­szaka 12 órakor fürödni ment a Dunára. Fürdés köz­ben elmerült Kimentésére a rendőrőrszem segítsé­gével megtettek mindent, de a víz nem vetette a leányt felszínre. Holttestét keresik. — Halálozás. Reinl József­né, szül. Bradecz Margit, július 10-én rövid betegség után elhunyt. Férjén, Steinl József ezredesen és Mária leányán kívül gyászolják szü­lei: Brabécz Gyula nyug. altábornagy és neje (Mád), to­vábbá testvérei: Brabécz Alfréd és Alice, férjezett vág­vecsei Wellisch Andorné. A temetés folyó hó 12-én, ked­den délután 4 órakor lesz az ágostai hitv. evang. egyház szertartása szerint, a farkasréti temető halottasházából. Bóka Békésy Éva folyó évi július hó 10-én, hosz­szas szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése julius hó 12-én, délután 5 órakor lesz a farkasréti temető ha­lottasházából, az unitárius egyház szertartása szerint. Magyarszögyényi és szolgaegyházi Szögyény-Marich Géza, cs. és kir. kamarás, július 9-én, 80 éves korában végelgyengülésben Csórott elhunyt. Paul Dupuy szenátor, a Petit Parisien igazgatója, Párizsban meghalt. Márkus Eizike, kiskunhalasi állami tanítónő, va­sárnap Budapesten, hosszas szenvedés után, harminchét­éves korában meghalt. Temetése szerdán délután 5 óra­kor lesz az új köztemetőben. Vastagbőrű-vadászaton, Miíren­ ­Gáspár rajzai I. vadász: lyu­h, ezeknek meg se kottyan a puskagolyó. Itt robbantani kell. POLOSICAKAT házilag kiírtán petéikkel együtt csakis a LÖCHERER CIMEXIN­­4- nel lehet. Ára olcsó, hatása biztos kapható min­denütt. Főraktár Annyal gyógyszertár, Budapest, IX. kerület, Lulet-ut 89 ,ám. 11

Next