Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-10 / 204. szám
1927. szeptember 10., szombat,. PESTI HÍRLAP Kialakult a vélemény, hogy ilyen parádés előadást rég látott Budapest. Tavaly ilyenkor ép a Nosztinál. Amiről tanúságot tehet Harsányi Zsolt is, aki a Broadwaynak fordítója, Ráskin Ferenc. Rőtfalvai Alszeghy Kálmán meghalt. A magyar királyi operaháznak, a magyar zeneművészetnek, ismét gyásza van. Hosszabb betegség után tegnapelőtt rőtfalvai Alszeghy Kálmán, a magyar királyi operaház nyugalmazott főrendezője és örökös tagja, meghalt. Az elhunytban a magyar zeneművészet egyik legérdemesebb, legkiválóbb munkása, az operaháznak egyik művészi felépítője dőlt ki az élők sorából és bár már közel másfél évtizede, hogy a jól kiérdemelt nyugalomba vonult, szelleme még ma is ott él az operaházban és emlékezete megszámlálhatlan művészi barátai lelkében örökké fog élni. Alszeghy Kálmán negyvenegy éven át szolgálta a magyar zeneművészetet. 1872-ben mint fiatal honvédhadnagy jelentkezett a Nemzeti Színházban. Széphangú, muzikális baritonistát ismertek fel benne és egyelőre a karban alkalmazták. Itt Aiszeghy megismerte a színház egész műsorát, a színpad technikáját és 1881-ben operaügyelővé nevezték ki. 1888-ban rendező lett, majd 1892-ben főrendező és ezt a fontos hivatást még huszonegy éven át töltötte be Alszeghy Kálmán művészi salt made man volt. Sohasem tanulta a rendezésművészet elméletét, a színpadi életből, a folytonos odaadó munkából merítette mindig nagyobbodó szaktudását, amellyel párosult nagy ötletessége, eleven drámai érzéke, fantáziája. A magyar királyi operaház mai műsorát Alszeghy Kálmán segített felépíteni. Több mint száz operát rendezett, a legtöbbet minden minta nélkül. Annyira a praktikus munka, a gyors teremtés embere volt, hogy az általa rendezendő darabokhoz előzetesen még szcenáriumot sem készített .Minden a fejében volt. A legapróbb darabig ismerte a színház díszletkészletét és ha takarékoskodni kellett, azonnal tudta, hol kapható, milyen régibb darabban használt legkisebb kellék. Frős dekoratív érzéke volt. Nem tartozott a modern ,,hangulatművészek" közé, az ő színpada eleven drámai életet élt, mozgékonyat, színeset, de mindig meggyőzően igazat. Az ő Wagner-előadásai bátran megállhatták helyüket a bayreuthi és müncheniek mellett, és emlékezünk a Mészáros alatt újonnan rendezett Tannhauser-jére, amely mögött még a bécsi udvari operáé is messze elmaradt. Nagyban elősegítette őt munkájában nagy muzikalitása. Alszeghy az operaház egész műsorát betéve tudta. Majdnem minden szerepet maga is énekelt és a próbákon akárhányszor szöveggel és dallammal segítségét jött az énekesek memóriájának. Alszeghy Kálmánban párosult a határozott férfiasság és energia a szív páratlan jóságával, de a modornak bizonyos őszinteségével, amelyet egyes, udvariaskodáshoz és hajlékonysághoz szokott fölebbvalói hajlandók voltak nyerseségnek minősíteni Mert bizony Alszeghy szókimondó ember volt, aki, ha művészi meggyőződésén bárminemű okokból erőszakot akartak elkövetni, még a hatalmas intendánsnak is szemébe mondta: Kegyelmes uram, ez ostobaság. De azért Alszeghyt mindenki, főnökei éppúgy, mint kartársai, szerették, tisztelték, mint a becsületesség, a jellemesség, a szivjóság mintaképét. Egyetlenegy ellensége akadt. 1892 október 10-én a színház egy elbocsátott segédmunkása, aki elbocsáttatását jogtalanul Alszeghynek tulajdonította, az operaházban merényletet követett el ellene. Szobájában rálőtt. A golyó szerencsére csak a főrendező lábába fúródott és három hét múlva Alszeghy már ismét vidáman fütyörészett próbák alatt a színpadon. Kitűnően ismerte a színház egész művészi és üzleti adminisztrációját. A színház minden egyes tagjának ismerte műsorát, teljesítőképességét, használhatóságát, értékét. 1893—94-ben tulajdonképen ő volt a színház ki nem nevezett, de tényleges igazgatója és Kern Aurél igazgató távozása után komolyan szó esett arról, hogy Alszeghy Kálmán vegye át az operaház igazgatóságát. De a kemény kuruc — sajnos — nem állott kötélnek. Nem akart a darázsfészekbe nyúlni. Élte a maga nyugodt úri életét, mint egy kiskirály. Naponta ellátogatott az Otthon-körbe, amelynek egyik legrégibb tagja volt, megfricskázta a túlmerész fiatalokat, tarokkozott és élvezte azt az általános meleg szeretetet és megbecsülést, amely őt körülvette. Alszeghy hetvenöt évet élt. Okosan, mértékletesen élt, sokat volt a szabadban. Halála előtt néhányhónappal még sűrűn ment vadászatra. Makkegészségesnek érezte magát. Egyszerre mégis mutatkoztak a, érelmeszesedés aggasztó tünetei. Négy héttel ezelőtt Leányfalun agyvérzést kapott. Hozzátartozói Pestre szanatóriumba, majd régi lakásába szállították, két izben érvágással könnyítettek rajta, de végre az alattomos betegség legyűrte herkulesi szervezetét. Alszeghy Kálmán neje is művésznő volt, az Operaház tagja, leánya is az énekespályára készült. Kálmán fia a közoktatásügyi minisztérium egyik kiválóan képzett, nagytudású tisztviselője. Cs. Aiszeghy Irma, a kiváló művésznő, bátyját, gyászolja. Aiszeghy Kálmánt az Operaház saját halottjának tekinti. Szombaton délután három órakor temetik az Operaház előcsarnokából. Az elhunytat Tradnai Miklós, Hevesi Sándor, Márkus László és Székelyhidy Ferenc búcsúztatják. A szertartásnál közreműködnek az Operaház zenekara Rékai Nándor karnagy vezetésével és az operai énekkar élén Roubal Vilmos karigazgatóval. M. kir. Opera (7) Nemzeti (3, 1/7B) Vig (3, 8) Magyar (3, 8) Városi (3, na) Király (3, 8/s8) Színházait Föv. Op. (4, 3) Belvárosi ('/*«• 8) Andrássy C/24, I/29) 3ud». Sfinkör (3, I/28.) Budapesti (4, I/28) — — Vén galemb. Gyurkovics 1. Nosaty-fiu Édenkert — Bohémélet Borcsa Am. — Bohémélet Borcsa Am. — II Repülj fecste. Horváth-lány .. . a. n .. vasárnaposta — Ügyv. és férje Megny. műsor Doktor ur Marinka Schlesinger Repülj fecske. Horváth-lány .. . a. n .. vasárnap esta Broadway János bácsi Megny. műsor Doktor ur Marinka Hangi Niese Vén galemb. Gyurkovics 1. Nosaty-fiu Édenkert Oroszország Excellenz Ilonka, Hansi Niese vendégjátéka. Pénteken egy bécsi rokokó-darabban láttuk Hansi Niese-t, egy afféle vígjáték-operett közt álló színműben, amelynek legfőbb érdeme, hogy ennek az elpusztíthatatlan kedélyű s ragyogóan tehetséges művésznőnek alkalmat ad egy nagy és kitűnő alakításra. Egy magyar generális özvegyét játssza benső, féligmeddig karikatúra alakot, egy vaskos, tűzrőlpattant, szókimondó, vidám és harcias aszszonyságot olyan német nyelven beszélve, ahogyan egy jó magyar beszél — Bécsben, és ebbe a figurába a báj és kedély annyi melegségét önti, annyi szint és mosolyt rak rá, oly természetes, úgy pattog az egészségtől, a humortól, hogy szinte egyetlen mondatát se állni kacagás nélkül. Van egy jelenete a második felvonásban — amikor az ismeretlen Laudon generálist a saját kertészének nézi és így tárgyal vele —, ez a jelenet az ő személyén keresztül a legédesebb színpadi látvánnyá, igaz élvezetté szépül és azok közé a művészi produkciók közé tartozik, amelyekre még akkor is mosoly lepi el az ember szívét, ha csak visszagondol rá. Az együttes többi tagjai is helyükön voltak, a Jarnotársulat e derék együttesében kivált a Laudon megszemélyesítőjének, Rolf Reinhardtnak jár ki dicséret természetes, férfias és tónusban, kedélyben igen találó alakításáért. * (Milyen sikere van a Borcsának?) A Borcsa, természetes a „Borcsa Amerikában", amely a budai nyolcvanas sorozat után most a Városi Színházban vonz zsúfolt házakat. És még csak az kellett, hogy a Budai Színkör szeptemberét is sikerült népszerűvé tenni az Elnémult harangokkal, hogy Sebestyén Gézát körülvegyék a hízelgők. — Gézám, ezt a mázlit! Meglátod, az Elnémult harangok-ig is át kell majd hoznod ide a Városiba. Így az egyik hízelgő. De nyomban rátromfol a másik: — Mindez semmi! A Borcsa csak most növi ki igazán magát, itt a Városiban. Olyannyira, hogy majd, meglátod, — vissza kell vinned Budéra! * (Petráss Sári a Budai Színkörben.) Jean Gilbert szép operettjének, Marinka a táncosnőnek, néhány év előtti nagy sikere Petráss Sári szerepléséhez fűződik, aki pénteken, a Budai Színkörben, újra forró és őszinte sikert juttatott a darab reprizének osztályrészéül. Petráss Sári a maga nobilis és manapság — sajnos — oly ritkaságszámba menő finomságú operettstílusával, szépségével és pompás énekével ezúttal is a legszebb operettestét szerezte hálás és tüntető lelkesedésű közönségének, mely teljesen megtöltötte a színház nézőterét. Igen jó és eleven volt azonban az egész együttes is, melynek főerősségei Kompáthy Gyula, Betegh Béby, Érczkövy László, Békássy István és Palós János voltak. * (Képviselő nagysága a színpadon.) A londoni Duke of Yorks színházban a közönség óriási érdeklődése mellett mutatták be a The Beloved Vagabond (Az imázlott csavargó) című operettet, amelyet W. J. Locke regényéből írt Adrian Roes, és amelyhez Dudley Glass írta a zenét. Az érdeklődés főleg missz Mabel Russel fellépte iránt nyilvánult, amennyiben a művésznő először jelent meg ismét színpadon, amióta a képviselőház tagja. Mint mrs. Hilton Philipson ugyanis Berwick-on-Tweed kerületet képviseli az alsóházban. Bizonyára első eset, hogy törvényező francia szubrettet játszik operett-színpadon. A közönség nagy lelkesedéssel fogadta a népszerű primadonnát . (Noszty fia 150-szer.) Ritka jubileumot ült csütörtökön a Vígszínházban Harsányi Zsolt kiváló drámaírónk pompás vígjátéka, a „Noszty-fiú esete Tóth Marival", melyet Mikszáth Kálmán regényévül irt. 150-edszer adták telt ház előtt. Egy fehér darabnak, egy tiszta szerelemmel fűtött és jazzbandmentes színdarabnak ilyen sikere azt bizonyítja, hogy Budapesten — hála istennek! — még mindig túlsúlyban van az a művelt közönség, mely a tiszta irodalmi eszközökkel dolgozó és magyar levegőjű irodalmat kedveli. Mikszáth és Harsányi egyesített tehetségén kívül azonban a mintaszerű előadás is hozzájárult a 150 előadás sikeréhez. A premier szereplői közül ezúttal is Gaál Franciska, a Góthpár, Somlai, Rajnai, Gazsi, Mariska és Máli Gerő zseniális alakításait ünnepelte a közönség. De sok tapsot kaptak Szerémy, Kürti József, Sitkei Irén, Zala Emma, Béla Miklós, Simon Gizi, Kende Paula, Vágóné, Bárdi, Gárdonyi, Somló és Makláry. A közönség Harsányit minden fölvonás után számtalanszor kihívta s a főszereplőkkel együtt vastapsot is kapott. 15 Százmilliós alapítványt tett egy nyugdíjas tanár a magyar zene istápolására. Régi majálisok, régi bálok emléke sírva kiséri, amikor az előkelő kávéházak mellett elhaladva fülünkbe csap és szívünkbe vág a dzsessz tébolyult hangzavara. Alig néhol zokog csak fel panaszosan a régi szép magyar zene a cigány nyirettyűjén. Idegen dal, idegen hangsor, idegen tánc mellett mulat a magyar. Vajjon mi lehet az oka annak, hogy annyira felbecsüli nemzetünk ezeket a selejtes idegen termékeket ősi múltunkban gyökerező dalaink és táncaink mellett? Miért nem tudja megbecsülni a Beethovennel egyenrangú klasszikus nemzeti zenét? És miért, engedi, hogy a magyar zene művészei és a magyar kultúra egy speciális darabjának propagálói: cigányzenészeink szájából kivegyék a kenyeret a gazdag külföldi országokból beözönlő dzsessz-bend zenekarok? Utánajártunk és érdeklődtünk az iránt, hogy mi lehet az oka ennek a csúnya lelkibetegségnek és megkérdeztük őket: mit gondolnak, miként lehetne a bajt gyorsan és gyökeresen orvosolni. Legelsősorban is a Magyar Zene Barátainak Egyesületéhez fordultunk, amely egyesület tudvalevőleg nemrégiben alakult és kimondottan azt tűzte ki feladatául, hogy a száműzött magyar zenének újból visszaadja otthonait. A kiválóan nemes célt szolgáló egyesület elnöke, dr. Szilágyi Imre, a következőképen véli megoldhatni a kérdést: — Valóban, — mondotta — megoldást sürget a kérdés. A közönség ízlését rendkívül megmérgezte az idegen zene és úgy látszik, elfordult a nemzeti iránytól. Most csak dzseszz-rendet kíván. És a publikum neveli a cigányt, a cigány viszont a publikumot. Szerintem a főbaj ott van, hogy a nép, köztük még a zene kultiválói közül is nagyon sokan, nem ismerik a magyar zene nagymúltú, mérhetetlen kincsekben gazdag tárházát. Ki kell hát ásni feledésbe ment nemzeti zenetermésünket, visszamenőleg, egészen a XV—XVI. századig. — A helyzet azonban még nem reménytelen. — folytatta dr. Szilágyi örömrevált hangon. — Amíg olyan lelkes emberek akadnak, mint most is a hetvenhat esztendős Buday József, addig még nem kell feladnunk a reményt. Buday József, az Erdélyből származott nyugdíjas miskolci gimnáziumi tanár ugyanis egy életen át gyűjtött, bankban tartogatott vagyonát, százmillió koronát, a Magyar Zene Barátai Egyesületének adományozta. A közelmúltban Szegeden megtartott országos dalosverseny határozata, amelyben állást foglalt az idegen zene túlzott kultiválása ellen, szintén a jobb jövő hajnalhasadásának előjele. A belügyminiszter úr figyelmét főként arra hívjuk fel, hogy olyan zeneiskolákat állítson fel, amelyek a magyar zenét tanítják. hlogy a magyar zenét is képzett tanártól és ne a cigánytól kelljen megtanulnia ifjúságunknak. Végeredményben — fejezte le érdekes értekezését,igen szellemesen dr. Szilágyi Imre — úgy kell megmenteni a magyar muzsikát, hogy muzsikálni kell a magyarnak! A magyar zene háttérbe szorulásával gazdasági válságba került cigányzenészeinket érdekli még igazán égetően a probléma. Nevükben Karina Simit, a közkedvelt cigányprímást, szólaltattuk meg, aki épen a „Nótás kapitány" talp alá való nótáit húzta bandája élén az egyik kávéházban. — Hát bizony — sóhajtotta szomorúan — rossz világ járja a cigányságra, amióta mindenütt csak a dzsesz bendet kívánják hallani. Én is nemrég négy hónapig állás nélkül voltam, mert nem voltam hajlandó meghajolni a divat elött és nem szereltem föl tölcsérrel a hegedűmet és nem cifráztam ki a nótáimat ökörkolompokkal, meg cintányérral. Már én csak magyar nótákat játszom. Segíteni nyomorúságos helyzetünkön ,csak a belügyminiszter úr tudna, aki lelkiismeretfurdalás nélkül megvonhatná az itt tartózkodó dzsessz-bend zenekaroktól is a játszási engedélyt. Lám, külföldön máskép bánnak el a magyar cigánnyal. Legutóbb is ki akarták utasítani Londonból Magyary Imre barátomat és nagy nehezen csak úgy sikerült az ottani Savoy-szálló tulajdonosának részére játszási engedélyt szereznie, hogy kötelezze magát ugyanolyan számú angol zenekar foglalkoztatására is a szerződés ideje alatt. Arra kérjük tehát csak a belügyminiszter urat, hogy ő is ugyanilyen bánásmódban részesítse a külföldieket. Mi a magunk részéről bizonyosak vagyunk benne, hogy a belügyminiszter úr a magyar kultúra érdekében mindent megtesz, hogy a kérdés az érdekeltek legnagyobb megelégedésére elintéződjék és nem fogja kiengedni kezéből ezt a fegyvert, amelyet megcsillogtatva eredményesen küzdhet a csonka ország a kulturvilágban őt megillető jogaiért. K. L.