Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-02 / 223. szám

jogunkban és hisszük, hogy el fog jönni a nap, amelyen mindazok, akik a magyar nemzethez tartozunk, ismét mint szabad és egyesült nép élhetünk és egybeforrott szivvel foglaljuk imáinkba lordságod nevét. Zemplén vármegye közönsége nevében: Bernáth Aladár, s. k., alispán. Lord Rothermere köszönőlevele a Magyar Revíziós Ligának. A Magyar Revíziós Liga levélben üdvözölte lord Srothermeret azért a lankadatlan és nagyjelentőségű munkáért, amellyel a trianoni igazságtalanságot a világ közvéleménye elé tárta és a magyar ügyet európai üggyé fejlesztette. A levélre lord Kothermere a következő választ küldte dr. gróf Almássy Lászlónak, a Magyar Revíziós Liga társelnökének: „Kegyelmes Uram! Nagyon le vagyok kötelezve szívélyes és hasznos közléséért, amelyet hozzám intézett s kérem, adja át köszönetemet a Magyar Revíziós Liga tagjainak és tisztviselőinek. Nagyon örvendek, hogy hallom,, hogy a Liga békés és gyakorlati irányban kíván dolgozni azért a célért, amely előttünk lebeg, mert nagy szerencsétlenség volna, ha a nemzeti egység jelenleg megnyilvánuló nagyszerű szelleme céltalan lelkesedésben merülne ki. Bármiféle kormány alakuljon is meg a jövőben, mindig szüksége lesz egy komoly és jól informált hazafias szervezet támogatására. Hiteles és megbízható adatok gyűjtésével a legnagyobb szolgálatot teheti a Liga a magyar kormánynak, valamint az én törekvésemnek, amellyel a magyar követelések igazságát a világ elé akarom tárni. Minden sikert kívánok a mozgalomnak és biztosíthatom, hogy az én erőkifejtésem nem fog lankadni, mig azt eredmény nem koronázza. Vagyok Excellenciádnak kiváló tisztelettel alázatos szolgája Slothermere." I 28 PESTI HIRLAP 1927. október 2., vasárnap. Lord Rothemiere akcióját másnak, mint békeakciónak, felfogni nem lehet Nagy Emil előadása angliai tapasztalatairól és lord Rothermeréről. A Reviziós Liga felkérésére Nagy Emil szombaton este a régi képviselőházban előadást tartott angliai tapasztalatairól s a Rothermere-akció hatásáról. Hat órára hirdették az előadást, de már egy órával korábban ember ember hátán szorongott a nagy teremben. A rendőri készültség kénytelen volt ezért úgy intézkedni, hogy fél hat órától kezdve az épületbe senkit sem engedtek be. Jó kétszáz főnyi közönség gyűlt össze az épület bejáratánál és méltatlankodva vett tudomást a rendőrség intézkedéséről. Hangos jelenetek közepette kértek bebocsáttatást a terembe, de eredménytelenül, úgyhogy végül is a Revíziós Liga funkcionáriusai próbálták megnyugtatni az embereket. — A kegyelmes úr meg fogja ismételni előadását — mondta a rendezőség egyik tagja. A kinnrekedt türelmetlen közönséget azonban nem nyugtatták meg ezek a szavak. Kedves jelenet volt, hogy maga Nagy Emil is csak nagy nehézségek árán tudott a tömegen keresztül az épületbe bejutni. Amikor az emberek felismerték az illusztris előadót, • az ő támogatását kérték ahhoz, hogy ^agy.^JSinil valósággal formális beszédet intézett a tömeghez. Természetesen a kívánságukat ő sem tudta teljesíteni, végül is a kedves szavak hallatára megnyugodtak az emberek abban a reményben, hogy az előadást a volt igazságügyminiszter legközelebb megismétli. A zsúfolásig megtelt teremben a politikai és társadalmi élet sok kiváló tagja volt a hallgatóság között, többek között Herczeg Ferenc, Wolff Károly, tábornokok, magasrangu tisztviselők. Ajtay József megnyitó szavai után zugó tapsvihar között állt fel szólásra Nagy Emil: — Ma már — mondta — a demokratikus eszme tért hóditott a külpolitikában is s politikai egyesületek a legkényesebb külpolitikai kérdéseket is tárgyalhatják. Nálunk ez nehéz feladat, mert 300 éven át nemcsak titkosan intézték a külpolitikát s méghozzá idegen emberek határoztak rólunk Bécsben. Emellett állandó alkotmányos harcban álltunk a dinasztiával, így a magyar faj egészen elvesztette érintkezését a külvilággal. Meg kell alkotnunk Csonka-Magyarország reális külpolitikai rendszerét, idealista lélekkel ugyan, de mindig támaszkodva az emberileg elképzelhető realitásokra. — Három évvel ezelőtt, mikor Angliába mentem, nem gondoltam arra, hogy ott nemzeti missziót teljesíthetek. Lassankint mindjobban belekerültem az angliai előkelő politikai és társadalmi körök világába. A politikai és társadalmi körökkel való érintkezésem során elborzadva vettem észre, minő szédítő tájékozatlanság uralkodik Anglia legjobb köreiben is a trianoni békediktátum tekintetében. E tapasztalásom hatása alatt elkezdtem agitálni, dolgozni. Nem mulasztottam el egyetlen alkalmat sem, hogy meg ne ismertessem Magyarország tragédiáját. Elszörnyedve láttam azonban, hogy előadásaim nem értek el hatást. A legjobb indulatú angol is így érvelt: „Hogyan képzelik azt, amikor a magyarok ezer éven át nem tudták a nemzetségeket magukhoz láncolni és azok a háború után szomszéd fajtestvéreikhez kívánkoztak, hogy akadjon most olyan hatalom, amely ezeket visszakényszerítse a magyar uralom alá?" Egy alkalommal hasonló ellenvetésekre a következőképenakadtam ki: ,,Ha önök a nemzetiségek önrendelkezési elvét mindennél fontosabbnak tartják, hogy tudják megtűrni azt a szédítő csalást, amit a trianoni békediktátum a magyarsággal szemben elkövetett. Hátha minden nemzetiség elmehet,a fajrokonaihoz, hogy tudtak becsületes brit politcusok abba belemenni, hogy teljességgel hamis néprajzi határ megrontásával átcsatoltak idegen járom alá közel kétmillió olyan magyart, akik tömör tömegekben az anyaországgal közvetlen összefüggésben lévő területen laknak. Miért nem segítenek azon, hogy kiigazítsuk azt a világcsalást, amról a néprajzi vonal hamis megállapításában rejlik?" Életem legnagyszerűbb emlékei közé tartozik az a drámai hatás, amelyet szavaim az előkelő magántársaságban kiváltottak. Újból és újból arra kértek, jelentsem ki becsületszavamra, hogy nagy tömegű magyarságot vágtak el az anyaországtól. Nekik erről sejtelmük sem volt, mert azt hitték, hogy Magyarországtól csak nemzetiségi testeket vettek el. — Ez az áprilisi nap fordulópont volt életemben. Ettől kezdve társaságokban, klubokban, egyletekben, valamint nyilvánosan tartott előadásaimban állandóan erre az alapra helyezkedtem. Nagy sikerem is volt, mert mindenki belátta, hogy azig a hamis néprajzi határt ki nem igazítják, képtelenség a magyarságtól azt várni, hogy szomszédaival kibéküljön. Hatásos érvekkel igazolta ezután Nagy Emil, hogy maga a Millerand-féle levél legfőbb érv a határkiigazitás jogossága mellett, majd így folytatta: — Az angol királyi külügyi társaságban tartott előadásom után az elnöklő Sir William Good nagy meglepetésemre azzal dicsért meg, hogy az előadás eszmemesetét másnap a Daily Mailben ki fogja fejteni lord Rothermere. (Tomboló tapsvihar.) Addig lord Rothermeret nem ismertem. Világtörténelmi cikkének megjelenése után ő értesített, hogy velem megismerkedni óhajt. Innen kezdve megszűntem önállóan működő kisiparos lenni s a nagy ujságirófejedelem tanoncának csaptam fel. — A Rothermere'léte gondolatnak semmi köze az úgynevezett irredenta gondolathoz. Lord Ro-thermere gyakorlati angol ember, aki abban az észszerű meggyőződésben él, hogy ha a hamis néprajzi vonalat a Millerand-féle levél alapján kiigazítják s igy a magyarságtól csak nemzetiségiestek esnek el egyes magyar szigetek beszámításáva, akkor a magyarság őszintén ki tud békülni szomszédaival. A békés gazdasági összemüködés mindaddig lehetetlen, amig a trianoni diktátum nagy igazságtalanságait ki nem igazítják. Lord Rothermere meggyőződése szerint, amíg Magyarország észbontó igazságtalanságok súlya alatt görnyed, a leghálásabb talaj lesz mindenféle háborús megmozdulás támogatására. Akár az oroszok és románok, akár a szlávok és németek között bármikor kiélesedik az ellentét, tenyeren fekszik, hogy az ellentétes felek ígéreteket tegyenek a, bátor és harcban kitűnő magyarságnak arra nézve, hogy egyes területek visszaigérése ellenében a magyarok háborús támogatását megnyerjék. Amit lord Rothermere hirdet, azt másnak, mint békeakciónak, felfogni nem lehet. Ezt a külpolitikát magáévá kell tennie az egész magyar társadalomnak, össze kell állnunk valamennyiünknek, hogy kezünkbe vegyük az egész világ jóhiszemű részének felvilágosítását. Ezt nem várhatjuk egyedül lord Rothermeretől, aki bármilyen nagy hatalom, mégsem tudja a nagy néptömegeket odáig vinni, hogy egy távoli ország ügyében megmozduljanak. De szükséges az is, hogy ezt a reális külpolitikát magáévá tegye a magyar törvényhozás és kormányzat is. Teljesen békés külpolitikai irányiról van szó s a Millerand-levél alapján is jogos a magyar alkotmányos kormánynak az a célkitűzése, hogy békés eszközökkel kiigazíttassa a hamis néprajzi határt. — Még egyre, kell figyelmeztetnem a közönséget — fejezte be előadását Nagy Emil. — Tapasztalataimi szerint ma túlságosan feudális és antidemokratikus hírünk van a legjobb angol körökben is. Ez jelentős akadálya nagy nemzeti vágyaink teljesülésének. Az érdekes előadás után a közönség lelkesen ünnepelte Nagy Emilt. Beszélgetésére Monzie volt francia pénzügyminiszterrel, a Paléologue-jegyzékről. ,,711*1*01 tudok, hogy abban az időben, mikor a jegyzőkönyvbelt tárgyalások folytak Magyarország és Franciaország között, függetlenül a béketárgyalás**któl." Párizs, okt. 1. (A Pesti Hirlap párizsi tudósítójának telefonjelentése.) De Monzie, Franciaország volt pénzügyminisztere, a szenátus tagja, pénteken érkezett meg Párizsba. Érkezéséről előzetes tudomásom volt. Így még tegnap érintkezésbe léptem vele s tekintettel arra, hogy a Paleologue okmány publikálásáról nem tudott, közöltem a szenátorral az erre vonatkozó részleteket. De Monzie szombaton délelőtt hivatott magához és megkért arra, hogy a protokoll szövegét vigyem magammal. A volt pénzügyminiszter a legnagyobb figyelemmel olvasta azt végig. Utána mindjárt azt kérdezte, hogy mit szól ehhez az okmányhoz gróf Apponyi Albert. De Monzie megütődött, amikor közöltem Apponyi ismert nyilatkozatának tartalmát. Azt, hogy Apponyi, mint a békedelegáció vezetője, a jegyzőkönyvet sem a francia kormánytól, sem Paléologuetól nem kapta meg. — A magyar kormány mikor közölte Apponyival az okmány tartalmát? — kérdezte tőlem de Monzie szenátor. Erre a kérdésre adat hiányában nem tudtam felelni. De Monzie folytatta: — Arról, hogy francia részről hivatalos formák között megtörtént-e a jegyzőkönyv átadása annak idején, nem tudok. Azt azonban tudom, hogy abban az időben, amikor a jegyzőkönyv keltezve van, tárgyalások folytak Franciaország és Magyarország között, függetlenül a béketárgyalásoktól. Hogy ezek a tárgyalások mikor és miért szakadtak meg, erről nem nyilatkozhatom. Egy De Monziehoz közelálló, feltétlen megbízható személyiségtől még a következőket tudtam meg: De Monzienek határozott véleménye, — se véleményének több ízben kifejezést is adott, — hogy 1926 tavaszán Millerand és a francia kormány a fenyegető szovjet veszedelem láttára fel akarta újból támasztani a monarchiát, de Ausztria nélkül. A magyar barátságot kereső Millerand—Paleologue-féle politika azonban olyan gyenge és tehetetlen volt, hogy akaratát érvényesíteni nem tudta. Amikor azután Millerand a köztársaság elnöki méltóságába került , Paleologue utódja Berthelot, a jelenlegi varsói követ lett, a kisantantnak és Benesnek befolyása érvényesült. Akkor azonban a bolsevista veszedelem elmúlt s igy a magyar bravúrra nem volt már szükség. Ezzel Franciaországnak Magyarország felé való orientációja megszűnt. Bizonyítja ezt az is,hogy a Millerand-féle kísérőlevél is csak ígéret maradt. Megbízható információim szerint De Monzie úgy összegezi a tényeket, hogy a francia külügyminisztériumban ma a csehek szerepét a románok vették át. Szentgyörgyi Ferenc: Kötött kosztüm az őszi divat Válogatott raktár VA 16247 RGA Kossuth Lajos utca 11 és Petőfi Sándor u. 6.