Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-12 / 231. szám

1927. október 12., szerda. PESTI HIRLAP a gyerekével, ahová akar. Senkinek semmi köze hozzá. Ki hallott olyat, hogy egy apa, a feleség és a rendőrség permissziója nélkül nem viheti magá­val a gyerekét? És ezek után szíveskedjék urasá­god innét elkotródni és a békés, adófizető polgá­rokat nem molesztálni. A Három csillag vendégei, kik az asztalon hetyke válaszát hallgatták, nagy tetszéssel élje­neztek. A helyzet kezdett kellemetlenné válni. A de­tektív tapasztalt ember volt és tudta, hogy ez a do­log nem fog simán végződni. Szó nélkül kiment és ,semsokára, egy rendőrtiszt vezetésével, hat rendőr­rel tért vissza. A kocsmában, füst és borgőzzel tele, szinte sűrű volt a levegő, de most egyszerre más egyéb is tüzessté. A vendégek gyűlölete a rendőrség iránt. Jöttükre, mintha valamennyien érdekelt felek lettek volna, összemozdultak és fenyegetően megmoz­dultak. Jancsó és a rendőrtiszt észrevették a helyze­tet. Ezért egyikük, a vendégek felé fordulva, így szólott: — Figyelmeztetem mindazokat, akikre nem tartozik ez ügy, hogy óvakodjanak beleszólni és ér­zelmeiket bármily úton nyilvánítani. Önöket pedig — és a borbély négy barátjához fordult — külö­nösen figyelmeztetem, hogy viselkedjenek passzív, vagy pedig haladéktalanul hagyják el ezt a he­lyiséget. Az asztalos, a társaság vezére, nyugodtan fel­könyökölt az asztalra és igy mondta: — Eszünk ágában sincs, uraságod bármelyik óhajának a kettő közül, engedelmeskedni. Ezt a szolgálatot csakis igen tisztelt Lantos barátunknak vagyunk hajlandók megtenni, ha ő erre felszólít bennünket. Minden szem a borbélyon függött, kinek nem is sápadt, hanem zöldszínű volt az arca. Szeme mé­lyen beesve és félelmetes tűz lobogott benne. Nagy haja elöl belecsüngött a szemébe, inge gallérja ki­­volt nyitva és beteg szivének gyors, hatalmas lük­tetése szinte keresztüllátszott, amint viharosan emelkedett a mellében. És felállt. Nem volt még csak ittas sem. Sokkal nagyobb volt a baja. A gyűlölet és kétségbeesés részege volt. És igy szólt: — Mindenkihez szólok, aki e falak között tar­tózkodik. Ti, akik itt vagytok, velem együtt sze­gények és szerencsétlenek, mind a testvéreim vagy­tok és én a tietek! Hozzátok szólok, én, a szegény apa és kérdezem tőletek, van-e joga ahhoz a gaz­dagnak, hogy pénzével és hatalmával belenyúljon a szegény életébe és elvegye a szegénytől azt, ami neki minden kincse mellett is hiányzik: a gyer­meket! Az a húsz ember, aki az asztalok körül ült, mintha egy ember szájával basz­élt volna, egyszerre és szenvedélyes haraggal kiáltott: — Nincs! A borbély folytatta: — Táncos Kovács András, a gazdag molnár, pénzzel kábított el, hogy elvehesse tőlem a gyerme­kemet. Szegény vagyok, hát odaadtam. De nem bi­rom tovább. Vissza akarom venni a gyerekemet és a gazdag ember nem engedi. Rendőröket küldet reám. Apja hangjára a kisleány felébredt. Mikor meglátta a sok rendőrt, azt hitte, az apját akarják elhurcolni és ijedten nyújtotta feléje két karját. Az apja elkapta az anyja öléből. Nézzétek! — kiáltotta. — Csupa tehetség, szépség és isteni szikra ez a gyerek és el akarják tőlem venni! A Három csillag vendégei szenvedélyesen kiáltották: — Nem hagyjuk! — És abcugolni kezdték a molnárt és a rendőrséget. Lantosné kétségbeesetten integetett az em­be­rek felé. — Nem így van! Esküszöm a gyerekem éle­tére, hogy nem így van! Erre a hangulat az asszony ellen fordult. A szemébe kiáltották: — Szégyelje magát! Az ura ellen van!... Ilyen a fehérnép!... A jólét elcsavarja a fejét... Erre az asszonyt is elöntötte az indulat. Dü­hösen felpattant és odakiáltotta a már nem józan embereknek: — Hogy mernek maguk engem megbántani és hogy mernek olyan helyzet felől ítélkezni, amit nem ismernek! Az én uram egy szerencsétlen iszá­kos, aki a mindennapi kenyerét se tudja megkeresni az egyetlen gyerekének és ez a szerencsétlen, a be­teg gyerekét vissza akarja rántani a nyomo­rúságba! Ez a beszéd még jobban felizgatta a borbély barátait és az idegeneket. A szemébe kiáltották: — Hadd rántsa! Az övé a gyerek! Oda viszi, ahova akarja! Az asztalos, poharával az asztalt ütögette és úgy kiáltotta: — A család m­aradjék együtt: jóba, rosszba! És most valamennyi idegen belekiabált a dologba. — Hadd maradjon a gyerek az apjánál!... — Az asszony menjek vissza a jómódba!... El kell venni a rossz anyától a gyere­ket! , Abcug, rossz anyák!... — Abcug, molnár! .. — Abcug, ördögökkel táncoló Kovács And­rás! ... — Abcug, rendőrség!... A kisleány görcsösen ölelte keresztül az apja nyakát. Nem értett semmit a körülötte zúgó szenve­délyekből. Lantosné ökölbe szorított kézzel, magá­ból kikelve ordította: — Gazemberek vagytok mind! Buta gazem­berek ! Erre valaki, egy éretlen suhanc, valamelyik asztal mellől azt kiáltotta az asszony felé: — Te meg egy alávaló . . vagy! Az asszony a rémülettől szinte észét vesztette Ilyet még neki senki sem mondott. Megrázta a fe­jét, úgyhogy az egész nagy, sötétszőke konty­ le esett és a hajfonatok a térdéig lehullottak fejérül. (Folytatjuk.)­ ­ Prága, október 10. Berthelot külügyi fő­igazgató rövid látogatása teljesen program­m­szerűen folyt le. A nevezetes vendég tegnap egész csendben megérkezett Prágába, oly csend­ben, hogy megérkezéséről alig tudott néhány ember. Berthelot itteni tartózkodása különben csak igen rövid ideig tart, épen csak addig, amíg Benessel tanácskozik és fogadja a hivatalos előkelő­ségek közül azokat, akiket épen muszáj fogadni. A demonstráció véget ér és illetékes körök, úgy lát­szik, azt hiszik, hogy ezzel a cseh nemzetet meg­nyugtatták. A Rothermere-akciónak, itteni vélemé­nyek szerint, kivették a méregfogát, mert amíg Franciaország támogatja Csehszlovákiát, nincs mi­től tartani. Csakhogy Csehszlovákiát nemcsak a Rothermere-akció nyugtalanítja, amelyről különben — mint már említettem — azt hiszi, hogy nem rejt magában közvetlen veszedelmet, hanem az általános külpolitikai helyzet is. Igen jól értesült diplomáciai­­forrásból kaptam erre vonatkozólag a következő in­formációt: — Benes sokkal okosabb ember és sokkal ravaszabb politikus, semhogy ne tudná, mit je­lent az, ha hat vagy hét millió angolnak minden nap azt prédikálják, hogy a trianoni határok mily végzetes igazságtalanságot jelentenek. A cseh politikai körök azonban úgy tesznek, mint­ha erről nem volna tudomásuk; azt remélik, ennek az akciónak a hatása igen lassú folyamat lesz. Egyik diplomáciai ebéden egy cseh poli­tikus elismerte ugyan a Daily Mail propagan­dájában rejlő erőt, de a hatást így jellemezte: „Ha egy esőcsepp konzekvensen valamely sziklára csöpög, idővel mélyedést vár benne. Ez régi igazság, — mon­dotta, — de ehhez nagy idő kell és addig ráérünk mással foglalkozni intenzívebben." — Ez a cse­­­hek nagy részének véleménye. A külpolitikai helyzet, mely a csehek érdeklődését leköti, két­irányú. Az egyik irány Jugoszlávia felé tekint nyugtalansággal vegyest bizalmatlansággal, a másik Lengyelország felé. Jugoszláviában ,cseh szempontból nem egészen megnyugtató a helyzet. Már a legutóbbi genfi népszövetségi összejövetel előtt hevenyében tartott kisantant konferencián nagyon éles ellentét mutatkozott a cseh és jugo­szláv felfogás között a magyar kérdésben, mert bárhogy is tagadták a kisantant külügyminisz­terei ezt a konferenciát, egyedül és kizárólag a „Rothermere-veszedelem" miatt tartották. Benes tudvalevőleg közös eljárást proponált. Ezt a ju­­goszláv külügyminiszter a leghevesebben elle­nezte. Végül megegyeztek abban, hogy a kisan­tantban egyesült három ország a saját belátása szerint száll szembe ezzel a veszedelemmel. Az­óta, hogy ezt a határozatot hozták, itt megdöb­benve veszik észre, hogy Belgrádban semmit sem tesznek a „közös ügy" érdekében. Ehhez hozzá­járul még a kialakulatlan helyzet a jugoszláv belpolitikában. Itt ugyanis attól tartanak, hogy végeredményében Nincsics kerül a kormány élé­re, ak­iről azt hiszik, hogy nagy óvatossággal ugyan, de haározottan magyarbarát politikát ké­szít elő. Nagyon rossz néven veszik a jugoszláv sajtó passzív rezisztenciáját, ahogy itt mondják, mert alig foglalt állást az angol törekvésekkel szemben és ha egyik-másik orgánum foglalko­zott is Rothermere cikkeivel, azt nagyon óvato­san cselekedte. A lengyel kérdésnek nincsen semmiféle kapcsolata a magyar kérdéssel, de külpolitikai vonatkozásában mégis érdekelheti a magyar kö­zönséget, mert itt is, úgy látszik, irányváltozás történik, még­pedig a csehekre nézve nem egé­szen kellemes változás. Lengyelországban, kiszivárgott hírek sze­rint, diktatúra készül Pilsudszki állítólag nemcsak magához ragadja az egész hatalmat, — amelyet különben gyakor­latilag ma is a kezében tart, — hanem külpoliti­kai irányváltozásra készül. A múlt májusi for­radalom óta Pilsudszki tulajdonképen orosz-ba­rát politikát igyekezett előkészíteni, hogy telje­sen szabad keze legyen a németekkel szemben. Zaleszki külügyminisztert, aki inkább a németek felé hajlott, betegség címén szabadságra küldte. Hat hónapig tartó szabadságolás után most is­mét aktív részt vesz a lengyel külpolitikában. Azóta ugyanis az történt, hogy a tábornagy­­be­látta a Németországgal való barátság szükségét. Hogy Pilsudszkit mi vitte ebbe az új irányba, azt­­ne­héz kitalálni. Egyszerűen gazdasági okot. A 'lengyel kölcsön Amerikában nem­­sé­rült. Két okból nem sikerült. Először Pilsudszki nem akart beleegyezni abba, hogy úgy mint an­nak idején önöknél, egy Smith Jeremiás beüljön a varsói nemzeti bankba, másodszor pedig, ha ez a kölcsön létrejön, a legdrágább kölcsöne lett­­ volna Európának. Közbe pedig a németek végze­tes módon szorongatták a lengyel közgazdaságot, úgy a vámháború előtt, mint a vámháború után. A lengyel zlotinak zuhanását köztudomásúlag a németek tervszerűen idézték elő. Ilyen viszonyok között Pilsudszki végül belátta, hogy Lengyelor­szág kénytelen Németországgal szemben baráti lábra helyezkedni, különben gazdaságilag a tönk szélére jut. Visszarendelte tehát Za­leszk­it és mindenekelütt Párizsba küldte, hogy Briandnak referáljon, nehogy Franciaország hálátlanság­gal vádolja Lengyelországot. A Németországhoz való közeledés első eredményeként megszűnt a vámháború, de kereskedelmi szerződést a berlini kormány csak abban az esetben hajlandó kötni, ha a lengyel kormány visszavonja a kisebbségek érdekét sértő rendeleteket. Ez elég érdekes diplomáciai esemény, — fejezte be informátorom előadását, — amely bi­zonyára önöket is érdekli, különösen, ha arra gondolnak, hogy Benes ugyanazt törekedett meg­csinálni a németekkel, ami most Pilsudszkinek talán sikerül. Még egy kérdést intéztem távozásom előtt. Megkérdeztem informátoromat, mi az általános vé­lemény a Rothermere-akcióról, az 5 nézete szerint lesz-e eredménye. — A határkiigazítás kérdése — válaszolta — a nagyhatalmakon múlik, mert ez tisztán nagyhatalmi politika. A magyaroknak máris nagy előnyük van: Anglia támogatása. Ez a támogatás le nem tagadható tény, bárhogy is viselkedett önökkel szemben Chamber­lain Genfben. A csehekkel talán később lehet majd okosan beszélni, ha a magyarok mérséklik köve­teléseiket. Pozsonyról például, alig lehet szó békés úton, mert ehhez a városhoz a csehek a legmere­vebben ragaszkodnak a Duna és az ottani jól ki­épített kikötő miatt, de mondom, minden változás a békeszerződésekben vég­­eredményében a nagyhatalmakon múlik és azt hiszem ez inkább előnyt, mint hátrányt jelent Magyarországra nézve. A cseh politikusoknak természetesen egészen más a véleményük a Magyarországgal kapcsolatos külpolitikai kérdésekben. Ez azonban nem egészen őszinte álláspont, mert kétségkívül meg lehet álla­pítani, hogy szaporodnak azok a felfogások, ame­lyek Csehország érdekében is, szükségesnek tart­ják a Magyarországgal való békés megállapodást. A csehek belső politikája egyelőre változat­lan. A polgári pártok koalíciója továbbra is meg­marad a jelenlegi összetételében. Svehlának és az agrárpártnak ez felel meg a legjobban: szocialista­, mentes többség, a centrumban a középúton haladó agrárpárttal. A jobboldalon álló pártok türelmet­lenségét ellensúlyozzák a németek (német keresz­tényszocialista és német agrárpárt), akik nélkül tudvalevőleg nem lehetne szocialistamentes többsé­get összehozni. Érdekes, hogy a cseh nemzeti szo­cialisták szintén kimaradtak a kormányból, pedig ennek a pártnak a tagja Benes külügyminiszter is. A cseh kü­l- és belpolitika. 1/ A cseh politikusok egyelőre nem tartják veszedelmesnek a Rothermere-akciót. Hasonlat a vízcseppről és a szikláról. — Mi nyugtalanítja Benes külpolitikáját ? A határkiigazítás kérdése tisztán nagyhatalmi politika. — A cseh belpolitikában nincs változás. — Svehla a jövő embere. A Pesti Hírlap kiküldött munkatársától. 3

Next