Pesti Hírlap, 1928. május (50. évfolyam, 111-122. szám)

1928-05-16 / 111. szám

A PESTI HÍRLAP 1928. május 16., szerda. Peking eleste elkerülhetetlennek látszik. Csang-Cso-Lin Mandzsúriába akar visszavonulni. Tokió, május 15. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Csang-Cso-Lin előkészületeket tesz Peking kiürítésére és Mandzsúriába akar vissza­vonulni. Peking eleste már elkerülhetetlennek lát­szik és Csang-Cso-Lin össze akarja hívni a nemzet­­­ gyűlést, hogy Nankingot nyilvánítsa Kína új fővá­rosának. Politikai körökben még mindig igen komoly­nak tartják a kínai helyzetet. Mivel Csang-Cso-Lin nem hajlandó ellenállást tanúsítani, a legrövidebb időn belül számítani kell Tiencsin és Peking eles­­tére. Tiecsinbe szerdára várják Bristol amerikai ten­gernagy érkezését. Mit követel Japán a kínai nacionalista kormánytól? Tokió, máj. 15. A hadügyminiszter azt az uta­sítást adta Fukuda tábornoknak, a csinanfui japán csapatok parancsnokának, hogy a kínai naciona­lista kormánynak a következő három követelését hozza tudomására: 1. Cseng-Kaj-Sek tábornoknak sajnálkozását kell kifejeznie a csinanfui események miatt. 2. Hogancsu tábornokot és a japánokat ért sérelmekért felelős többi tiszteket megbüntetik. 3. Csinanfu—Tiencin körül húsz kínai mérföldnyi körzetben és a Shantung-vasút mentén beszüntetik az ellenségeskedést és a japánellenes propagandát. Lehetségesnek tartják azt is, hogy a japán külügy­minisztérium a csinanfui eseményekről memoran­dumot intéz a Nemzetek Szövetségéhez. A nankingi kormány jegyzéke az amerikai kormányhoz. Washington, máj. 15. (A Pesti Hírlap tudósí­tójának távirata.) A nankingi kormány jegyzéket intézett az Egyesült­ Államok kormányához, amely­nek figyelmét felhívja a Csinanfui eseményekre és arra, hogy Santungot japán csapatok szállták meg. Milyen lesz a világ 30 év múlva? A demokrácia és a bolsevizmus. — Országok eltűnnek, országok gazdagodnak. — Amerika és Európa harca. — Olaszországé a jövő. Az irodalom, művészet, tudomány, az élet és a szerelem 30 év múlva. Párizs, május. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Az, ami itt alább következik, nem egy úgynevezett hivatásos jövendőmondó jóslása, hanem a mai fran­cia irodalom egyik legkiválóbb alakja, Paul Morand mondja el nekünk azt, ahogyan ő elképzeli a vilá­got harminc esztendő múlva. Nincs is itt fantaszti­kus dolgokról szó, mert Paul Morand egyszerűen csak következtetéseket von le a jelenből a jövőre. Tudja, mint ahogyan tudjuk mindnyájan, akik élünk, hogy milyen a helyzet ma a világpolitikában, hol tartunk irodalomban, művészetben, tudomány­ban. A kiváló francia író tehát azt írja meg a cik­kében, hogy harminc év múlva, vagyis 1958-ban hová juthatunk el a világpolitikában, az irodalom­ban, a művészetben és a tudományban. Egyéni föl­tevések ezek, de érdekesek, mert kiindulási­ pontjuk komoly és értékükből akkor sem veszítenek, ha né­ha talán nagyobb mértékben találjuk meg benne az írói fantáziát, mint a valóságot. Paul Morand ezt az érdekes cikkét, amely az „1958“ címet kapta s amely Franciaország egyik legnépszerűbb irodalmi hetilapjában, a Vandideban, jelent meg,­­ azzal kezdi, hogy harminc év múlva Európában, Anglia kivételével, a szabadság, a de­mokrácia régi eszméi, el fognak tűnni. Az indivi­­dualizmust helyettesíteni fogja a kollektivizmus- Moszkva harminc év múlva is bolsevista lesz, de a bolsevizmusnak koránt sem lesz olyan hatása, mint ahogyan azt hívei jósolják. Szovjet-Oroszország el fogja veszíteni Szibéria felét, ahol Japán lesz az úr. Ukrajna és a kaukázusi államok visszanyerik függetlenségüket és ezzel a Ill-ik Internationale vitalitása csökkenni fog. Egyedül Kínában és a szí­nes gyarmatokon folytatódik majd a híre a kispol­gárság ellen. Németországban állandósulni fog a köztársa­sági rendszer. A szélsőséges elemek elveszítik a talajt. Ausztriának Németországhoz való csatlako­zása 1935-ben történik meg. Anglia a tengerek fölötti uralmát kénytelen lesz átengedni Amerikának. Az angol gyarmatok teljesen átalakulnak forradalmak és háborúk nél­kül. A fasiszta Olaszország a keleti Földközi-tenger korlátlan ura lesz. Harminc év múlva Olaszország­nak lakossága meghaladja a 75 milliót, s ezzel Euró­pa haditengerészetében a második, kereskedelmi ten­gerészetében pedig a harmadik helyet foglalja majd fel. Egyiptom, Szíria, Albánia és az egész Balkán Olaszország politikai és kereskedelmi befolyása alatt fog állani. Ennek következménye lesz az, hogy Triesztből Középeurópa egyik legnagyobb kikötője lesz. Anélkül, hogy Franciaországgal Olaszország háborúba keverednék, Jugoszláviát meg fogja sem­misíteni. Amerika harminc év múlva teljesen zsoldjába fogja keríteni Angliát. Japánnal nem lesz háborúja, mert Japán hódítási vágya kielégül majd Szibériá­val, amit el fog árasztani sárga emberekkel. Nyugatafrika megyékre oszlik majd és fekete lakosságából francia állampolgárok és szavazók lesznek. 1930 után független néger köztársaság lesz. Forradalom Indiában, Indokínában tör ki. Az ausz­tráliai és a japán csapatok verik le majd a lázadá­sokat. Ázsiában Kína északi része nem fog exisz­­tálni. Itt is japánok lesznek az urak. Franciaország lakossága harminc év múlva is negyven millió lesz. Ami a politikáját illeti, fölváltva két párt fog uralkodni. Az egyik a kevés keresettel bíró és a bolsevistákkal kacérkodó párt,­­ amely azonban bolsevista a végeredményben sohasem tudna lenni. A másik a párizsiakból rekrutálódik, amely inkább szereti a pénzt, mint a munkát s amely előtt hallatlan tisztelete lesz a dollárnak. A hata­lomra kerülő embereket az ifjú generáció adja. Lesznek negyven esztendős miniszterelnökök, hu­szonöt éves képviselők és harmincöt éves nagyköve­tek. Harminc év múlva az asszonyok is szavaznak majd Franciaországban. Az úgynevezett gazdag osztály eltűnik. Akik sok pénzt akarnak keresni, azok Amerikában telepednek le. Az ötszáz hektár földbirtokon felül levő nagybirtokok megszűnnek, Párizs pedig tovább fogja folytatni luxus életét. Az intelligencia egyedüli szellemi tápláléka az újság lesz. A regényírók mindig rosszabb és rosz­­szabb regényeket fognak írni. A művészetben a cél a népszerűsítés lesz. A festészetben, Picasso nagy korszaka után, dekadencia áll be. A színházakat a mozik és a music-hall-ok helyettesítei , és a szín­i­házak csak mint „Theatre d‘Art“ maradnak fönt. Anatolt,F­rance-ot úgy tekintik majd­, mint az utolsó,, klasszikust. A Trocadero-téren szobrot emelnek neki. A zene nem kvalitásban, hanem kvantitásban tért hódít. A zene és a sport lesz az emberiség két élvezete. A francia Akadémia nagy tiszteletnek fog örvendeni. Halhatatlan tagjai között azonban min­dig kevesebb és kevesebb lesz az író. A tiszta művé­szet a költészetben keres menedéket. Az aviatika fejlődésének határai már a Végte­lenséget érintik majd. A vonatokat és a hajókat csak teherszállításra használják. Nizza három órá­nyira lesz csak Párizstól, az Atlanti óceánon moz­gó szigeteken szállnak le a repülőgépek és napon­ként hozzák az amerikaikat Franciaországba. A benzint helyettesíteni fogja a villamosság. Az idő­járást egy héttel előre fogjuk tudni. Az orvosok közül csak az idegorvosokra és a gyomorspecialistákra lesz szükség. A szanató­riumok és a szépségintézetek száma évről-évre nö­vekedni fog. Cselédeket csak a vidéken tartanak majd. A városokban a külön konyhák megszűnnek s minden háznak közös restaurantja lesz. A művészek és az írók állandóan vidéken vagy Afrikában fognak élni, esetleg Versailles-ben, amely Párizsnak egyik külvárosa lesz. Páris lakossága különben harminc év múlva tíz-tizenkét millió emberből áll majd. Az emberek szeretni fogják az állatokat. Az állatkertek tehát el fognak szaporodni. Az a régi szokás, hogy az emberek délben ebédelnek, megszűnik. A munkaidő reggel kilenc órától délután ötig tart majd és délután egy óra felé egy kiadósabb reggeli helyettesíti majd az ebédet. A fa és a kő luxus cikkek lesznek. Ezeket helyette­síti a cement és a vas. A legtöbb élelmiszert kémiai úton állítják majd elő. A szerelem is elveszíti a jelentőségét. A válá­sok olyan gyakoriak lesznek, mint a házasságok. Egyes országokban a nők majd­ férfiruhában jár­nak, a férfiak pedig szoknyában. Asszonyok lesz­nek majd diplomaták, miniszterek, bankdirektorok, sőt még katonák is. Ami pedig a villást illeti, a spi­­risztizmusnak rengeteg híve lesz. Ezt mondja el cikkében Paul Morand, a ki­váló francia író. Hogy mindebből mi válik majd valóra, senki sem tudja. Fontos azonban az, hogy ne mosolyogjuk meg ezt a cikket. Vágjuk ki és te­gyük el az íróasztalunk fiókjába. Harminc év múlva pedig, ha az Isten éltet bennünket, vegyük elő és olvassuk elő újra. Akkor mondjunk bírálatot, de ne előbb. Justizmord Németországban. A gyermeke meggyilkolásával vádolt apát ártatla­nul végezték ki. A szobatársak ölték meg a gyereket, hogy nagyobb kényelemhez jussanak. Berlin, május. A német birodalomgyűlési vá­lasztások harci zsivajából is kisikolt egy fájdalmas feljajdulása az emberiség érzésének. Szól ez a feljaj­­dulás egy Jakubovszki nevű volt orosz fogoly rette­netes sorsának. Ezt a szegény embert négy évvel ez­előtt az alatt a vád alatt, hogy megölte négyéves fiát, aki állítólag természetes gyermeke volt, halálra ítélték és kegyelmi kérvénye elutasításával ki is vé­gezték. Már a tárgyalás után akadtak hangok, ame­lyek erősen nehezményezték az eljárás módját A vádlott mellé ugyanis, aki nem tudott németül egy szót se, bár nagyon kérte, nem állított a bíróság tol­mácsot. Más egyéb alaki hiányok miatt is kezébe vette az „emberi jogok német ligája“ az ügyet és többévi hiábavaló sürgetés után végre a meck­­lenburgi államminiszter személyes közbevetésére új vizsgálat indult meg, amely csakhamar megdöb­bentő eredményeket mutatott fel. Letartóztattak ugyanis három embert, aki a Jakubovszki elleni ügyben koronatanúként szerepelt. Ezek közül kettő egymást vádolja kölcsönösen a kisfiú meggyilkolá­sával. A vizsgálatot még tovább folytatják, de már az is, ami eddig napfényre került, megmozgatta egész Németország közvéleményét, amely szokatlan eréllyel sürgeti a jóvátételt. Ez persze csak alaki lehet, mert hiszen a szegény Jakubovszkit, ha ártat­lannak bizonyul is, nem lehet többé feltámasztani. 1925 áprilisában történt, hogy Jakubovszki volt orosz foglyot közvetett bizonyítékok alapján állító­lagos természetes fia, a négyéves Nogens Ewald meg­gyilkolása miatt halálra itélták, dacára annak, hogy mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Jakuboszki az említett esztendő októberében a hóhér bárdja alá került. Már a tárgyalás folyamata alatt a vádlott a bíróság­ gyanúját Nogens Friere, a meggyilkolt gye­rek nagybátyjára irányította volt, anélkül azonban, hogy a legcsekélyebb hitelre is talált volna. Ez a Nogens Fric azóta szökésben van és így még nem tudni biztosan, de nagyon valószínű, hogy ha nem is volt az egyedüli gyilkos, de kétségkívül cinkosa a most letartóztatott három embernek. A báró Reibniitz mecklenburgi államminiszter rendeletére megindult újabb vizsgálat a következő eredményre jutott eddig: A Schönberg, városka melletti szegényházban lakott egy kis szobában a Nogens- és a Kreuzfeld­­család, amely összesen 15 tagból állott. A Nogens - család tagjai voltak: az anya, a két Nogens-fivér,­­ egy Ida hevű nővér, aki 1924­-ben meghalt, továbbá két természetes gyermek, akik közül a kis Évaldot ugyanabban az évben meggyilkolták és akiről téve­­­­sen állították, hogy Jakubovszki fia, holott ennek gyermeke Nogens Annál volt. Kreuzfeld Pál, a most letartóztatott három ember egyike, annak idején fi­t­­fát megmozgatott, hogy a Nogens-családot kilakol­tassa a szobából, hogy így a maga családja számára nagyobb férőhelyhez jusson. Minthogy erélyes fellé­pésű ember volt, a két Nogens-fivért Nogens Éváid meggyilkolásának tervében való részvételére tudta rávenni. A három meglévő gyerek közül ugyanitt csak az az egy nem volt csenevész és így nem lehe­tett korai halájára számí­tani. Nogens Éváid meggyilkolásának tehát csak az volt a célja, hogy a Kreuzfeld-család kissé nagyobb kényelemhez jusson a kis szobában. Azonfelül borzalmas gyűlölködés is folyt a Nogens- és Kreuzfeld-családok között, mert közös konyhát voltak kénytelenek vezetni. Különösen Kreuzfeld Pál volt az, aki sehogy sem akart bele­törődni ebbe az állapotba, így hát minden erővel rajta volt, hogy a két Nogens-fivért, valamint a most letartóztatott Blöcke Henriket megnyerje a gyilkos­ság tervének. Az eddigi vizsgálat szerint ő maga nem vett részt a gyilkosságban, mert ennek a nap­ján nem is tartózkodott Schönbergben, hanem egy távoli helyen. Nogens Ágost az új vizsgálat során már be is vallotta, hogy úgy­­, mint a többi korona-tanú hamisan esküdött Jakubovszki ellen, úgy az előzetes vizsgálat során, mint az esküdtszék előtt. Azt is beismerte, hogy a gyilkosság terve Kreuzfeld Páltól származott. Míg tehát Kreuzfeld a gyilkosság napján a hát­térben húzódott meg, Nogens Ágost és Blöcke hozzá­láttak a terv végrehajtásához. Nogens Ágost vallo­mása szerint Blöcke 1924 november 9-én este hat óra tájban magával hurcolta karján a kis Évaldot, aki halkan nyöszörgött. Minthogy félt, hogy Kreuz­­feld többször hangoztatott terve szerint valami ké­szül a gyerek ellen, utánuk ment és látta, amint Blöcke egy erdőbe érve, a gyereket egy fára fel­akasztotta, majd leoldva onnan, követ kötött a nya­kára és aztán egy közeli mocsárba süllyesztette. Ez­zel szemben Blöcke azt vallja, hogy a két Nogens­­fivér követte mindezt el. Minden jel szerint azonban a szökésben lévő Nogens Fric a valódi gyilkos. Minthogy azonban Fric ismeretlen helyre távo­zott, Blöcke és Nogens Ágost most kölcsönösen vá­­dolgatják egymást, abban a reményben, hogy így megzavarhatják a vizsgálat lefolytatását. Hogy ki a gyilkos: Nogens Fric vagy Ágost, vagy mind a kettő, vagy Blöcke, ez ma, négy esztendővel a gyil­kosság után, sokkal kevésbbé fontos, mint az a szo­morú tény, hogy egy ártatlan embert végeztek ki.

Next