Pesti Hírlap, 1928. október (50. évfolyam, 223-248. szám)

1928-10-02 / 223. szám

BUDAPEST, 1928 KEDD, OKTÓBER 2 t Szerkesztőség: Vilmos császár-ut-78 t­elefon­­számunk: Aut 122-96. Foki­a­dók: Vilmos cs.-ut 78. Tel. mint a szerkesz­­tőségnél Erzecher-krt 1. Tel. 1 $52 106 A fiokok jegyzékét az apromrr­detések élén közöljük. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszára ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. A vízumrendszer ellen. írta báró Szterényi József. A Népszövetség gazdasági bizottságai­nak tárgyalásai során, Európa gazdasági re­konstrukciója kapcsán, Németország képvise­lője beledobta a vitába az útlevél-láttamozási kényszer kérdését. Nem tett határozott javas­latot, csak felhívta erre a figyelmet. Felszóla­lását nagyon rokonszenvesen fogadták. A fel­vetett ötletet nem támogatta ugyan senki sem közvetlenül, de mindenki mellette volt. Én már egy évvel ezelőtt, az „Interparlamentáris Unió“ párizsi nagygyűlésén indítványoztam az összes államkormányok megkeresését a ví­zumkényszer eltörlésére. Akkor Francia­ország az olasz bevándorlás korlátozásának szüksé­gével védekezett, de azért mégis hozzájárult az indítványhoz, melyet egyhangúan el is fo­gadtak. Eredménye e határozatnak ugyanaz lett, mint a legtöbb ilyen kongresszusi hatá­rozatnál szokásos. De mégsem lehet elvitatni, hogy ezen a téren lényeges haladás jelentke­zik. Ezt igazolja az az összeállítás, melyet a sok felszólalás hatása alatt a Népszövetség főtitkársága a jelenlegi helyzetről készített. Egy kimutatás ez, hogy mely államok minő viszonylatokban szüntették meg már a vízum­kényszert. Ebből az összeállításból kitűnik, hogy eddigelé harmincöt ország törölte el a vízumot, negyvenhat állammal szemben, négy országban pedig egyáltalán nincsen vízum. Az utóbbiak közül az egyik európai, a másik három tengerentúli állam. Ennek az összeállításnak vizsgálatánál sajnálattal nélkülözöm Magyarországot. Mi nem szüntettük meg a vízumkényszert egyet­len országgal szemben sem és így az velünk szemben sem szűnt meg egyik részről se. És hiába keresem az összeállításban Oroszorszá­got, úgyszinte a Balkán-államokat, Romániát, Jugoszláviát, Bulgáriát, Törökországot. Az utóbbival az egyik ország megszüntette a kényszert, de ennek semmi jelentősége. Hát bizony ez a társaság, amelyben vagyunk, nem valami előkelő. Erre a vízum-ügyre is áll az, amit a Ford-gépekről szellemesen kitaláltak, hogy azokkal mindenüvé el lehet jutni, csak épen jó társaságba nem. Meg tudom érteni a védekezés szüksé­gességét bizonyos felforgató elemekkel szem­ben, mert erre minden okunk megvan. Meg tudom érteni a védekezést a nem kívánatos bevándorlásokkal szemben is, amiből túlontúl volt részünk. Sőt helyénvaló a védekezés olyan országokkal szemben is, amelyek ben­nünket tartanak magukra nézve veszélyesek­nek és így fenntartják velünk szemben a vé­dekezésnek ezt a semmit sem jelentő módsze­rét. Mert a vízum ugyan­­nem biztosít semmi ellen, a vízumkényszer mellett az jöhet be, aki akar és akinek félteni valója van, tudja majd a módját, hogyan bújhatik ki az ellenőrzés alól. Nem tudom ésszel felfogni, hogy miért szükséges a vízumkényszer például a német, angol, francia, holland és más olyan államok polgáraival szemben, akiknél a veszedelem­nek még csak a gondolata is ki van zárva. Hi­szen senki sem kívánja az útlevélkényszer megszüntetését. Itt a vízumról van szó. Any­nyira még nem konszolidálódtak a biztonsági viszonyok, hogy az útlevelet fölöslegesnek le­hetne találni. Ha pedig megvan az­ útlevél­­kényszer, akkor megvan az ellenőrzés módja is. És úgy szükséges ez, mint a vámvizsgálat az országhatárokon, amelyen minden ember­nek, akár hazainak, akár külföldinek, keresz­tül kell esnie. Miért tartjuk tehát fenn ezt a háborús védekezést, miért nem csatlakozunk azokhoz az országokhoz, amelyek legalább részben megszüntették ezt? Talán pénzügyi okokból ! Hát lesz ez rosszul alkalmazott pénzügyi szem­pont, mert a réven többet vesztünk vele, mint amennyit a vámon nyerünk. Arról nem is be­szélek, hogy sok minden módja van a pénz­ügyi veszteség kiegyenlítésének. Az országok például megszüntetik a vízumot és külön út­­levélbélyeget vezetnek be, amit külföldön min­denütt lehet kapni, tehát kezelése is könnyű, ami e nemzetközi forgalomban nagyon fontos körülmény. Ez az idegenadó egyik neme. A jugoszlávok az átutazóktól tíz dinárt, vagyis egy pengőt szednek ugyanezen a címen, ami szintén egyik alkalmas formája a megoldás­nak. Pénzügyi szempontból, ha már itt tarta­nánk, nem igen jönnénk zavarba. Mi gyakran panaszkodunk, hogy orszá­gunkat helytelenül és rosszakarattal bírálják a külföldiek. Sajnos, e panaszaink részben alaposak, mert alig van ország, amelyet any­nyira igazságtalanul ítélnének meg, mint Ma­gyarországot. Ám annál több okunk volna ki­küszöbölni mindent, ami a rossz megítélésre okot adhatna. Ilyen a feltétlen és minden irá­nyú vízumkényszer fenntartása is. Látni kel­lett csak Genfben, hogy milyen jó hatást tett assemblée elnökének egyik ülésén tett bejelen­tése, mely szerint Magyarország csatlakozott azokhoz az államokhoz, amelyek a hágai dön­tőbíróságról szóló megállapodást aláírták. Jól­eső érzés volt ez nekünk. Annál kevésb­é volt az, mikor minden számottevő ember érdeklő­désére kitérő választ kellett adnunk arra, hogy miért nem csatlakozunk a Kellogg-pak­­tumhoz és ismét ama tizenegy ország között voltunk, amelyek azt még nem írták alá. Én ugyan nem sokat adok a Kellogg-paktumra, mert azt ugyanolyan értékű papírnak tartom, mint a békeszerződéseket, amelyeket ép azok nem tartják tiszteletben, akik a szerződéseket diktálták. (Természetesen a békeszerződések­nek őket kötelező részei azok, amelyeket nem tartanak be.) De amit az egész világ szinte ki­vétel nélkül elfogad, az alól nem vonhatjuk ki magunkat, hacsak nem akarjuk egyenesen kikényszeríteni súlyos elítélésünket, ha nem akarjuk még jobban elrontani helyzetünket a nemzetek tanácsában. A vízumkényszer feltétlen és minden irányban való fenntartása is ilyen és nem ár­tana ahhoz a jobb társasághoz csatlakozni, mely azt legalább részben már eltörölte. Revíziós templom épül a Ferdinánd-téren. Rothermere lord és Strausz István levélváltása. A Lipótváros-lőportárdűlői egyházközség vasár­nap több mint ezer ember részvételével díszgyű­lést tartott, amelyen Strauss István érdekes bejelentést tett. A régóta sürgetett templom építéséről beszélt, majd így folytatta: — Kapunk templomot, amely kiemelkedik az összes paróchiális templomok sorából, a részére szánt nemzeti munka történelmi jelentőségével. Propa­gandaeszközökön törtük a fejünket, melyekkel visz­­szaszerezni törekszünk a kegyetlenül igazságtalan trianoni béke alapján elszakított mindamaz ország­részeket, amelyek a Szent Korona ezeréves birtok­­állományába tartoznak. Idáig csak egyre nem gon­doltunk, revíziós templomra, amelyből a Szent Ko­rona szelleme kiárad és amely szellem a magyarsá­got öntudatra ébreszti és egységre hozza a magyar nemzetet s a mélységből, ahová taszíttatott a trianoni béke által, felemeli a lelkiség magaslatára. Amikor töprengtem, nappal és éjjel egyaránt, templomépítési tervünk felett, támadt a gondolatom revíziós temp­lom építésére. A gondolat a templomépítő bizottság tagjait az isteni szikra erejével kapta meg. Sietve­­siettem a tervet közölni Radomér lorddal, aki a ma­gyarságnak kálváriaútjában támogatója és kitaposó­­ja annak az útnak, amely a magyarság kálváriájá­nak megszüntetésére vezet. — Mindennél szebben beszél azonban, ha nagy angol barátunk hozzám intézett levelét fölolvasom: Kedves Strausz Úr! Lehetetlen megfelelő szavakat találnom an­nak kifejezésére, milyen mélyen megindított és milyen nagy megtiszteltetést jelentett számomra az a határozat, amelyet az elnöksége alatt szerve­zett templomépítő bizottság hozott. Senki, még a saját hazája javára, egy r£ész leleten át teljesített szolgálatokért sem kívánhat Nagyszerűbb elisme­rést, mint amilyen az, hogy neve és lordi címere ama halhatatlanok és dicsők közé kerüljön ,akik századok folyamán nyerték el hazájuk tiszteletét, mint a nemzeti szabadság védelmezői. Mennyivel nagyobbra kell becsülnie a kitün­tetést olyannak, aki, mint magam is, idegen és akinek egyedüli vágya az igazságn­ak és szabad­ságnak visszaszerzése ama nagy és nemes nép szá­ — ■■'ii.in um uawgwwmwm­i ■ nmi i—i —— mára, amellyel vérrokonságban nem vagyok ugyan, de amelynek ezeréves történelme a legmé­lyebb csodálatra indít. A kitüntetés nagyságának teljes tudatában, alázattal elfogadom az Ön bizottságának határo­zatát arra vonatkozólag, hogy engedjem meg ne­vemet, lordi cm­eremet és jelmondatomat a reví­ziós templomban megörökíteni. Utasítást adtam a College of Armsnek, hog készítse el lordi címeremről a szükséges rajzokat, amelyek kellő időben az Ön rendelkezésére fognak bocsáttatni. Tisztelettel vagyok őszinte híve­, Rothermere. Hálás szavakkal mondott Strauss István köszö­netet Rothermere lordnak, azután igy folytatta be­szédét: — A legnagyobb magyar államférfi szive és el­gondolása beszél l­ordságod nagybecsű levelének minden sorából. De a templomépitő bizottság tag­jait mégis az érintette legközvetlenebbül, hogy kü­lön kérelmünket honorálni méltóztatott. Lordságod címere és jelmondata felépítendő templomunkat csonka Magyarország népeinek — vallásfelekezeti különbség nélkül — bucsujáró helyévé avatja. — A magyar római katholikus egyház történel­mileg összeforrott a magyar állammal, mert nagy­ságában és fejlődött kultúrájában, valamint alkot­mányának kiépíté­sben legnagyobb a része. Kétsze­res tehát az örömünk és a megtiszteltetésünk, hogy l­ordságod elhatározásában felekezeti kérdések fölé emelkedve, címerével együtt jelmondatot ad templo­­munk számára, amel­yben mintegy kifejezésre jut­tatja, hogy a turáni átok kizárása nélkül nincs fel­támadás.­­ — Aki a tervünktől szabódik — fejezte be be­szédét Strausz István — az megalkuvó. Az ilyen nem hisz sem az Istenben, sem Magyarország feltámadá­sában. Mi pedig, Árpádházi Boldog Margit egyház­községbeliek tűrhetetlenül hiszünk mindkettőben. Ezért dolgozunk továbbra is minden erőnkkel a pa­­rochiális és revíziós templom felépítéséért, abban a reményben, hogy törekvésünk az egész magyar köz­véleményben megértésre és támogatásra talál. A beszédet nagy lelkesedéssel fogadták. A terv szerint a Ferdinánd-téren akarják a revíziós temp­lomot felépíteni.

Next