Pesti Hírlap, 1929. május (59. évfolyam, 98-120. szám)
1929-05-01 / 98. szám
JLI BUDAPEST, 1929. PL ÉVFOLYAM, 98. ( Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példány számára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. ~~ Külföldön az előfizetési ár kétszeres.Pesti faAtfL /f, SZERDA, MÁJUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefonszámunk: kat. 122-95. Főkiadók: Vilmos cs.-ut. 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébet-krt. 1. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közülük. 9 „Mussolini karja“ Budapesten. Csütörtökön délelőtt Budapestre érkezik Dino Grandi, Olaszország külügyi államtitkárja. Odahaza, Itáliában így szokták emlegetni Grandit: „Mussolini karja“. Amivel azt akarják kifejezni, hogy Itáliában ma Mussolini a kigondoló elme, a rendelkező akarat, Grandi pedig, aki a fasiszta mozgalom legelső szervezői és a legelső harcosai közé tartozik, a cselekvő erő, a megvalósító gyakorlati tényező. Grandi pályafutása külsőségeiben is visszatükrözi azt a viszonyt, amely közötte és Mussolini között az évek hosszú sora alatt kifejlődött. „Mussolini karja“ mindig ott és azon a helyen működik, amelyen a kigondoló agy és a céltudatosan előretörő akaratnak, Mussolininak az ítélete szerint a legfontosabb és a legnehezebb munkát kell elvégezni. Az első években, amikor a káoszban kell rendet teremteni, amikor a fasiszta uralom alapjait kell kiépíteni, a fasisztapárt igazgatóságának tagja, a fasiszta szervezkedés kiépítésének egyik tényezője. Az az időszak volt ez, amikor egy haldokló és egy megszülető korszak öszszekeveredő zűrzavarában az ország tulajdonképeni kormánya a fasisztapárt igazgatósága volt. A belső építésben eltelt évek meghozták az eredményüket, a fasizmus szilárdan összeácsolta a maga belpolitikai kormányzásának az :• ár hat önzött az › olasz . ’ .'í.-mennégon itott a ••••a. C)n y ‚ fitvs aló* lemiiilolíc ' l· ■ ■ ■ ■ L-Vn.ap'W ló önzéssel előretörő „uuin na Maországnak az intrikái meglehetősen beszorították az olasz érdekeket és az kezdeményezést. Pontosan abban az időamikor Mussolini figyelme a belpolitikai ősekről a külpolitika felé irányult Grandi eszi az olasz külügyminisztérium államtitoki méltóságát. „Mussolini karjáénak a helye megint csak ott van, ahol Mussolini elhatározóan fontos dolgok végrehajtására készül. A tulajdonképeni külügyminiszter Olaszországban ma tudvalevőleg Mussolini. A duce azonban a külügyi tárca mellett még egész sor más minisztériumnak a gondját viseli. Rómából érkező sürgönyök épen ma jelentik, hogy a lemondott Giuliati helyébe a király Mussolini kormányelnököt nevezte ki közmunkaügyi miniszternek is. Mussolini amellett, hogy a kormány feje, eddig hat tárca gondját viselte. Ő volt a külügyek, belügyek, hadügy, tengerészet, aviatika és a fasiszta korporációk minisztere is. A közmunkák legfőbb vezetésével tehát a kormányelnökséggel járó teendőket nem is számítva, a hetedik miniszterség terhe szakadt a nyakába. Azért hivatkozunk itt erre, mert ezzel is ki akarjuk emelni Dino Grandi pozíciójának a jelentőségét. Legendákat beszélnek arról, hogy Mussolini, — aki amióta az állam élére került, soha egy pillanatra sem hagyta el Olaszország területét — pihenés és megállás nélkül mennyit dolgozik. Azért szemtől-szembe anynyi súlyos, sorsdöntő feladattal még az ő tüneményes munkaereje is csak arra szorítkozhatik, hogy nagy vonásokban rajzolja meg az egyes szakminisztériumok tevékenységének az irányát, a részletek kidolgozását és végrehajtását azután rábízza a gondosan összeválogatott munkatársakra. A külügyek intézésében is így történik. Mussolini zsenialitása, kiváló piolitikai érzéke megszabja, Olaszországnak hogyan, melyik irányok felé kell törekednie? Grandi azután azt, amit Mussolini elhatározott, meg is csinálja.zándékkal érkezik Buchour 192-? ’ auiálisulan Bethlen István’'' '-'e» !? személyén keres/.._los olasz körökben milyen tünkcók . csel és ragaszkodással ünnepelték Magyarországot. Most mirajtunk a sor, hogy ezt megfelelő formák között viszonozzuk. Nem kételkedünk benne, hogy e tekintetben nem is lesz semmi hiba. Hiszen a magyar lélekben mindig mélyen benne gyökerezett az olasz nemzet iránt érzett, rokonszenv. Azokhoz a tradíciókhoz pedig, amelyek a Habsburg elnyomás és a Habsburg kizsákmányolás ellen folytatott közös harcainkban gyökereznek, a legutolsó évek alatt újabb, még erősebb kötelékek járultak, hogy még szorosabb ragaszkodással fűzzenek bennünket az olasz nemzethez. Minden magyar szívében ott visszhangoznak még ma is Mussolininak azok a szavai, amelyekben megbélyegezte a trianoni szerződés igazságtalanságait és az olasz politika egyikfontos célkitűzésévél emelte " a Magyarország ellen elkövetett igazságtalanságokjóvátételét. Grandi a külföldön Mussolinit magát jelenti. Az olasz külügyi államtitkár személyében maga Mussolini lép Masdciarország vérző és meggyötört földjére. Grifani látogatása ezért a mi számunkra újabb vigasztalással, újabb reménységgel és újabb ígérettel egyértelmű. Gondoljunk arra, hogyGrandi, aki a múlt év novemberében Angolában járt és, Musztafa Kemállal tárgyalt, most Albániból érkezett hozzánk. Gondoljunk arra, ami a cikkünk elején már mondottunk: Mussolini Olaszországa az utolsó évek alatt egyre kifejezettebben aktív külpolitikát űz, mert nem hajlandó annak a tűrésére, hogy Franciaország az európai, különösen pedig a középeurópai problémák végső elintézéséből kirekessze. A párizsi békekonferencián egyszerűen félretolták Olaszország képviselőit, meg sem l^*r- Mezték tőlük, Közép-Európa uj. berendezésében mi Olaszország érdeke? Ezt a területet kiszolgáltatták Franciaország kénye-kedvé£i ívsplí.kpdptí a miir:) i' mil u r- : ácM; J 1 ... .w— . U * - ■ - - - j --1-kodó Habsburg-hol áU Co ah 0..oli«-«'kí^ívV 1.^ egyszerre a hátában érezte a kisantantot, más szóval: Franciaország még erősebb, még kellemetlenebb nyomását. És ami még közvetlenebb veszedelmet jelentett számára: hátában érezte az Európa szíve felé törő szláv terjeszkedés fenyegetését, amelyet csak időre-órára béníthatott meg a minden szlávok patrónusának, Oroszországnak a bolsevista büdöse. A végrendelet írta: Lantos Judit. A három orvos mozdulatlan arccal, nyugodt, könnyű léptekkel ment ki. A betegszobában hárman maradtak. A férfi az ágyban összeszor tolt ajakkal, vadul dobogó szívvel «és vibráló szempillákkal, az asszony az ágy melletti karosszékben, izgatottságát titkolva, erőltetett nyugalommal, a harmadik — a halál — láthatatlanul és némán húzódott meg valamelyik sarokban és gúnyosan vigyorogva nézett az orvosok után. A dermedt, vastag csönd körülöttük összefogta a kezüket, egy puha fehéret, egy kékkörmös összeaszottat és a csontvázkezet. Nem sokáig maradtak az orvosok, az ajtó nyílott és abban a sorrendben, melyben eltávoltak, bejöttek ujra elől a híres egyetemi tanár. Odalépett a beteghez és az orvosok vigasztosztó, jóságos, megnyugtató mosolyával beszélni kezdett. — Gróf úr kérem, befejeztük a konzultációt és annak eredményeként örömmel közlöm, hogy a kezelőorvos kollégám az első pillanattól kezdve helyesen állapította meg a diagnózist, minden, amit rendelt helyénvaló volt, méltóságod a jövőben is bízza magát teljes bizalommal rá és kövesse utasításait, mert azok hozzák a gyógyulást. A beteg sápadt ajka körül valami mosolyféle rángatózott, mondani akart valamit, de aztán felemelte erőtlen kezét és némán újra visszaejtette a takaróra. A fejével intett csak, hogy: — Köszönöm. Amikor a tanár és kisérője az asszonnyal kiment, odasugta a kezelőorvosnak: — Doktor kérem, maradjon még! — Parancsoljon. Behunyta a szemét és szaggatott mély lélekezetet vett, nyakán az ütőér nekivadulltan lüktetett, kezei reszkettek. — Doktor úr... napok? Az orvos meglepetten nézett rá., ■ — Parancsol?, vannak-e még, vagy talán... máE y&tk óráim? Az orvos fölényesed, apásan^ásá^ilyított,.. . 1 _ Igen, méltóságod uram, ig.^n, Napok és órák. De sok, nagyon sok. líbgy egész pontosan mennyi, azt bizony nem tudom .Megmondani az orvosi tudo- . many mai... *' ;— Ne kerteljen vajszor — szül közi)# rekedten a beteg — tudni 'akarom! Ihdnayi'keil! Hisz A'* végrendeletet kell előbb csinálnom. Az orvos arca komoly lett, kereste a megfelelő szót és hangot. — Nincs még végrendelete méltóságodnak? Azt természetesen feltétlenül el kell intézni mielőbb. Nem azért, mert talán halálos beteg, de annak, aki ilyen nagy vagyonnal rendelkezik és gyermektelen, még akkor is rendeznie kell az örökösödést, ha makkegészséges. — Igen... Igen... Tehát a betegségem... A ma már megkezdtea zsugorodást... sőt talán már régen, ugye? És az természetesen kiszámíthatatlan meddig tart, mikorra állítja meg ezt a rossz kis gépezetet, ugye? Bocsássa meg — folytatta az orvos csodálkozó pillantására — belekontárkodom a mesterségébe. Egy kicsit tanulmányoztam a napokban a betegségemet, kiváncsi voltam. Az orvos már összeszedte magát, mosolygott: _ Á. könyveket olvasott, gróf úr? Laikusoknak irt könyveket? Kár volt az időt azzal tölteni... _ Az igazat! Okvetlenül tudnom kell! Meg kell mondania, nem vagyok gyerek vagy asszony ! Mit mondott a tanár? — Nem adhatott ő sem határozott feleletet. — Kiszámíthatlan ugye? Maximum? — Nem lehet ilyesmit, határozottan állítani? Maximum? — Maximum ... három nap. — De... ugye... lehet előbb is? A láthatatlan gúnyosan mosolyogva nézte az órát. Az orvos némán bólintott. A beteg szempillái ránehezültek a szemére és halkan mondta: — Köszönöm doktor úr. És kérem, ne az ápolónőt, hanem az inasomat küldje be hozzám. • — Mihály. A .mondta'a 'fehérjéjű szolgának — a sofi'őr azonnal bemegy a Városba a közjegyzőért, egy órán belül itt legyen. És adja ide nekem a fekete kazettát. A szolga a fejvánkosa alá nyúlt, kivett egy kulcscsomót, egyikkel kinyitotta a sarokban álló nagy páncélszekrényt és kivett onnan egy kis fekete acéldobozt. Odaadta az Urának. A beteg felhúzta egy kissé fejét és reszkető kezeivel lassan kinyitotta a dobozt. Egy fehér levélboríték feküdt benne, nagy betűkkel ráírva: — Feleségemnek adandó halálom után. Nézte, nézte a borítékot, aztán mintha kényszernek engedve, lassan kivette. Belenyúlt és kivett belőle egy levelet. Nehéz sóhaj szakadt ki belőle. A feje megrándult, szemei elhomályosodtak, de azért olvasta, hisz kívülről tudta már: — Édes egyetlen anyám! Velencében minden gyönyörű szép, napfény, ragyogás és én mégis halálosan szomorú vagyok. Utálom, édesanyám, gyűlölöm és megborzongok, ha rám néz. Minden szép itt, csak ő csúnya, undorító, mint egy csúf varangyos béka. Anyám, miért kényszerítettek? ... Leejtette a levelet, mint oly sokszor már . . . A felesége irta az anyjának. Régen. Harmincöt, év előtt, Velencéből irta, a nászútjukról. És az, akiről szó van benne, — aki csúf volt, mint egy varangyos béka, — akitől undorodott —,az... ő volt, a párnapos férj. A levél nem találta meg a cimzettet, visszajött és a figyelmetlen inas a többi postával felvágta, egy szép napon odatette eléje. A nászutjükön. Régen volt, harmincöt éve és ez az idő ennek az undornak és ennek a gyűlöletnek a jegyében pergett le. Mindössze annyi változás történt, hogy az ő eszeveszett szerelme is csúnya sötét érzés lett. Annak is sok éve már, hogy beletette ezt a levelet a fekete kazettába és ráírta: — Feleségemnek adandó halálom után. Hosszú volt ez a házasság nagyon hosszú. Két egymáshoz láncolt boldogtalan ember. Az asszony gőgös volt és semmibe sem vette. Mások előtt sem. Eszébe jutottak azok a fényképek, melyek királyi és főúri látogatások alkalmával készültek náluk, elől a vendégekkel egy ragyogó szépségű asszony: a le 1928 MÁJ. - 1.