Pesti Hírlap, 1929. október (51. évfolyam, 222-248. szám)
1929-10-01 / 222. szám
BUDAPEST, 1929. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. KEDD, OKTÓBER 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefonszámunk: Aut. 122-95. főkiadók: Vilmos cs.ut. 78. Tel. mint a szerkesztőségnél. Erzsébetek rt. 1. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük* Országos elégedetlenség. Az egész nemzet hangulatát e két szóval lehet kifejezni: országos elégületlenség. Ennek a kifejezése volt benne az összes nyári politikai mozgalmakban, az ellenzéki beszámolókban, a kisgazdák ülésezéseiben, a Baltazár püspök tizenkét pontjában és a külföld elégedetlenségének őszinte képe tükröződött vissza Rathermere lord minapi nyilatkozatában is. A külföldi megnyilatkozásokra azt mondta a miniszterelnök, hogy „illetéktelen beavatkozásnak tartja a magyar belpolitikába“. Rothermere lord kétségkívül beavatkozott Magyarország belügyeibe, amikor határaink kitágítását követelte s összes belügyeink, etnográfiai, kulturális és gazdasági helyzetünk tanulmányozásával és föltárásával világmozgalmat indított békeszerződésünk megváltoztatására. Ezért a beavatkozásért az egész nemzet örökké hálás lehet. Tehát a magyar kormányzatnak is el kell szenvednie, ha az ország nagy barátja kritikát is mond az ő kormányzati szelleméről. Azt mi is tudjuk és hirdetjük, hogy Magyarország ma nem az a „feudális állam“, aminek külföldön tartják. De erre először azt kell tenni, hogy informálják a külföldet, másodszor pedig olyan kormányprogrammot kell adni, mely eleven vátolat minden ráfogásra. A mai kormányprogrammal pedig nem lehet az ország megelégedve. A miniszterelnök mai nyilatkozatában óvatosan kijelenti, hogy ő mindenkivel egyetért az eszmék és elvek tekintetében, csak a megvalósítás tempójában van különbség. De az «N» MUMN — IM—— adófizető polgárokat nem az érdekli, hogy az aktív miniszterek milyen eszméket helyeselnek a jövő század számára, hanem az, hogy miket valósítanak meg ma. S ebben a tekintetben az egész kormány működése nem oszlatja el az országos elégedetlenséget. Mi nem szoktunk demokrata frázisokon nyargalni. Mi a szabadságjogok érvényesítését követeljük. S e tekintetben a kormány csak folytonos ígérgetésekkel áll elő. A kivételes törvénnyel való kormányzás, a sajtótörvénytervezet, az esküdtszékek szüneteltetése stb. ellenkezik a szabadságjogokkal. Az egész kormányzás a párturalom megrögzítése. Az egész hivatalos gazdasági politika az állam pénzének a költségvetésben és azon kívül való helytelen kezelése, a protekciónak bevitele az üzleti világba, a közszállítási szabályok mellőzése, a magángazdálkodás elnyomása, az adó és a kamatláb emelésével a megélhetés megnehezítése. Hogy a titkos választójoggal a megyei választásoknál kísérleteznek, ez még nem haladás. De ami legjobban fáj a nemzetnek, az, hogy nem lát pozitív munkát két fontos irányban: először nem dolgozik a kormány a revízió előkészítésén se itthon, se a külföldön, másodszor nem törekszik eléggé a gazdasági csőd megszüntetésén. A revízió előkészítéséhez nem elégségesek a szavak. Ide tettek kellenek. Törvényalkotásokra van szükség, melyek a szabadságjogok felé vigyék a nemzetet. A pártönzésről itt le kell mondani. Nem elég, hogy a kormánypárt legyen egységes, a nemzetnek kell egységesnek lenni. S ha bármiféle megbeszéléseket helyez kilátásba a kormányelnök a politikusokkal és a pártokkal, csak úgy lehet azoktól valami komoly eredményt várni, ha nem a mandátumok száma szerint mérlegelik a nyilatkozatokat, érveket és panaszokat, hanem az egész nemzet érdekeit igyekeznek szolgálni. A második politikai hiány, melyben nem látunk komoly törekvést, a gazdasági válság gyors megszüntetése. A jövendő külföldi kölcsön, amit ma a miniszterelnök bejelentett, nem ment meg minket. A törvényhozással csökkentetni kell az állami kiadásokat. Ki kell mondani, hogy a budgetben jövőre redukálni kell a kiadásokat. Meg kell szüntetni az összes állami és hatósági üzemeket és vállalatokat. Az állami korrektség érdekében nem szabad működni a nyilvános árlejtéseket. Meg kell tartaim a közszállítási szabályokat. Föl kell tárniaz állami és hatósági vállalatok titkait is; nem szabad tárni, hogy ezek adóban kedvezményeket kapjanak s ugyanekkor állami pénzt is költsenek. A jövedelmi kimutatásaikat nyilvános pénzügyi boncolás alá kell venni. Tiszta képet kell kapnunk az állam minden fillérjének hova fordításáról. Rendezni kell a hitelkérdést is. Nem szabad tűrni, hogy korlátlanul emelhessék a nagy- és kisbankok a kamatlábat. Meg kell hivatalból állapítani, hogy az állam pénzéért minő kamatot lehet szedni az adófizetőktől! A mai kamatuzsora megöl minden magánvállalkozást. És közvetlen kötelessége a kormánynak megállítani az adóprés munkáját. Képtelenség terni a régi szokást, hogy mindenkinek adóját minden évben szinte automatikusan emeljék, abból kiindulva, hogy az emberek jövedelme szaporodni szokott. Ma le kell szállítani az adókat. A mai adókat megrögzíteni nem lehet. Ebben az irányban várjuk az ellenzék kritikáját és a kormány munkáját. — Mostanában sok lelkész esik le a székről és ficamítja ki a bokáját, — magyarázta George. — Én sohasem esem le semmiféle székről. — Akkor maga az az ember, akiért tűvé tenném az egész vidéket — mondta George. — Ha minden lelkész ilyen volna ... Mrs. Waddington visszanyerte életerőit. — Nem inna egy pohár tejet? — Nem, köszönöm, mama, — szólt George. — Nem magához beszéltem, — szólt Mrs. Maddington. — Mr. Voidest kérdeztem. Hosszú utat tett meg s bizonyára szüksége van némi frissítőre. — Persze, persze, — mondta George. — Erre nem is gondoltam. Igen, igen, frissítse fel magát, szüksége van erejére. Nehogy elájuljon a szertartás kellős közepén. — Volna rá épp elég oka — mondta Mrs. Waddington. Az ebédlőbe vezette a tiszteletest, ahol egy mellékasztalon könnyű frissítők voltak feltálalva, — mely mellékasztalt azonkívül Sigsbee II. Waddington jelenléte is díszítette. Sigsbee egy kis gint szopogatott s közben alattomos pillantásokkal nézegette Ferris, a háznagy megingathatatlan márványszerű nyugalmát. Ferris, bár a nászajándékok sem voltak ínyére, kötelességszerüen őrködött fölöttük. — Mi dolga van itt, Ferris? — kérdezte Mrs Waddington. — Őrzöm az ajándékokat, madam. — Ki mondta, hogy őrizze? — Mr. Finch, madam. Mrs. Waddington utálkozó pillantást vetett Georgera. — Nincs rá semmi szükség. — Igenis, madam. — Csak egy félkegyelműnek juthatott eszébe. — Természetesen, madam. A háznagy visszavonult. Sigsbee Horatio, e visszavonulást látva, szerencsétlenségében felsóhajtott. Mi haszna most már, hogy elmegy? — gondolta Sigsbee. — Mostantól kezdve a szoba tele lesz. Már jönnek is az autók, vendégek zaja nyüzsög a tálalóf asztal frissítői körül. Gideon Voules tiszteletes, miután elmélázva Szerelmesek. — Regény. -Irta. P. G. Wodehouse. (30* — És nem ürült az esküvőjén? • — Nem, sir. — És Mrs. Ferris? — Neki leányos öröme telt a szertartásban, sir, de ez az öröm hamar elszállt. — Mi volt ennek az oka? — Nem tudnám megmondani, sir. — Sajnálom, hogy az esküvő úgy leveri, Ferris. De mikor két teremtés szereti egymást és szeretni is akarja egész életen át... — A házasság nem hosszabbítja meg a szerelem életét, inkább csak bebalzsamozza tetemét, sir. — De, Ferris, ha nem volna házasság, mi történnék az utódokkal? — Nem látom be az utódok szükséges voltát, sir. — Magának az utódok sem tetszenek? — Nem, sir. George elgondolkozva sétált ki a kerti autón a ház homlokzata elütt. Érezte, hogy az a túláradó boldogság, mely a háznaggyal való fecsegésre késztette, apadóban van. Érezte, hogy menyegzője napján, szóba állván Feris-szel, nagy bakot lőtt. Nem lett volna kívánatosabb társ temetésen Ferrisnél, akit teljesen kihozott sodrából a harangok örömre hivó szava. George valamivel kijózanultabban nézte a szép kertet s amint nézelődött, Sigsbee H. Waddingtont látta közeledni. Sigsbee izgatottnak látszott. Azt a benyomást keltette, mint aki rossz híreket kapott, vagy valami kellemetlen felfedezésre jutott. — Nézze, hallgasson ide, — mondta Sigsbee H. — Mit csinál az a pokoli Ferris abban a szobában, ahol a nászajándékok vannak? — Őrzi a drágaságokat. — Ki parancsolta neki? — Én. — Hogy az ördög ... — mondta Sigsbee II. Sajátságos pillantást vetett Georgera és elpárolgott. 11a George abban a kedélyállapotban lett volna, mely alkalmas jövendőbeli apósa tekintetének elemzésére, megállapíthatta volna benne a rettegő gyűlöletet. De George nem volt ilyen kedély állapózban. S amellett Sigsbee H. Waddington nem volt az az ember, akinek arckifejezését elemezni szokás. Egyike volt azoknak a mellőzhető személyeknek, akiket elfelejtenek, mihelyt nem látnak. S George is azon volt, hogy minél hamarabb elfelejtse. Már majdnem el is felejtette, mikor egy autó kanyarodott az útra s megállt mellette s a belőle kiszálló utasok egyike Mrs. Waddington, másika Molly volt. Harmadiknak egy jóképű ember szállt ki, akiben George, ruhájáról ítélve, a Flushing-beli funkcionáriust vélte, igen helyesen, fölismerni. — Molly! — kiáltotta George. — Itt vagyunk, angyalom, — szólt Molly. — És a mama! — folytatta George kevésbbé örömteljesen. — Mama! — szólt Mrs. Waddington még kevésbbé örömteljesen, mint George. — Íine, Gideon Voules tiszteletes, — szólt Molly. — Ő ad össze bennünket. — íme. — szólt Mrs. Waddington a tisztelete? felé fordulva s oly hangon beszélve, melyből George I érzékeny füle kiérezte a mentegetődzést — ez a vőlegény. Gideon Voules tiszteletes méla, tükörtojáshoz hasonló szemmel nézett Georgera és George neve látott benne valami túlságosan vidám egyént, de, utóvégre is, a házasság házasság akkor is, ha egy tükörtojásszemű egyéniség adja rá az áldást.— Hogy van? — kérdezte Gideon tiszteletes. — Igen jól, — felelte George. — És hogy van ön? — Erős vagyok, mint egy bika, hál’ Istennek, s köszönöm — Nagyszerű! Semmi baja a bokájának? Gideon tiszteletes lenézett a bokájára és, bár 5 fehér harisnya födte alsó végtagja eme felületét, úgy látszott, nagyon meg van vele elégedve. * — Semmi, köszönöm.