Pesti Hírlap, 1930. március (52. évfolyam, 50-73. szám)
1930-03-01 / 50. szám
1931. március 1., szombat. ptéri hírlap napon az országból és fővárosából Főméltóságod felé áradnak, a magyar néplélek legmélyebb és legtisztább forrásaiból fakadnak. Fakadnak abból az ösztönös megsejtésből, hogy a kormányzó úr megjelenése történelmi szükségszerűség volt, hogy a nemzet újjászületését és a nemzeti lét fennmaradását jelentette számunkra. Ezért ezen a napon a nemzeti társadalom nemcsak a kormányzó úr jubileumát, hanem a saját maga új életre ébredésének jubileumát is ünnepli. De fakad mindez az ösztönös szeretet annak megérzéséből is, hogy az új életre ébredt magyar a maga eszményeit látja egy magyar férfiban megvalósítva. Érzi, hogy ez a nagy ember a véréből való vér, a lelkéből való lélek, a magyar erőnek, a magyar kitartásnak, a magyar bölcsességnek megtestesítője, így lett a kormányzó úr legendás alak, jelkép. Jelképe a kemény, viharral dacoló magyarnak, jelképe a dicső múltnak és a személyéhez fűződő nemzeti célokban hordozója a magyar jövendőnek. Mindez az érzés ösztönösen él a nemzet lelkében, de mint az egyénnél, úgy a nemzetnél is ezek az ösztönös érzések a legszebbek, legnemesebbek. De amit a nemzet ösztönösen megértett, azt tízévi kormányzás után a fontolgató ész is igazolja. A Főméltóságú kormányzó úr tíz évi kormányzata alatt megteremtette a nemzeti létet, a külső biztonságát, a belső békét, a társadalmi rendet, a nyugalmat, amely az állandó folyamatos munkának, a jelen és jövő boldogulásának a záloga. Érzés és megfontolás viszi tehát ma a tízéves évfordulón az ország társadalmát és a főváros népét fűméltóságok elé. Az ország társadalma az imént nyilatkozott meg. Hálás szívvel, teljes együttérzéssel csatlakozik ehhez a székesfőváros népe, lakossága, társadalma is. — Az, hogy külön szólunk, nem elkülönzést jelent, hanem az együttérzésnek megerősítését, erősebb hangsúlyozását. De külön kell szólalnunk, mert nekünk még külön van köszönni valónk. Köszönjük, hogy főméltóságod állandó ittlakásával valódi székvárossá tette fővárosunkat. Köszönjük, hogy itt él közöttünk és részt vesz örömünkben, bánatunkban. Köszönjük hangsúlyozva is, hogy megteremtette a belső békét, a társadalmi rendet, amely lehetővé teszi a budapesti polgárnak — a munkást is ideértve —, hogy verejtékes munkájának gyümölcsét élvezhesse. És engedje meg, hogy bálatelt szívvel köszöntik meg, hogy fenkölt élettársa, a főméltóságu asszony, vigasztalója lett Budapest szenvedőinek, gyámolitója szegényeinek. Országnak, fővárosnak szive összedobban e napon a szeretet, ragaszkodás, hála szent érzéseiben. — De ez nem elég. Mi azért is jöttünk, hogy ünnepélyes fogadalmat tegyünk, hogy a kormányzó úr lelki erejét, bizalmát, kitartását belevisszük az országnak és a fővárosnak társadalmába egyaránt. De érezzük, hogy fogadalmunknak csak akkor lesz foganatja, ha rajta lesz az Isten áldása. — Arra kérjük az Egek Urát, hogy a kormányzó, úr továbbra is összeolvadva maradjon a nemzettel és fővárosával szent érzésekben és szent kötelességekben és hosszú időn át vezethesse a nemzetet és annak fővárosát azon az uton, amely a nemzetnek a régi nagy országot, fővárosának pedig a ragyogó fejlődést bizton ígéri. — Az Ég áldása legyen a főméltóságú kormányzó- uron, és családján! Antropológia, íra : Majthényi György. Amikor Dezső hosszabb távollét után megjött Londonból, azzal lepett meg, hogy összetapogatta a koponyámat, végigvizsgálta a két kezemet és mindennek eredményeképpen meglepően pontos adatokat mondott jellememről, képességeimről, törekvéseimről és családi származásomról. Egészen elkölteni, annyira vágott minden. Faggatásomra néhány angol könyvet mutatott meg és elmondta, hogy odakint megismerkedett egy antropológussal, aki viszont, őt vizsgálta meg és anélkül, hogy bármit is tudhatott volna felőle, kitalálta, hogy egy a Balkánnal szomszédos országból való, hogy negyedik gyermeke a családnak és három előbbi testvére korán elhalálozott. • • — Azt, hogy magyar vagyok, talán valami jellel közölhette vele az az úr, ki hozzá bevezetett, — gondoltam akkor magamban, de hogy negyedik gyermeke vagyok szüleimnek, nem tudhatta rajtam kívül itt senki sem. Ez annyira elragadott, hogy megkértem, vállaljon el tanítványának. És attól kezdve vele jártam a klinikákra, a börtönökbe, a márgba. De egyelőre csak a tenyérvizsgálattal vagyok tisztában. Maga az antropológia nagyobb tudomány, azzal még sokat kell foglalkoznom. - De hiszen rólam is miket meg nem állapitották! — Az csak laikusokat lephet meg, —* szerény* keiler Dezső. Engem azonban egészen feltüzelt a dolog és addig okoskodtam, amíg egyet most meg belli magyarázott. — Csütörtökön Tostyékhoz vagyunk meghívó. Micsoda fúróról csinálhatnánk ott! —■ mondtam lelkesen. — A, nem szabad ezzel sarlatánkodni! Ne is említed, kérlek, senkinek, hogy effélével foglalkozom, mert még jós hírébe keversz, — figyelmeztetett Jezse. De bennem nem állt meg a szó és Tostyéknál hamar kikottyantottam a dolgot. Erre az asszonyok és a leányok rögtön körülvették Dezsőt és akárhogy szabadkozott is, kénytelen volt engedni a kérésüknek. Csakhogy a dolog fárasztó voltára hivatkozva, kikötötte, hogy csupán három hölgynek nézi meg a tenyerét és azt a hármat is ő fogja kiválasztani. Ez nem nagyon tetszett a többségnek és a ki nem választottak egyike-másika duzzogva vonult félre. A kis Torday Olga meg odajött hozzám és azt kérdezte, hogy ért értek-e a tenyérjósláshoz? — Dehogy értek, — feleltem — különben is, most itt a „mester“ és az ő jelenlétében csak nem fogok garlatánkodni! — Kár, —– mondta Olga elszontyolodva. — Úgy szerettem volna tudni, hogy mit lát a tenyeremben. No, valamit talán mégis csak ért hozzá? Nézze csak meg egy picit. — tolta felém a kis kezét. Kedves, behízelgő hangja megvesztegetett. Jobban az arcába néztem. — Ejnye, de csinos ez a gyerek! Eddig észre se vettem. Nagy merészen azt mondtam egyszerre: — Tudja, Olgi, a tenyérjósláshoz nem igen értek még, de a koponyavizsgáláshoz annál jobban. Csodálkozva nézett rám. — Ha megengedné, hogy a koponyáját megvizsgáljam . . . illetőleg a fejét . . . Szeretném megtapogatni, mert a csont dudorai, mélyedései, végtelen jellemző dolgokat mondanak ám! Elpirult kissé, a szája szétnyílt, gyönyörű fehér fogai ingerlően villantak elő. — Tessék, — mondta . — .szabad. — fiaelőrehajtotta fejét. — Talán . . . itt . . . mégis feltűnő volna, — jegyeztem meg némi idegességgel. Olgi minden habozás nélkül átment a szomszéd szobába. Az ajtók ugyan tárva-nyitva állottak, mégis egyedül voltunk. Bátortalanul nyúltam selymes hajához, de minél tovább motoztam a fürtök között, annál jobban fölvillanyozódtam. — Igen . . . hát először a homlok, — kezdtem a hasd fáét. — Bátor . . . nem is bátor, inkább elszántnak mondhatnám- Igen, ez a hajlat elszántságra vall. Ha valamit keresztül akar vinni, nem nézi az akadályokat . . . — Ez igaz. — mondta Olgi és rám nézett. De ahogy a szemét rám vetette, olyan édes zavarodottság vett erőt rajtam, hogy akaratom ellenére megszorítottam a fejecskéjét. — No, ne bántson, — mondta csöndesen és a hangsúly olyan szolid volt, hogy megdobbant tőle a szívem. Azt értettem ki belőle, hogy jól esett neki, hogy nem bánja és csak illendőségből tiltakozik. Komolyságot erőltettem az arcomra, ujjaimmal a nnyakszirt felé tapogatóztam, de a finom kör érintése annyira megzavart, hogy hamarjában nem tudtam mit mondani — Na és? — Roppant érdekes, — dadogtam — maga a harmadik gyerek a családban. Az előbb született két testvére azonban meghalt... Szinte felsikoltott a meglepetéstől. . — Csodálatos! Ezt igazán senki se tudhatja! ... Dehát hogy lehet? . . . Elfogott a láz. A siker és az a gyönyörűség, hogy finom fürtjeit gyűrögethettem, hogy szabadon nyúlhattam a füléhez, a halántékához, a bársonyos arcocskájához, egészen mámorossá tett. Egy pillanatot se akartam elszalasztani és lücsköt-bogarat összehadartam. — Félév óta valami különös gátlás uralkodik magán, amely megakadályozza szabad cselekvésében ... de elszántsága ezen is győzedelmeskedni fog . . . Itt impulziv erőket érzek . . . Olgi, maga boldog lesz, szerencse fogja kisérni... — Bárcsak beteljesülne mindez. — rebegte Olgi. A szemébe néztem és meghökkentem, könnyű ragyogott benne. — Mi történt? Nem hisz talán nekem? — kérdeztem bizonytalankodva. — Ó, úgy szeretnék hinni magának, de fia nem szeret, — suttogta szomorúan. — Nem szeretem? — Igen, ha nem szeret, akkor . . . nem fogom tudni leküzdeni azt az izét... gátláét, vagy mit... Az egészséges üde arcbőr a hölgyek legdrágább kincse. Ez a kincs sikert, diadalt jelent! Az Elida Favorit Szappan rendszeres használatától az arcbőr szebb lesz, mint valaha! A legnemesebb parfüm harmatával dúsan átitatott Elida Favorit Szappan enyhe és kellemes, kristálytiszta bőséges habja tisztít, ápol és üdít. Egy díszes és ízléses burkolása, kiadós darab ára... 80 fillér.