Pesti Hírlap, 1930. március (52. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-23 / 68. szám

1930. március 23., vasárnap, Pte-I ! Sl i­hLftP ézze meg a tavaszi divatot! E/Va­­ yjJDONS4 H ,flONS­ c„ .*6 yeM POl/fi, Oi. e^GO«­ oxpol^ ^ v°s gallé«í*0 PENGŐ 15. PENGŐ ^HBÖK ftIÜLA TERfeKOmiT8 48. Nemzetközi alpin-képkiálliítás. Ezerháromszáz festmény a Nemzeti Szalonban. Az alpesek havas világa mindig vonzotta az embert. Nemcsak a testet, de a lelket is fölviszi a ma­gasabb régiókba. Ezért van annyi hive az örökhavasoknak. S ezért van annyi vértanúja a turista szenvedélynek. Erősebb ez a kártyás vagy iszákos szenvedélynél és mindenek fölött tiszta. Szinte rokona a lángoló sze­relemnek, mely legyőzhetetlen. A turista is szerel­mese a természetnek. De most, mikor a Nemzeti Szalonba léptünk, hir­telen azt az ütést érezzük, mint az óriási hegycsú­csok lábánál. Itt most legyőzhetlen képtömeg előtt állunk, melyek négy sorban, föl a mennyezetig, töltik meg a termeket, sőt a földszinten két termet és még a szemközti Cziráky-palotában is egy nagy bolt­­helyiséget. Mi magyarok — sajnos — nem rendelkezünk alpesekkel. Ami havasunk volt a Tátrában, azt­­is el­vették. De ott, ahol az egetverő hegyek világa van, — szinte megdöbbentő ama festők száma, akik ezt az álomvilágot­­művészi alkotásaikban megörökítik. És ebből a hatalmas művészi anyagból mutat most be a Nemzeti Szalon a Magyar Turista Szövet­ség közreműködésével kitűnő, magas színvonalon álló képsorozatot, melyben a magyar szereplőkön kí­vül német, svájci, osztrák, olasz, francia, lengyel mű­vészek vesznek részt. Kár, hogy az alpesfestők kirá­lya, Segantini, nem szerepel ebben a sorozatban, a m­agyar festők sorozata sem teljes (hiányzik pl. Telepy, aki egész életét majdnem a hegyek festésé­nek szentelte). Itt első­sorban a magyar szereplőket említjük. Köztük Katona Nándor, a Magas Tátra kitűnő mű­vész-tolmácsa, hat válogatottan szép vásznával („Áhi­­tatos hangulat a hegyek közt“, — „Késő ősz a he­gyekben“, — „Leszálló felhő“). Azután báró Med­­nyánszky László, a hegyek misztikumának nagy poé­tája, Szlányi Lajos, a téli világ kitűnő festője, Kö­­vesdy Géza, az ő légiesen finom alpes-részleteivel, az ismertebb nevek közül Basch Árpád („Tatárhágói táj), Biró József („Matterhorn“ — „Jungfrau“), Edvi- Illés Aladár („Poprádi tó“), Gimes Lajos („Alpesi fény“), Glatz Oszkár („tájkép Wallisból“), Horváth Béla („Dachstein-csoport“), Magyar-Mannheimer Gusztáv („Ammersee“), Nadler Róbert („Vízesés Ti­rolban“), Orbán Dezső („Zakopane“), Szentgyörgfyi Sándor (tátrai részletek). Érdekes két új szereplő Déry József, a kiváló turista, aki a „Téry menedék­­ház“ és a „Kilátás a­­légvölgyi-csu­csról“ c. vásznain kiváló festő-kvalitásokat mutat be, feltűnnek Kő­szegi­y Elemér, a Kárpáti Múzeum igazgatójának tátrai képei is („A vörös-tónál, rézpadok a Lomnici­­csúccsal“ — „Mélységek fölött, Gerlachfalvi csúcs“). A nemzetközi képanyag nagy tömegéből is kivál­nak Mulley Oscar erőteljes ecsettel megfestett „Hegyi falu“-ja és „Malom mellett“ c. képe, Handel-Mazetti monumentális fölfogása „Ködjáték a Berninán“ és „Vörös sziklatömb“ c. művei, Hochener Hugó gyö­nyörű „Tavasz a hegyek közt“ c. nagy vászna és „A hegedűs“ c. poémája, Muntalt-Paulike „Ragyogó he­gyek“ és „Kora tavasz a Lauterbrunni völgyben“ c. vásznai, Compton E. T. mesteri akvarelljei, Sparer Max színes fametszetei, Schönecker Tóni tavaszt szimbolizáló ébredő aktja a hóvilágban, Schell Ma­xi­­miliantól a hangulatos„Téli est Oberstdorfban“, Bei­­­­ser Carl „Ősz Ehrwaldban“ c. színes alpesi tája, Einberg­er „Tschirgaut“ c. képe, Leloux Armand nyu­­­­galmas hegyi tája, Platz Ernsttől a­­ „Karwendel“ , Frank Raoultól a „Söldenhütte“, Gálák Szániszántól­­ a tátrai napnyugta, Murr Franz havasi állatai, Gurschner kedélyes tiroli vasárnapja, Surbek Viktor­tól a „Misox“, Müller Giovanni arosai részletei, Vogel- Guttmann Klára erőteljes festményei (a „Lago d’osso“ és a „Piz­icello“), Wildhaber Viktortól a „Sexmor a Wallensee fölött“, Beschreiter Rudolftól a „Marmo­­lata-gleccser“, Figura Hanstól a „Tofana“. És még igen nagy tömege a lefestett havas mezőknek, a je­ges gleccsereknek, fantasztikus hegycsúcsoknak, fes­tői völgyeknek és zugoknak. De ezeket a kiállítás szebben ismerteti. Kézdi-Kovács László: ISMÉT EGY NAGY OROSZ REGÉNY! Ehrenburg: J­eanine s­zerelme — Két kötet 7.­ P DAN­E-KIADÁS Gróf Somssich borok a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete által ren­dezett 1930. borkiállításán aranyérmet nyertek. 3­7 Tolszto j, Dosztojevszkij utóda a párisi emigráns. Ehrenburg 1891-ben Kievban született, de gye­rekkorát Moszkvában egy sörfőzőüzem gőzös-bűzös légkörében töltötte. Itt is járta — addig-ameddig — a gimnáziumot, ahol mindjárt eleinte bajok akad­tak vele, úgy hogy az apja házitanítót fogadott mel­léje, aki valósággal csodálatos hatással volt a ke­­ménynyakú gyerekre: csak két év múltán derült ki, hogy a házitanító egyszerűen és a szó orvosi értelmé­ben hipnotizálta a tanítványát. A hipnózis ereje azóta elmúlt, de talán annak emlékeképen megma­radt Ehrenburgban valami vizionárius vonás,, amely­nek következtében a figurái mindenkor kissé kísér­tetiesek, kissé elnagyoltak. Lehet azonban, hogy eb­ben a többi orosz nagy íróval egyforma meglátása van. A negyedik gimnáziumot járta, amikor 1905-ben, a szerencsétlenül végződött orosz-japán háború után, az orosz utca megmoccant és a tizennégyéves gyerek egyszerre csak nem bírja tovább az iskola szorongó levegőjét, kiszökik és segít barrikádokat építeni. Az élete ezzel végleg eljegyződött a szabadság gondolata számára Ezúttal még csak simán megúszta a dol­got egy „szabályszerű“ órán, de két év múlva már kih­ajigálják a gimnáziumból, mert rajtakapták, hogy a Butikov-gyár előtt proklamációka­t osztogat a munkások között. A rákövetkező esztendőben aztán még súlyosabb sor érte a 17 éves fiút: forradalmár­kodása egyenértékűül lecsukják és nyolc hónap h­osz­­szat különböző börtönök vendége. Egy hatnapos éh­ségsztrájk árán menekül meg. Most sürgősen áthe­lyezi élete színterét Párizsba, ahol nyolc esztendeig, egészen a nagy orosz forradalom kitöréséig emigri­­tisben szenved. Közben ugyan megpróbálkoznék a visszatéréssel és érdeklődik is az orosz követségen, hogy mennyi börtön árán úszhatná meg a dolgot; ott azonban azt a felvilágosítást adják, hogy életfogy­tiglani kényszertelep, azaz Szibéria vár reá, ha ha­zamegy, így hát okosabbnak tartotta, ha kocsifénye­­zéssel és zsákhordással tengeti a francia fővárosban nyomorúságos, de szabad életét. A világháború kitö­résekor haditudósítónak csap fel. 1917. tavaszán, az orosz forradalom első hírére, siet hazájába. Mind­járt a határállomáson tisztek veszik munkába, akik bolsevistának tartják és kézzelfoghatólag magyaráz­zák meg neki, hogy a szovjetek ideje még nem érke­zett el. Majd szülővárosába siet, ahol egymásután négy különböz­őfajta kormányzat alatt örökös rette­gésben él. Ami ideje így az örökös bujkálások között megmarad, azt arra szánja, hogy a gyerekek számára játékdélutánokat r­endez. A hangulat végül is na­gyon kényelmetlenné válik, ezért marhakupéban menekül Moszkva felé. Közben a Volgán egy darab h­ajóutat is meg kell tennie, itt meg mindenáron a jég közé akarják hajítani. Moszkvában újra a gyerekek, játékdélutánjaival foglalatoskodik, de úgy látszik, a szovjet iránt nem teljes tiszteletre nevelgette a gyerekeket, mert újra el akarják fogni. Erre Georgiába, Tifliszbe menekül, ahol í­óbarátai ks eszközük, hogy az ottani szovjet diplomáciai kurir-útlevéllel látja el. így kerül vissza Moszkvába, mert szeretne újra külföldre jutni. Moszkvában azonban ráismernek és két hétig a cseka börtönének vendége. Barátai innen kiszaba­dítják ugyan és behelyezik a proletárírók házába, ahonnan azonban sürgősen visszavágyik a cseka börtönébe, mert ott legalább központi fűtés van, az írók házában pedig majd megvette az Isten hidege. 1921. tavaszán végre újra kijut Párizsba és azóta kis pipájával a szájában, ott él a Cafe du Dome-ban, ott írja hatalmas regényeit (spórolási okokból, mert a lakása sűtetlen) és ott írta meg egyik legszebb könyvét is: a Jeanne szerelmét két kötetben, amely most jelenik meg magyarul a Dante kiadásában. Jeanne szerelme a százszázalékos romantikus szerelem, melynek tiszta önzetlensége annál, fénye­sebben világít, mert az 1920-as évek rideg, kiábrán­dító, szomorú prózája adja hozzá hátterét Ez a hát­tér, ez a furcsa világ — a bolsevista Oroszország, a háború utáni Párizs legszennyesebb csatornái nyüzsög, kavarog a két szerelmes körül. A kép kéz­zelfogható valóság, megrajzolása Eugene Sue fantá­ziáját juttatja eszünkbe. És a valóság kíméletlen! A látszat, az emberek nemtörődömsége, önző rövidlá­tása, jóhiszemű félreértéseknek a kalandos regé­nyekre emlékeztető összejátszása tragédiába sodorja Jeannét és szerelmesét. Tragédia ez, a szó legmaga­sabb értelmében: el kell pusztulnia két embernek, akiknek csak az a bűne, hogy nem e világba valók, mert szennyen, véren keresztül is tisztán tudják megőrizni a szerelmüket. Az az Ehrenburg, aki az itt csak egészen futó­lag vázolt ezerszínű és arcú motívumhalmazt, telje­sen egyéni művészettel illeszti össze egységes egész­­szé, a ma is jelentékeny orosz regényírás legkiválóbb tehetsége és méltó folytatója Gogoly, Turgenyev, Dosztojevszkij, Tolsztoj nagy tradíciónak. A regény a Halhatalan könyvek sorozatában jelent meg.

Next