Pesti Hírlap, 1930. május (52. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-08 / 103. szám
14 .ESTI HRLAP 1930. május 8., csütörtök. A Magyar Színház vendégjátéka a Fővárosi Művészszínházban. Mialatt a Király Színház együttese a Magyar Színházban játszik, a Magyar Színház társulatát a Fővárosi Művész Színház látja vendégül. Ma, csütörtökön és szombaton a , Volpone kerül színre, Csortos Gyulával a címszerepben, pénteken Zsolt Béla hallatlanul mulatságos, 15.000 pengő jutalom című burleszkje van műsoron, vasárnap este a Monna Vanna kerül színre Beregi Oszkárral Prinzivalle szerepében, míg hétfőn Molnár Aranka és Beregi Oszkár felléptével a Morfiumot játsszák. A jegyeket a Fővárosi Művész Színház és a Magyar Színház pénztára, valamint az összes jegyirodák árusítják. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója. Ma: négy előadás. — Telko Kiva pénteken és hétfőn. A Nemzeti Színházba már nincs jegyünk. Telt ház lesz Takách Alicera is. Ma veszi kezdetét a Magyar Színház vendégjátéka a Fővárosi Művészszínházban, a gyönyörű Volponéval. A Városi Színház pompás operettje, a Meluzína, a Royal Orfeumnak szenzációs műsora áll még közönségünk rendelkezésére a csütörtöki napon. Van két új bejelentésünk. Pénteken bekapcsoljuk a Traviatát, a hírneves japán énekesnővel, Teiko Kivával. És ugyancsak az ő felléptével a Pillangókisasszonyt hétfőn. CSÜTÖRTÖK, máj. 8. Nemzeti Színház. Légy jó mindhalálig. (8.) — Vígszínház. Takács Alice. (8.) — Royal Orfeum. Bucsuműsor. (9.) — Városi Színház. Meluzina. (8.) — Fővárosi Művészszínház. Volpone. (8.) PÉNTEK, máj. 9. Magyar Színház. Viktória. (8.) — Fővárosi Müvészszínház. 15.000 pengő jutalom. (8.) — Városi Színház. Traviata. (8.) — Új Színház. Marion. (8.) — Royal Orfeum. Búcsuműsor. (%9.) — Komédia Orfeum. Uj Steinhardt-műsor. (9.) SZOMBAT, máj. 10. Vígszínház, Cserebere. (8.)Fővárosi Művészszínház. Volpone. (8.) VASÁRNAP, máj. 11. Vígszínház. Takács Alice. (1 4.) — Király Színház. Viktória. (3.) — Fővárosi Művészszínház. Monna Vanna. (8.) — Uj Szinház. Copperfield Dávid. "(8.) — Komédia Orfeum. Uj Steinhardt-műsor. (4.) — Városi Szinház. Gyermekelőadás. (3.) Meluzina. (8.) — Budai Színkör. Náni. (V£8.) HÉTFŐ, máj. 12. Fővárosi Művészszínház. Morfium. (8.) — Városi Szinház. Pillangó kisasszony. (8.) — Komédia Orfeum. Uj Steinhardt-műsor. (9.) — Uj Színház. Marion. (8.) KEDD, máj. 13. Kamaraszínház. Azra. (8.) *■ Jegyváltás az apróhirdetések élén feltüntetett valamennyi fő- és fiókkiadóhivatalban. Lauri Volpi és Németh Mária együttes vendégjátéka a Városi Színházban. Csütörtökön, május 29-én, este Trubadúr Manrico —-------------------------Lauri Volpi Leonora ------------------------ Németh Mária Jegyek a Városi Színház Szombaton, május 31-én, este 8-kor Aida Radames -------------------------Lauri Volpi Aida----------------------------------Németh Mária pénztáránál és a jegyirodákban. Tilos magyarnak lenni... Fedák Sári Pestszentlőrincen, a Gyöngyvirág utcai „Vityillóban", lecsüggedt fejjel, bánatos szívvel jár-kel néhány nap óta Fedák Sári. Pedig, igazán, minden oka megvolna arra, hogy örüljön az életnek. Gyönyörű a május odakünn Szentlőrincen, a „Vityilló“ telve van friss, aranyosan zöld fákkal és éppen most ássák jó kövér földjét, hogy nemsokára tarka virágszőnyeg vonuljon a ház körül. „Magyar kertet ültetek“, — mondja Fedák Sári — „olyan lesz, mint egy torontáli szőttes, csupa színes, illatos magyar falusi virág: muskátli, bazsarózsa, tulipán, mályva, georgina, árvácska, árvalányhaj“ ... " És mégis, ez a bánat! De nem is csoda: Fedák Sárinak egy nagy álma semmisült meg a napokban, az erdélyi vendégszereplés. Hogy készült rá, hogy csomagolt lázasan, tanult, dolgozott féktelen kedvvel! Még egyszer Erdélyben játszani! Erdélyi magyaroknak, magyarul: — János vitéz, Antónia, Mágnás ■Miska, Borcsa ... a haldokló erdélyi magyar színészetet talprasegíteni! Igen, ennek a vendégjátéknak, érzelmi okai mellett, anyagi okai is voltak. De ezek az anyagi okok nem Fedák Sári érdekét szolgálták volna, hanem egyesegyedül az Ínségben fuldokló erdélyi magyar színészetét. És amikor minden készen volt már az útra, a nagy útra, amikor Fedák Sári már álmodni, beszélni, ujjongani sem tudott másról, mint erről az erdélyi vendégjátékról, jött a román belügyminiszter betiltó intézkedése: Fedák Sári nem léphet fel Erdélyben. Ezért jár-kel napok óta a szentlőrinci kertben egy szomorú magyar asszony, mintha gyászba öltözött volna a lelke, olyan lehorgasztott fejjel, szótlanul. Előttünk azonban mégis megszólalt és ahogy felkerestük, így öntötte ki a szívét: — Kérem, ne haragudjon rám, ha egy kicsit dadogok, de nézze, milyen forró a homlokom és nézze, hogy reszket a kezem. Ma délután hat órakor Kolozsvárról beszélt hozzám valaki telefonon, de nem tudta befejezni, amit mondani akart, mert elcsuklott a hangja. Ma délután hat órakor az én hangom is elcsuklott és elhallgattam, úgy érzem, hosszú időre. Ma délután tudtam meg, hogy elaltattam attól, hogy Erdélyben magyar színpadra léphessek. Napokig tartott a reménykedés, hogy talán mégis keresztül lehetvinni, jobban mondva, nyilatkozata, könyörögni... talán mégis meg lehet lágyítani a román szíveket . . . Nem lehetett. Egy hosszú esztendeje van meg az engedélyem, hogy Erdélyben játszhatom. Egy hosszú esztendeje várjuk, lessük a pillanatot az erdélyi magyarokkal, hogy viszontláthassuk egymást és mikor már minden el volt intézve, a vendégjátékom behirdetve, az összes jegyek elővételben eladva . . . mikor már a stráfkocsi a lőrinci vityilló kapuja előtt állott, mint a derült égből a villám, úgy sújtott le a sürgöny, hogy a belügyminiszter minden engedélyt visszavont és eltiltott a fellépéstől. A belügyminiszter azzal vonta vissza az engedélyt, hogy „Fedák Sári román-ellenes propaganda szolgálatában van“ . . . Fedák Sári semmiféle politika szolgálatában nem áll. Egyszerűen csak a magyar. Én semmi néven nevezendő politikát nem akartam csinálni Erdélyben, mint a színpadon megjelenni és egy pár régi dalt elénekelni. Attól, hogy manapság erdélyi színpadokon politikát csináljak, sokkal okosabb vagyok. Semmit sem akartam. Magyarul akartam játszani. Ennyi az egész. Személyesenakartam elmenni Sepsiszentgyörgyre és megcsókolni annak a szerencsétlen vak asszonynak az örökre elhomályosult két szemét, ki mindig felkeres levelével és aki bennem talál valamelyes vigasztalást. Én semmit sem akartam, csak még egyszer játszani azokon a színpadokon, melyek ifjúságomhoz kötnek, és melyeknek most akartam örök Istenhozzádot mondani. Nem engedték meg, mert magyar vagyok. Betört fejjel állok itt és a szívem a meghasadásig fáj. Volt idő — nem is olyan régen —, hogy a parlament karzatján ültem és egy Vajda Sándor nevű képviselő beszélt. Vajda Sándor akkor magyar képviselő volt. A beszédében románnak vallotta magát. És senki sem bántotta érte. Pedig ez a magyar parlamentben volt. És most ugyanaz a Vajda Sándor egy szerény színésznőt, egy kis szürke verebet — messzehordó ágyúval letörit. Ez nem volt Istennek tetsző cselekedet és ezért — szent hitem — Vajda Sándor magyar képviselő úr még életében fizetni fog. Valahol . . . nem tudom . . . ahol a legérzékenyebb ... Ne bámuljon kérem, hogy én úgy beszélek, mint egy nő. De hiszen, én Erdélybe is csak úgy akartam menni, mint egy nő. Én ilyesmiben tájékozatlan vagyok, de megkérdezem magát, mint „Pesti Hírlapot“, hogy hol volt a bukaresti magyar követ? Hol volt a magyar követ? Milyen irigykedve gondolok azokra a színészekre, művészekre, akik idegen országok alattvalói és akiket nemhogy védelmez, de egyenesen szolgálatukban áll a követségük. Képzelje el, hogy ilyesmi egy olasszal vagy japánnal, vagy... tudom is én?... észttel történik! Gondolja csak el, hogy mi minden elkövethetőt megmozdított volna a követsége! Az enyém, néma, mint a sír. Kérem, ne értsen félre... és senki se értsen félre. Én nem a saját személyemről beszélek. Itt mindnyájunkról van szó. Az én személyem nem fontos. Szavamra mondom, ha tudnám, hogy van egy színésznő, — de bárki legyen az! — aki ki tudja váltani az elszakadt magyarokból ugyanezt az érzést, lelkesedést, szeretetet . . . úgy segítsen az Isten még hátralévő életemben, hogy boldogan és büszkén vinném ki, mégpedig gyalog, az utazótáskáját a pályaudvarra. Itt nem rólam van szó. Itt arról van szó, hogy emberek jártak az utcán és törülgették a könnyes szemüket. Szerettek volna viszontlátni egy színésznőt, ki még a régi kolozsvári színházban játszott ... az öreg, rozoga templomban . . . Pedig talán csalódtak volna. Hiszen annak már huszonöt esztendeje! És huszonöt év után viszontlátni valakit, az csak csalódást hozhat. Hosszú idő . . . mennyi minden történt azóta! . . . Minden megváltozott. Csak a követségem a régi. Még mindig a Baulplatzon valcerezik. Egyszer mindnyájunknak számot kell adnunk cselekedeteinkről. Várjon Vajda Sándor magyar képviselő és román belügyminiszter úr hogy fog leszámolni azzal a sok vérző szívvel, melyekben a bicskát megforgatta?! ... Várjon megfizeti-e szubvencióban az erdélyi magyar színészetnek, amitmost egyetlen tollvonással elvett tőlük?! Ennyit mond Fedák Sári. Látszik rajta, hogy többet hallgat el, mint amennyit mondott. De jólesett ennyit is mondania, az a keserű indulat, amelyet csak azok érezhetnek, akiken igazságtalanság esett, holott tudják, hogy nagyon igazuk van, kissé enyhült a beszédétől. . . De a felásott szentlőrinci kertben tovább is úgy jár, mintha lelke, mint valami gyászfátyol lebegne utána ... * Németh Mária újabb milánói sikere. Milánóból jelentik: A milánói Scala Németh Máriát első fellépésének nagy sikere után újabb fellépésre szerződtette. A művésznő vasárnap énekelte másodszor Turandot nehéz szerepét. Ez alkalommal Kalaf szerepében Lo Giudice volt a partnere. Sikere ezúttal még nagyobb vott, mint első fellépésekor. Nagy áriáját a második felvonásban percekig tartó tapssal fogadta a Scala máskor tartózkodó közönsége. A második felvonás után nyolcszor szólították a lámpák elé, a darab végén pedig a közönség a helyén maradt és a magyar énekesnőnek hétszer kellett megjelennie a tapsokra. A Scala szerződtette Németh Máriát a jövő tavaszra is, amikor a Bellim-centennárium alkalmával ő énekli Norma szerepét. Azonkívül kétszer lép föl az Aidában és háromszor a Trubadúrban. A jövő szezonra ezenkívül Turinba, Nápolyba és Rómába, a királyi operába is szerződtették és tárgyalások folynak barcelonai és buenos airesi vendégszereplése ügyében is. Németh Mária május 20-án Prágában lép föl a Don Juan ás a Szöktetés a szerályból főszerepeiben. És, mint ismeretes, azután jön Budapestre. * Városi Színház. (Teiko Kiva a Pillangókisasszonyban.) Teiko Kiva, a budapesti közönség vetélytárs nélkül való kedvence tért vissza szerdán a Városi Színház színpadára, természetesen Pillangókisasszony szerepében. Ünneplésére, rajongó körülujjongására most is megtelt a színház nézőtere és ez a lelkes nézőtér most is igaz gyönyörűségét lelte abban az édesbájos, cseresznyevirágszínű kedvességben, amellyel a japáni művésznő, szegény kis honfitársnőjének érzelmes és tragikus alakját életrekeltette. Tavaly óta még mintha hangja is megerősödött volna Teiko Kivának, akinél azonban sohasem a hang volt a fontos, mint inkább az a poézis, amely alakjából és alakításából árad. Pinkertont Szabó László, Suzukit Radnai Erzsi, a konzult, Pajor Ödön énekelte. Márkus Dezső finoman vezényelte a színpadi részében alapos felfrissítésért könyörgő előadást, e. j.) Ne kérdezzen kérem. Nincsenek terveim. Másoknak vannak tervei velem. De ez nem jelent semmit. Én nem akarok hallani semmiről. „Antóniáról“ sem. „János vitézről“ . . . Mágnás Miskáról“ . . . Bécsben a „Régi nyárról“ ... én semmiről, de semmiről nem akarok hallani . . . színházat még a nézőtérről sem óhajtok látni. Bevert fejjel, szédülten állok és kimondhatatlanul fáj a szívem, mert egy éles késsel keresztülszúrták. Hosszú ideig nem fogok tudni mosolyogni és legjobban szeretnék gyászruhát ölteni és siratni azt az ártatlan örömöt, amit az jelentett volna úgy nekem, mint az erdélyieknek, ha elénekelhettem volna, hogy: „Szomorú a nyárfaerdő, fodrával a sötét fejhő bevonta“ . . . Kérem, ne haragudjon, hogy potyognak a könnyeim. Sohasem sírtam mások előtt. Ez talán az első eset életemben.