Pesti Hírlap, 1931. április (53. évfolyam, 74-97. szám)
1931-04-25 / 93. szám
— A fátyolos hölgy. — A ttrogíns-per egyik szereplője. — Életpályák néha ugyancsak szeszélyesen alakulnak. Nagyszerű példája ennek Orriens Albans grófné érdekes, változatos élete. A grófné a napokban hunyt el a kis vidéki városban, Ilyéresben. Itt töltötte napjait szerényen, visszavonulva, pedig volt idő, amikor az egész világon ismerték nevét, amikor az egész művelt társadalom lélekzetét visszafojtva leste a körülötte hullámzó, a személyével kapcsolatos eseményeket. A grófné Reimsbirn született. Nagyon szegény családból származott. Szülei a piacon elárusítók voltak és Antoinette Sanjou hordta haza a kis tolókocsiban a vevőknek a vásárolt árukat. És talán Antoinette életében nem is állott volna be változás. Ő is ott élte volna le napjait, ahol a szülei, fáradságos robotban harcolva a mindennapi megélhetésért, ha egyik napon az utcán két jól öltözött férfi beszélgetését meg nem hallja. Antoinette ott állott kis zöldséges kocsija mellett, amikor azt hallotta, hogy valaki mellette így szól: — Nézd csak, milyen elragadóan szép ez a kis leány. Erre a másik így felelt: — Csakugyan. Micsoda nemes, finom vonások. És az ajkak csodás ívelése. Ma ez úri nőnek születik, nagy sikerei lennének. A két férfi barátságosan biccentett. Antoinette felé, az idősebb meg is cirógatta arcát és azután elmentek. De Antoinette nem tudta kiverni a hallott szavakat fejéből. Nem felejtette el, hogy ő nagyon szép. És kár, hogy ő nem úri nőnek született. Ettől a naptól Antoinette öltözködésére nagy gondot, fordított. Szegényes ruháit figyelemmel tisztogatta, csinosítgatta, vigyázott magára, mindig tiszta, rendes volt. Ha úri nők állottak meg boltjuk előtt, megfigyelte mozdulataikat, beszédjüket, viselkedésüket és titokban utánozta őket. És boldogan tapasztalta, hogy mindez neki milyen könnyen megy. Egy napon Antoinette kijelentette szüleinek, hogy ő nem tologatja tovább a kocsit, hanem Párizsba megy és ott valamilyen állást fog vállalni. Nem ijed meg a munkától, a tanulástól, a nélkülözéstől, de ő nem akar mint piaci zöldségárus élni. A megrémült szülők persze semmit sem akartak tudni erről a vakmerő tervről, de a leány nem engedett és amikor édesapja ellentállását nem tudta megtörni, megszökött. Akkor tizenhatéves volt. Párizsba érve egy távoli rokonát kereste fel és ennél húzódott meg. Nemsokára női divatszalonban van alkalmazásban mint kifutóleány, de néhány hónap múlva már az egyik kis mulatóban mint táncosnő arat nagy sikereket. Feltűnő szépsége, elragadó kedvessége, előkelő modora a közönség kedvencévé avatják. Esténként lelkesedéssel ünnepült. Sikere napról-napra fokozódott és még nem volt tizenkilenc éves. Amikor mint Jean de Borgenne grófnő fellépett az egyik legelőkelőbb kabaréban. A grófi rangot ugyancsak úgy vette fel, de hódolói között bőven voltak a főurak is képviselve. Minden fellépése esemény volt és a ragyogó szépségű .Antoinette a mulató legfőbb vonzereje lett. A legfényesebb szerződtetésekkel ostromolták ugyan a táncosnőt, de ebből még nem tellett volna a gyönyörű lakásra, amelybe nem régen beköltözött a kápráztató Antoinette, és nem tellett a költekező életre, amelyet folytatott ... A titok csakhamar kipattant: Antoinette Sanjou-t, a reimsi zöldségén is leányát eljegyezte Ovrien Albans gróf, Franciaország egyik legrégibb és leggazdagabb családjának tagja, aki a táncosnőnek igazi rabja lett. Az eljegyzést nemsokára házaság követte. A bárokból, a mulatókból Antoinette az előkelő kastélyba költözött. Azután férjével hosszabb külföldi utazásra ment, Antoinette mindig erről ábrándozott. Előkelő, úri nő akart lenni. És amikor a sors teljesítette forró vágyát, amikor elérte azt, amiről ábrándozott, nem becsülte meg. Az előkelő világ kimért, ceremóniás, korlátokkal körülrakott élete sehogy sem felelt meg Antoinette természetének. Neki vidám, zajos élet kellett. A mulatók könnyelmű, léha levegője hiányzott. A hódolók serege, az ünnepeltetés, a bálványozás nem zsongta körül. Szerette férjét, hű volt hozzá, de unta magát. Megpróbált mindent, komolyan, józanul fontolgatta az eshetőségeket, küzdött magával, de a vége mégis csak az lett, hogy egy napon ismét megjelent neve a színlapon. OrrienAlbans grófné! — harsogták a mulató plakátjai és a szenzációkra éhes közönség tódult a színházba, hogy a valóságos grófnét láthassa, hogy volt kedvencét ismét ünnepelhesse. Antoinette sikerei szédítőek voltak. Hírnév, gazdagság szegődött hozzá. Gyönyörű ékszereit éppen úgy megbámulhatták, mint kis palotáját, remek autóját. Néhány évig tartott ez a dicsőség. A sikerek azonban könnyelművé tették. Elbizakodottá. Szeszélyes lett, két kézzel szórta a pénzt és csak akkor érezte jól magát, ha beszéltek róla. Ha a nagy nyilvánosság, az újságok foglalkoztak furcsa ötleteivel, különös kalandjaival. Egyszerre azonban a grófné észrevette, hogy sikereinek napja lemenőben van. Már nem rajonganak érte annyira. Az embereket kezdik nem érdekelni az ő dolgai. Hódolói száma nagyon megfogyatkozik. Érezte, hogy valamit kell tennie. Valamit, hogy ismét az ő személye legyen az érdeklődés központja. És az okos asszony megtalálta a jó utat. A kínálkozó alkalmat pompásan felhasználta. Ebben az időben az egész világot csak egy dolog foglalkoztatta: a Dreyfus-ügy. Ez a per mindent háttérbe szorított. És a végletekig izgatta a közvéleményt, hogy ki lehet a fátyolos hölgy, akinek az árulási perben oly nagy szerep jutott Minden kutatás, hajsza hasztalan volt. Nem derült ki. Végre azonban mégis csak kipattant a nagy titok: Oorien dAlbans grófné leleplezte magát. Ő volt a titokzatos, fátyolos nő, aki a Luxembourg-parkban a fontos állami okmányokat Eszterházy tábornoknak átadta. A meglepetés óriási volt.. Antoinette híresebb lett, mint valaha. Többet beszéltek róla, mint bármikor. Ismét ünnepelt csillag lett. De a dicsőség nem sokáig tartott. Antoinette — hogy miért, azt senki nem tudja — hirtelen eltűnt Párizsból. Évekig nem hallatott magáról semmit. Nem is tudták, merre jár. Lassankint elfelejtették. Mikor visszakerült Párizsba, már nem a régi volt. Szerényen élt. A hitelezők sokat zaklatták. Hégi adósságait nagyon kíméletlenül kezdték követelni. Nem volt maradása Párizsban. Vidékre költözött. Hyéresben vett egy kis villát és itt élt. Senkivel nem érintkezett. Öreg házvezetőnőjén kívül más nem volt a közelében. Ezt tette meg végrendeletében örökösének. Ettől kezdve azonban állandóan üldözési rémképei voltak. Folyton attól rettegett, hogy megölik. A halál megváltotta szenvedéseitől. Hagyatékában majdnem kétmillió frank értékű gyönyörű ékszereket, drágaköveket találtak. PESTI HÍRLAP 1931. április 25. szombat A Műcsarnok tavaszi tárlata. Az idei tavaszi tárlat tulajdonképen kibővítése a nemrég bezárult tavaszi csoport-kiállításnak. A Műcsarnok vezetősége e tárlattal alkalmat kíván adni a Nemzetközi Vásár vidéki és külföldi látogatóinak arra, hogy tárlata keretében jobb magyar festményeket és szobrokat vásárolhasson. Az alkalom megvan, a tárlat is elég jó — csak a művásárlás kétséges. Több mint bizonytalan. A Műcsarnok tíz termében 215 művésztől 460 műtárgy van kiállítva. A színvonal inkább vásári jellegű s ehhez képest változatos, sok tetszetős képpel. Modern áramlatot csak a szentendrei művészkolónia kis képsorozata visz az anyagba. Viszont örvendetes jelenség, hogy a magyar népviselet és a magyaros képtárgyak lényegesen megszaporodtak. A Műcsarnok rendes szereplői is hűségesen megjelentek. Mindjárt az első nagy teremben szembetűnik Karlovszky Bertalan három mesteri képmása, köztük egy kitűnő katonai portrait és Gerlóczy Tamás szép színes feje. Karakterben kitűnő Kukán Gézától Pásztor János szobrászművész feje és Weltmann Róberttől ■ Koesler János arcképe. Kövesdy Gézától három nagy teremben három életnagyságú női képmást látunk, finom ízléssel megfestve, a legjobb mégis dr. Balonyi Gusztávné feketében és Györgyi Dénesné lilában festett portraitja. A tárlat többi képmása közül kiválik még Tuni Gyulától Preusz Gusztáv, Kunmáld Cézártól G. Mollinári Gizella, Müller Ágostától P. K. ezredes, Szánthó Máriától Eliser Ernőné, Nádiéi Róberttól Berán Lajosné a feje, Vigh Bertalan női arcképe, Turmayer Sándor „Martin bácsi"-ja, Edvi- Illés Átadámnétól egy fiatal leány, Gábor Mórictól Scheuer Róbert megfestett feje. Mesteri ceruza rajzképmások Lihnsdorf Károlytól, gróf Bethlen István, Babits Mihály és Gombaszögi Frida arcképei, vitéz Patnky Ferenctül Zierlich Rezső szobrász feje, Kun- Icáidtól Ella libák feje. A figurális művek sorában feltűnnek Benkhard Ágoston szép színes matyó-népviseletü genre-tárgyai („Harangszó hallik“, Matyó menyecske ünnep- és hétköznapja), Áldor János László mohácsi viselete („Tóth Vica pártában"),Nyilassy Sándor leánycsoportja szegedi viseletben, gyügyei Nagy Zsiga „Vásárosok“ c. színes képe és mesterien finom félaktja, Mihalovits Miklós magyar menyecskéje cicával (és némi erotikával), Mérész Gyula „Vallomás"-t (somogyi népviseletben), Prohászka József két szép női aktja plein-airben, Czencz János szép magyar menyecskéje, Udvary Géza komoly történelmi vászna: „A pindaco“, Lengyel Rheinfuss Ede csataképe az „Első tűz“, Szüle Pétertől az „Újságárus", Komáromi- Eder Endrétől a finom poézissal festett „Látomás", Garay Ákos magyar témája: a „Somogyi lovas csősz", Viski János hortobágyi csikós képe, Juszkó Lélától a „Sólyomvadászok“, Zombory Lajos szép magyar tárgyai („Kukoricahordás“, „Magyar bika“), Pállya Celesztin mesteri piacképei, Rökk Károly élénken benépesített vásári jelenetei, Gulyás Sándortól a „Földmunkások“, Nagy Vilmostól a „Leány rézüsttel“ és „Naca levelet olvas", Udvary Páltól az „Uzsonna után“, Szöllősy Jánostól a „Fekvő akt", Tóth-Bartók Jenő „Erdélyi leány“-a, Csálnyi Lajostól az „Öreg tanyai ember“, Bukat Takoldi Jenőtől a frissen festett „Cigányok“, Vujovich Irmától „A kis modell“. Tájképekben igen gazdag a kiállítás. Itt sorakoznak Bosznay István finom hangulatai („Estszürkület“, „Mikosdi kastély“), Komáromi-Racz Endrétől a „Vihar után“, Iláry Gyula mesteri vászna: „A Vatikán a Pamphia parkból“, maróthi Mayor Jenő hatásos tájrészletei (Naplemente a Balatonon“, „Koratavasz a Balatonon“), Burghardt Rezsőtől a lágy tónusban tartott „Felhők“ s a „Tabán téren“, Barkósz Lajos nagy vászna az „Őszi virágszedés", Kiss Kálmántól egy még nagyobb vászon, az „Elhagyott park“, Káripáthy Jenőtől a „Malompatak Zebegényben", Horváth Béla, mely tájhangulatai közül a komor „Ködös téli táj“ s a színesebb Téli táj a budai hegyekben“, Sordy Brutus intim szépségű zúzmarác téli tája, Gimes Lajos bátor ecsettel fölkent „Magyar táj“-a és „Raguzai kikötő“-je, Silányi Lajos behavazott faluvégi házai és virágos „Tavasz“-a, Mérő István tehenekkel benépesített „Alkonyat“-a, Szabó Dezsőtől a finom „Fűzfák" és „Présház“, Poll Hugó lágy pasztellje, „A Balaton somogyi partján", Wágner Géza balatoni képei és az „Egyetemi templom" látképe, Dietrich Adolftól az érdekes „Izzó naplemente" és „Felhők a Dunán“, Turmayer Sándor gyulai utca részlete, Radnay Józseftől a „Nyári felhők", Feleky György hatásos „Vihar“ja, Uitz Jánostól a „Csendes utca", Moltray Vilmos bükkös erdőrészlete, Csirik Gyula finoman rajzolt tájai, Gy. Takoldi Béla artisztikus aquarelljei, Halasi-Horváth István friss pasztell-tájai, id. Dörre Tivadar szép tájtanulmányai, Paris Erzsi tájrészletei rézkarcban és monotypiában, Karanghy Jenő hortobágyi rézkarcai, és a szentendrei művésztelep mestereitől: Heinti Henrik, Jeges Ernő, Ónody Béla, Bolnovszky Miklós, bánáti Szerdk József, Reysser Ottó, Homos-Mattioni Eszter művei, leginkább szentendrei motívumok. Interiuer-képekben Vidovszky Béla (néhány szép tájképe is van) és Aradi Edvi Ilés válik ki. Még Győrffy Istvántól a „Régi templom belseje", Koszkol Jenőtől a „Leányszoba" és Hómon Károlytól a „Műterem-sarok“ említendő. Állatképekben Edvillics Aladártól a „Csacsi" és »Borjuk“, Heyer Arthurtól a veszekedő angoramacskák, Rainerné Zskolnffzy Gabriellától a „Tehenek a Balatonban“ és a bábolnai ménesben festett tanulmánya kér figyelmet. Csendéletképekben Beinek Árpád kitűnő vásznai („Mesefigurák", „Édességek”), Komáromi-Kan Endréné és Dolányi-Benczur Ida pompás virágképei, Henczné Deák Adrienne és Tamássy Miklós krizanthémumjai, Klammer Mariska szép flex-csokra, Kövér Gyulától az ötletes „Palóc-früstök", Mányay József virágcsendélete és Szlávik Dezső gyümölcsös csendéletei tűnnek fel. A szobrászat mesterei mérsékelték szereplési vágyaikat. Néhány mester mégis igen jól van képviselve. Ilyen Szamosi-Soós Vilmos, akinek márványba faragott önarcmása, azután fiáról és Medgyessy Istvánnéről faragott feje kitűnő, szép plakett-sorozatot állított ki Szödy Szilárd is, megörökítve a közélet több kiváló szereplőjét (Wolff Károly, dr. Sipőcz Jenő, dr. Csilléry András, Buday Dezső és neje, Szendy Károly és neje s mások képmását). Igen szép aktokat látunk Petri Lajostól („Pygmalion“, „A bánat“, „Akt“), erőteljes fejeket Vastagh Lászlótól (Lippay György és Lósy Imre hercegprímások), szép fejet Papp Józseftől (Wenczell Gusztáv arcmása), Izbégi Villám Rózsától (Izsák Elemérné arcmása), Lux Elektől (csehi Pogány Jenő arcmása). Poétikusan szép Bory Jenő ,Alsók"-kompozíciója, monumentális ditrói Siklódy Lőrinc nagy Krisztus-alakja és finomak a kisplasztikái („Templomba menők“, „Prédikáció közben", „Körmenetben"), jó kis szobrok Sóváry János, Gaudi-Kaiser Lajos, Kalotai Kreipel Ottó, Ested Erzsébet művei. Jól szerepel még Kasztner Lajos (önarcmásával), Tóth Gyula (id. Dörre Tivadar fejével), Nemes György Páduai Szent Antal szobrával, Gosztonyi Alice „Magyar gazda“ szobrával. Két szép üvegfestmény terv Ungrádry Sándortól (..Zrínyi, a költő is „Raffael és Botticelli“), azután Gregersen Hugó építészeti vázlatai s a „Nagyvárosi útkereszteződés“ megoldásának tervezete tartozik még e tárlat keretébe. Kézdi-Kovács László: A pápa megjelent a hittérítők székházának felavatási ünnepén. Ezúttal hagyta el harmadízben a Vatikánt. Vatikánváros, ápr. 24. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Pénteken délelőtt Xl ik Piva pápa — immár harmadizben — elhagyta a Vatikánt és a Janiculus halmára ment, hogy részt vegyen az ott épült, új hitpropaganda-kollégium fölavatásán. Ezt a kollégiumot 1627-ben alapította Urban pápa és a kollégiumnak a Piazza Hispánián levő régi épülete 150 teológust fogadott magába, az új épület ellenben 300 at. A kollégium a missziós munka szolgálatában áll, amely iránt a pápa nagy mértékben érdeklődik. Az új kollégium felavatásán megjelent valamennyi római bíbornok, valamint a chicagói érsek, Mundleyn bibornok, aki Amerikában jelentékeny összegeket gyűjtött a kollégium céljaira. Minthogy Róma lakossága előre nem tudott arról, hogy a pápa elhagyja a Vatikánt, a pápa, szinte észrevétlenül tehette meg a Vatikánból a Janiculus-halomravivő utat. A valamennyi nemzet lobogóival díszített új kollégium főtermében felállítoták a pápai trónt, amelyet a bíbornokok és a többi főpap székei vettek körül. A pápa, aki bíbor ornátusban volt, udvara körében a kápolnába ment, miközben a jelenvoltak hangosan éltették. Van frossum bibornok, a hitpropaganda kongregációjának prefektusa, beszédet mondott, amelyre a pápa a következőket válaszolta: — Szavaknál beszédesebbek a cselekedetek. Miután megáldhattam e csodálatos ház alapkövét, Isten azt az elégtételt nyújtotta nekem, hogy az építkezés befejezését, is szemlélhetem. Köszönetet mondok ezért az isteni gondviselésnek és mindazoknak, akiknek részük volt e mű befejezésében“. A pápa ezután megtekintette az épületet és a tetőn levő forraszról sokáig élvezte aönyörű kilátást. A minisztertanács ezer vagon nemesített búza vetőmagot utalt ki a termelőknek. A pénteki minisztertanácsban Mayer János földrhivelésügyi miniszter javaslatot tett az egységes búzatermelési akció nagyobb arányú kifejlesztésére. A minisztertanács, méltányolva a probléma megoldásának belső vonatkozásban, de főként exportviszonylatban való nagy jelentőségét, felhatalmazta a földmivelésügyi minisztert arra, hogy az 1931. év folyamán ezer vagon nemesített búzavetőmagot bocsáthasson a termelők rendelkezésére. A minisztertanács még folyó ügyeket tárgyalt és este fél tízkor ért véget.