Pesti Hírlap, 1932. augusztus (54. évfolyam, 171-194. szám)

1932-08-02 / 171. szám

1932. augusztus 2. kedd. PESTI HÍRLAP Papén kancellár tervei. A kancellár nyilatkozata a választások eredményéről Berlin, aug. 1. A birodalmi kancellár ma inter­jút adott az Associated Press képviselőjének, Louis P. Lochtiernek. A beszélgetés során a kancellár vilá­gosan kijelentette, hogy kormánya nem törekszik a birodalmi gyűlésen koalíció alakítására, amely a bi­rodalmi kormány támogatására azokra a pártokra van utalva, amelyekből áll. — Ha a választásnak egyáltalában volt különös jelentősége — folytatta a kancellár —,­­ez abból áll, hogy a német nép jóváhagyta a kormánynak azt a törekvését, hogy az országot megszabadítsa a párt­­kontrolltól. A mi kívánságunk az, hogy Németország­nak a nehézségektől való megszabadítására irányuló fáradozásunkat megtűrjék. — Kollégáimmal együtt újjáépítésre irányuló programmunkkal akarunk a birodalmi gyűlés elé állani és ennek tagjait az elé a döntés elé állítani, vájjon az objektív pártatlan munka nyomatékos szük­ségessége mellett mernek-e minket kivenni a nye­regből. Az Associated Press tudósítója úgy látta, hogy a bizalmatlansági szavazat lehetőségének gondolata egyáltalában nem érinti a kancellárt. A kancellár azt a reményét fejezte ki, hogy a centrumpárt, amely­nek tagja volt, és amely a választási hadjárat során élesen küzdött ellene, nem fogja magára venni új kormányválság ódiumát. Ami Hitlert illeti, a kan­cellárnak az a meggyőződése, hogy elérkezett az a pillanat, amikor a nemzeti szocialista mozgalomnak tevékeny részt kell vennie a haza újjáépítésében. Az Associated Press képviselőjének arra a kér­désére, hogy a kancellár legutóbbi rádióbeszédének az alkotmányrevízió lehetőségére való utalása mit je­lent, a kancellár ezeket mondotta: — A mostani birodalmi gyűlésnek, amely ezidő szerint egyetlen házból áll, nincsen olyan ellensúly és kiegyenlítés, aminő például az amerikai kongresz­szus és szenátus. A mi birodalmi tanácsunkat, a mi szövetségi tanácsunkat nem lehet az önök szenátusá­val összehasonlítani; hatásköre sokkal kisebb. Nekem az a felfogásom, hogy Németországnak felsőházra van szüksége. A másik dolog, amelyet tisztázni kell, a mi u. n. listarendszerünk, amely szerint minden párt listát állít jelöltjeiről és ezek közül minden 10.000 szavazat után egyet megválasztottnak jelentenek ki. E rend­szer mellett nincs személyes kapcsolat a jelölt és vá­lasztói között. A válaszoknak még a listák összeállí­tására sincs befolyásuk, ezt rendszerint a párt vég­rehajtó­ bizottsága végzi. Angliában és Amerikában a jelöltnek valamelyik választókerületben fel kell lép­nie és meg kell nyernie a választók bizalmát. Német­országban a választó dönt arról, hogy melyik pártra b­eágradt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó és munkaképességet. Beható kór­házi kísérletek folyamán bebizonyult, hogy a Ferenc József víz szellemi munkásoknál, neuraszténiás embereknél és betegeskedő asszo­nyoknál rendkívül jótékony hatású gyomor- és béltisztító szer. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzle­­tekben kapható, szavaz, de nincs semmi kontaktusa a jelöltekkel. Re­mélem, hogy választási rendszerünket oly értelemben revideáljuk majd, amely ismét helyreállítja a biro­dalmi gyűlés tagjainak személyes felelősségét. Ha eddig is ilyen rendszerünk lett volna, akkor jelöltet­tem volna magam otthonomban, a westfáliai válasz­tókerületben, ahol mindenki ismer és biztos vagyok benne, hogy meg is választottak volna. A birodalmi kancellár megjegyezte, hogy mind­egyik politikai táborban a vezetők beszéltek a köz­­igazgatás reformjáról, de senki sem cselekedett. Né­hány nappal porosz birodalmi biztossá történt kineve­­zésem után 118 kerületet nagyobb kerületekbe olvasz­tottunk és 60 országos tanácsi állás megszüntetésével egyszerűsítettük a közigazgatást. Ugyanez irányban további reformokra készülünk a közigazgatás és pénz­ügyi igazgatás terén, amelyek úgy a birodalomban, mint Poroszországban is sürgős megoldást kívánnak. Az Associated Press tudósítója felhívta a kan­cellár figyelmét arra, hogy néhány amerikai lap a birodalmi gyűlési választások eredményét úgy értel­mezte, hogy az új birodalmi gyűlés 60 százaléka köz­társaságellenes; ide sorozták a nemzeti szocialistákat, a német nemzetieket és a kommunistákat. A kancellár azt választolta, hogy az államforma kérdése a legkevésbé sem­ áll megvitatás alatt. A vá­lasztás során sem volt erről szó. Az egész német nép­nek csak az a gondja, hogy háza táját rendbehozza. Nincs időnk arra, hogy az államformán gondolkoz­zunk. A külpolitikai problémákra áttérve, a kancellár megjegyezte, hogy a német kormány politikája fő gondolatává nem teszi az autarkia politikáját. Mos­tani autarchikus törekvéseinket a világhelyzet kény­szeríti ránk és nem mi akartuk ezt. Mi épúgy, mint bármely más nemzet, közreműködni akarunk a vám­falak lebontásában és az árucsere könnyebbé tételé­ben. Élni és élni engedni — ez a mi jelszavunk. A tudósí­tó végül szóvá tett­e hogy a baloldali sajtó szerint a kormány eljár a kommunista rendza­varásokkal szemben, de nincs szava a nemzeti szocia­listák rendzavarásaihoz. A kancellár erre teljes nyomatékkal a követke­zőket mondta:­­— Bárkiről bizonyul is be, hogy felelős rend­zavarásokért, mint például a königsbergi sajnálatos eseményekért, tapasztalni fogja, hogy megvan ben­nünk a szilárd elszántság, hogy gyorsan és röviden bánjunk el vele. A kommunista pártot törvényen kí­vül állónak nem szándékszik a kormány kijelenteni, lyosan megsebesült. A tettesek elmenekültek anél­kül, hogy felismerték volna őket. Ugyanebben az időtájban ismeretlen emberek Barhold volt kormány­elnök lakásába is behatoltak és két lövéssel jelenté­keny sérüléseket ejtettek rajta. Ugyancsak reggel 6 óra körül két ismeretlen ember jelent meg Zirpin raktárfelügyelő lakásán és beszélni kívánt vele. A felesége előhívta, mire a két­ ember három lövést adott le Zirpinre, áld két fejlövést kapott és egy lö­vést a mellébe, valamint egy súlyos szúrt sebet is. A tettesek elmenekültek. Nem sikerült az a támadás, amelyet Sabatzki, az izraelita vallású német állam­polgárok központi szövetsége szindikátusának lakása ellen intéztek. Ismeretlen egyének jelentek meg Schütz kommunista képviselő lakásán is azzal, hogy beszélni akarnak vele. Schütz azonban nem fogadta őket. Erre az emberek lövöldözni kezdtek. A lövések közül három eltalálta és életveszélyesen megsebesí­tette Schütz háztartási alkalmazottját. A polgárság és a sajtó köreiben a ma reggeli események tervszerű összefüggésére következtetnek nemcsak azok egyidejűségéből, hanem abból a körül- I­ményből is, hogy 33 esetben kihívták a tűzoltókat , anélkül, hogy arra bárhol is ok lett volna. A rendőr­­s­ségi tisztviselők egy részét karabélyokkal szerelték­­ fel. Saulf kommunista városi tanácsos ma délelőtt belehalt súlyos sérüléseibe. Eddig a merényletekben való részvétel gyanúja­­s miatt 20 embert tartóztattak le. A birodalmi belügy­­­­miniszter a königsbergi vidék nélkülözhető rendőr­­állományát szükség esetén a königsbergi rendőr­parancsnok rendelkezésére bocsátja. A rendőrség az esetleges további rendzavarások megelőzésére gép­fegyverekkel felszerelt páncélautót járat az utcákon* Jutalom a merénylők kézrekerítésére. Berlin, aug. 1. (A Pesti Hírlap tudósító­jának­ távirata.) A kormány ötezer márka, a Hartungsche Zeitung ezer, a szociádemokrata lap 500 márka ju­talmat tűzött ki a merénylők kézrekerítésére. A rendőrséget szigorú készenlétbe helyezték és egy rendőrőrjáratnak sikerült megakadályozni az egyik kommunista lap szerkesztője ellen megkísérelt me­rényletet. Egyelőre ugyan nem tudni, hogy az erő­szakos cselekmények elkövetői melyik párthoz tar­toznak, de tekintettel arra, hogy csak baloldali párt­­állású egyének ellen történtek támadások, feltehető, hogy a tettesek nemzeti szocialisták voltak. Jfjxas €jpi­op­róffuw BUDAPEST*'/. VÖRÖSMARTY-TÉRI Gyávák. irta­s Surányi Miklós. Szeptember közepén, szokatlan meleg alkonyat­ban, felfelé igyekeztem a meredek dűlő­ után. Min­den húsz lépés után meg-megástam, hogy megtöröl­jem izzadó homlokomat. Nagy darab ember vagyok, túl az ötvenen, a mellem nehézkesen zihál, — szent Isten, talán asztmatikus vagyok? Már nem való ne­kem a hegymászás? Lassan, fontolgatva lépegettem és megvigasztalódtam. Ég, föld, fű­ és fa, felettem és körülöttem minden olyan nyugalmas, egészséges, boldog és elragadó volt, hogy elfelejtettem minden bajomat. Pillanatokra elhittem magamról, hogy újra húsz esztendős vagyok, erős, hatalmas és szép és az enyém a világ. Néha hátratekintettem és te­kintetemmel elmerültem a völgy mély és széles kék­ségében és új erőre kapva, haladtam felfelé a hegy peremére. Nem volt messze a cél, már láttam a ge­rincen zöldelő kis erdőt, amely a présházat rejtette. Innen kezdve toronyiránt kapaszkodtam a szőlőnk felé, rejtett kis utón, bokrok, tőkék és kukoricások között, barátok és szomszédok földjein keresztül. Két perc múlva fenn leszek a hegyen. E pillanatban vészes morgás ütötte meg a fü­lemet. Valóban ijesztő, mély, hörgésszerű hang. Megtorpantam. Mi ez? Soha errefelé — néhány jám­bor vincelléren vagy hazasiető vénasszonyon kívül — teremtett lélek nem került az utamba. Nagy, bozontos szőrű, vörös szemű, ocsmány dög ugrott ki a szőlőtőkék közül. Keskeny volt az út és nyílegyenesen haladt a présház felé s az utat elállta egy véres szemű, mérgesen vakkantó, fel­borzolt szőrű kuvasz, felém vicsorítva villogó fo­gait. Ádáz egy bestia volt, fenevad módjára félig a földre lapulva, mint valami engesztelhetetlen ellen­ség, vagy napok óta éhen-szomjan kínlódó vadállat. Hirtelenében nem tudtam, mitévő legyek. Olyan keskeny volt az út, hogy ki sem kerülhettem. A kutya elfoglalta a hadállást, mintha felszólított volna, hogy küzdjek meg vele, vagy hátráljak meg. Csakugyan olyan volt a helyzet, hogy kezdtem ma­gam a kutya, előtt szégyenleni. Nekimenjek? Átgá­zoljak rajta? A kutya elszánt tekintetén látszott, hogy ezt ellenállás nélkül nem engedi meg. Megfor­duljak és elmeneküljek előle? Ehhez­ csepp kedvem sem volt és rettentően megalázónak éreztem a gyáva megfutamodást. Elhatároztam, hogy egyez­kedni próbálok vele, békeajánlatot teszek, felaján­lom barátságomat és rábeszélem, hogy térjen ki az utamból. Kedveskedve szóltam feléje: — Nono, öregem. Dühös morgás volt a válasz. Találgattam a nevét. — Bodri, Cézár, Pluto, Betyár, Fickó. . Gyere szépen ide, ne félj, nem bántlak ... szeretem ám én is a kutyusokat . . .feljöhetsz velem a prés­házba, jó darab koncot kapsz . . . na, ne izélj . . ejnye, a teremtésit . . . nem szégyenled magad, ilyen becstelenül ugatni egy jószándéku embert, aki még soha életében nem bántotta a te fajtádat, habár ez­úttal minden kutyát a pokol fenekére kíván . A kutya nem volt hajlandó­ semmiféle béke­tárgyalásra. Nem igen ugatott, inkább csak dühö­sen hörgött és közben nyáladzott és kaparta a föl­det és kigyóvonaglással hol felém csúszott, hol hát­­raugrott, mintha méregetné a távolságot, amelyen keresztül rámveti magát és darabokra marcangol. Láttam,­ hogy békés után nem boldogulok vele. De hát akkor mit tegyek? Még csak bot sem volt ná­lam, semmiféle fegyver, ámbár, az igazat meg­vallva, nem is tartottam volna magamhoz méltó­nak, hogy fegyveres kézzel támadjak egy szeren­csétlen ebre. A kutya azonban, úgy látszik, türelmét vesztette, apró szökellésekkel felém közeledett, el­­elvakkantotta magát, csattogtatta a fogait, s én ön­kénytelenül néhány lépést hátráltam. Igazság sze­rin teljesen védtelen voltam a bestiával szemben, védtelen voltam testileg és lelkileg egyaránt, mert irtózom a kóbor kutyáktól és fogalmam sincs arról, hogy miféle módon lehet elbánni velük. Határozot­tan féltem. Lúdbörös lett a hátam, az arcomat mintha tűkkel szurkálták volna. Ez nyilvánvaló jele a testi gyávaságnak. Közben hirtelen eszembe jutott, hogy ez a kutya esetleg veszett is lehet, tehát nekimenni egyenesen ostobaság volna. Még a győzelem is ka­tasztrófával végződhetnék. Győzelem! Hogy tud­nék én megverekedni ezzel a vérbenforgó szemű fenevaddal, csak úgy puszta kézzel? Vagy talán a lábamat használjam? Belerúgjak? A rúgástól nyil­ván nem fél, a rúgás nem jelent egyebet, mint hogy odatartom neki a lábamat, hogy fogait belemélyessze s kiharapjon belőle, amekkorát csak tud. Eszembe jutott, hogy a fiatal Toldi Miklós farkasokkal vere­kedett meg, elkapta a farkas torkát, az állatot meg­forgatta a feje fölött és dühös erővel a földhöz vágta. Ezt tegyem én is? De én nem vagyok fiatal és nem vagyok Toldi Miklós és nem vagyok abban biztos,­ vájjon el tudom-e kapni a nyakát és nem egyenesen a torkába dugom-e elpuhult és reumás öklömet? És végül is átkozott egy helyzet: ronda kóborkutyával hemperegni a földön, mint egy gla­diátor, leteperni, rátérdelni, rugdalni, fojtogatni vagy talán esetleg — hogy egyenlő fegyverekkel harcol­junk — beleharapni a torkába és a fogaimmal mar­cangolni. A fogaimmal? A műfogaimmal? Nagyot káromkodtam. Dühösen rárivalltam a kutyára, hogy takarodjék az utamból, menjen a fenébe, mert kü­lönben .... Mert különben én fordulok meg és futásnak eredek lefelé a völgybe, hogy megmentsem az irhá­mat, vagy legalább is, hogy kikerüljek ebből a pisz­kosan nevetséges és piszkosan veszélyes helyzetből. Sohasem hittem volna, hogy így meg tudok rettenni, ilyen gyáván, ilyen férfiatlanul el tudok rémülni egy undok módon piszkos, nyálas, hörgő, kóbor kutya láttán. De még a meneküléshez sem volt bátorsá­gom. Ha futni kezdek, ezzel csak felbátorítom a ku­tyát s a következő pillanatban már a lábikrámban vannak az agyarai. Olyan volt a pillanat, hogy teljesen elveszí­tettem minden józan mérlegelő képességemet. Ki­mondhatatlanul szégyeltem magamat, mert be kellett vallanom, hogy kettőnk közül nem a kutya, hanem én vagyok az alacsonyabbrendű lény és én vagyok az, aki nem tudja, hogy ilyen helyzetekben mit kell neki tenni. Sorozatos merényletek Königsbergben. Königsberg, aug. 1. A Königsberger Volkszeitung és a Königsberg-Startungsche Zeitung épületére ma reggel bombákat dobtak. Több ismert baloldali sze­mélyiség ellen a kora reggeli órákban lakásukon revolver-merényleteket követtek el. Ezeket a terror­cselekményekről szóló híreket további részletek egész sorozata egészíti ki, úgy hogy világosan kitű­nik a tervszerűség, amely szerint a különböző me­rényleteknél eljártak. Ma reggel 6 óra tájban négy ember hatolt be Sauff kommunista városi képviselő lakásába és az ágyban fekvő kommunistavezérre három pisztolylövést t­dtak le, amelyektől Sauff sa­ 3

Next