Pesti Hírlap, 1933. május (55. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
1933. május 2., kedd. PESTI HÍRLAP Ami szép vagy ami kell? Irta: Nagy Ferenc kisgazda. Valahányszor a Pesti Hírlap hasábjain a kritika fegyveréhez nyúlunk, mindig vigyáznunk kell arra, hogy fegyverünk tiszta legyen és csak a legszükségesebb esetben vegyük elő, így például sohasem nyúlunk bele szívesen az önkormányzati testületek dolgaiba, nem kritizáljuk a községek belső dolgait, sőt még a vármegyék ügyeit sem szoktuk feszegetni. Az államéletben, az országvezetésben nem tűrjük szó nélkül a kifogásolnivalókat, míg a kisebb közületek dolgai csak akkor kerülnek tollunkra, ha azok súlyosabb jelentőséggel bírnak. Ha most mégis egy megyei esetet teszünk meg cikkünk témájává, akkor ennek megvan a maga jelentős oka, ebben az esetben éppen az, hogy ez a megyei eset nagyon hasonlatos államéletünkben mutatkozó egyes jelenségekhez, az alkotások gyakori elhibázása tekintetében. Arról van ugyanis szó, hogy Borsod vármegye legutóbbi közgyűlésén elhangzott egy indítvány, amely arról szólt, hogy az aggteleki cseppkőbarlanghoz vezető utakat meg kell építeni, sőt a barlangba be kell vezetni a villanyt. E pillanatban nem érdekel bennünket a beszédre adott válasz, nem érdekel a szándék sem, amellyel az indítványt kezelni akarják, hiszen nem ez a mi mondanivalónk tengelye, ebből csak következtetni szándékozunk tovább, abban az irányban, amerre szegény magyar népünk életén húzódik végig az évtized hosszú és fájdalmas homálya. Mi a borsodi esetre csak annyi megjegyzést teszünk, hogy ismerünk odafenn Borsodban egy népes magyar falut, amelynek nincs vize. Három kilométerre van a falutól a kút, ahonnan vizet hord a szerencsétlen kisgyőri nép. Minden udvar tele van kutakkal, de víz nincs, csak ha a falu közös kutjáról hordanak bele. Soha még nem próbáltak a falu közepén kutat fúrni, hogy ennek a kétezer léleknek vize legyen. Várjon nem lett volna-e helyesebb fölvetni a kisgyőri fúratás ügyét a megyegyűlésen az aggteleki villanyvilágítás helyett? Mert igaz, hogy szép lenne ezt a világhírű természeti csodát modern környezettel körülvenni, igaz, hogy más országokban az ilyen szépségek körül is vannak építve, de a mi helyzetünk más. Nálunk, ha a szép és szükséges között kell választani, hát félre kell tenni a szépet a szükségesnek a hedvéért. Utolsó évtizedünk alkotásait, állami építkezéseinket főleg nem annyira a célszerűség jellemzi, mint a fényűzés. Soha nem képzelt nehéz idők szakadtak országunkra és nemzetünkre. Ebben a borzalmas állapotban nekünk meg kellene látni az átmeneti nehézségeket, meg kellene érezni, hogy itt minden eszközzel csak az elviselhetőség légkörének a megteremtésére kell törekedni. Arra kellene törekedni, hogy megértessük népünkkel a helyzet kényszerű volta mellett azt a törekvést, amely mindenképen a tömegek helyzetét akarja az átmeneti nehézségek idejére elviselhetővé tenni. Ezért érdemes lenne a kevesebbeknek ugyancsak az átmeneti időre lemondani azokról az élvezetekről és szépségekről, amelyekről való lemondás önmagában véve is példázná a tömegek sorsának szívenhordozását. Érdemes lenne lemondani a szépítésekről és kiművelésekről csak azért, hogy a szépség és a szükségesség közül az utóbbi érvényesüljön. Ennek az elvnek azután végig kellene vonulni kormányzaton és önkormányzati testületeken egyaránt, hogy például a megyei gyűlés is a barlangvilágitás helyett a nép vízszükséglete mellett foglaljon állást. a legizesebb falatokat az én tányéromra rakta özvegy édes anyánk s mikor felálltunk az asztaltól, mindig én tőlem kérdezte: — No, jóllaktál-e, Kalári, vagy kell-e még? — De biz engem szeretett jobban, — erösködött ikertestvére, Rózás. — Mikor vásáron volt az anyánk és hazajött, előbb nekem adott vásárfiát és csak azután testvéremnek, Kalárinak; mikor megmosdatott, megfésült és pántlikát font a hajamba az anyám, mindig meghúzta a varkocsomat és nevetgélt hozzá, de csúnya vagy. Igézetni fogjon, de csúnya vagy! S mikor az ölébe ültetett anyánk, engem mindig baltérdére ültetett, ahol közelebb voltam a szivéhez, Kalárit meg jobb térdére vette. — Nehéz ügy, — mormolta a hadnagy úr. — "Az igazság mérlege hol jobbra billen, hol balra, ám mégis csak a középen áll meg és marad a nyelve. — Nehéz ügy, — vélte a két ember is. — Legjobb is lenne, — indítványozta Abonyi György gazda, — ha békességesen kettévágnék azt a százhúsz pénzt és mindegyikünk hatvanét kapna. — Ezt két okból sem helyeslem, — ellenkezett Nagyléki Pál gazda. — Először is, mert egy haldoklónak a rendelkezését tisztelni kell, másodszor, mert hatvan csak a fele az igazságnak, nem az egész igazság. — Úgy van, — bólintott a hadnagy úr, aki ekkor körülbelül már tudta, hol fogja meg a dolognak a szarvát és kiderítse, hogy mégis: a két lánya közül melyiket szerette jobban az anyja? — Ugyanegy napon volt a lakatjuk? — kérdezte Nagylékit és Alanyit. — Ugyanegy napon, hadnagy úr. S mikor megettük a lakodalmi ebédet, én a kocsimon hazavittem Kalárit . . . — ... én meg a magamén Rozálomat. — Jól van . . . most maga beszéljen, Nagylékiné. Mikor elhagyta a szülői házat, mikor véglegesen elbúcsúzott az anyjától, hogy engedte útjára az anyja? De az igazat beszélje, Nagylékiné. — Nagyon boldog volt az édesanyám, hadnagy úr, — felelte Nagylékiné asszony. — Megölelt, megcsókolt tízszer is és azt mondta: örülök, Kalárim, hogy jóravaló emberhez adhattalak. Isten áldása kísérjen uj otthonodban, édes leányom, Kalári. — Hát magától, Abonyiné, hogy búcsúzott el? — Jaj, hadnagy uram, — felelte az asszony, — édes anyám bizony nem szólt egy szót se, mert a könnyeiről nem tudott beszélni. Szivéhez szorított és csak sokára mondta: az én anyai áldásom kísérjen az otthonodba, Rózáském. — Magának, Nagylékiné, azt mondta, hogy Isten áldása kisérje útjára? — Ezt mondta, hadnagy uram és utána még többször is megcsókolt. — Magának meg, Abonyiné, azt, hogy: az én anyai áldásom kisérjen? — Azt, azt, hadnagy ur. S mikor már ott ültem az uram mellett a bakon és édes anyám már nem szoríthatott magához, a tulipántos ládámat simogatta meg reszkető kezével. — Akkor kimondom az ítéletet, — emelkedett fel székéből a hadnagy ur. — A százhúsz forint hagyaték magát illeti meg, Abonyiné. Magát szerette jobban az anyja. Magának azt mondta, hogy az ő anyai áldása kisérje, Nagylékinénak meg azt, hogy az Úristen áldása kisérje. Szüle szájából mi lehet nagyobb, mint az elzokogott kívánság, hogy az anyai áldása kisérje. így van-e, Nagylékiné? Maga is anya, magának is van kis lánya ... beszéljen! — Nem tagadom, hadnagy úr, — sóhajtott fel Nagylékiné, — ez igy van. Az anyai áldás! Bizony mélyebbről jön a szájunkra, mint a másik, hogy Istennek áldása kisérje. Ezt sokszor idegennek is mondjuk. S én megnyugszom az ítéletében, hadnagy úr . .. • * • 3 Llewellyn-Jones a békeszerződés gyakorlati keresztülvitelének módjairól. Londonból jelentik: F. Llewellyn-Jones képviselő, a magyarság régi barátja, a következőkép nyilatkozott a békerevízióról: — Az angol sajtó a közemúltban fokozott figyelemmel fordult a békerevízió felé. MacDonald miniszterelnök római útja és Mussolini nyilatkozata a négyhatalmi egyezményről, amely a békerevízió elintézésére illetékes volna, a figyelem előterébe hozta ezt a kérdést. Most már kitűnt, hogy ennél az ügynek elintézését sürgősen szükségesnek tekintik és a legkülönbözőbb oldalról követelik a békeszerződések módosítását a Népszövetésg útján. Ezenkívül a kisantantállamok és Lengyelország politikusainak kijelentései arra mutatnak, hogy általában kezdik belátni, hogy a békerevízióról való tárgyalást nem lehet az idők végéig halogatni. Az a tény, hogy ez a négy keleteurópai állam mindent, el akar követni e kérdés megoldásának megakadályozására, világosan mutatja, hogy bizonyos kísérleteket várnak, amelyek célja a békeszerződések területi határozmányai által okozott legsúlyosabb sérelmek orvoslása lesz. A legnagyobb nehézségek a népszövetségi alapokmány fogyatékos és nem kielégítő intézkedései. Újabban az angol sajtóban a népszövetségi alapokmány 19. szakaszának alkalmazását ajánlják. A 19. szakasz két fő hiánya a következő: először a Népszövetség közgyűlésének teljes egyhangúságát követeli, másodszor még az egyhangú határozat is pusztán az érdekelt államoknak adandó tanács jellegével bírna. A helyzet orvoslásához feltétlenül szükség van a 19. szakasz olyan módosítására, hogy abszolút vagy kétharmad, esetleg háromnegyed többség határozhassa el, hogy bizonyos lépéseket kell tenni a békerevízió érdekében. Egy ilyen határozat hozatala után a revízió természetének tényleges meghatározását az állandó nemzetközi bíróság elé lehetne utalni. Az állandó nemzetközi bíróság esetleg bizottságot fog kiküldeni a vita egyes vonatkozásainak a helyszínen való eldöntésére vagy népszavazás tartására. Egyszersmind a bíróság végső döntéseinek végrehajtását is biztosítani kellene. A békeszerződések aláírásakor Clemenceau és később Millerand biztosítékokat adtak arra nézve, hogy a területi határozmányokat nem kell véglegeseknek és visszavonhatatlanoknak tekinteni s kijelentették, hogy a Népszövetséggel kapcsolatos szervezet fel lesz jogosítva az ilyen területi módosítások elbírálására. Még felületes szemlélő is meg fogja érteni, hogy Európa békéje attól függ, hogy a Népszövetség határozott politikát kövessen azoknak a hatalmaknak befolyása alatt, amelyek a fő felelősséget viselik Európa háború utáni térképének megrajzolásáért. Nem volt semmi rendzavarás május elsején. Tízezer idegen Budapesten. Május elseje idén még eseménytelenebb és csendesebb volt, mint az elmúlt években, még a rendőri készültség sem emlékeztetett arra, hogy valakinek is szándéka lett volna megzavarni a gyönyörű szép tavaszi nap békés és derűs hangulatát. Budapestnek egyetlen — de egyúttal igen örvendetes — eseménye az a páratlanul nagyarányú idegenforgalom volt, amilyenre eddig még nem volt példa de nem is mertek ilyen nagy idegenjárásra gondolni a legvérmesebb idegenforgalmi szakembereink sem. Váratlanul hatalmas tömegekben jöttek Budapestre az osztrák hétvégi kirándulók, akik kihasználták számukra a kettős ünnepet és nagy részük a kirándulást egybekötötte a magyar osztrák mérkőzés megtekintésével is. Tele volt velük a város már szombat estétől kezdve, amikor az első különvonatok és hajók megérkeztek, vasárnapra pedig olyan volt a város képe, mintha nem itthon volnánk, hanem valahol Párizsban csodáltuk volna az idegenek sürgését-forgását. A hevenyészett adatok szerint négy különvonat, egy különhajó, 31 társas gépkocsi és 766 egyéb gépjármű, összesen 8100 osztrákot hozott Bécs és Grác felől, de ebben a számban nincsenek benne azok, akik a rendes vonal-, hajó- és gépkocsijáratokkal érkeztek. Legnagyobb feltűnést természetesen az osztrák Touring Club állandóan együtt tartó 100 gépjárműve keltette, amikor végeláthatatlan sorban kígyózott végig a kocsisor az utcákon. Nagyon kevesen voltak, akik már vasárnap este visszautaztak, a túlnyomó többség itt maradt hétfőre is. A rendes, műsorszerű látványosságokon kívül jutott az idegenekből mindenfelé. Tömve voltak a színházak, a mozik, a mulatók, a városliget búcsújának még sohasem volt ilyen nagy külföldi nézőserege. Az Országház előtt hétfőn több száz gépkocsi sorakozott fel, innen indultak el a Touring Club emberei, hogy a Zugligetben megkoszorúzzák a pár év előtt egy motorversenyen szerencsétlenül járt Karner Rudolf kitűnő osztrák versenyző emlékművét. Rendkívül élénk élet uralkodott fenn a Várban, ahol a királyi palotában egész nap szakadatlanul jelentkeztek a látogató csoportok és a palota környékén úgyszólván csak idegen szót lehetett hallani. Rengeteg látogatója volt, a Margitszigetnek, a Svábhegynek, a művészeti kiállításoknak és a múzeumoknak is. Budapest képe az elmúlt három napon át valóban világvárosi volt, három napig élvezhettük azt a Budapestet, amit eddig csak reménykedéseinkben tudtunk elképzelni. Az osztrákokon kívül igen sok más nemzetiségű külföldi is ellátogatott Budapestre és nagyon sokan érkeztek a megszállt területekről is. Hétfőn újabb idegen csoportok érkeztek, mert ezen a napon már életbe lépett a kedvezmény, amit a május 6-ikán nyitó budapesti Nemzetközi Vásárra utazók élvezhetnek a különböző közlekedési eszközökön. Vidéken szintén mindenütt csendben és rendben múlt el május elseje, a szép napsütés a legtöbb embert kirándulásra csábította. Május elseje külföldön, Párizsból érkezett jelentés szerint a munkásság a hagyományokhoz híven idén is munkaszünetet tartott és megünnepelte május elsejét, de semmi rendzavarás nem történt. A rendőrség nagy készenlétet tartott fönn, de sehol sem került sor komolyabb beavatkozásra, egyedül csak a Párizs melletti Vincennesben gyülésező 15.000 kommunista rendezett tüntetést. A rendőri jelentések szerint az egész ország területén nyugalomban telt el a nap. Londonban megtartották a szokásos nagy felvonulást a Hyde-parkban, a rendőrség több száz emberrel kísérte a menetet, de rendzavarás nem történt. Hasonló jelentések érkeztek Madridból, Belgrádból, Bukarestből és Brüsszelből is, ahol a nap teljes nyugalomban telt el. A tengeren túl nem volt ilyen nyugalmas és csendes a május elseje. Az Egyesült Államok nagy városaiban hatalmas rendőrkarhatalmat tartottakkészenlétben. A rendőrséget könnygázbombákkal és gépfegyverekkel szerelték föl. Chicagóban a tüntetők bombát vetettek több épületre, köztük az amerikai telefon- és táviróhivatalra és néhány szállodára. Japán nagyobb városaiban a májusi zavargásokkal kapcsolatban ezer személyt tartóztattak le, közöttük nyolcszázat Tokióban. Prágából jelentik, hogy állami ünnep lévén, minden munka szünetelt, a gyűléseken és felvonulásokon zajosan tüntetettek,de rendőri beavatkozásra nem került sor. Szófiai jelentés szerint május elseje az egész országban nyugodtan telt el, kivéve Slatina észak-bolgár várost, ahol 100 tüntető ellenszegült a csendőröknek. Fegyveres összetűzésre került a sor és több tüntető megsebesült, lenuenozza emesztését. --------ozenrexenes, peirenurseg, rossz emésztés szabályozására vegyen este 1-3 pici Akin drágáét, reggelre normális ürülése les*. U 34 UIJH *0 (fragt* 10 fillér. co dragée p 210