Pesti Hírlap, 1935. február (57. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-05 / 29. szám

14 8 - —*• P­E­STI H­I­R­LAP ^ 1935. február 1 Gyilkosok, rablók, betörők. A rendőrség elfogta a paksi gyilkost és a betörőbandáját. — Rablótámadók a moziban. — Gyilkosság egy angyalföldi csárdában. A budapesti rendőrségnek erős munkája akadt­­vasárnap hajnaltól hétfőig: detektívek és rendőrök egész csapata indított hajszát betörők és gyilkosok után. Vasárnap hajnalban ártalmatlanná tették Cse­pel határ­ában a környék veszedelmes rablóbandáját és vezérük személyében elfogták a régóta keresett paksi halászgyilkost, elfogták egy józsefvárosi mozi fiatal betörőit és lázasan keresnek egy angyalföldi késelő gyilkost. Kézrekerül a paksi gyilkos. Molnár Mihály rendőrfelügyelőhelyettes régóta nyomoz a környék veszedelmes betörőbandája után, amelynek Szemeti István volt a vezetője. A rendőr ki­derítette, hogy Szemeti gyakran ellátogat a csepeli kis Királyerdő mellett levő házba, ahol egy bizalmas nő­ ismerőse lakik. A leányt be is kísérték a rendőr­ségre, azonban ekkor valaki négyszer rálőtt a rend­őrökre. Látták is a menekülő Szemetit, de eltűnt a bokrok között. Vasárnap hajnali öt órakor a főkapitányságról harminc rendőr és több detektív ment dr. Krizsancci Kálmán rendő­rkapitány és Hóna Ernő detektívfőfel­­ügyelő vezetésével Csepel környékére. Bezörgettek a leány lakására, azonban kijelentette, hogy nem tud Szemeti hollétéről. Megtalálták azonban Szemeti ru­hadarabját. Megszagoltatok a rendőrkutyákkal és el­indultak az ebek nyomában. Csepelen a nyomok egy elhagyott tanya felé ve­zettek. A rendőrök körülzárták a tanyát és az egyik szoba ágya alatt rongyokkal befödve rá is találtak Szemeti Istvánra. Ellenállt, de négy detektív rávetette magát és megbilincselték. A hajsza során elfogtak még hat egyént, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elfogott paksi gyilkos betörőbandájához tartoztak. Szemeti a főkapitánysá­gon beismerte, hogy 1933-ban Paks határában agyon­lőtte Szarka Ferenc halászmestert, aki őt orvhalásza­ton tetten érte. Legutóbb társaival az Illatos-úti is­kolába törtek be és rálőttek az iskolaszolgára, de a golyó szerencsére nem talált. A 36 éves napszámost egyébként különféle hatóságok betörések egész serege miatt körözte. Elfogták a mozi­betörőket. A Kálvária-téti Józsefvárosi Moziban vakmerő rablótámadás történt. Vasárnapra forduló éjszaka az ablakon keresztül négy munkakerülő siheder be­mászott az ablakon keresztül, azonban ott találták Bódy Gyula 28 éves kifutót. A betörők a kifutót megkötözték és az egyik kamrába zárták. Ezután feltörték a pénztárhelyiséget és az igazgatói irodát és mindkét helyről különböző értéktárgyakat és készpénzt vittek magukkal. Vasárnap reggel talál­tak rá a megkötözött kifutóra és jelentést tettek a rendőrségnek. A főkapitányság bűnügyi osztályának egyik de­­tektívcsoport­ja alig huszonnégy órai nyomozás után elfogta a betörőket Kantner István 19 éves napszá­mos, Dubovai Lajos 21 éves napszámos és Nébik Gábor 28 éves kárpitossegéd személyében. Mindhár­man beismerték a rablótámadást és betörést, negye­dik társukat, Farkas Lajost, a rendőrség keresi. Agyonszúrta ismerősét a rendőrgyilkos bűntársa. Ismeretes, hogy néhány évvel ezelőtt Horváth­ István betörő 1931-ben kifosztott egy angyalföldi fű­­szerkereskedést és Simkó József rendőrtörzsőrmester tettenérte, amikor Kimbauer Lajos 38 éves kocsissal együtt el akarta vinni a zsákmányt. Dulakodás tá­madt köztük és Horváth rálőtt a rendőrre. A golyó el is találta és a szerencsétlen rendőr sebeibe bele­halt. Horváthot a rögtönítélő bíróság halálra ítélte és ki is végezték. Kirnbauer Lajost akkor három évi szigorított dologházra ítélték. Kirnbauer nemrég kiszabadult és azóta úgy is­merték az Angyalföldön, mint veszedelmes késelőt. Meg is rettentek, amikor vasárnap hajnalban beállí­tott a Hungária­ körúti úgynevezett Bableves-csár­dába. Itt csakhamar belekötött Klopacsek Károly 25 éves napszámosba, aki a barátaival kártyázott. Sértegetni kezdte Klopacsek barátnőjét. A napszá­mos ekkor széket ragadott, Kirnbauer pedig előrán­totta zsebkését és szívenszúrta. A szerencsétlen nap­számos nyomban meghalt. Kirnbauer tettének elkövetése után elmenekült. A rendőrség kézrekerítésére a nyomozást megindí­totta. A gyilkos személyleírása: körülbelül 160—170 cm­ magas, nyúlánk termetű, barna szemű, barna hajú, az arca pedig hosszúkás és borotvált. Különös ismertetőjele, hogy arcának baloldalán, az orrtönél, egy lencsenagyságú forradás van. Kimbaueron barna bőrkabát, szürke bricsessznadrág, fekete csizma és fekete puha kalap volt. Klopacsek holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe szállították. _____ Február 11-én döntenek az arany záradékról. Washington, febr. 4. A legfelsőbb bíróság az aranyzáradék felfüggesztéséről szóló döntés kihirde­tését, amelynek napját eredetileg a mai napra álla­pították meg, határozatlan időre elhalasztotta. A dön­tés kihirdetése február 11-én várható, amelyet nyilvá­nos ünnep, Lincoln születésnapja követ, úgyhogy ha a döntés a kormány ellen szól, nem oko­zat tőzsdei pánikot s a tuszonnégy óra' idohn’ndtti amit az (in nem­ ír. .módot .un . majd * v ’iránynak a i - - ■ Öt festő és egy szobrász az Ernst­ Múzeumban• öt festő és egy szobrász kiállítása nyílt meg va­sárnap az Ernst Múzeumban. Az öt festő között van egy, aki annyira uralkodó szólamot játszik az egész tárlatnak kissé heterogén hangszerelésében, hogy szinte ő maga ... az egész kiállítás. Gróf Batthyány Gyula ez a művész, aki azonban bármely — ennél sokkal összehangoltabb — kiállításon is rögtön ki­­ugranék az együttesből és átvenné azt a vezető sze­repet, amely művészi egyéniségének úgyszólván ter­mészetes velejárója. Batthyány Gyula művészetét le­het rajongva szeretni és lehet elkeseredetten gyű­lölni, csak egyet nem lehet: megtagadni tőle az ér­deklődést. A közönség ítélete azonban sokkal ke­vésbé döntő Batthyány értékelésében, mint­ más festőknél. A sznobok rajongást mímelnek e különös és senki máséhoz nem hasonlítható művészet előtt állva, de még a jóhiszeműek közül is csak vajmi kevesen jut­nak el ahhoz, hogy ezt a kitűnő festőnket, túl a nagy­világiasság és exotikum légkörén, amely belőle ki­árad, önmagáért értékeljék, szeressék, értsék. Pedig ha valaha, akkor ma, a legkevésbé sem időszerű benne az, amiért Batthyányt valamikor a legheveseb­ben körülrajongták vagy megtagadták és amit való­ban nem volt nehéz összetéveszteni a puszta „modor“ csillogó, de tartalmatlan virtuózitásával. A sznobnak ma nincs igaza abban, amiért Batthyány művésznő s tere esküszik, de viszont most már a jóhiszemű kö­zönség is könnyebben jut el odáig, hogy ebben a pá­ratlan egyéniségű festőben, az egyéniségen túl a fés­űit, sőt a festőn túl az embert is megközelítse. Ami régebben szemfényvesztő mutatványos­ságnak látszott képein, az ma kiérett festőiséggé mélyült, ami valamikor idegcsiklandó exotikumnak hatott, az ma az egyéniség letörölhetetlen bélyege; ami pedig csak groteszk volt Batthyány művészeté-­­ ben, az ma egyre emberibb keserűségű megnyilat-­­­kozás. Persze, ami eredendő tulajdonság benne, a­­ végletekig felfokozott idegélet, az ma is megvan ma-­­­radéktalanul, de a mai Batthyányban már nem csu­­­­pán az a fontos, ami a kép lakkos, lazúros felszínén ,• csillog és vibrál, hanem az is, ami benne és mö­götte, a művész képzelet-, gondolat- és érzésvilágából odarakodva, él, beszél, muzsikál. Ez a „nagyvilági“ festő ma már inkább abban nagyvilági, amit mond, nem pedig ahogy a dolgokat elmondja­.És az­ elmé­lyült mondanivalókkal együtt mélyültek el színei is. Még mindig rajong a hideg­­színekért, de már nem a fontcipszerű szürkék, lilák, viaszsárgák csábítják, hanem a hideg szik­ekben is élő rejtett tűz. F.gy:egy ilyen „hideg“ szipköltem­ényén valósággal zenei ha­tásokat tud elérni, például a Los Palmazi nők ezüst és gyöngyszürke, vagy a Débutante-ok királyi kék­fehér tónusával. De azután a spanyol­ és keleti be­nyomások hatása alatt, szinte átiszik palettája. A Funchali főutca, a Táncosnők,­ a "Spanyol nők ablak-' nál — hogy csak épp néhányat, soroljunk fel a sok közül — szikráznak, tüzelnek, vibrálnak a színél­­ménytől és az első kettő a külső, belső ritmustól is. Ami azonban legmeglepőbb ebben az „új“ Batthyány­ban, az kifejező erejének olyan korlátlansága, amely — minden festőiségén túl — már-már irodalmi mélységű. Nápoly vagy Néger leány című vásznai mögött drámák feszülnek, emberi sorsok dübörög­nek, — ez a két képe egyébként, és pontos ellentétük, a természet mélységes nyugalmát árasztó Tenger­part, a művész legjava munkái közül valók. Annyi bizonyos: Batthyány még ma is „nehéz dió” annak, aki jószándékkal akarja megközelíteni művészetének lényegét. De ezt a művészetet ma már érdemes meg­közelíteni. A kiállítás másik érdekes egyénisége: Paizs- Goebel Jenő, aki szintén a látomásos festők közül való. Ezek a látomások azonban teljesen elvonatko­­zottak minden földi valóságtól, néha kissé Henry Rousseau-ízzel, de mindig tartalmasan és szép szí­nekkel számolnak be egy festői lélek mákonyos csa­­pongásairól, ég és föld között, sőt mindkettőn túl. Tóth B. László fehér-fekete rajzai virtuóz fény- és folthatásokat lesnek el a természettől, igen mulat­ságosak és csúfondárosan jellemző erejűek gróf Szé­chenyi Irma torzképei, a Párizsban élő Tjeire Szilárd szellemes Vértes-hatásokban éli ki magát. Beck And­rás komoly, erős szobrásztehetség. Fájdalom című szobrán az anyag lelke árad szét a formában, Gyula Márton c. férfialakja pedig csupa erő és­ egyensúly. Fóthy János: Az Ernst-múzeum csoportkiállítása a közönség rend­kívüli érdeklődése mellett vasárnap nyílt meg. A kiállí­tást a kultuszminiszter nevében Ifj. dr. Wlassics Gyula államtitkár nyitotta meg. A kiállítás, melynek megnyitá­sán a társadalmi, az irodalmi és művészeti élet kiemel­kedő egyéniségei nagy számban vettek részt, két hétig lesz nyitva, február 17-én zárul. Maniának fáj, hogy Erdélyben a magyarok és a szászok uralják a ku­turális életet. Bukarest, febr. 4. Vajda Sándor, a nemzeti pa­rasztpárt végrehajtó­ bizottságának­­ ülésén,, kijelen­,­tette, hogy nem fogadja el a párt programjának a zárt létszámra vonatkozó részét. Mania Gyula azt fájlalta, hogy olyan szónokokat hallott, akik gú­nyos hangon beszéltek a demokrácia ellen. Ha de­mokrácia nem lett volna — mondotta Maniu —, még ma is idegen uralom alatt lennénk. Maniu sze­rint annak ellenére, hogy Erdélyben a románság többségben van, ott mégis inkább a magyarok és a­­ szászok uralják a gazdasági és a kulturális éle­tet. A magyaroknak és a szászoknak még a múlt­ból van örökségük, a mi kötelességünk azonban, hogy ezt a fór­m■dalmi és gaz­da­sági szerkezetet meg­változtassuk a rendelkezésünkre álló eszközökkel Ravasz László püspök a magyar jövőről. Ravasz László dunamelléki református püspök elhatározta, hogy hivatalosan végiglátogatja buda­pesti egyházközségeit. Szombaton és vasárnap folyt le a tisztviselőtelep-külső ferencvárosi gyülekezetben az első ilyen látogatás. Szombaton egésznapos konferenciát rendezett a gyülekezet lelkésze, Patay Pál, külön a férfiaknak és külön a nőknek, az előbbit Ravasz püspök, az utóbbit a püspökné vezette. A férfigyűlésen Victor János belső­lipótvárosi lelkész tartott áhítatot, az egyházközség főgondnoka, Dabasi Halász Zslros ny. koronaügyész pedig arról szólt, mit vár a megbeszélésektől. „Mit te­het a református férfi a magyar jövőért“ címmel Ko­­váts J. István egyházker. főjegyző, teol, tanár azt fej­tegette, hogy a boldogabb magyar jövő tiszta jelle­mek, tiszta szívek erőfeszítése által érkezhetik csak meg. Ravasz László püspök többek között ezeket mondotta: — Jobb magyar jövő nincs gazdasági megújulás, szociális reform, jobb népegészségügy, a fizikai törzs épségének­ fokozása nélkül, a népszaporodás emelése nélkül nincs jobb magyar holnap. Kell, hogy érez­zük annak a történeti folytonosságnak kiváltságát, hogy reformátusok vagyunk, nem a mi érdemünk ez, ajándékba kaptuk és ezzel a nagy kinccsel élnünk­­ kell, aki koronát örökölt, királyi módon viselkedjék, aki kardot örökölt, nőjön hőssé. Egész református vallásunk semmit nem ér, amíg nem lesz személyes­­ hatalom a kezünkben. Közéleti hátratétel az, hogy­­ református valaki?, hát legyen az, a korszaktól kioszt­í­tott mártíriumot elhordozzuk, majd az unokáink szá-­­­mára nem lesz így. Vállaljuk református voltunk köz­­­­életi hátrányait, öntudatosan, bátran, mint akik tud­­­­ják, hogy éppen ezzel a bátorsággal oldjuk fel e hát­rányokat. Krisztusi kálvinizmusra van szükségünk. Ravasz László végül a következőket mondotta: Aráig mi itt politikai revízió kérdésével küzdünk, addig elvérezhet az a magyarság, amelyért ezt a küzdelmet folytatjuk, tehát első a szellemi, a lelki egység, csak ebből sarjadhat politikai egység. Várat­lanul megromlott magyar testvéreink sorsa ott, de harc nincs áldozat nélkül. Az a nagy történelmi kérdés, hogy amíg így vagy úgy a határok rendeződ­nek, azokba a megdermesztett testvérekbe vissza tudjuk-e lehelni a magunk lelkét. Ez a lélek sokak­nál ellankadhat, de egy nép lelke századok alatt sem hal ki, még kevésbé fagyasztható meg. . Szabó Imre budapesti esperes: — A mai magyarságnak még nincs olyan ural­kodó gondolata, mint volt az előzőnek a liberaliz­mus,­ amely,, azonban azzal, teremtett felekezeti békék, hogy , akaratlanul is felekezeti közönyt plántált a lelkekbe. Az egyház népe ne tömeg, hanem sereg legyen, első­ a szervezés, döntésre kell vinnünk azt a harcot, amely a reverzálisok terén ellenünk indult. Nagy válságok­­idejében Vissza kell húzódni a meg­dönthetetlen várakba: a mai válságban a társadalom ős­sejtjébe, a családba. Szabó Imre élesen kikelt a „kettős morál” ellen, a Szentírás csak egyforma er­kölcsöt ismer, azonban az aszkézis nélkül, Krisztus nélkül nem valósítható meg. Thaly Lóránt, a budapesti Erzsébet-kórház fő­orvosa a családról tartott előadást. Ravasz László ebben a mondatban foglalta össze Szabó Imre és Thaly Lóránt előadásának lényegét: mit tehetek családomért és egyházamért? — azt tegyük, hogy az egyházam család legyen, a családom pedig egyház legyen. Bereczky Albert külsőlipótvárosi és Benkő István rákospalota-óvárosi lelkész adtak még elő. A női értekezlet Ravasz Lászlóné elnökletével zajlott le, Patay Pál helyi lelkész áhítatot vezetett, Ravasz Lászlóné bevezetőt mondott, Muraközy Gyula kálvin téri lelkész és Koós Ernőné arról szólt, hogy mit tehet a magyar református nő a magyar jövőért. A Szinyei Merse Pál­ Társaság emlékünnepe. Szinyei Merse Pál halálának tizenötödik évfor­dulója alkalmából a róla elnevezett társaság ünne­pélyt rendezett az Akadémia kistermében. Lyka Ká­roly elnöki megnyitója után Ybl Ervin miniszteri osztálytanácsos számolt be a társaság ezévi díjainak kiosztásáról. Közölte, hogy a Szinyei-nagydíjat Mol­nár C. Pál kapta, a tájképdíjat Pólya Ivánnak ítél­ték oda, míg a Zichy Mihály grafikai díjat Lugosi- Szabó Vladimir nyerte el. Sidló Ferenc a fennállá­sának tizenötödik évfordulóját jubiláló egyesület mű­ködéséről tartott beszámolót. Meleg szavakkal emlé­kezett meg arról, hogy a társaságnak tizenöt év óta elnöke, Csók István, az idén töltötte be életének het­venedik esztendejét. A társaság tiszteletbeli tagjai sorába választották Lyka Károly társelnököt és dr. Majovszky Pál rendes tagot, míg rendes tag lett Tornyai, János festőművész, s a társaság meghívott tagjává választotta dr. Ravasz László református püspököt. Dr. Lázár Béla Szinyei müncheni éveiről tartott nagyérdekű felolvasást. A felolvasás azon a most föl­fedezett huszonnégy Szinyei-levélen alapult, melyeket dr. Latkóczy Imre ügyvéd talált apja iratai közt, hová azok még a múlt század kilencvenes éveiben kerül­tek Latkóczyhoz mint a Szinyei-család történetíró­jához. E levelek Szinyei müncheni tanuló éveire új fényt vetnek, látjuk őt munkában, társai közt, Leib, Max, Makart, Benczúr barátságával dicsekedve kik támogatják, buzdítják tehetségét látjuk őt szelleme fejlesztésének munkájában, miként jut be a Pilota­­iskolába, hogy buzdítja őt m­estere, válik ki az iskolá­ból, lesz Böcklin barátja és virul ki szívében a szere­lem későbbi sple ewp iránt és ebben az érzésben festi a Majálist. Lázár Béla fejtegetései tetszést arattak A Szinyei Merse Pál Társasász hétfőn este a Fé­szek klubban ünnepi lakomát rend­e­üt, amelyen az ünnepi beszédet kezében a Szinyei serleggel Mellet­­ ima­­j mondotta,. Ybl. Ervin köszöntötte a betegség* ■iinf* nyol maradt Csók Istvánt

Next