Pesti Hírlap, 1935. június (57. évfolyam, 124-146. szám)

1935-06-01 / 124. szám

LVII. ÉVFOLYAM, 124. (18.665) SZÁM, BUDAPEST, 1935* SZOMBAT, JUNIUS 1. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­d­ánytízám ára (pálya­udvarokon is) 10 fillér, vasárnaponként 32 fill., a Pesti Hírlap Vasár­napja nélkül 12 fillérpesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet­ körút­­ Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük A harminchármas bizottság. A képviselőház pénzügyi és gazdasági egyesített bizottsága pénteken délelőtt hozzá­járult a harminchármas bizottság hatásköré­nek s az »ezzel kapcsolatos rendelkezések« ha­tályának meghosszabbításához. Súlyos alkotmányjogi aggályok kísérik a képviselőház pénzügyi és gazdasági bizottsá­gaiban meghozott határozatot. A »harminchármas« 1931 július 24. óta kabalás szám a magyar közéletben. 1931 jú­liusa — erre még mindenki emlékezni fog —■ a gazdasági földrengés időszaka volt Európá­ban. Akik babonásak szoktak lenni, hivatkoz­hatnak erre az esetre: az Európa gazdasági életét megbénító, azóta is pusztító gazdasági válság 1931 júliusában, tizenharmadikán kez­dődött. Ezen a napon szüntette meg fizetéseit a Darmstaedter und National Bank, ami halá­los csapást mért Németország hiteléletére. Brü­ning kancellár és Curtius külügyminiszter hiába siettek Párizsba, hogy a francia kor­mány támogatását megnyerjék. Hiába hívtak össze Londonba egy konferenciát kizárólag az­zal a céllal, hogy módot keressenek Németor­szág gazdasági helyzetének megmentésére. Minden tanácskozás, minden konferencia meddő maradt, Európa megindult azon a gaz­dasági lejtőn, amelyen még ma sem tudott megállani. Magyarországon az országgyűlés nyári szünidejét élvezte akkor, amikor a német bank­bukások a lavinaomlást megindították. A ma­gyar kormány az ominózus tizenharmadikát követő napon általános bankzárlatot rendelt el, h­ogy a németországi események pánikszerű hatását Magyarországon ellensúlyozza. Hu­szonegyedikén megnyílt az országgyűlés. Hu­szonnegyedikén Wekerle Sándor, a Bethlen­­kormány pénzügyminisztere ,a gazdasági és pénzügyi válság leküzdése céljából« törvényja­vaslatot terjesztett a Ház elé. A javaslat a kö­vetkező intézkedéseket tartalmazza: Az addig kiadott szükségrendeletek jóváhagyását. Fel­hatalmazást a kormánynak arra, hogy a gaz­dasági helyzet folytán szükségessé vált irány­ban intézkedhessek s ebből a célból »rendelet­tel magánjogi és eljárási, úgyszintén a tör­vényhozás hatáskörébe tartozó egyéb rendelke­zéseket« is megtehessen. Elrendelte, hogy a kormány mellé ellenőrzés céljából a törvény­­hozás két házából egy harminchárom tagú bi­zottság állítandó. Az »ellenőrzés«-t igen lazán értelmezte a törvényjavaslat, mert azt is ki­mondta, hogy a harminchármas bizottság ha­tározatai nem akadályozhatják meg, hogy a kormány a tervezett intézkedéseket rendeleti úton életbe léptethesse. Wekerle törvényjavaslatát a törvényho­zás két háza augusztus első napjaiban elfo­gadta. A harminchármas bizottság megalakult és 1931 augusztus hetedikén megtartotta első ülését. Azóta pedig nem tudunk megszabadulni tőle. Az egymást követő kormányok sohasem feledkeztek meg róla, hogy az egy évre kapott kivételes felhatalmazást minden esztendő jú­niusában meghosszabbíttassák. A törvényho­zás eddig már háromszor tett eleget a külön­böző kormányok kívánságának. Idestova tehát már négy éve, hogy minden kormány rendeleti úton intézkedik olyan kérdésekben, amelyek felett az alkotmány szerint csak a törvényho­zásnak volna joga a döntésre. A harminchár­mas bizottság pedig, amelynek az összetétele természetesen megint csak a kormánytól és a kormányt támogató többségektől fü­gg, engedel­mesen ráüti minden kormányrendelkezésre a pecsétet. Most negyedszer akarják meghosszabbí­tani azt a rendkívüli felhatalmazást, amelyet megszavazása idején természetesen mindenki ideiglenesnek képzelt. Maga az akkori kor­mány is. Ezt a kívánságot éppen olyan indo­kolatlannak tartjuk ma, mint amilyen indoko­­latlannak tartották 1932-ben, 1933-ban és 1934- ben. 1931-ben, a nagy gazdasági összeomlás­­első heteiben még lehetett indokokat találni arra, hogy a kormánynak a pénzügyi és gazda­sági kérdések terén rendkívüli hatalmat adja­nak. Ki kellett védeni a hirtelen ránktörő vi­lágválság első hatásait, a pánikot, a pengő ér­tékét aláásó pénzügyi manővereket, a bankok megrohanását, a betétek kivételét, a mozgó ér­tékek külföldre csempészését és így tovább. Lassan-lassan azonban a helyzet megváltozott. Nem azért, mert a válság elmúlt. Hanem azért, mert az emberek hozzászoktak a válsághoz, aszerint rendezték be gazdasági életüket, ter­melésüket és viszont az állam kiépítette mind­azt a gátat és akadályt, a amely a köz érdekét sértő magánspekuláció megfékezésére alkal­mas. Miért van ilyen körülmények között a kormánynak teljhatalomra és gyors intézke­dési jogra szükséget? Mi akadálya van, hogy mindazt, ami a parlament elé tartozik, ezentúl ne a kormány és a kormány mellé árnyékellen­őrző szervként odaállított harminchármas bi­zottság intézze, hanem maga a parlament? Miért kell fenntartani azt a kivételes állapo­tot, amely a magyar alkotmányosságnak fájó csorbája? Miért kell újra és újra megszavaz­tatni ezeket a meghosszabbításokat, amelyek a magyar közvélemény és a magyar kormány al­kotmányos értékének lassú elsorvasztása felé vezetnek! Azt mondhatná valaki, azért, mert ami 3931-ben történt, megismétlődhetik 3932-ben, vagy 3936-ban is. Még mindig nem vagyunk túl a világválságon. Még mindig történhetnek olyan események, amelyek a hosszú és körül­ményes törvényhozási út helyett a kormány gyors és habozás nélküli közbelépését követelik. Ez mind igaz. De az imént láttuk: 1931- ben is akkor, amikor gyorsan és habozás nélkül kellett intézkedni, a kormánynak nem volt sem­miféle felhatalmazása. Mégis intézkedett. Mégis elrendelte a bankzárlatot. Csak utólag kérte hozzá a törvényhozás két házának föl­­mentését és jóváhagyását. Amit 3933-ben cse­lekedett az akkori kormány, 3935-ben és 1936- ban is megtehetik azok, akik Magyarország kormányzásáért felelősek. A kormánynak óriási többsége van a parlamentben. Ki kétel­kedik abban, hogy attól — ha sor kerül rá —, utólag is megkaphatja a fölmentést és jóváha­gyást. Ezzel elesik az egyetlen józan érv, ame­lyet a kivételes hatalom és a harminchármas, bizottság fenntartása mellett fel szoktak hozni. Higyyék el az urak, a harminchármas szám nem mutatkozott jó kabalának. Legoko­sabb lesz, ha ezt a számot a hozzáfű­ződő fogal­makkal egy­ütt örökre száműzzük a magyar köz­életből. A Flandin-kormány megbukott, Boulsson alakított új kormányt. A kamara csütörtöki ülésén 353 szavazattal 292 ellen leszavazta a Flan­in-kormányt. — Boulsson harminchat órán át tárgyalt a külön­böző párti politikusokkal. — A szocialisták nem akartak belépni a nemzeti egység kormányába. A kijelölt miniszterelnök pénteken éjjel befejezte tárgyalásait. A radikális párt este nyolckor közölte Bouissonnal, hogy számíthat a támogatására. Az új miniszteri névsor* (Felvételeink a Képes Festi Hírlapban.) Párizs. máj. 10. (Inf.) A kamara csütörtök dél­utáni ülését végsőkig feszült érdeklődés előzte meg. Délelőtt a helyzetet még valamivel kedvezőbben ítél­­­ték meg, a délutáni órákban azonban már ismét válságosra fordult a helyzet, mert a kamara­­össze­illése­ után és az első beszédek elhangzása közben kiderült, hogy a többség nem hajlandó a kormány­nak a kívánt felhatalmazásokat megadni. Már jóval az ülés előtt megélénkült a Bour­­bon-palota környéke. A rendőrség széleskörű biz­tonsági rendszabályokat hajtott végre, hogy esetle­ges rendzavarási kísérleteket már csírájukban el­fojtson. A helyzet javulásának kilátásait vélték fel­fedezni abban a körülményben, hogy Herriot a ra­dikális párt értekezletén Flandin mellett szállott síkra és azt a körülményt is kedvezőnek tartották, hogy nem jött létre a baloldali pártok között a kezdeményezett egységfront. A legtöbb lap is a kor­mány mellett szállott síkra és a sajtó erélyesen kö­vetelte, hogy a frank­in­g menté­se érdekér­e a kor­mány helyén maradjon. Három órakor, amikor Bouissin elnök meg­nyitotta a kamara ülését, a képviselői padsorok és a karzatok zsúfolásig megteltek. Az elnök bejelen­tette, hogy a kamara pénzügyi bizottsága szerdai határozatával ellenzi a kormányjavaslatok napi­­rendretűzését. Aubert radikálispárti képviselő in­dítványt nyújtott be, hogy a kamara szavazással döntsön afölött­, hogy ezzel a kérdéssel egyáltalán foglalkozni óhajt. Thellier baloldali köztársasági képviselő felszólalásában erélyes intézkedéseket követelt a nemzetközi ért­ékspekuláció ellen. Aubert képviselő ezután visszavonta javaslatát,­ majd Bá­rélg, a pénzügyi bizottság előadója emelkedett szó­lásra és hosszabb beszédben ismertette, hogy a pénzügyi bizottság szerdai ülésében miért nem tette magáévá a felhatalmazásokat kérő kormányjavas­latot. A szónok szerint a pénzügyi bizottság azért utasította el a kormányjavaslatot, mert ellenzi a kormány politikáját. Ezután Renault volt pénzügy­­miniszter tartott nagyobb beszédet. Renault a frank devalvációjának előhharcosa és beszédében újra síkraszállott a francia valuta leértékelése mellett. Élesen támadta a kormányt s hangoztatta, hogy a Flandin-kormány nem váltotta be azokat az ígére­teket, amelyeket a kormányralépésekor tett, sőt éppen ellenkező, intézkedéseket foganatosított. A kormány­­ megígérte, hogy csökkenti a kamatlábat és ehelyett nagymértékben emelte. A kormány ígé­retet tett arra, hogy emeli a frank vásárlóerejét s ehelyett a francia frank vásárlóerejének ci­ökke­­nése állott be. A munkanélküliek száma az elmúlt év alatt több mint százezerrel emelkedett, annak ellenére, hogy ez idő alatt fél millió idegent távolí­tottak el az országból. Renault beszéde után szünet következett s a kamara folyosóin az a meggyőződés kerekedett fe­lül, hogy a Flandin-kormány sorsa megpecsételő­­dött. Szünet közben megérkezett a Bourbon-palo­­tába Flandin. A felkötött karit, feltűnően s­­padi miniszterelnököt a képviselők lelkes ünneplésben részesítették s amikor az ülésterembe lépett, a lel­kes ünneplés még fokozódott. Flandin egyenesen a szónoki emelvényre ment és sínekben elhelyezett karját rátőtte arra a támlára, amelyet erre a célra odaer­ősítettek. Flandin hosszasan ismertette a francia frank ellen intézett nemzetközi támadást s hangoztatta, hogy a frank elleni támadásban­ nemcsak a kül­földi spekuláció vesz részt, h­oit­ mi — sajnos —­ belföldön is sokan konk­ominálják a nemzeti va­lutát. Beható részletességgel ismertette aztán a franciországi inflációs propagandát. Az infláció nem állíthatja talpra az államháztartást, — mon­dotta a miniszterelnök. Ezzel szemben a pénz­­jegysza­paritás feltétlenül i­aga után vonja az álta­lános bizonytalanságot és a pánikhangulatot. A

Next