Pesti Hírlap, 1936. november (58. évfolyam, 251-274. szám)

1936-11-06 / 254. szám

bik­ . A közlekedés újabb rendezése. Jelentettük, hogy Kozma Miklós belügyminiszter az elmlt héten a különböző minisztériumok és közbiz­tonsági szervek képviselőinek részvételével, a közleke­­dés rendjének újabb szabályozása ügyében szaktanács­kozást rendezett. Ezen az értekezleten elhatározták, hogy a jelenleg érvényben levő úgynevezett közleke­dési kódexet és az annak megjelenése óta kiadott rendelkezéseket újabb intézkedésekkel egészítik ki. A közlekedés zavartalan és biztonságos lebonyo­lítása általános közérdek. Az újabb intézkedések pe­dig a forgalom növekedésének arányában váltak szükségesekké. A közlekedési rendeleteknek, akár a járművekre, akár a gyalogosokra vonatkoznak, csu­pán egyetlen céljuk lehet: a biztonság megteremtése. A tervbe vett új intézkedés a csendrendelet meghosz­­szabbításával foglalkozik és az eddig este tíz órától reggel hat óráig terjedő időszakot egy órával meg akarja toldani. Több izben rámutattunk arra, hogy, a kürtjelzés nélküli közlekedés sem Buda­pesten, sem a külföldi városokban nem vált be és Európa különböző országaiban egymás után vonják vissza az ilyen irányú intézkedéseket. Budapesten a balesetek száma a csendrendelet élet­­beléptetése óta azokon az útvonalakon, amelyeken nappal sem szabad kürtjelzést használni, megnöveke­dett, viszont a forgalom lebonyolódása lassúbbá vált. A Kossuth Lajos­ utca, Rákóczi-út, Andrássy-út, Ste­­fánia-út gépjárműforgalma valósággal megbénult, mert, a gyalogos közönség fegyelmezetlensége miatt a járművezetők ezeken az útvonalakon, amelyeken az utak szélességénél és áttekinthetőségénél fogva gyor­sabban haladhatnának, kénytelenek a legóvatosabb hajtással közlekedni. Ha már a belügyminiszter min­denképpen ragaszkodik az éjszakai csendrendelet ke­resztülviteléhez, legalább a nappali rendelkezéseket függessze fel, mert a főváros utcáin szaladó néhány­­ezer gépkocsi lármája nem indokolja ennek a veszé­lyes intézkedésnek a fenntartását. Az autóbuszok és villamosok, amelyekre a jelzési tilalom nem vonat­kozik, ki is használják a helyzetet és nagyobb lármát okoznak, mint azok a járművek, amelyeknek inkább volna szükségük arra, hogy figyelmeztető jelt adjanak. Felhívjuk az újabb közlekedési rendeletek ter­vezőinek ügyelmét az éjjel felvillanó fényszóró hasz­nálatának kérdésére is. Az érvényben lévő közleke­dési­ rendelet tiltja a fényszórók időnkénti meggyúj­tását, azonban — szerencsére — a rendőrség annak tarthatatlan volta miatt nem szerez érvényt a kivi­hetetlen intézkedésnek. Képtelen álláspont olyan ren­deleteket hozni, amelyeket a gyakorlati élettel nem lehet megoldani. A rendeletek törvénybe foglalói csak olyan intézkedéseket tehetnek, amelyek a gyakorlati életben keresztülvihetők. A gépjárművek, amelyek fogalma összefügg a gyorsasággal, még az éjszakai órákban sem közlekedhetnek jelzések nélkül és ezért szükséges olyan irányú intézkedés, amely rendeleti­leg is elismeri a felvillanó fényszórók használatát. A közlekedési kódex ilyen irányú intézkedéseit sürgő­sen érvényteleníteni kell s igy az egész kérdés meg­oldásra talál. Számos panasz hangzott el a bizottság előtt, hogy a gépjárművezetők az esti szürkületben nem fejtenek ki kellő gondosságot és igy az őrszemélyzet testi ép­ségét veszélyeztetik. A Pesti Hírlapban már évekkel ezelőtt felhívtuk a belügyminiszter figyelmét arra, hogy nemcsak nappal, de különösen az esti és éjjeli órákban a szolgálatukat teljesítő rendőrőrszemeket lássák el fehér köpenyekkel és sapkákkal. A sötétség beálltával és már a délutáni esős időben is a sötétkék egyenruha elnyeli a színeket és a kü­lönböző járművezetők csak az utolsó métereken ve­szik észre a szolgálatát teljesítő őrszemet. Ugyanez a helyzet a kerékpáros rendőröknél is, akik nemcsak kivilágítatlanul, hanem hátsó figyelmeztető macska­szem nélkül közlekednek fekete gépeiken a buda­pesti utcákon és ennek tulajdonítható az a számos baleset, ami szolgálatukat végző rendőreinket éri. A kerékpározók kérdésében is csak a legnagyobb körültekintéssel lehet intézkedni. A munkáját végző tíz- és tízezer kerék­párost újabb és újabb szabályrendeletek­kel hivatásuk teljesítésében megakadá­lyozni: egyenlő azok kenyerének elvéte­lével! Mindenekelőtt meg kell szüntetni azt a visszás hely­zetet, hogy egyes hidakon gépjüket maguk előtt tolva, csak gyalogszerrel közlekedhetnek. A kerékpározókat nemcsak nagy időveszteség éri ezáltal, de az egyéb közlekedési eszközök részére is akadályt jelentenek. Azonban drákói szigorral kell megakadályozni a ke­­rékpározók ide-oda cikázását, a hajtási szabályok be nem tartását és általában azt a fegyelmezetlenséget, amit ezek a főváros utcáin tanúsítanak. Rendszámtáb­lákkal és ellenőrző lapokkal kell minden kerékpárost ellátni, mert így a büntetés lehetősége folytán bizo­nyára be fogják tartani a közlekedési előírásokat. A gyalogos közönség közlekedésének szabályozá­sánál, azok biztonságának érdekében, feltétlenül szük­ség van erélyes intézkedésekre, azonban ezek az intéz­kedések ne lépjék túl a méltányosság kereteit. Tény, hogy Budapest lakossága az európai nagyvárosok közt a legszabálytalanabbul és legfegyelmezetlenebbül köz­lekedik, azonban minden tekintetben általánosítani nem lehet és nem szabad. Elő kell írni az átjáróvonalakat, be kell tartani a rendőri intézkedéseket, azonban kor­szerűtlenség volna, ha olyan úttesten, ahol száz és száz métereken jármű egyáltalán nem látszik, az üres utcán átkelőt megbüntetnék, csak azért, mert erre in­tézkedés van. A blokkrendszer bevezetése helyes, de feltétlenül szükséges a polgári ruhás rendőrtisztek el­lenőrzése. Nem olyan módon azonban, mint ahogyan az a múltban történt, amikor a kivonult rendőr­bíró­­ság általános közügyelem tárgya volt és a járókelők mosolyogva figyelmeztették egymást a helyes közleke­désre. Egy, legfeljebb két tisztviselő végezze a város különböző pontjain a gyalogosközlekedés szabályozását. Ugyanakkor, amikor a felnőtt lakosságot a helyes köz­lekedésre szorítják, az összes alsó- és középfokú isko­lákban be kell vezetni a közlekedés tanítását és a fa­­talságot a különböző forgalmasabb helyekre kivezetni, ahol a helyszínen könnyen áttekinthetik a forgalom zavartalan lebonyolításának fontosságát. Szigorúbban kell ellenőrizni a lovaskocsik szabálytalan forgalmát is. Elavult a közlekedési kódexnek az az intézkedése is, amely még mindig érvényben akarja tartani az útkereszteződéseknél, híd- és alagútfeljáróknál, vala­mint a befordulásoknál a négy- vagy ötkilométeres sebességet. A rendőrőrszemek jelentenék fel elsősor­ban kihágásért azt a vezetőt, aki a forgalmasabb góc­pontokon ragaszkodva a közlekedési szabályokhoz, lé­pésben haladna át. A külföldi városokban a kereszte­ződéseknél és befordulásoknál külön sebességkorláto­zások nincsenek Reméljük, hogy a belügyminiszter, aki a hazai közlekedésügyek terén már eddig is szá­mos könnyítést tett, ebben a kérdésben is lehetővé fogja tenni, hogy csakis olyan intézkedések történjenek, amelyeket a megváltozott utcai közleke­dés megkövetel és amelyek a forgalom gyors lebonyolítására szolgálnak. Általában, az összes közlekedési intézkedéseket telje­sen új alapra kell fektetni és csakis azokat a szabá­lyokat kell életben tartani, amelyek a gyakorlati élet­ben is keresztülvihetők. Ajánlatos lenne, ha a belügyminiszter az újabb közlekedési intézkedések kiadása előtt értekezleten hallgatná meg az érdekképviseletek és szakkörök véle­ményét és az új közlekedési rendelkezéseket azok kép­viselőivel együttesen alkotná meg. Az újabb és újabb rendeletekkel oly nagy mértékben zavarták össze a közlekedési intézkedéseket, hogy a leghelyesebb volna, ha az összes eddigi rendeletek helyett egy egységesí­tett, új közlekedési kódexet léptetnének életbe, amely­­lyel megteremtenék a gyalogjárók biztonságát, és le­hetővé tennék a különböző járművek gyors közleke­dését. (k.) PESTI HÍRLAP 1936. november 6., péntek. Megkezdődött a négynapos diákfrarlament. A Turul Szövetség 560 követe tárgyal a miskolci táborozáson. Csütörtökön ünnepélyes keretek között nyitották meg a Turul Bajtársi Szövetség XVII. országos kö­­vettáborát Miskolcon. A táborozás négy napig tartó tanácskozásait zárt üléseken tartják meg, csak a megnyitó ülés volt nyilvános. A követtáborozásra az ország minden részéből 500 Turul-követ érkezett Mis­kolcra Végváry József orsz. képviselő, fővezér és dr. Dérczy Ferenc országos vezér vezetésével. A pálya­udvaron ünnepélyes fogadtatás volt. A város nevé­ben Török Andor főjegyző üdvözölte az érkezőket. A Turul-követek négyes sorokban, levente-zenekarok és cserkészek csapataival együtt vonultak végig a város utcáin és mindenütt lelkes éljenzéssel köszöntötték a tollas lövegekkel, különböző Turul-kerületek és baj­társi csoportok színeivel ékesített felvonuló csa­patokat. A Zz­épkertben az Országzászló előtt Végváry József fővezér tartott beszédet és letette a Turul ifjú­ságának hatalmas koszorúját. Délután a Zenepalo­tában volt a követtábor ünnepélyes megnyitása. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltötte az előkelő közönség, melynek soraiban ott volt Borbély-Maczky Emil főispán, Bónis Aladár alispán, Görgey László felsőházi tag, Vuszinkó Zsigmond, a törvényszék el­nöke, Bruckner Győző, a Jogakadémia dékánja, Támedly Mihály tankerületi főigazgató és sokan mások a városi és közélet vezetői közül. Dr. Szőllősy István nyitotta meg a követtábor ünnepi gyűlését, a város nevében dr. Fekete László h. polgármester üd­vözölte a hatalság képviselőit. Végváry József ünnepi beszédben vázolta a Turul célkitűzéseit, hangsú­lyozta, hogy a "Turul a nacionalizmust tűzte zászló­jára és a nemzeti célok elérésére erős magyar ér­telmiséget akar kialakítani. N­­em­ akarnak sem tár­sadalmi, sem felekezeti ellentéteket szítani, minden­kit szívesen látnak a táborukban, aki a magyar nem­zeti eszme szolgálatában áll. Nem tesznek különbsé­get öregek és fiatalok között sem, de nem tűrik meg maguk között a konjunktúra-lovagokat sem, mert erős, harcos kereszténységre van szüksége az ország­nak. A most megkezdődő négynapos diákparlament tanácskozásain nemcsak az ifjúság ügyeivel foglal­koznak, hanem mindazokkal az országos érdekű szo­ciális kérdésekkel is, amelyek sürgős megoldásra várnak. A megnyitó gyűlésről üdvözlő táviratokat küld­tek Horthy Miklós kormányzónak, Mussolininak, Da­rányi Kálmán miniszterelnöknek. A megnyitó gyűlés a Himnusz hangjaival ért véget. Este még két külön dísztáborozás is volt, Sajószentpéteren Lendvay Béla tb. fővezér ünnepélyesen avatta fel a Turul domi­­nusait, Elejőcsabán pedig dr. Dérczy Ferenc országos vezér mondott ünnepi beszédet. A magyar föld varázsa. Évekkel ezelőtt egy berlini bárban bemutat­tak a világhírű filmművésznőnek. Ez a kékszemű, légies szépség elbájolóan csevegett mindenről: irodalomról, művészetről, filmről, amihez férfiak értenek és szerelei­ről, flörtről, pletykáról, ami­ben a hölgyeket kell elfogadni törvényszéki hites szakértőknek. A bárt — amely abban az időben Berlin szel­lemi életének éjszakai találkozóhelye volt — két bájos és okos magyar asszony vezette. Ők is oda­telepedtek az asztalunkhoz, úgyhogy egy óra múlva már nyakig ültem szellemi­ sziporkákban a hangulatos helyiség kis sarokasztalánál. A világhírű, nádszál­karcsú filmművésznő szemmel láthatóan remekül érezte magát közöt­tünk, s nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire szereti a magyarokat. Ha külföldi társaságba néhány magyar ke­veredik az idegenek közé, bizony hiába minden udvariasság, néha a könnyebbség kedvéért — egy­más között — elhangzik egy-két magyar mondat, ami nagy neveletlenség, mert a szegény angol vagy német bízvást gondolhatja, hogy róla mond­tunk valami kevésbé hízelgőt ezen a mi ze­ngze­­tes, drága nyelvünkön, amit rajtunk kívül senki sem ért meg. A szépséges mozi-primadonna jelen­létében is előfordult ilyesmi, s én voltam az, aki elnézését kértem ezért. — Nem baj, — nevetett jókedvűen. — Sőt, csak beszéljenek magyarul . . . Sajnos, egy szót sem értek belőle, de nagyon szeretem hallgatni a magyar beszédet... A megnyugtató szavakat egyszerű udvarias­­sági ténynek tekintettem. — Azt hiszem, hogy meg is fogok egyszer tanulni magyarul . . . Igaz, hogy olyan nehéz? Talán, ha az év egy részét Magyarországon fogom tölteni, akkor könnyebben fog menni... Mosolyogtam, mert nem vettem komolyan az egészet. Német nő, akkor készült Amerikába, a szer­ződésébe iszonyatos dollárösszegek voltak n­lla. Mikor jön Magyarországra­­ magyarul tanulni? Ugyan, ki veszi ezt komolyan? Ebben a ♦kellemes csevegésben ez is csak egy téma volt, felröppenő szappanbuborék, ami semmivé válik, de csillogá­sát jó volt látni néhány pillanatig. Azóta évek múltak el, a művésznő, aki olyan hajlékony, mint a damaszkuszi penge, közben megjárta Amerikát, sokat dolgozott, jó csomó pénzt összekeresett, s most valóra váltotta régi álmát: birtokot vásárolt­­ Magyarországon. Nem is valami kis tanyát, amit esetleg ma megvesz az ember, holnap eladja és odább áll, komoly hét­­százhúsz holdas birtokot, tizenhatszobás kastély­­lyal, ami bizony nemcsak egy embert képes le­kötni, hanem nemzedékeket is oda tud ragasztani egy ilyen szép darab földhöz. Most lovasbandérium, fehérruhás lányok fo­gadták a filmművésznőt, amikor birtokát átvette. A világhírű szemek — amelyek olyan ismertek a mozivászonról — megteltek könnyel, az új földes­urat annyira meghatotta az ősi magyaros fogad­tatás. Ilyen szép szerepet még ő sem játszott soha­sem. . Azután azonnal programot adott: a kastélyt magyaros stílusba fogja berendezni, s mindenek­előtt magyar nyelvtant és szótárat vásárol, mert jövő aratásra már magyarul akar az embereivel beszélni. Csodálatos dolog ez! Az idegeneknek ez a nosztalgiás vonzódása a magyar földhöz, ez a mágneses őserő, amivel a magyar rög magához húz minden külföldit, aki csak egyszer is a bűv­körébe kerül. Hány olyan idegennel találkozunk, akit egy magyar szó muzsikája, egy magyar étel íze, egy magyar éjszaka hangulata, egy magyar dal ritmusa egész életére rabul ejtett? Angolok, akik sokat utaznak, három napra jönnek és he­tekig maradnak; jó zsákmány reményében finom angol puskákkal jönnek az idegen, ismeretlen or­szágba egy kis sportra és ők lesznek a magyar föld zsákmányai. Nem hiába van annyi csodás gyógyforrásunk, de valami varázslatos fluidum lehet ebben a földben, hogy így rabul tudja ejteni az idegent. A híres filmművésznő a világ annyi­ táján ve­hetett volna birtokot: olyan helyeken, ahol min­dig illatoznak a virágok, ahol hozzá hasonló kar­csú pálmák hajladoznak a tengerparton, é­s ő mégis az akácfával szegélyezett magyar földet választotta. Azt hiszem, sokak nevében beszélünk, amikor a magyar föld ez új szerelmesének, Ankerschmidt lovag késői, szépséges utódjának a bandériumos, földesúri beiktatáson: jó termést kívánunk! László Aladár.

Next