Pesti Hírlap, 1937. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1937-01-01 / 1. szám
1937. január 1., péntek. PESTI HÍRLAP Egy és más Andrássy Gyuláról Egy újságíró emlékeiből Nem válik a magyar közélet különösebb dicsőségére, hogy Andrássy Gyula életéről, tudományos és politikai munkásságáról még nem jelent meg ezt a nagy hazafit méltóan és igazságosan ismertető élet- és jellemrajz. Sem körülményeim, sem pedig ilyen irányú felkészültségem nem tennék lehetővé, hogy ezt a munkát vállalhassam. Közel félszáz cikket írtam azonban róla azóta, hogy halálos ágya mellett állva, örök álomra láttam elszenderülni. Mindezekben főként arra törekedtem, hogy egyéni élményeim kapcsán mutassam be az igazi Andrássyt, akit politikai elfogultság gőgös, szívtelen, bosszúvágyó, féktelen ambíciójú és az eszközökben nem válogató embernek tüntetett fel a közvélemény előtt, holott én több évtizedes ismeretségünk során (1906-tól 1919-ig jóformán naponként találkoztunk) a félszegségig szerény, alapjában és valósággal csakis a képzőművészetért, a tudományos irodalomért lelkesedő embert ismertem meg benne, aki bizalmas beszélgetések során éppenséggel nem titkolta, hogy a napi politikát mélységesen lenézi. Nem egyszer hallottam tőle: — Az apám engem külügyminiszternek nevelt, de az sohasem lesz belőlem. Ebben ugyan tévedett, de nagy öröme nem telt benne, amikor — néhány napra — elérte élete célját. Hatalmas bronz szobor megalkotása helyett meg kell elégednem azzal, hogy várva a nagy feladatra méltó művészt, időnként kis ólombetűkből emléktárgyakat készítgessek. Jól tudom, hogy a történelemtudomány terén ez komornyikmunkának számít. De valóban ártatlan vagyok abban, ha lord Thomas Babington Macaulay tehetségét nem én örököltem. Vigasztalásomul szolgál, hogy mások sem. „Der Gyula“ Bécsben és Berlinben, ha Andrássy Gyuláról esett szó, senkinek sem jutott eszébe őt Julius Andrássynak nevezni. ,,Der Gyula Andrássy“ volt mindenkinek. Császárnak és kancellárnak, politikusoknak és műkereskedőknek, újságíróknak és a főrangú világnak. Nem kívánom a túlélőnek előnyös helyzetét arra felhasználni, hogy Ferenc Józseffel folytatott bizalmas beszélgetéseimről számoljak be, amelyeknek során ő is Gyula Andrássyt emlegetett, de nem tartom lehetetlennek, hogy neki is ez volt a szokása. Nem nagy dolog az egész, de nem éppen érdektelen. A szóban forgó körökben senki sem gondolt volna arra, hogy Kálmán Szélit, Sándor Wekerlét, István Tiszát emlegessen. Viszont ha valaki Bécsben vagy Berlinben, de akár Párizsban is Julius Andrássyt vagy Jules Andrássyt említett volna, egészen biztosan a berlini kongresszus Andrássyjára gondolt. Andrássy maga is annyira természetesnek tartotta ezt, hogy külföldi névjegyein is csak ennyi volt. dosták a talpát, míg átgázolt a folyón. Minden lépése egy mérföld volt és mégis két nap, két éjszaka hurcolta két füle között Abu Maju’oot, aki a felhők magasságából és a csillagok szomszédságából kémlelte a késedelmes túlsó partot. És amikor végre biztonságos helyre érkeztek, az elefánt letette a földre. Abu Majub pedig meghajolt előtte a hajlongások sokaságával és igy szólt hozzá: — Elefántok Császára, Agyarak Királya, Orzmányok Hercege, hogyan háláljam meg, hogy nyomorult életemet kegyesen megmentetted? Az elefánt elnevette magát és nevetése olyan volt, mint forró nyári napon a mennydörgés: — Régen megháláltad már bölcs Abu Majub. Akkor, amikor megkönyörültél rajtam és nem öltél meg, holott megtehetted volna. Abu Majub álmélkodón rázta fejét: — Ha te mondod, Állatok Fejedelme, alighanem úgy van. De én nem tudok róla. Mondd meg, ki vagy, hogy nevedet imádságaimba foglalhassam. Az elefánt másodszor is elnevette magát és nevetése most olyan volt, mint ezer vízesés félelmetes harsogása. Apró szemével ravaszul ráhunyorított Abu Majubra és azt mondta: — Csodálom, hogy nem ismersz rám. Én vagyok a bolha. A te bolhád. A te jóvoltodból híztam, duzzadtam és dagadtam ekkorára. Abu Majub a csodálkozás csodálkozásában és a némaság némaságában hanyatt esett. És akkor Allah megvilágosította az agyát. A balga bölcs megértette, hogy mindent jóvátehet még, ha most ,agyonüti az elefántot. Hamar föltápászkodott és körülnézett, nem akad-e keze ügyébe valami husáng, sziklakő vagy céljának hasznos más alkalmatosság. Azonban az elefánt megneszelte a dolgot, fölemelte orrmányát és könnyedén ráfújt Abu Majubra. És könnyed fújása olyan volt, mint a szélvész viharzása és a fergeteg zúgása. És tisztes távolságra elsöpörvén Abu Majubot, az elefánt szörnyű lépésekkel eltűnt a rengetegben. Abu Majub utána akart futni, azonban fáradt is volt, gyönge is volt, öreg is volt, gyáva is volt és bölcs is volt, így hát beérte azzal, hogy szomorúan utána nézzen és nagyot sóhajtson: — Bolhakorában kellett volna! GYULA ANDRÁSSY Andrássy és a levelek Kossuth Ferencnek egyszer kellemetlensége támadt egy leveléből, amelyet olyan embernek írt, aki a bizalmát nem érdemelte meg. Némi pénzáldozattal sikerült aztán a levelet visszaszerezni. Amikor Andrássyval erről beszélgettünk, nevetve mondotta: — Lássa, ez velem nem történhetik meg. Én nem írok levelet senkinek. — Nem is válaszol a levelekre? — kérdeztem. — Nem én! Nézzen oda az íróasztalra. Valóban, halomban feküdtek ott a felbontatlan levelek. — Lássa, úgy áll a dolog, hogy a levelek kétharmada önmagától elintéződik. Marad egy harmad, amelyre az illetők súlyt fektetnek. Ezek aztán vagy a képviselőházban, vagy a minisztériumban felkeresnek vagy a Jánosnak (Hadik János) elpanaszolják a dolgot s akkor én megüzenem nekik a választ. Higgye el, az ember sok kellemetlenséget kerül el. Azt azonban mindenesetre ajánlom: ha már nem kerülheti el sehogysem a levélírást, dátumot sohase írjon rája. Levelet én is csak keveset kaptam tőle, húsz év alatt hármat-négyet, amit nem annyira az imént elmondott álláspontja, hanem inkább az magyaráz meg, hogy amint már említettem, alig múlt el nap, hogy legalább egyszer ne találkoztunk volna. Külföldi útjaira pedig legtöbbször elkísértem. A hozzám intézett levelek egyike így szól: őszinte részvéttel értesülünk arról, hogy nagyon tisztelt édesanyja, akinek magam is többször voltam szívesen látott vendége, meghalt. Tudom, hogy a fiúi szeretetnek minő erős szálai fűzték hozzá és már régebben elhunyt atyjához , tudom, milyen fájdalmat jelent Önnek, hogy most tőle is meg kellett válnia. Szolgáljon azonban vigasztalásául, hogy mindent megtett szülei öregkorának minél gondtalanabbá tételére s legfőbb törekvése az volt, mennél több örömet szerezni nekik. Családommal együtt őszinte barátsággal gondolunk önre életének e gyászos időpontjában. Szívtelen ember írásának ez még sem mondható. Sőt dátum is van rajta. Külföldi utazások Kártyázás és utazás közben akaratuk ellenére is, nagyon megmutogatják magukat az emberek. Még akkor is, ha dióban játszanak s egy közönséges bécsi kiruccanás alkalmával is. Kártyához sohasem nyúlt férfikorában Andrássy. Említette egyszer-másszor, hogy egészen fiatalon, 20—22 éves korában leült a kártyaasztalhoz, a társaság kedvéért; se nem vesztett, se nem nyert, de felettébb unta a dolgot és abbahagyta. Közelebbi ismeretségünk körülbelül összeesik azzal az időponttal, amikor a koalíciós kormányban, Ferenc József határozott követelésére, el kellett vállalnia a belügyi tárcát. Minisztersége alatt főként Bécsbe utazott, havonként legalább is háromszor-négyszer, volt olyan hónap, hogy hétszernyolcszor is. Csak ritkán esett meg, hogy idejében nem értesített utazásáról. Sok minden elmondanivalóm van ezekkel kapcsolatban, ezúttal azonban csak arról kívánok szólni, minő pénzügyi zavarokba került Andrássy jóformán minden utazása során. Alig volt eset arra, hogy elegendő pénzt vitt volna az útra. Sejtelme sem volt arról, mi menynyibe kerül. Háztartásának gondjait korábban nővére, gróf Batthyány Lajosné, majd özvegy gróf Andrássy Tivadarnéval kötött házassága után a felesége viselte. Mindketten gondos és szigorú háziasszonyok, akik dehogy is engedték volna, hogy a bálványozott „Duci“-t (becéző neve) a házi gondoknak akár csak a szellője is érhesse. A vagyonkezelésével kapcsolatos ügyeket jószágkormányzója, lovag Rothkugel Arnold intézte, akiben feltétlenül megbízott s aki ezt meg is érdemelte. Pénzdolgokkal tehát Andrássy egyáltalában nem foglalkozott. Mennyibe kerülhet egy utazás, erről semelme sem volt, így tett azután, hogy nem tudok oly együttes utat , amelyre elegendő pénzt vitt volna magával . Egy szóval sem több. s CSIÁD PHILIPS RÁDIÓVAL Készségesen bemutatja: '"hangszergyár VII., Rákóczi-út 60. Az ország legnagyobb ésegészebb rádióterme Régi készülékét fentire becseréli, lakásán készséggel bemutatja LENGYEL RÁDIÓ Teréz-körút 33. Telefon: 1-167-39. Akár Bécsben, akár Berlinben, Lipcsében vagy Münchenben voltunk, elkerülhetetlenül bekövetkez, hogy har rvad-negyednapon, de néha már másodnap megkérdezte, van-e elegendő pénz nálam? Olyan bocsánatot kérő mosollyal cselekedte ezt, mint aki jól tudja, hogy megfelelően gondoskodtam erről. Emlékeztem arra, családjának egy tagja mondotta el, hogy egyszer többedmagával Angliába utazott s mindössze ötven fontot vitt magával. Úgy kellett kiváltani őket a Savoy szállodából. Az ilyen emberrel aztán megtörténhetett, hogy míg — Rothkugel lovagtól hallottam — egy közeli rokonának, akinek vagyoni ügyeit rendezni kellett, szemhunyorítás nélkül bocsátott rendelkezésére néhány millió pengőt, addig a berlini Droschkenkutschernek tíz pfennig borravalót adott. Az egyik összegről nem tudta, hogy az nagyon sok, a másikról, hogy nagyon kevés. Az utóbbi dolog különben igy esett meg. Andrássy és felesége — a háború alatt — Berlinben voltak s meghívásukra én is elkísértem őket. Politikai megbeszélései voltak, a császárral is találkozott. Az egyik estén a Reinhardt Kammerspiele nevű színházában voltunk mindhárman s mikor előadás után vissza akartunk térni a Bristol szállodába — február volt —, fergeteges hóvihar fogadott bennünket. Nagynehezen kerítettem egy egy lovas Droschkét s abban összezsúfolódva elkocogtunk a szállodába. Valahogy úgy esett, hogy Andrássy lépett ki elsőnek a kocsiból s igy ő fizetett a kocsisnak, előbb megkérdezvén mi jár neki. Azután pedig, feleségével együtt besietett a szállodába. Én utolsónak evickéltem ki a rozzant bárkából s észrevettem, hogy a viaszkosvászonos köcsögkalapu öreg kocsis csak néz a markába és fejét csóválja. — Mennyi borravalót kapott? — kérdeztem tőle. — Zehn pfennige Herr, Zehn pfennige! (Tiz pfenniget uram, tiz pfenniget!) Olyan világfájdalommal mondotta ezt, hogy Byron, Heine, Leopardi mind elbújhattak mögötte. Egy márkával helyrebillentettem az embert- Éttermi bérlet. Előkelő budapesti szálloda éttermi üzeme felszereléssel bérbeadó. Hakis tőkeerős, elsőrangú szakember bérlő ajánlatát kérjük, a korábbi üzleti tevékenység, a rendelkezésre álló tőke, valamint referenciák megjelölésével. „Komoly, jóhírű szakember igére a főkiadóba, jel