Pesti Hírlap, 1940. május (62. évfolyam, 98-121. szám)

1940-05-01 / 98. szám

Figyelmeztetés a szlovákoknak A magyar törvényhozás felsőházáról komoly intés hangzott el északi szomszédunk címére. Szüllő Géza, a magyar parlament égi tagja, akit a másfél évvel ezelőtt bekövetkezett szerencsés államjogi változás a prágai képviselőházból átültetett a magyar felsőházba, figyelmeztette a fiatal szlovák államot rra, hogy „veszedelmes kártyajátékot“ az, amikor tűri, sőt dédelgeti a magyarok ellen folytatott rendszeres uszitást és gyűlölethirdetést. Szüllő Géza, akit természetesen még mindig zoros kapcsolatok fűznek a Felvidékhez, megdöbbentő részleteket mondott el a hátramaradt magyarok ehéz sorsáról és az ott folyó rendzeres uszításról. Hallottuk, hogy a Tinka-gárda főparancsnoka — teát hivatalos személyiség — Nyitrányilvános népgyűlésen azt hirdette hogy aki Szlovenszkóban magyarul beszél, annak ki kell tépni a nyelvét és abba bele kell fojtani a szót. Halottunk arról, hogy a fiatalosan éretszlovák imperializmus, amelyet gyra hizlalt az az illúzió, hogy nejeik a német protektorátus védelme alatt minden szabad, röpcédulákon hirdeti, itt az ideje annak, hogy a szlovákok fegyverrel foglalják el Magyarországnak a Váctól Szolnokig és Miskolcig nyúló területét. És így tovább. Ha valaki, akkor Szüllő Géza, a csehszlovák rabságban sínylődött magyarság leghivatottabb és legértékesebb vezére illetékes arra, hogy az ilyen üzelmek ellenszavát fölemelte Szüllő Géza bátran és elszántan védelmezte a magyarság jogait Prágában is, a csehszlovák képviselőházban is. A falu érdekében folytatott igazságkeresésben állandó látogatója volt Genfnek, ahol kitűnően ismerték nemcsak a kisebbségi ligában, amelynek a keretein belül vezető szerepet, játszott, hanem a Nemzetek Szövetségében is. Bátor állásfoglalásától az sem tudta visszatartani, hogy örökösen feje fölött függött a cseh börtönök Damokles-kardja. Az ő egyéniségét igen jól ismerik a külföldön is, szava ezért messzire elhangzik, széles körben tudják róla, hogy nemcsak bátor, hanem igazmondó ember is, akinek az állításaiban meg lehet és meg kell bízni. Szüllő Géza panaszára Csáky István külügyminiszter minden szempontból teljesen kielégítő választ adott. Olyan választ, amelyet az adott esetben méltán elvárt a kormánytól a magyar közvélemény. A magyar kormányzat eddig a legnagyobb nyy- és önmérsékletet tanúsította a kiai izgatásokkal szemben. Azt hogy higgadt magatartása-utóbb meghozza a maga gyüléseit és lehetővé teszi, hogy kisgítő módon rendezzük északi szomszédunkhoz való viszonyunkat, Láky István megállapította, hogy ez reménység csalókának bizonyult. A novák izgatók, de külföldi tényezők , gyengeség jelének vették ezt az valós tartózkodást, amely a magyarllamférfiak európai felelősségérzéséül fakadt. „Van egy felső határ, — mondotta Csáky — amelyen a pohár legtelik“ ... „nem fogunk habozni cselekedni sem, ha szomszédaink a A diplomáciai események előterében az a nagyköveti kinevezés áll, melyet az angolok „háborús politikai ténynek“ neveztek el. Alfieri kinevezése a legfontosabb diplomáciai esemény, mert a szövetségesek ennek az exponált németbarát fasiszta politikusnak előtérbe helyezését úgy ítélik meg, mint a Dúcénak a tengelypolitika mellett kinyilatkoztatott manifesztációját. A francia és angol lapok közül egyesek a brenneri találkozó egyenes és logikus következését látják ebben a kinevezésben. Annak idején, mikor Alfieri időlegesen új beosztást kapott a pártban, a szövetségesek sajtója a nemzeti szocializmus . Telkes hívének viszszavonulásában az olasz politika új, angolbarát hajlamának és érdeklődésének előjeleit vélték felfedezni. Most, mikor a norvégiai események a háborút egészen új fordulatok felé terelték, mikor a háború kezd csakugyan háború lenni s Olaszország a sajtóban és diplomáciai eszközökkel mind félreérthetetlenebbül kezdi hangoztatni életérdekeit, Alfierinek berlini nagykövetté történt kinevezése valóságos tüntetés a nemzetközi politikai életben. Dokumentálja azt, hogy a Duce szilárdan kitart a tengelypoltika mellett s mindazok a sajtó- és politikai körökben terjesztett hírek, amelyek szerint Olaszország és Németország érdekei e háborúban nem teljesen fedik egymást, valótlanok. Az igazság annyi, hogy a Duce most is, mint a múltban, elsőrendűen olasz politikát csinál. Minden külpolitikai eseményt ennek az álláspontnak szemszögéből ítél meg. A szövetségesek lapjai sem kételkednek abban, hogy a hatalmas, új erőre ébredt Itália összes hatalmi szervezetei a régi bizalommal és példátlan fegyelemmel fogadják majd és hajtják végre a Duce elhatározásait, akármilyen vonatkozásban döntis az olasz nép vezére. A szövetségesek sajtójának kedvelt és visszatérő szólama az a feltevés, mintha Olaszországban a párt és a nemzet érdekei a „háború vagy béke“ kérdéseiben nem egyeznének: e felfogás szerint a párt inkább hajlik a háború felé, ha a nemzetközi helyzet ezt a parancsoló kényszerűséget veti fel, míg a nemzet egyes vezető körei változatlanul a semlegességben látják az olasz politika helyes útját. Aki a fasiszta Itáliát csak valamennyire ismeri, tudja, milyen képtelen feltevés az, amely az olasz nemzet és a fasiszta párt érdekeinek ellentétességéről beszél. A fasizmus ma egy Itáliával s amit a Duce határoz, azt az olasz nép bizalommal vállalja és hajtja végre. De mit határoz a Duce e nagy horderejű hetekben, mikor a világhelyzet mindinkább arra kényszeríti a semlegeseket is, hogy az általános semlegességi állásponton belül fokozott gonddal ügyeljenek nemzeti életérdekeikre? Hová tart az olasz külpolitika , kérdi e napokban feszült figyelemmel I .világ. Kétségtelen, hogy az utolsó hetekben, a norvégiai konfliktus kirobbanása óta, az olasz sajtó hangja feltétlenül németbarát s csaknem feltétlenül angolellenes. A fasiszta sajtó mindenben helyesli a németek északi lépését, az angolokat vádolja azzal, hogy kiprovokálták Norvégia semlegességének megsértését s hangnemben és vonalvezetésben tökéletes összjátékot mutat Berlinnel. Párisban és Londonban nagy figyelemmel kisérik e sajtóhangokat s mikor utalnak arra, hogy például Bastianini, a londoni olasz nagykövet, a legbarátságosabb tárgyalásokat folytatja mostanában Halifax lorddal, nem titkolják, hogy Alfieri berlini nagykövetté történt kinevezése az olasz politikának most már döntő fordulatát jelentheti. Különösen Párisban figyelik nagy érdeklődéssel az olasz megnyilatkozásokat; a francia lapok megállapítják, hogy a döntés egyesegyedül a Duce kezében van, aki az Utolsó időben mély hallgatásba burkolózott, úgyszólván csak technikusokat fogad. Egy bizonyos: Itália ismeri a Duce szándékait, melyek ma nem mások, mint a múltban s egyetlen céljuk e fiatal és ereje teljében őrtálló nagyhatalom érdekeit a végsőkig kifejleszteni és minden támadással szemben megvédeni. Páris és London „ígér“ Rómának s Róma, nem utolsó sorban a versaillesi szerződés árán szerzett tapasztalatai birtokában, óvatosan fogadja ez ígéreteket. Olaszország életigényeit megnevezte e hetekben s különösen Ansaldo cikke volt jelentős állomása az olasz állásfoglalásnak: a földközitengeri követelések uralják e pillanatban a világpolitikát. Olaszország ki akar törni „a földközitengeri börtönből“, szabad kijárást követel az óceánokra, szabad kijárást a Vörös-tengerre, követeli, hogy rendezzék az olasz érdekeknek megfelelően Tunisz, Dzsibuti és Szuez kérdéseit, Gibraltárt helyezzék spanyol felügyelet alá s minden vonatkozásban elégítsék ki az olasz életérdekeket a földközi tengeri területen. Az angolok és franciák e követelésekre egyelőre óvatos ígérgetéssel felelnek. Olaszország számára a szövetségesek magatartásának nincs gyakorlati értéke addig, amíg Páris és London az összes függő kérdések elintézését a háború utáni időre akarja elnapolni. Olaszország ma oly erős földközitengeri hatalom, hogy szavát a legnagyobb súllyal vetheti latba minden idevonatkozó kérdésben . Páris és London is úgy látja, hogy Róma számára közeledik a döntés órája. Az északi helyzet az angol aloháiban elhangzott nyilatkozatokból sem lett áttekinthetőbb. Plugge kapitány, egy konzervatívpárti képviselő, megkérdezte Chamberlain miniszterelnöktől, gondoskodott-e Anglia a rendkívüli méretű német csapatszállításokkal szemben, melyek változatlanul tartanak és erősítik a németek norvégiai helyzetét, ellenrendszabályokról? A miniszterelnök e kérdésre és Attlée képviselő interpellációjára felelve, elhalasztotta a részletes választ e hét végére. A norvégiai helyzet a beérkezett jelentések szerint Közép-Norvégiában kezd állóharccá átalakulni. A németek a mai napon Dombaas,e hadászatilag rendkívül fontos vasúti csomópont elfoglalását jelentik. Az angolok új csapatszállításokról adnak hírt s az angol lapok változatlanul hangsúlyozzák, hogy a sikeres norvégiai hadműveletek egyik legnagyobb akadálya a repülőterek hiánya, mert az ország összes fontosabb repülőtereit a németek szállották meg s minden támadás ellenére szilárdan tartják birtokukban e tereket. Franciaország évszázados ellenséges külpolitikája történelmi végzetszerűség - írja Gayda Újabb német katonai sikerek — A Führer hadparancsa a norvégiai csapatokhoz — Nem kielégítő a Halifax lordnak átnyújtott szovjet válasz józanság utolsó szikráját is elvesztik“. Figyelmeztette a szlovák állam vezetőit, „ne igyekezzenek nekünk fél és egész hivatalos szlovák személyek a Németbirodalmat, Szlovákia protektorát állandóan kijátszani, mert mi teljesen megbízunk a magyar-német barátság szilárdságában és azokban a tényezőkben, amelyekre ez a barátság felépült“. Csákyval együtt mi is reméljük, hogy „a szlovákok egyes vezetői nem tévesztik el lehetőségeik mértékét, illetve annak a felső határát“. Magyarország a nagy világfelfordulás idején is békés életet kíván élni a Duna völgyében, nem keresi a szomszédjaival való veszekedés alkalmát. Azonban a mi türelmünknek is van határa és senki sem várhatja, hogy a magyar nemzet áldozatul dobja oda határon túl élő testvéreit és olyan bűnös türelmet tanúsítson, ami már vétek a nemzeti becsület ellen. . * . . BUDAPEST, 1940 __________________ LXII. ÉVFOLYAM, S8. (20,124) SZÁL3 *' ■>&■■■" r SZERDA, MÁJUS 1 - ’ l■ ~ Előfizetési ára 1 hóra dMwm —— mmmm *n fül n nmm MM áattik MM Szerkesztőség: Vilmos ^ pengő 50 fillér. Két Si wSESS ffiW MM mW »Sa ■m , tSSKaS» császár-ut 78. Telefon hóra 5 pengő. Négyért- BSBB fin jöSj gSeSrTé.A §§■ -ifiSfiaia IsÉFthiS 112-295. Főkiadók: Vilévre 7 pengő 50 fillér. WsELJSmSSkm» Hm. $81 SeS nHn §ÉB 91 WM mos császár-ut 78. Tel. Félévre 15 pengő. Egy SualJEBr fifPla KS f£M «BhB H lllwEáf Seil MÉH 90 hSaLSait 3JL2-295. Erzsébet-körut évre 30 pengő. Egyes HU ifi HS É§1 SlkaKrk T, 7eI- 1.35—296. Színszám ára hétköznapi raw TVjél foS« ffflswwr házjegy-és utazási iro-8 fill., vasárnap 12 fillér fg* ftwBMi H HS v3Hi. C.nBBS VMM S§§ 1S3 *SSL SHMBn Hwi da, V., Vilmos csata pályaudvarokon isi Bfi» skte«n QBgpP HB jHBf' . SH BH1 VII mH Hs» HHhB I3£l «MH szarut 78. Tel: 112-295. Gayda megvádolja Franciaországot Róma, ápr. 30. (Stefani.) Virginio Gayda, a „Giornale d’Italia" főszerkesztője, hosszú cikkben foglalkozik az olaszfrancia viszonnyal. A cikk kimutatja, hogy amióta Olaszország egységes lett, Franciaország közvetlenül, vagy kerülő után, mindig arra törekedett, hogy megakadályozza Itália szabad mozgását és hatalmának gyarapodását a Földközi-tengeren. Franciaország csak azért foglalta el Tuniszt, hogy állandóan veszélyeztesse Olaszország földközitengeri helyzetét. Afrikában is mindent elkövetett, hogy útját állja Olaszország afrikai befolyásának. Az első olasz-abesszin háború alatt Franciaország 320.000 fegyvert és lőszert szállított az abessziniai csapatoknak. Franciaország segítette a törököket 1912-ben Líbiában azzal, hogy fegyvereket és lőszert szállított Törökországnak. A világháborúban Olaszország győzelemhez segítette a szövetségeseket, de Franciaország akkor is szembehelyezkedett a jogos olasz követelésekkel. A fasiszta forradalom diadalrajutása idején Franciaország megnyitotta kapuit a fasizmus ellenségei előtt, akik aztán francia területen szervezték a harcot Olaszország ellen és tervezték a Duce elleni merényleteket. Az elmúlt húsz év alatt a függőben levő olasz kérdések legfeljebb csak a polémiáig jutottak. 1935-ben aztán létrejött egy megállapodás a két ország között, amely bizonyos tisztulást jelentett, de Franciaország felborította ezt a megállapodást és tevékenyen részt vett az Olaszország elleni szankciós hadjáratban. A cikk azzal fejezi be okfejtéseit, hogy Franciaország évszázados ellenséges külpolitikája — úgy látszik — történelmi végzetszerűség. Az olasz sajtóban erőteljes franciaellenes kampány van folyamatban. A lapok feltűnő részletességgel emlékeznek meg 1849 április 30-ának évfordulójáról, amikor az Udino tábornok által vezetett francia hadsereg véres ostrommal foglalta vissza Rómát a garibaldistáktól, hogy viszszaállítsa a pápaság világi hatalmát. Csaknem valamennyi lap részletes cikkekben emlékezik meg erről az évfordulóról és egykorú képeket közölnek a francia csapatok pusztításairól.