Pesti Hírlap, 1940. szeptember (62. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-01 / 198. szám

BUDAPEST, 1940 tan. ÉVFOLYAM, 198. (20.224) SZÁM vasárnap, SZEPTEMBER 1 Előfizetési árs 1 hóra 2 pengő 50 fillér. Két hóra 5 pengő. Negyed­évre 7 pengő 50 fillér. Félévre 15 pengő. Egy évre 30 pengő. Egyes szám ára hétköznap 8 fill., vasárnap 12 fillér (a pályaudvarokon is) Pesti HirLap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon 112-295. Főkiadók: Vil­mos császár-ut 78. Tel. 112-295. Erzsébet-körút 1. Tel. 135—296. Szín­házjegy- és utazási iro­da: V., Vilmos csá­szár-ut 78. Tel. 112-295. ERDÉLYI VIRRADAT IRTA HERCZEG FERENC A történelmi pillanat áhítatot keltő hatása alatt, az isteni igazságba vetett, dicsőségesen igazolt hittel, megrendült lélekkel köszöntjük az erdélyi testvéreket! Hazajöttek Magyarországba és, mint egy költői álom megvaló­sulása, idegenből magukkal hozták ódon szép városaikat, lombos, galamb­­dúcos falvaikat, híres várkastélyaikat, magukkal hozták zord havasaikat, kies völgyeiket, fűszeres illatú erdeiket, és magukkal hozták ősrégi teme­tőiket is. Bevallhatjuk: a bécsi döntés többet adott, mint amennyit a sötéten látó budapesti közvélemény várni mert. Nemcsak anyagiakban többet, de er­kölcsi értékekben is. Újból tulajdonunkba bocsátotta a titokzatos, mérhetet­len mélységű kutakat, ahonnan a nemzeti élet pazar bőségű, kifogyhatatlan forrásai buzognak. A Belvedere-palotában nemcsak nagyobb lett az ország, de történelmi tudatában erősebb, magyarságában mélyebb, kelet-nyugati szépségében teljesebb. Az örök igazságot ezúttal, mint Istent arkangyalai, erkölcsi erők szol­gálták ki. Az első: a győzelmes német és olasz nép kristálytiszta igazság­érzete és bajtársi hűsége. A második: a magyar kormány következetes böl­csessége és tapintata. A harmadik, amit első helyre is lehetett volna tenni: a magyar nemzetnek önmagához való hűsége, amiben az ország kormány­zója járt elől példával. Nagy dolog, mikor egy nép a siralomházban sem veszti el az életbe vetett hitét. A hit mágikus ereje végül is megnyitotta a végzet érckapuját. Erdély visszatért, mert magyarok milliói kivánták, kö­vetelték, hittek benne. Lélekemelő gondolat, hogy az új honfoglalás, a tűzbe és vérbe borult Európa közepén, fegyver nélkül történt. Olvasóink­ tanult reá, ezen a helyen mi kezdettől fogva a békés revíziót hirdettük, amiért is a „reálpolitikusok“, akik nem gondolataik, hanem nehéz ütegeik és aranykészletük súlya után értékelik a népeket, le is sajnáltak, meg is mosolyogtak minket. Trianon után a magyarságnak jóformán semmije sem maradt, éppen csak az igaz­ságba vetett hite. Északon sokszázmilliós költséggel betonerődök láncát épí­tették a magyar igazság ellen, keleten pedig megvívhatatlan Maginot-vona­lat ástak és falaztak. De az igazság istenének lehelletétől puskalövés nélkül megnyíltak és felgöngyölődtek a védővonalak, a Felvidéken pedig két év óta magyar répaföldek közt unatkoznak a cseh bunkerek, mint egy hóbortos álom tragikomikus emlékei. Az eszme győzelme az anyag fölött: ez a régi trianoni diplomata-iskola végleges bukását jelenti. A magyarság húsz esztendeig kemény iskolát járt. Megtanulhatta a maga kárán, hogy ezt az országot sohasem darabolják fel, ha előbb már a nemzet ádáz pártharcokban darabokra nem tépi önmagát és méltatlanná nem teszi magát az egységes nemzeti életre. Mi magyarok aláírtuk Nagy- Magyar­ország halálos ítéletét, mikor közjogi és világnézeti ellentétek ked­véért egymást jobban gyűlöltük, mint a határokon betóduló ellenséget. Ha kitanultuk a balsors iskoláját, akkor azt is tudnunk kell, hogy Erdély hazatérése nem jogokat, hanem kötelességeket ró reánk. Húsz esz­tendeig Isten és az európai népek színe előtt állandóan panaszkodtunk és vádaskodtunk az idegen megszállók pártos és romlott gazdálkodása ellen, ahost tehát meg kell mutatnunk, hogyan lehet egy vegyes lakosságú ország­részt minden becsületes ellenzéket megszégyenítő és elnémító módon igaz­gatni. Erdély közállapotai ezentúl a legélesebb megfigyelés és bírálat köz­pontjában lesznek. A magyarságnak be kell bizonyítania, hogy élnek még lelkében a régi államalkotó ösztönök, hogy magasabbrendű művelődést képvisel a Kelet kapujában, hogy joggal áhítozza Szent István Új­ Birodal­­mának felvirradását. A bécsi döntés Európa-szerte megelégedést keltett A kormányzó meleghangú kéziratban köszönetét fejezte ki Telekinek és Csákynak . A miniszterelnök és a külügyminiszter jelentést tett a kormányzónak a bécsi döntésről — összehívták a képviselőházat és a külügyi bizottságokat A magyar honvédség megkezdi a rendkívüli fegyvergyakorlatra behívottak fokozatos leszerelését Ezerötszáz német repülőgép bombázta Angliát Mialatt Magyarország boldogan, örömmámorban ünnepli az ezeréves haza elszakított területeinek újabb visz­­szatérését, a nemzetközi események to­vább dübörögnek­, a világhatalmak har­ca folyik tovább, semmit sem csökkenő hevességgel. A brit szigetország légi ostroma nem szünetel, az angolok pe­dig — a berlini jelentések szerint — ismételten megjelentek a német főváros fölött. Olaszország rendületlen kitar­tással vívja harcát az angol világbiro­dalom ellen az afrikai sivatagokban. Nem kerülhették el a világ közvélemé­nyének figyelmét az amerikai politika fejleményei sem. A kongresszus a na­pokban megszavazta az általános kato­nai kötelezettségről szóló javaslatot, amit egy esztendővel ezelőtt még senki sem álmodhatott volna, s tető alá ke­rült a Kanadával kötött védelmi szö­vetség. Eközben — ismeretlen okból — az olasz-görög ellentétek, amelyek már fegyveres összeütközéssel fenyegettek, megszűntek, viszont annál jobban ki­éleződött Itália és Egyiptom viszonya. A Kárpátok medencéjében helyreállt a nyugalom, de továbbra is benne élünk egy nagy, nyugtalan, örvénylő világban. A vértelen magyar győzelem Gróf Csáky István külügyminiszter Bécsből hazatérőben a győri küldöttség üdvözletére válaszolva, többek között ezeket mondotta: — Lehet, hogy fogunk hangokat hal­lani, hogy ezt vagy azt, többet vagy még többet lehetett volna elérni. De aki erre gondol, ne felejtse el, hogy minden tapodtat terület, amelyet visz­­szaszereztünk, vér nélkül jött vissza. A magyar hadsereg ugyanis készen állt arra az eshetőségre is, hogy nem si­kerül jogainknak fegyveres beavatko­zás nélkül érvényt szerezni. És gondol­junk csak arra, vájjon Magyarország­nak mi tekintélye volna még barátaink és szövetségeseink előtt is, ha nem je­lentenénk katonai erőt, ha nem volna jól felszerelt, bátor, jól vezetett kitű­nő hadseregünk. Örüljünk, hogy sike­rült Magyarország elévülhetetlen jogai­nak érvényt szerezni anélkül, hogy azért egyetlen magyar ember életét is fel kellett volna áldozni. Mindnyájan egyetértünk gróf Csáky István kül­ügyminiszternek azzal a gondolatával is, melyet Komáromban fejezett ki a következőkben: — A legnagyobb megelégedés, amely bennünket érhetett, az, hogy sikerült visszaszereznünk azt a területet, amely mindnyájunknak tájkülönbség nélkül egyformán nagyon a szívén feküdt. S mindazok, akik felkészültek arra, hogy más módon is megoldják ezt a kérdést, gondoljanak családjukra s munkájukra, amelyhez rövid napokon belül fokoza­tosan visszatérhetnek. Az erdélyi rendezés az európai sajtóban Az erdélyi határok békés revízióját az egész európai sajtó úgy méltatja, mint rendkívül nagyjelentőségű ese­ményt. Figyelemre méltóak elsősorban a román sejtő megjegyzésen A félhiva­talos Orient Radio hosszabb közlemény­ben ismerteti a döntőbírósági ítéletet, hangsúlyozva, hogy Románia számára ez volt az egyetlen bölcs magatartás, amelyet a jelen helyzetben tanúsítha­tott. Más megoldás nem volt; csatlakoz­ni kellett a tengelyhatalmakhoz és vi­selni annak következményeit, s bár Ro­mánia veszteségei fájdalmasak, a ten­gelyhatalmak által adott biztosíték élet­fontosságú Románia létére, különösen ma, amikor annyi állam tűnik el, mint­ha nem is lett volna. Az olasz Stefani Iroda a következő megjegyzésekkel közli a bécsi döntést: A trianoni szerződés revíziójának szük­ségességét elsőnek Mussolini hangoztat­ta és Olaszország dunai politikája kö­vetkezetesen erre a célra irányult. A római kormány azt kívánta, hogy szol­gáltassanak igazságot Magyarországnak és ugyanakkor küszöböljék ki a ma­gyar-román együttműködés akadályait. Hitler kívánságának megfelelően, a né­met diplomácia is ebben az irányban tevékenykedett. Ez a szerencsés ered­mény nagyrészt Ciano és Ribbentrop műve, akik a lojalitás és igazság szel­lemében jó befejezéshez tudták juttat­ni a világháborút követő idők egyik legbonyolultabb kérdését. Magyaror­szág teljes fenhatóságát visszaállítja olyan nagy területeken, amelyek főleg a székelyektől sűrűn lakott részeket foglalják magukban, Románia megkap­ja Olaszország és Németország szava­tosságát, területe sérthetetlenségéhez. A Messaggero elismeréssel szól a ro­mán államférfiakról is, akik olyan nagy engedékenységről és áldozatkészségről tettek tanúságot. Érdemes még megemlíteni a Corriere della Sera véleményét, amely „Béke a Dunán“ című vezércikkében foglalko­zik a bécsi határozatokkal. Hangsúlyoz­za, hogy a probléma igen nehéz volt s hogy nem lehetett szó csak az egyik oldalon előnyöket nyújtó határozatról. Kiemeli, hogy a döntőbíráskodás Bu­dapest s Bukarest kifejezett kívánságára történt. „A tengelyhatalmak képviselői egy veszélyes kanócot húztak ki az eu­rópai puskaporos hordó legexponáltabb helyéről s ugyanakkor lerakták a po­litikai és gazdasági újjáépítésnek egy másik fontos tartó pillérét.“ A német felfogást a külügyminiszté­riumhoz közelálló Berliner Börsenzei­tung szombati száma ismerteti. A ten­gelyhatalmak — írja a lap — nehéz feladat előtt állottak: egy földrajzilag és néprajzilag a legnagyobb mértékben összekuszált állapotot kellett a legmesz­­szebbmenőbben tisztázni. A román ál­lam felfuvása 1919-ben egyik jellemző terméke a Versailles­ rossz szellemnek, s ez a szellem lényegében sohasem vált hasznára a meggazdagítottnak, sőt ál­landó gondot okozott neki, mert a meg­rabolt ország természetesen sohasem fáradt el igényeinek hangoztatásával. Magyarország igényeit — írja a Bör­senzeitung — messzemenően kielégítet­te a Duna terének valamennyi hatalma s ezekkel együtt egész Európa élvez­heti a Duna terének véglegesen meg-

Next