Pesti Hírlap, 1941. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-01 / 1. szám

r­t . A bécsi döntés erőszakos felborítása nem lehetséges — mondják német illetékes helyen Belgrád, dec. 31. (MTI) A „Vreme“ közli budapesti tudósítójának jelentését, amely a magyar-román viszony feszültebbé vá­lását állapítja meg. A tudósító részletesen ismerteti a román sajtónak és rádiónak Magyarország és a bécsi döntés ellen inté­­zett támadásait, még az is megtörtént, hogy súlyosan megsértették magát Horthy kormányzót is. Illetékes magyar helyen hivatkoznak a német álláspontra, amely szerint a bécsi döntőbíróság határozata végleges. Románia — mondjuk német illetékes helyen — nem teheti meg, hogy saját ere­jéből felborítsa a bécsi döntést, amint arra — úgy látszik, — Románia nem is törekszik. E kérdésnek erőszak útján való megoldása — mondják jól informált helyen — Magyarország és Románia között egy­általában szóba sem kerülhet, minthogy ez megakadályozná Délkelet-Európa nor­mális kialakulását, ami pedig ellenkezik a tengelyhatalmak kívánságaival. Így hát Budapesten az a nézet, hogy a román saj­tónak és rádiónak Magyarország ellen intézett támadásai mögött bizonyos belső nehézségek húzódnak meg. Magyarország minden erőfeszítést megtesz, hogy mérsé­kelje ezt a harcot. Magyarországon remé­lik, hogy Románia el fogja fogadni a tár­gyalásokra történt ezt a meghívást .Elszigetelt ország, amelyet senki sem ért meg . . Bukarest, dec. 31. (MTI) Antonescu tá­bornok újévi szózatot intézett a román néphez. „A legnehezebb időkben vettem vállaimra az ország terheit, — mondotta. —. Egy megingott és szidalmazott dinasztia, összeomlott határok, elfoglalt otthonaikból k­iűzött románok, akiket kidobtak a re­­lénytelenség útjára, kívülről semmi tá­masz, egy elszigetelt ország, amelyet senki sem ért meg, hanem amelybe mindenki csak belerúg, az ország tekintélye elveszve, erkölcsileg szétbomolva, a belső politikai erők egymással szemben. Amennyire tud­tam, igyekeztem három hónap alatt javí­tani ezen a gyászos helyzeten. Az ország anarchia és idegen megszállás küszöbén volt s forradalmon ment keresztül, öre­get és fiatalt egyaránt együttműködésre hívok fel az ország helyreállítása érde­kében.“ A szovjet f­okozott érdeklődése a Balkán iránt Genf, dec. 31. (MTI) A „Basler Nach­richten“ budapesti tudósítójának jelentése szerint Romániában tovább folyik az izga­tás Magyarország és a bécsi döntőbírói íté­let ellen. Különösen Szófiában és Belgrád­­ban foglalkoznak élénken az eseményekk­el. Balkáni diplomáciai körök felfogása zerint az európai események súlypontja már a közeljövőben a Közel-Keletre tolód-63 húzik el A Szovjetunió is fokozott érdek­lődést tanúsít a Balkán iránt Tömegesen bocsátják el tovább is a romániai magyarokat Arad, dec. 31. (Bud. Tud.) A magyar munkások és tisztviselők elbocsátása to­vább tart Karácsony előtt újabb felmon­dások történtek az aradi közműveknél. A Dermata-gyár eddig több mint 200 ma­gyar munkást bocsátott el Ugyancsak folytatódnak a legionisták túlkapásai is, nap-nap után megismétlődnek a magya­rokkal szemben elkövetett inzultusok és vagyon elleni erőszakoskodások. K I­­ A „züllött“ Boldizsár írta Edelsheim-Gyulai Ella A társaságban egy jótékonyságáról általánosan ismert hölgy arról panasz­kodott, hogy túlságosan ki van téve a hivatásos kéregetők ostromának. Az ember sohasem tudja, mikor tesz jót és mikor követ el balfogást az igazi, sze­mérmes szegények rovására. Majdnem mindenkinek volt néhány idevágó tör­ténete és már-már határozatilag ki­mondtuk, hogy bizonyos indokolt ese­teket leszámítva, nem érdemes lelkileg mélyen belemenni ilyen ügyekbe, ami­kor riporteri élményeim kapcsán hir­telen eszembe jutott a „züllött“ Boldi­zsár esete. Rögtön el is mondtam a történetet. Közvetlenül karácsony előtt végig szoktam járni a főváros ismert nyomor­tanyáit. Ilyenkor egész délelőttöket töl­tök az új és régi Mária Valéria-tele­­peken, bekopogtatok a deszkákból ösz­­szerótt szellős lakásokba, ahol leirha­­tatlanul szomorú körülmények között emberi lények folytatnak nehéz küz­delmet az élettel. Itt aztán nincs csalás és nincs ámítás. Ezek az emberek nem műrongyokat viselnek és nem festett sebeket mutogatnak. És mégis megtör­tént tavaly karácsonykor, hogy amikor éppen be akartam lépni egy ilyen ba­rakklakásba, valaki megfogta a karo­mat és félrehúzott: — Ide ne tessék bemenni, ez a „zül­lött“ Boldizsár lakása. — Miben áll ennek a Boldizsárnak a züllöttsége? — kérdeztem bizonytala­nul. — Kérem, ez egy megrögzött lóver­senyjátékos. Nincs olyan versenynap, hogy a Boldizsár ott ne lenne, tél vagy nyár, az neki mindegy. És ne tessék hinni, hogy a harmadik helyet láto­gatja. A „züllött“ Boldizsár csakis az első helyre jár és addig játszik, amíg egészen el nem készül ilyenkor, hogy tovább hódolhasson szenvedélyének, még a testén levő ruhát is eladná. Nem­rég látták, hogy Boldizsár a versenyen egy vadonatúj esernyőt adott el. Az ilyen ember azt sem érdemli, hogy a nap rásüssön. Magam is rosszalva hallgattam a „züllött“ Boldizsár bűnlistáját, különö­sen amikor megtudtam, hogy mialatt ő a lóversenyen veszti el ügynöki tevé­kenységének sovány eredményeit, ott­hon egy beteges asszony és négy éhes gyermek várja a betevő falatot. Már azon a ponton voltam, hogy be se nyi­tok hozzájuk, amikor a látogatás hírére hajadonfővel kijött elém a családfő, a „züllött“ Boldizsár. Nem tehetek róla, de megjelenésében volt valami meg­ható. Inkább ijedt kis mókushoz hason­lított, mint felnőtt komoly emberhez. Elhatároztam, hogy nem hagyom ma­gam befolyásolni. — Boldizsár úr — mondtam szigo­rúan —, magáról sok rosszat beszélnek a telep lakói. Hogy lóversenyre jár, könnyelmű és bű anyára kártyázik is. Amikor annyi érdemes szegény ember szaladgál ellátatlanul, egyenesen bűn volna, ha éppen magát pártfogolnám, segíteném. Megpróbált közbevágni, de valahogy megakadt a szó a torkán, csak a szája járt hangtalanul. Informátorom a háta mögött integetett, hogy ne higgjek neki, biztosan hazudni akar valamit De eszembe jutott a beteg asszony, meg a négy gyerek, ezeknek mégsem szabad szenvedniük Boldizsár könnyelműsége miatt. — Küldje ide a feleségét, mert a maga kezébe nem adok pénzt. Kijött az asszony, adtam neki néhány pengőt és már be is kopogtam a szom­széd lakás ajtaján. De ahogy visszapil­lantottam, láttam, hogy a „züllött“ Bol­dizsár szeméből leperdült egy könny­csepp és a bajusza tövében fennakadva megfagyott a decemberi hidegben. A rákövetkező tavaszon az egyik nagy képes hetilap azzal a megtisztelő fel­adattal bízott meg, hogy írnék neki szép, színes riportot a Milleniumi díj­ról. Az ilyen megbízásnak nem lehet ellenállni, mert amúgy is szívesen ve­szek részt ezen a társadalmi ünnepen, amelyre heteken át készül Budapest hölgyközönsége. Az volt a feladatom, hogy minden érdekességet jegyezzek fel, a megjelentek névsorától kezdve a toilettek részletes leírásáig. Sajnos, e téren nem sok munkám akadt. A sors ugyanis évek óta úgy intézi, hogy a Milleniumi-díj napján a legvastagabb felhők gyülekezzenek a lóversenypálya felett. Néha egy-egy el­késett fagyhullám is végigseper a túr­­án, mintha Szervác, Pongrác és Boni­fác még egy közös nagy jutalomjáté­kot akarnának rendezni a pesti divat­dámák bosszantására. Mondanom sem kell, hogy ezúttal is kiadós mennyi­ségben hullott az eső és mire eljött a nagy parádé, a hölgyek ballonkabát­jaikba burkolva, ázott verebekként di­deregtek a tribünön. Ami szép jelzőt előre kieszeltem, az mint belefagyott a ceruzámba. Éppen lezajlott a neveze­tes futam és már azon gondolkoztam, hogy el fogom, hagyni a felázott tere­pet, amikor a hátam mögött v valaki örvendezve újságolta: — Óriási szerencsém volt! — Megfogtad a befutót? — Azt nem. De vettem egy eser­nyőt, valami leégett alaktól. Vadonat­új darab, még nem­ is használta a bol­dogtalan. Állítólag hat pengő veszte­séggel adta tovább, mert még játsza­ni szeretne! — Mennyit adtál érte? — Tizenhat pengőt. Hátrafordultam és szemügyre vet­tem a tizenhat pengős ernyőt. El kel­lett mosolyodnom, mert egy éppen ilyen ernyőt láttam valamelyik dél­előtt tizenkét pengőért kiírva egy üz­let kirakatában. És egyszerre minden összefüggés nélkül eszembe jutott a „züllött“ Boldizsár. Úgy látszik, nem ő az egyetlen, aki a végszükség pilla­natában az ernyőjét is eladja a túk­­án. Az volt az érzésem, ha most le­megyek, valahol okvetlenül megtalálom a tömegben Boldizsárt. Elhatároztam, hogy megvárom még a következő fu­tam végét és a kijárat felé menve, ala­posan körülnézek a kasszáknál. Jöttek a lovak , a közönség or­dítva biztatta a felismerhetetlenségig sáros zsokékat, valamelyik biztosan el­ső lett, mert kitették a nyerő számát és alá­ja a két helyezettét. Én pedig búcsút mondva a turf örömeinek, le­siettem a lépcsőkön és a kijárat felé indultam. Hát amint elmegyek a befutó kasz­­szák mellett, ahol már néhány boldog nyerő tolongott, nem törődve a sza­kadó esővel, kit látok az egyik eperfa alatt, bánatos arccal és karjára akasz­tott vadonatúj ernyővel? Most már persze könnyű kitalálni: a „züllött“ Boldizsár volt. Hirtelenében nem tud­tam, nevessek -e vagy inkább megha­tódjak-e a pesti élelmességnek ezen a különös figuráján, aki a polgári jó­­hírét és családfői becsületét áldozta fel az üzlet oltárán! Ilyen „boldogok** voltak a székelyek a román uralom alatti Marosvásárhely, dec. 31. A „Magyar Szó“ a „Cuvantul“ ismeretes cikkére vá­laszol és adatokat sorol fel, milyen „bol­dogok voltak a székelyek“ a román ura­lom alatt. A Székelyföldön — írja — 1923 óta a legteljesebb munkanélküliség tüne­tei tapsztalhatók. A lakosság megélhetését nyújtó fakitermelés teljesen megállott, a román bankok műveletei következtében a székelyek lába alól kicsúszott a talaj és kivándorlásra kényszerültek. A lelketlen ügynökök egész hada Braziliába és Kana­dába csalogatta a székelységet az ottani őserdőkbe s a román kormány egyetlen lépést sem tett ennek megakadályozására. Több magyar iskolát bezártak, a csend­őrök egész dalárdákat tartóztattak le ma­gyar nóta miatt és puskatussal, korbácsá­ssal vettek részt a görögkeleti egyház té­rítési munkájában. Alaptalan külföldi hírek magyarországi mozgósításról Egy külföldi hírügynökségtől eredő értesülés alapján több külföldi lap olyan híresztelést közölt, mintha Magyarországon mozgósítás kez­dődnek. Illetékes helyen kijelentették a MTI munkatársának, hogy minden ilyen és ehhez hasonló híresztelés a mesék országába tartozik és elejétől végig kitalálás. Varga miniszter szemleútja Budapest legfontosabb postahivatalaiban Öt nap alatt tizenkétmillió levél! Szilveszter estéjén érdekes látogatója volt a budapesti 72-es, 741-es, 78-as és 70-es számú magyar királyi postahivata­loknak. "Varga József kereskedelemügyi és iparügyi miniszter Kuzmich Gábor posta­vezérigazgató, Kovács József és Forster Károly postafőigazgatók társaságában meg­tekintette a postaintézmények budapesti csúcsszerveit A tzemlent egyúttal tisz­telgő látogatás is volt. A kereskedelem­ügyi miniszter ezzel a látogatásával kife­jezésre juttatta elismerését a világviszony­latban is elsőrangú magyar postának és alkalmazottainak. A miniszter első útja a 72-es számú le­véli­rányító postahivatalba vezetett Itt egész éjszaka szédületes iramban folyik a munka. A miniszter érdeklődéssel hallgatta a tájékoztatásul közölt érdekes adatokat, amelyekből kitűnik, hogy 1940 december 21-ike és 26-ika között, tehát Karácsony hetében összesen 17.136.216 darab levelet dolgozott fel a posta­­hivatal a múlt évi 15.025.570 darabbal szemben. A csúcsforgalom december 23-ára esett, amikor a budapesti levélszekrényekből 2.131.850 darab levél és levelezőlap ke­rült ki. Végigjárjuk a különböző termeket Igen érdekes különlegessége a 72-es postahiva­talnak a fényvizsgálati fülke, ahol kvarc­­fényvilágítás mellett pillanatok alatt meg­állapítják a bélyegről, hogy hamis-e, vagy azt, hogy az utalványon van-e vakarás, esetleg más tintával való utánirás. A 72. számú postahivatal megtekintése után a 741. sz. levélkézbesítő postahiva­talba mentünk. Budapestnek ezt a leg­újabb postahivatalát a Duna-kekszgyár egykori épületében helyezték el külön­leges megbízatása ennek a hivatalnak a Budapestre érkezett helytelen, hiányos, vagy téves című levelek címadatainak ki­­puhatolása. Az érdekesség kedvéért fel­jegyeztük, hogy az egyik vidéki városból a következő címzésű levél érkezett a postahivatalhoz: „Tessék ezt a levelemet oda kikézbe­­síteni, ahol a kis fehér- és göndörszőrű kutyákat árulják." A postahivatal megtalálta a címzettet." A tisztviselők munkája ebben a hivatal­ban Valóságos rejtvény­fejtés. A 78-as számú postahivatalban a nem Budapestre szóló bel- és külföldi csoma­gokat továbbítják. Innen indulnak a pá­lyaudvari mozgóposták is. Karácsony he­tében a budapesti postahivatalok összesen közel egymillió darab csomagot továbbí­tottak. A 70-es számú postahivatal kézbesíti e­gész Budapest területén házhoz a csoma­­okat, értékcsomagokat, értékleveleket, postai megbízásokat és utánvételes aján­lott leveleket Az egyik emeleti helyiségben megtekint­jük a pénztárt Három hatalmas páncél­­szekrényben őrzik itt a pénzt Ennek az osztálynak a napi pénzforgalma, mintegy hat-hétmillió pengő, de van nap, amikor a forgalom felemel­kedik tízmillióra is. Ezt a hatalmas pénzösszeget nap-nap után emberi kézzel számolják meg a legponto­sabban. Tízmillió pengő naponta! El sem tudjuk képzelni, mennyi is lehet ez aszta­lokra kiteregetve. A körút végeztével a 72-es postahiva­talnál búcsúzunk el­ a minisztertől. Ami­kor eltávozik boldogan közlik velünk, hogy a posta fennállása óta most első ízben lá­togatta meg a postát Szilveszter estéjén tényleges miniszter. Búcsúzóul mégegyszer bepillantunk a posta épületébe, ahol tovább folyik a lá­zas munka. Zizegve kattognak a Morse­­gépek a zongorabillentyűs Hughes-ek, vi­szik szét a világba az emberek örök, só­­várgó óhaját, vágyát és jókívánságát. *— Boldog, boldogabb új esztendőt! Tombor Tibor.

Next