Pesti Hírlap, 1941. június (63. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-01 / 124. szám

Előfizető in 1 hón 2 P 50 fillér. Két hóra 5 P. Negyed­évre 7 P. 50 fill. Fa­évre 10 P. Egy évre 30 P. Egyes szám ára hétköznap 8 fill., vasárnap 12 fill. (a pályaudvarokon is).Pesti Hirt BUDAPEST, 1941 JÚNIUSI. VASÁRNAP LXill. ÉVFOLYAM, 124. (20.447) SZ. rt. kr. Test­­rt. nyomása. Vil. 78. 112-295. Főkiadók: cs.-ut 78. sz. 112-295 és Erzsé­betért 1. T. 225-836 A római út Az a hagyományos barátság, amely a magyar és olasz népet és a két országot összekapcsolja, annyira mély és köz­vetlen, hogy a két állam vezetői közt mások már az érintkezés külsőségei is, mint egyéb nemzetközi viszonylatban. A kapcsolatok szívélyességét és benső­séges mivoltát mutatja, hogy a min­denkori magyar miniszterelnök és kül­ügyminiszter egyik első feladatának te­kinti Berlin és Róma meglátogatását. Minden új magyar kormányfő szemé­lyesen szokott bemutatkozni hazánk nagy barátjának, a Dúcénak, amikor is vele és az ő munkatársaival egyidejű­leg az időszerű kérdéseket is megtár­gyalja. Ilyen alkalmakkor az olasz ki­rály és császár, III. Viktor Emánuel is kihallgatáson fogadja a Duce vendégeit. Bárdossy László, mint két tragikus örökség átvevője, kettős minőségben je­lenik most meg az Örök Városban. Gróf Teleki Pál miniszterelnöknek és gróf Csáky István külügyminiszternek, a nemzet két nagy halottjának utóda in­dul most útnak, hogy átkeljen az Alpe­­seken és kezet szoríthasson annak a népnek, annak a nagyhatalomnak a ve­zetőivel, amely birodalom mindig őszinte barátsággal viselte szívén a magyar érdekeket, megértette a magyar célo­kat, átérezte a magyar fájdalmat. Súlyos időszakba esik Bárdossy László miniszterelnök és külügyminisz­ter római útja. A régi és oly sok szállal összefonódó magyar-olasz kapcsolatok mellett ezúttal a háromhatalmi egyez­mény is egymáshoz fűz bennünket. Az egyezmény egyik nagyhatalmához ér­kezik látogatóba a jegyzőkönyvhöz első­nek csatlakozott dunamenti középhata­lom képviselője. Olaszország történelmének egyik legnagyobb, szinte sorsdöntő háborúját harcolja szárazföldön, vizen és levegő­ben, földrészünkön és távol a hazai tá­maszpontoktól. A háromhatalmi egyez­ménynek az új világrend megteremté­sét célzó szövetkezése most vállvetett erővel, hősiességgel és lendülettel tör céljai megvalósítása felé. Éppen most, ezekben a napokban csikarja ki a szö­vetséges olasz és német haderő a há­ború egyik legszebb diadalát, Kréta szigetének meghódításával. Magyarország, amelyet külön-külön is, hagyományokból, történelemből, gaz­dasági és lelki adottságokból szőtt el­szakíthatatlan kötelékek fűznek Olasz­országhoz és Németországhoz: kezdet­től fogva baráti együttérzéssel figyelte a gigászi erők mérkőzését, majd, a meg­felelő időpontban maga is, példát mu­tatva Európa népei számára, elsőnek jelentette be csatlakozását az egyez­ményhez. Magyarország tudja, hogy a körvo­nalaiban máris kibontakozó új Európá­ban őt is jelentős hely illeti meg a há­romhatalmi szövetség tagállamai olda­lán. A magyar nép még soha nem csa­lódott azokban a reményekben, ame­lyeket Rómához és Berlinhez fűzött, hiszen éppen az olasz nép nagy Duceja volt az, aki nyomban a világháborúra következő összeomlás után felfigyelt a megcsonkított Magyarországra. A ten­gelyhatalmaknak, illetve a hármasha­talmi egyezmény tagállamainak köszön­hetjük nem is elsősorban, de egyedül s kizárólagosan, hogy a magyar igaz­ság hajnalhasadása elérkezett, hogy a két évtizednél hosszabb idegen ernyő- Bárdossy miniszterelnök hétfőn este az olasz kormány látogatására Rómába utazik Rövidesen egyesül a Kréta szigetén kétoldalról előnyomuló német és olasz hadsereg — Az Egyesült Államok londoni nagykövete Churchilltől levelet vitt Rooseveltnek — A Bismarck menekültjei Angliába érkeztek Darlan újabb nyilatkozata az angolok franciaellenes magatartásáról Dublint, Írország fővárosát ismeretlen repülők bombázták A Kréta-sziget sorsa, úgy látszik, meg van pecsételve. A közel két hét óta tartó rendkívül heves harc vége felé közeledik. Ki hitte volna még egy esztendővel ezelőtt, hogy ezen a szige­ten, amely az európai ősi kultúrának annyi értékes emlékét őrzi, fog majd lejátszódni a tengelyhatalmak és Nagy- Britannia élet-halálharcának egyik leg­véresebb epizódja? A szigetre újabb és újabb német erősítések érkeznek; a németek az angolok állásaiba sok he­lyen betörtek s minden jel arra vall, hogy az angolok rövidesen feladják a kilátástalan küzdelmet. Szombati jelentéseink szerint már az angol fővárosban sem leplezik a köz­vélemény előtt a krétai helyzet igen komoly voltát. A lapok hangsúlyozzák, hogy a brit csapatok tizenhárom na­pon át állták a német zuhanóbombázók és ejtőernyősök leghevesebb támadá­sait. S minthogy a legutóbbi napokban érkezett csapatok igen csekély számúak, a harcok sorsa aligha lehet kétséges. A brit közvéleményben az újabb ku­darc meglehetős nagy nyugtalanságot okozott. Bebizonyosodott, hogy a sziget védelme nem volt kielégítő, mert a légi után végrehajtott elözönlést nem tudták megakadályozni. Maguk az an­golok beismerik, hogy flottáik harcba­­vetését a nagy arányban végrehajtott légi partraszállások teljesen semlege­sítették. A védelem annyira megnehe­zült, hogy nem sikerült a németektől Malemi repülőterét visszafoglalni, ahova a német ejtőernyősök először leszáll­tak. A védekezés ugyanazokat a gyenge oldalakat mutatta, mint Franciaország­ban és Görögországban; kevés volt az angol repülőgép és a légelhárítás elég­telen volt. A brit birodalmi csapatok az elmúlt tizenhárom nap folyamán szörnyű tűzpróbán estek át, szembe kellett szállaniuk a bukóbombázók és az egyre erősödő szárazföldi csapatok támadásaival. Erősítéseket az angolok csak a legutóbbi napokban kaptak, de ezek sem voltak jelentékenyek. Svájci jelentés szerint a brit közvélemény pontos számadást követel arról, hogy valóban elkerülhetetlen hiányosságról volt-e szó és az összeomlást nem a fe­lelős tényezők rövidlátása, vagy erély­­telensége idézte-e elő? A sziget elfoglalásával nagy mérték­ben megerősödik a tengelyhatalmak földközitengeri pozíciója. A tengely­­hatalmaknak el kell foglalniuk a szi­getet, mert bármikor támaszpontja le­hetett volna egy Görögország ellen meginduló támadásnak. Magától ért­hető, hogy most a tengelyhatalmak fogják felhasználni támaszpontul Kré­matás alatt szenvedő elszakított terüle­tek visszatértek és visszatérnek az anyaországhoz. A hála és a bizalom érzelmeivel gon­tot a valószínűleg tervbe vett közel­­keleti vállalkozásaik számára. Ciprus, Haifa, Szuez A tengelyhatalmak sajtója nem na­gyon titkolja, hogy hadvezetőségeik­nek további terveik vannak a Közel- Keleten. Irakhoz és Szuezhez az itt két angol birtokban levő megerősített he­lyen: Cipruson és Haifán visz keresz­tül. Nem lehetetlenség, hogy most Cip­rusra, Haifára, esetleg Szuezre kerül a sor. Természetesen közbejöhet az a bizonyos történelmi véletlen, amely az olasz és német hadvezetőséget eltéríti ettől az útirányától, de minden való­színűség amellett szól, hogy Róma és Berlin az angolok balkáni és krétai kudarcát nem hagyják kihasználat­lanul. A Ciprus-sziget megszerzését Angol­ország az imperialista politika egyik legnagyobb képviselőjének, Beacons­­field lordnak köszönheti. A szigetet az angolok 1878-ban a berlini kongresszu­son „vették bérbe“ Törökországtól és azóta kiépítették igen nagy erőddé. A világháború után, minthogy az olaszok megkapták a szomszédos Dodekane­­zoszt, szó volt arról is, hogy Ciprust tel­jesen feladják, ahelyett egyik görög szigetet szállják meg és építik ki tá­maszponttá. Az angol admiralitás azon­ban erről a tervről hallani sem akart, s maga Sir Samuel Hoare, az akkori tengerészeti miniszter, utazott a szi­getre, hogy ott a helyszínen tájékozó­dást szerezzen. A tengerészeti miniszter látogatása után azok a tervek, hogy a szigetet feladják, teljesen eltűntek s maga Hoare kijelentette, még jobban meg fogják erősíteni Ciprust, amely igen jó pihenőhely az angol flotta szá­mára. A szigetnek az a rendeltetés ju­tott, hogy esetleg sakkban tartsa a Do­­dekanezosz birtokában levő olaszokat és az, hogy őrizze a Dardanellákat, ha ott esetleg háborús bonyodalmak me­rülnének fel. Ciprus területe elég nagy, a Földközi-tengernek egyik legjelentő­sebb szigete, s természeti alkatánál fogva igen alkalmas arra, hogy kiépít­sék hatalmas erődítménnyé. Az angol kormány 1935 óta igen nagy összegeket ölt bele a sziget erődítményeibe és a szakértők a görög mithológiában annyit szereplő szigetet, a stoikus filozófia megalapítójának, Zenónak egykori lakó­helyét, a Földközi-tenger egyik leg­erősebb és sztratégiailag legfontosabb pontjának tartják. A világháború után vált fontossá An­golországra nézve Haifa is. Haifát ál­talában Palesztina, Transzjordánia és Irak kikötőkapujának tartják. Ez kü­lönben az angol kerületi főbiztosnak a dől minden magyar ember Rómára és azokra a nagyhatalmakra, amelyek az igazságon alapuló új európai rendezé­sért küzdenek. Amikor Bárdossy László székhelye, itt végződik a világ egyik legnagyobb kőolajvezetéke, amely a moszuli petróleummezők nyersolajának egy részét vezeti le a város petróleum­­finomítóiba és kikötőibe. Az elmúlt két évtizedben Haifát Anglia egyik legna­gyobb földközitengeri kikötőjévé és erődjévé építették ki. Ha a tengelyha­talmak Haifát birtokukba veszik, An­golország elveszítette talán Ciprusnál is jóval fontosabb földközitengeri támasz­pontját. A tengelyhatalmak támadásának har­madik irányvonala valószínűleg Szuez, amely három földrész gyújtópontjában fekszik és német közírók már 1914 előtt hangoztatták, hogy ezen a ponton lehet esetleg halálos csapást mérni az angol Világbirodalomra. A világháború után ismét megújították azt az 1888-iki meg­állapodást, hogy a Szuezi-csatorna mind békében, mind háborúban egyformán szabadon áll minden nemzet kereske­delmi és hadihajója számára. A csator­nát Port Said erődítménye védi, amely angol tulajdon s az angolok bármikor elhatározhatják magukat a csatorna el­zárására. 1935-ben Angolország nem merte az olasz hajók átkelését megaka­dályozni, s az angol ágyuknak a torka előtt olasz szállítóhajók százai haladtak át a csatornán. Nem egyszer szó volt arról, hogy a csatornát Angolország esetleg lezárja, de úgy látszik, félt­ az ebből származó bonyodalmaktól. Mus­solini kormánya többször felvetette a Szuezi-csatorna kérdését; szó volt ar­ról, hogy a részvények útján esetleg ré­szesedést kap a csatorna­társaságban, a megegyezés azonban nem jött létre. Most a tengelyhatalmak fegyverrel akarják rákényszeríteni Angolországot arra az engedményre, amire békés al­kudozásokkal nem volt hajlandó. Német válasz Edennek Eden angol külügyminiszter nem­rég elhangzott beszédében többek közt azt a kijelentést tette, hogy Angol­ország feladata az új európai rend fel­építése. A Deutsche Diplomatisch Poli­tische Korrespondenz Eden kijelenté­seire adott válaszában hangsúlyozza, hogy Angolország múltjára való te­kintettel minden jogot eljátszott arra, hogy az európai újjárendezésben részt­­vegyen. Anglia ma annak a politiká­nak romjai előtt áll, amely a biroda­lommal való megegyezés összes lehe­tőségeit gúnyosan­­ visszautasította. Eden és mindazok — írja a német fél­­hivatalos —, akik még most is hall­gatnak rá, legyenek biztosak a­felől, hogy Németország és vele együtt az új Európa, saját erejükből meg fogják találni a fejlődés és jólét útját, bár­ magyar miniszterelnök és külügymi­niszter Róma felé indul, akkor utazá­sának puszta tényével ezeknek az ér­zelmeknek ad kifejezést.

Next