Pesti Hírlap, 1941. december (63. évfolyam, 275-297. szám)

1941-12-02 / 275. szám

V'­ ■' 'U- i.x ín. (20.598) Posti Htja a. Légrády Terrtfci^.^ rek r.-t. nyomdája. Szefir kesztpség, és főkiadók: Budafpest,.^.'v Vllflitos és.­­ut 78. T. 112—295'- és Er­­zsébet-köráll 1.^, I 1 1341 DEC.­­ Előfizetési ára 1 hónap­ra 2 P 50 fillér. Két hó­napra 5 P. Negyedévre 7 P 30 fillér. Félévre 14 P 60 fillér. Egy évre 23 P 20 fillér. Egyes szám ára hétköznap 10 fillér, vasárnap 16 fillér­­a pályaudvarokon is. Itthon Vas megye és Szombathely vá­rosa Széchenyi emlékünnepén megjelent Bárdossy miniszterel­nök is, akinek Szombathely szü­lővárosa. Újra beszélt Széche­nyiről, akinek alakjáról és a magyar történetben való szerepé­ről nemrégiben az országos ünne­pen adott maradandó értékű mél­tatást. A miniszterelnök mostani be­széde szintén Széchenyi szellemét sugározta. Mikor a hitről és a küz­delemről beszélt s az alázatos bi­zalmat hirdette az Isten igazsá­gosságában és a harcot ezért az igazságért, valóban Széchenyi lel­két szólaltatta meg. : — Hazajöttem és itthon vagyok. Ezek­ a szavak pedig, amelyeket beszédének elején mondott, a ma­guk egyszerűségében sokat jelen­tenek azok számára, akik tisztán látják azt a harcot, amelyet Bár­­do­sy László szünet nélkül foly­ta a magyarságért. Mert az a is a régi Pannónia földje, ly szűkebb hazája volt a leg­­obb magyarnak és a minisz­­tekkel együtt hazájáért min­­áldozó sok más derék ma­iak is. Klasszikus talaja volt­ak a kultúrának és annak a mát mindig óva féltő szellem­­e, amely szerencsésen egészíti ki az ország egyéb tájékainak eré­­nyeit és áldozatait. Nem csoda, ha Bárdossy László eghatottan s érzését szétáraszt­­örvendezett annak, hogy lát­­tja azt a földet, ahol magába vhatta népének fanatikus sze­­rét s ahol a régi római világ isturája üzenetét, küldi minden ap nekünk. Hazament a miniszterelnök sze­­bb hazájába, hogy ünnepeljen a megyei, dunántúli testvéreivel jütt s ott az ünnepen az egy­­ik fejedelem és az ország mi­­szterelnöke egyformán hirdet­­i, hogy az uj világban, amely lesz ránk tör, csak akkor tart­atjuk meg helyünket, ha magya­­ok maradunk. S ezt az igazságot Bárdossy mi­­­szterelnök, mielőtt most haza­­ment a szép vasmegyei városba, rangos szóval hirdette azon a nagy konferencián is, amelyen Magyarországot néhány nappal ezelőtt képviselte. A különböző országok államférfiainak ebben a gyülekezetében önérzettel mond­hatta el, hogy minden idők leg­nagyobb önvédelmi harcában a magyar honvéd éppen úgy helyt .11, mint ahogy ezeréves történel­­münk folyamán mindenkor helyt­ártunk, ha arról volt szó, hogy z európai népek közösségével­­emben kötelességünket teljesít­­ük. Amit a magyar miniszterel­­nök így az egész világ színe előtt mondott, ugyanaz, amit most itt­­en mondott, mikor arra emlékez­etett bennünket, hogy földünket .­indig megvédtük vérünk hullá­ival az ellenség ellen. Magyarok maradtunk mindig s ezért joggal emelhetjük, hogy ez a magyar­ig elegendő erő lesz minden megpróbáltatással szemben, ami­­nk várhat. A hétköznapok nehéz küzdel­meiben, a szülői otthontól távol is élnie kell öntudatunkban an­nak a magyarságnak, amelyet szü­lőföldünk levegője, talaja, embe­reinek lelke­s elődeink példája ajándékozott nekünk. De azért mégis jó, ha mindnyájan, akiket so­rsunk eltávolított szülőhelyünk­től, néha-néha ellátogatunk oda, ahol először hallottunk magyar szót s először ébredt bennünk magyar érzés. Az utóbbi napok folyamán ro­hamosan fejlődtek az események, a jelek szerint nagy kihatású fej­lemények küszöbén állunk, mind a harctereken, mind pedig a po­litikában. A háború elkeseredett hevességgel tombol: keleten első­sorban is Moszkva birtokáért, dé­len, Afrikában pedig az egész arcvonalon. A nemzetközi politi­kai helyzet is újabb fejezet elé érkezett, amióta Japán­­kormánya megadta válaszát Hull amerikai külügyminiszter jegyzékére. A keleti arcvonáson a legtöbb hír Moszkva ostromáról érkezik, ez azonban nem jelenti, mintha az északi és déli szaka­szokon nyugalmi állapot követ­kezett volna be. Sőt, éppen el­lenkezőleg, a­ jelek szerint Lenin­­grád környékén éppen úgy meg­élénkült a katonai tevékenység, mint az arcvonal ellenkező, déli szögletében Rosztov térségében. A német jelentések arról számol­nak be, hogy a Leningrádba zárt szovjetorosz katonai védők „na­gyobb erőkkel“ hajtottak végre kitörési kísérleteket. A csaknem teljesen körülzárt város védőrsé­­ge már hónapok óta ismételt kí­sérleteket tesz, hogy valamikép­pen robbantsa az ostromgyűrűt. Ezek a kirohanások mindezideig kisebb arányúak voltak. Úgy lát­szik, azonban, hogy most már na­gyobb erőket vetnek harcba, mi­után a Ladoga-tó befagyott és lehetővé teszi a csapatok köny­­nyebb mozgását. A német jelen­tés szerint a tó egyik befagyott öblén keresztül indult meg az a támadás, amellyel­ a leningrádi védőrség egyik ezrede a német csapatok háta mögé került. Ez a vállalkozás is éppen olyan ku­darcot vallott, mint az előző ki­sebb méretű kísérletek: a szov­jetorosz „elit ezred“ teljesen fel­morzsolódott. Az ilyen és hasonló jellegű csatározások mutatják a keleti arcvonal északi szakaszá­nak igazi képét most, a téli idő­szakban, amikor e területen nem kerülhet sor átfogó és nagyará­nyú, egyetemesebb jellegű had­műveletekre. Eltérő a helyzet a déli szaka­szon, Rosztov környékén és a Do­nee kanyarulatban, ahol, ugyan­csak német jelentések szerint, nagyarányú ütközetek folynak. A Német Távirati Iroda arról ad hírt, hogy a szovjetorosz hadve­zetőség hatalmas tömegeket ve­tett harcba. Felvonultatta a tü­zérséget, a legnagyobb méretű páncélkocsikat és igen sok repü­lőgépet, nem volt tekintettel a rendkívül súlyos veszteségekre. Sűrű tömegekben hajszolták a szovjetorosz gyalogságot a néme­tek elhárító tüze elé. Mint is­meretes, a szovjetorosz polgári lakosság az arcvonal mögött is orvtámadásba ment át, úgyhogy a német hadvezetőség kemény megtorlást határozott el. Rosztov kiürítése is azért történt, hogy szabad kezet nyerjenek a város ellen tervezett katonai jelegű in­tézkedésre. A legnagyobb arányú ütközetek azonban mégis az arcvonal közép­ső szakaszán Moszkva körzetében­ folynak. A német csapatok szívó­san nyomulnak előre és egyre közelebb kerülnek a városhoz. Úgy látszik, hogy a legnagyobb nyomást az a hadseregcsoport fej­ti ki, amely északnyugati irány­ból tör délkelet felé. Ez a táma­dás Kalinin városa felől indult ki, a Leningrádot és Moszkvát össze­kötő fővasútvonal mentén. A súly­pont már több mint egy hete át­tolódott Kalininból Kivn városá­ra, ami annyit jelentett, hogy a németek megtették a fele utat Kalnin és Moszkva között. A leg­újabb jelentés arról számol be, hogy a német csapatok elfoglalták Szolnecsnogorszki várost. Szol­necsnogorszki már Kim­ és Mosz­kva között fekszik a fele után, még mindig a már említett lenin­­grád—moszkvai vasútvonal men­tén. A Pravda azt írja, hogy a né­met erők térhódítása nyomán „ko­moly az óra és a főváros védői­nek meg kell sokszorozniok erő­­feszítésüket“. A német csapatok ez északnyugati irányból történő támadásuk folyamán igen nagy nehézségeket győztek le. A bolse­vista védelmi állásokat már elő­zőleg gondosan építették ki, mi­­­­közben alaposan kihasználták a terep nyújtotta összes előnyöket. Ugyancsak a Német­ Távirati Iro­da számol be arról az elkeseredett ellenállásról, amelyet az elenség kifejtett. A­ szovjetorosz védelem nehéz páncélosokat vetett ütkö­zetbe a német bekerítés ellen, a szovjet hadosztálytörzset csak úgy lehetett elintézni, hogy előbb le­verték a páncélosokat, majd fel­robbantották a hadosztálytörzs tartózkodási helyéül szolgáló há­zat. A moszkvai csata a város egész­­ körzetében a legnagyobb hevességgel tombol, Szolnecsno­gorszki előtt éppen úgy, mint Mo­­zsajszk, Volokolamszk és Tula környékén. Észa­k-Afrikából csak kevés és szűkszavú hír ér­kezik a líbiai csatáról. A német jelentések szerint tovább tartanak a német és olasz ellentámadások. A harcokkal kapcsolatban általá­nosan megállapítják, hogy a hely­zetet a csatatér óriási kiterjedése jellemzi. Ennek megfelelően a hadműveletek nem tekinthetők át a maguk összefüggésében. Úgy látszik, hogy az ütközetek jellege az első napokhoz viszonyítva né­mileg megváltozott. Az angol tá­madás kezdetekor úgyszólván ki­zárólag páncélkocsik mérkőztek egymással, közben azonban egyre nagyobb szerephez jut a gyalog­ság is. A legnagyobb ütközetek még mindig Szidi Rezegh környé­kén folynak, ahol jelentékeny egy­ségek zárt tömege áll egymással szemben. Az egész világ, a hadban áló hatalmak éppen úgy, mint a sem­leges országok, feszült figyelem­mel nézett Tokió felé, ahol a ja­­páni kormány hétfőn rendkívüli ülésre jött össze. A miniszterta­nács a japáni-amerikai kérdésben akarta megállapítani további ál­lásfoglalását, miután kézhez vette Kuruszu külön­megbízott részletes jelentését. Egyes vérmesebb ame­rikai és japáni lapok egyenesen azt írták, hogy a hétfői tanácskozáson a béke vagy háború kérdése dől el véglegesen. Mérsékeltebb körök azonban nyomban rámutattak, hogy a mai külpolitikai helyzet nem kedvez a „vagy-vagy“ meg­oldásoknak. Aligha hihető, hogy akár az Egyesült Államok, akár­ pedig Japán­ véglegesen élére akarnák állítani a helyzetet. Az események ezt a felfogást igazolták, amelyet egyébként na­pokkal ezelőtt mi is kifejtettünk. A Domei-iroda jelentése szerint a japáni kormány rendkívüli ülé­sén elhatározta, hogy az Egyesült Államokkal folyó tárgyalásait, ,,az u­tolsó pillanatig“ folytatni kívánja. A kormány el­ismerte, hogy a japáni és az ame­rikai alapvető álláspont között igen nagy a különbség. Miután azonban a japáni kormánynak mégis érdeke a csendesóceáni bé­ke, tovább folytatják a folyamat­ban levő tárgyalásokat és felszó­lítják az Egyesült Államok kor­mányát, hogy vizsgálja újból fe­lül magatartását. A japáni kormánynak e nagy­jelentőségű elhatározása azt mu­tatja, hogy Tokió sem kíván olyan helyzetet teremteni, amelyben egyik vagy a másik, fél „vagy,­­vagy“ alapon terjeszti­ elő­ kívá­nalmait. Hull amerikai külügy­miniszter és Kuruszu japáni kül­dött között már eddig is hossza­dalmas megbeszélések folytak, amelyek természetszerűen nem vezethettek gyors eredményre, hiszen, amint a japáni kormány most megállapította, „igen nagy“ a két felfogás közti különbség. Vigasztaló és­ bíztató tünet, hogy mind Tokió mind pedig Washington legalább egy elvi ponton megegyeznek. Ez pedig, hogy a csendesóceáni béke fenn­tartása mindkettőjüknek érdeke. Közben— legalább is mind a leg­utóbbi napokig — mindkét rész­ről mereven ragaszkodtak bizo­nyos követelményekhez. A japáni kormányhatározat nyomán most már bizonyosra lehet venni, hogy a rövid időre megszakadt tárgya­lások tovább folytatódnak. Kuru­szu ezután is felkeresi majd Hull külügyminisztert, hogy vele esz­mecserét folytasson, a sajtó to­vábbra sem tud majd meg részle­teket az egyes ilyen bizalmas ösz­­szejövetelekről, találgatja majd, szakítás lesz-e vagy megegyezés, közben pedig lehetséges, hogy még hosszú ideig egyikre sem ke­rül sor és fennmarad a mai „át­meneti állapot“. Kuruszunak további megbíza­tása kétségtelenül rendkívül ne­héz és kényes diplomáciai feladat lesz. Egyfelől szem előtt kell majd tartania, hogy kormánya meg akarja menteni a csendes­óceáni békét, másfelől pedig szem­be kell helyezkednie olyan ame­rikai követelményekkel, amelye­ket Washington conditio sine qua non számba vesz. Sok türelmet igénylő munka vár Kuruszura és Hullra, mert több alapvető kérdés van, amelyekben nem tudnak, ta­lán nem is akarnak megegyezni, de amelyeket valahogy mégis át kell hidalni. Nem lehetetlen, hogy a japáni amerikai feszültség meg­oldása, esetleg „vagy-vagy“ ala­pon való eldöntése még hosszú ideig a vajúdás állapotában ma­rad. A japáni kormányhatározat lé­nyegének közzététele óta lénye­gesen veszít jelentőségéből az a két nyilatkozat, amely Tokióban hangzott el. Tozso japáni minisz­terelnök­ üzenetet intézett Japán, Mandzsukuo és a megszállott Kí­na népeihez. Hangsúlyozta a há­rom ország összetartozását és Amerikának, valamint más nyu­gati nemzeteknek „távolkeleti ki­zsákmányoló tevékenységéről“ szólt. Ugyancsak éles és határo­zott hangon beszélt Togo japáni külügyminiszter is a parlament legutóbbi ülésén. Igaz ugyan, hogy Togo, már ekkor „sajnálkozva em­lékezett meg“ az Egyesült Államok magatartásáról, valamint azt kö­vetelte, hogy Washington és To­kió között fennálló nehézségeket „kemény eltökéltséggel kell el­tüntetni“. A diplomáciai nyelv árnyalatait ismerő hallgató e ki­fejezésekből nyomban következ­tethetett arra, hogy Japán politi­kája nem hajlandó a húrt a sza­kításig feszíteni. Lehetséges, hogy a politikai légkör, enyhülése kedvezően befo­lyásolja majd azokat a katonai természetű intézkedéseket is, a­melyeket a Távol-Keleten mind­egyik érdekelt fél életbe léptetett, sőt egyre nagyobb mértékben fo­kozott. Ha az ilyen természetű hí­reket csoportosítjuk, akkor tény­leg olyan kép alakul ki, amely a legnagyobb fokú feszültséget mu­­tatja. a Csendes-óceán tűzfészke most az a terület, amely Japántól Kínán, Indokínán, Sziámon és Burmán keresztül érinti Kelet- Ázsiát, tovább nyúlik Manilán, valamint a brit és holland szige­teken keresztül Ausztráliáig. Egy­aránt érdekelt fél Japán, a csung­­kingi és a nankingi kínai kor­mány, a japáni megszállás alatt álló Francia-Indokina, a függet­len Thaiföld, ismertebb nevén Sziám, a brit Burma, az Egyesült Államok mint a Fülöp-szigetek birtokosa, a menekült holland kor­mány, valamint Ausztrália. Nagy­hatalmi érdekek találkoznak itt a Csendes-óceán korántsem csendes szögletében, ahol komoly katonai készülődések folynak. Brit részről Hongkongban el­rendelték, hogy valamennyi csa­pat, az ott állomásozó haditenge­részet és a polgári védelmi szol­gálat teljes készenlétben álljon. Egyidőben minden elővigyázatos­sági intézkedést megtettek Hong­kong védelmére. Az Egyesült Ál­lamok japáni és kínai külképvi­seleteinek példájára a hongkongi amerikai főkonzulátus is felszólí­totta a hongkongi brit gyarmaton lakó amerikai állampolgárokat a sürgős elutazásra. A szingapúri csapatoknál is felfüggesztették a kimaradási és eltávozási engedé­lyeket. Thaiföld — Sziám — ka­tonai bizottságot küldött Szinga­púrba, hogy az­ ottani brit katonai hatóságokkal tanácskozzék. A Ma­láj félsziget részben Thaiföldhöz tartozik, részben angol gyarmat. A félszigeten elrendelték a riadó­készültséget, a haditengerészet és a légi­erő valamennyi­­tartalékom­­sát mozgósították. Japán az Egyesült Államokat magatartásának újból való felülvizsgálására szólítja fel A rosztovi térségben a szovjet hadvezetőség embert és hadianyagot nem kímélve folytatta ellentámadásait­ A Moszkva körüli térségben a németek újabb tért nyertek

Next