Pesti Hírlap, 1942. november (64. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-03 / 248. szám

/ - ’ ' * ' ■ ^B^ H BBL B^^^ Piaristák írta Herczeg Ferenc A szellemi motorok között, melyek népünket az európai mű­velődés magasabb régióiba emel­ték, döntő fontosságú munkát végeztek a magyarországi tanító­­rendek. A bencések már Géza fejedelem korában, tehát­­ Szent István király előtt telepedtek meg Szent Márton hegyén. Ta­nítói hivatást végeztek már ab­ban a korban is, mikor még nem voltak nyilvános iskoláink; nekik oroszlánrészük van abban, hogy a harcosok és pásztorok vándor­népe beletanult és beleilleszke­dett a keresztény népek, közös­ségébe. Következtetve abból a vaskezű kíméletlenségből, mely­­lyel Szent István király megfé­kezte a pogány­­ellenzéket, sejt­­hetjük, miféle vad zűrzavar le­hetett az országban, midőn a ve­zérek katonai fegyelme már meglazult, de a keresztény szel­lem még nem szen­dítette meg az erkölcsöket. A hunokat, ava­rokat és besenyőket, akiknek nemzeti válságuk napjaiban nem volt István királyuk, ilyenféle öngyilkos zavargások tüntették el a történelem süllyesztőjében. A ma is virágzó és tanító Szer­zetesrendek közül a premontrei 1130-ban, a cisztercieké 1142- ben telepedett meg az ország­ban. A legifjabb tanító-rend, a kalazanci Szent József alapította Ordo Scholarum Piarum, a Ke­gyesrend, 1642-ben nyitotta meg­­első nyilvános iskoláját Podolin­­ban. Meg lehet állapítani, hogy mind a négy tanító-rend meste­rien értett hozzá, hogy megta­lálja a nép szívéhez vezető utat. Nem hisszük, hogy ezek a ren­dek bárhol a világon olyan ki­váló és előkelő tényezőivé váltak volna a nemzeti életnek, mint Magyarországon. Ezt az igazsá­got lojálisan elismeri a magyar protestáns társadalom is, mely­nek nem egy vezérférfia nevel­kedett piarista iskolában. A kegyes-rend az idén üli meg a podolini iskolanyitás három-­ századik évfordulóját. Ők azzal vívták ki a magyarság becsüle­­tét és szeretetét, hogy pedagó­giai módszereiket erős gyakol­­atias tartalommal töltötték meg, hogy kezdettől fogva tudatos ápolói voltak a magyar nyelv­nek és magyar gondolatnak és hogy az iskola-dráma kultuszá­ra­ a művelődés szolgálatába tudták állítani a nép művészi hajlamait is. Számos magyar író és tudós derült ki közülök. Piarista volt a jó öreg Dugonics András, az első magyar regény szerzője, akit nem annyira költői tehet­sége, mint inkább tüzes nemzeti érzése tett úttörővé a magyar el­beszélő irodalomban. Sok sza­­badsághős is került ki a rendből. 1848 viharos napjaiban majd minden piarista-növendék, de számos rendtag is, felöltötte a honvéddolmányt, hogy fegyver­rel védje a magyar szabadsá­got. Híressé lett Erdősi Imre ,­egyesrendi szerzetes, a bra­­tyiszkói hősök lánglelkű tábori papja. A császári abszolutizmus­­ maga módján elismerte a pia­­isták rendületlen hazafiságát, midőn Világos után zár alá he­­vezte a rebellis rendet és 1852-ig eltiltotta növendékek fölvételé­től. A trianoni zord idők is al­kalmat adtak a piaristáknak, hogy tanúságot tegyenek ma­gyar érzésükről, de erről majd — Váratlanul kellemes nyáriasra fordult az idő Sztálingrádnál — je­lenti az angol Exchange Telegraph haditudósítója és ennek következ­tében a harcok újult erővel lángol­tak fel az egész sztálingrádi arcvo­nalon. Magában a városban a nagy ipartelepek területén a németek óvatos lassúsággal törnek előre és minden egyes nap közelebb jutnak céljaikhoz. Radimcsev tábornok, a sztálingrádi védelem parancsnoka az ostrom 90. napja alkalmából fel­hívást intézett Sztálingrád védői­hez és figyelmeztette őket arra, hogy a város sorsa attól függ, tud­ják-e biztosítani a Volgán át való hadianyag- és utánpótlásszállítást. Az angol jelentés beszámol arról, hogy Timosenko tábornagy válto­zatlan hevességgel támadja a Don és a Volga közötti záróvonalat. Ez a vonal 65 kilométernyire északra van a város középpontjától. A szov­jet csapatoknak mindeddig nem si­került, hogy közvetlenül érintke­zésbe kerüljenek a város északke­leti negyedében még védekező csa­pataikkal. Teljesen hasonló a hely­zet a várostól délre is, ahol a Vol­gán átkelt szovjet erők heves tá­madást indítottak a várost dél felől elzáró német vonal ellen. A svéd sajtó vezető lapjai beha­tóan foglalkoznak a Volga és a Kaspi-tenger környékén folyó légi hadműveletekkel. A szélcsendes, szokatlanul enyhe őszi idő lehetővé teszi — írja a Dagens Nyheter hadi­tudósítója —, hogy a német repülő­gépeket igen erős kötelékekben ves­sék harcba a szovjet utánpótlás megzavarására. A Szovjet hadveze­­tősége nem titkolja, sőt napiparan­csaiban mindenkinek a tudtára is hozza, hogy Sztálingrádnál és a Volga men­tén a helyzet alakulása kizáró­lag attól függ, hogyan tudja el­látni feladatát a Szovjet után-­­ pótlási szervezete. A német légierő azonban teljesen kezében tartja a kezdeményezést és elhatározott fölényben van a szov­jet repülőivel szemben, akik hadi­­szállítmányaik részére nem képesek megfelelő védelmet biztosítani. Ha a mostani szép idő még huzamosabb ideig eltart, a német repülőfölény sorsdöntő befolyással lehet nemcsak a. sztálingrádi helyzetre, hanem a Volga egész alsó folyása és a Kas­pi-tenger mellékén folyamatban lévő hadműveletek további alaku­lására is. . A Kaukázus keleti övezetében csak most kezd kibontakozni annak a hadműveletnek a valódi képe, amelyet három nappal ezelőtt Nal­­csik város elfoglalása vezetett be. A brit Exchange Telegraph híradá­sa szerint a német csapatok nem­csak Nalcsik városát foglalták el, hanem az úgynevezett Terek arc-, vonalon széles fronton támadásba lendültek és a hadműveletek egyre növekvő erővel folyamatban van­nak. Más forrásokból eredő hírek arról számolnak be, hogy Mozdok, illetőleg Nalcsik vidé­kén a német támadás a nagy áttörő hadműveletekhez ha­sonló keretek között zajlott le és a szovjet csapatokat újabb nagy területek átengedésére kényszerí­­tették. A szovjet jelentés csak any­­nyit mond a Terek-arcvonalról, hogy az ellenségnek nem sikerült északnyugati irányban előrenyo­mulnia és Groznij olajmezői felé nem erősödött a német hadsereg nyomása. Ez a jelentés csak meg­erősíti azt a német híradást, amely szerint a Terek-arcvonalon meg­vert szovjet erők üldözése déli és délnyugati irányban folyik tovább, az arcvonal tehát itt is a Kaukázus főgerince irányában tolódik előre. A német jelentések szerint a Terek arcvonalon igen komoly vereség ér­te a 37. szovjet hadsereget és a je­lek arra vallanak, hogy az itt kiví­vott győzelem következményei be­folyással lehetnek a keleti Kauká­zus más részein jelenleg még az állóharc jellegével folyó küzdelem további helyzetére is. Nemrégiben jelentette a német legfelsőbb hadvezetőség, hogy Ka­linin környékén nagyszabású tá­madó hadműveletre gyülekeztek a­­szovjet csapattestek. Akkor a meg­kezdett felvonulást a német repülő­­támadások csírájában elfojtották. Egy német különtudósítás most ar­ról számol be, hogy Az egyiptomi arcvonalról érkező jelentések a brit támadás megin­dulása óta hangsúlyozzák, hogy a keskeny elalameini arcvonalon szükségszerűen frontális támadásra kerül sor, minthogy nagyvonalú bekerítő és átkaroló csapatmozdu­latokra nincs hely és alkalom. A katonai szakértők egyre többször emlegették az 1914-es világháború példáit, amikor gyakran előfordult, hogy a h­adműveletek a jól meg­erősített védő­állások mögül álló­­harc jellegűek lettek. Angol részről azt is közölték, hogy a német-olasz sivatagi állások rendszere, vagy ahogy nevezik:­ „Rommel acélsza­lagja“, erősen kiépített, mélyen ta­gozat, előterében pedig annyira el­aknásított, hogy mindenfajta táma­dás nehéz, hosszadalmas előkészü­letet kíván. Legelsősorban is az aknamezőket kellett a lehetőség szerint megsemmisíteni, hogy a páncélosokat rohamra indíthassák. London az eredményekre feszülten várakozó angol közvéleményt azzal nyugtatta meg, hogy tulajdonkép­peni ütközetre majd csak akkor kerül sor, ha a sokezer aknát föl­szedik és a páncélosok számára mozgási teret nyitnak. Akkor kö­vetkezik majd a brit és német­egyre világosabb jelei mutat­koznak egy újabb szovjet tá­madó hadművelet előkészüle­teinek. Ezúttal Toropez mellett és Rzsev­­től, délkeletre folynak a szovjet előkészületek, melyeknek célja egy nagyszabású téli támadó hadműve­let­ megszervezése. A jelentések azonban arról is beszámolnak, hogy ennek a legújabb szovjet készülő­désnek az arányai meg sem közelí­tik a múlt­ évi téli offenzíva való­ban nagyszabású kereteit. Német megítélés szerint a Toropez vidé­kén újonnan megszervezett „Sztá­lin hadtest“ és a hozzátartozó pán­célos és légi erők felszerelése lé­nyegesen elmarad azok mögött az anyagpocsékoló támadó vállalko­zások mögött, amelyekkel a szov­jet hadvezetőség a Volhhov men­tén, az Ilmen-tó vidékén és Rzsev térségében egymást követően már csaknem egy év óta kísérletezik. Berlini katonai körök szerint a leg­újabb szovjet készülődésnek is — mint az előző támadásoknak — az a kifejezett céljuk, hogy a tél fo­lyamán kétségbeesett helyzetbe kerülő Leningrád számára felmen­tést s ezáltal a Szovjetre nézve ked­vező helyzetet teremtsenek. olasz harckocsik közvetlen mérkő­zése. Az elmúlt hét utolsó napjait erre az összecsapásra irányuló előkészü­letek jellemezték. A német-olasz légi felderítés megállapította, hogy a brit szakaszon nagyobb arányú csapatmozdulatok voltak folyamat­ban. Az előző rohamokban kime­rült hadosztályokat felváltották, a helyükbe állított tartalékok pedig nyomban a csatamező eltakarítá­sához fogtak, a kilőtt harckocsikat és járműveket­­vontatógépekkel az arcvonal mögé szállították. A harci szünetet Rommel tábornagy is friss csapatok előretolására használta fel, ő is leváltotta élvonalban lévő csapatait, amelyek több mint hat napon keresztül szakadatlanul és sikeresen védekeztek a nagy fö­lényben lévő brit támadás ellen. Berlin az átmeneti harci szünettel kapcsolatban nyomban jelentette, hogy az ütközetele közeli felélén­külése várható. Még pénteken is csak helyi jellegű támadások vol­­­tak, heves összecsapások csak a le­vegőben jászódtak le. A brit offenzíva nyolcadik nap­ján, szombaton, azután valóban sor került az első közvetlen össze­csapásra, az első páncélos mér­kőzésre. A brit csapatok igen heves pergőtűz után az arcvo­nal északi szakaszának egyik keskeny részén, Szidi Abd el Raman irányában gyalogsági erővel előretörtek. Órák hosszat tartó elkeseredett küzdelem fejlődött ki, amelynek során a támadók egy német zászló­alj állásaiba nyomultak. A brit had­vezetőség ezt az éket újabb gyalogos hadosztály és a páncélo­sok bevetésével akarta kiszélesíteni. A német záróállások egyik keskeny lánca azonban ellen tudott e nyo­másnak állani és a rohamot mind­addig feltartotta, amíg déli­­ tizen­két órakor Rommel tábornagy sze­mélyesen megindította az ellentá­madást. Rommel néhány gyalog­ezred és német-olasz páncélos kö­telék élén a brit támadó­­k közép­pontja ellen indult meg. A német védelmi rendszeren belül többórás páncélos csata kezdődött, ebben a britek számbeli fölényben voltak. A tengelycsapatok egy-egy páncé­los kocsijának — mondja a berlini jelentés — gyakran két-három, sőt négy ellenséges páncélossal kellett a harcot felvennie. A két fél páncélos haderőinek első összeütközése itt a tengely győ­zelmével végződött. A brit haderők szombaton este egész területi nyereségüket fel­adták és visszavonultak. Rommel tábornagy meglepő s azt ellenséget zavarba hozó módszeré­hez tartozik, hogy kerüli a véde­kező hadműveletet, támadásra vil­lámgyors támadással felel.­ A jelek szerint ezúttal is az történik. Ber­linből érkező hírek közlik, hogy a német-olasz páncélos haderők a szombati brit támadás visszaverése után vasárnap zuhanóbombázó és csatarepülőgépek erős támogatása mellett támadásra indultak. A ten­gely légi hadereje elsősorban az el­lenség ütegállásait bombázta és gépfegyverezte. Az egész vasárnap tartó olasz-német ellentámadás, a német hadijelentés szerint, a bri­teknek, különösen az egyik ausztrá­liai hadosztálynak igen­ súlyos veszteséget okozott. A brit roha­mot ezzel visszavetették. Az olasz főhadiszállás vasárnapi jelentése váltakozó brit és tengely támadá­sokról emlékezik meg. A britek a hétfőre virradó éjszaka megkísérel­ték, hogy az olasz vonalak mögött csapatokat szállítsanak a tenger­partra. Azonban ez a kísérletük is meghiúsult. A török államfő beszéde Nem kell hangsúlyoznunk, meny­nyire fontos ma Törökország ma­gatartása: megőrzi-e semlegességét továbbra is, vagy nem hadviselővé válik, vagy esetleg valamelyik fél javára lemond semlegességéről. Ezért érthető, hogy világszerte mindig érdeklődést keltenek az or­szág vezetőinek, az államfőnek, a miniszterelnöknek, a külügymi­niszternek nyilatkozatai. Inönü Iz­­met elnök vasárnap a török parla­ment hatodik törvényhozási idősza­kának megnyitása alkalmából a képviselők előtt a kormány és a di­plomáciai testület tagjainak jelen­létében beszédet mondott. A török A tengely ellentámadásba ment át Egyiptomban Újabb német sikerek a Kaukázusban — Sziatingrádnál ismét meghiusultak az orosz támadások Az elalameini front. Ajk egy­iptomi angol offemsiva egy későbbi kor krónikása fog beszámolni. Mint annyi más magyar em­ber, e sorok írója is piarista nö­vendék volt és ma megindul­tan és hálatelten emlékezik vissza hajdani tanáraira, akik azóta ki­vétel nélkül már örök pihenőre tértek. A tanítás rendje és mód­szere a régi időkben más volt, de a piarista szellem fénye akkor is megvilágította az ifjúság út­ját. A piarista szellem­ bensősé­ges, de amellett türelmes vallá­sosság, erős, szinte harcias nem­zeti érzés, olthatatlan tudás­szomj és fáradhatatlan oktató­kedv, az ifjúság szeretete és ap­ró fogyatkozásainak megértő megítélése, világi do­gokban ta­pintatos, mondhatni a gavallé­­ros gondolkodás. A d­eresedő fe­jű nemzedék emlékeiben a leg­több piarista tanár mint talpig férfi és mint derűs bölcs él. Talán nem lépjük túl hatás­körünket, ha a magyar értelmi­ség tízezreinek nevében, akik valamikor piaristák vezetése mellett indultak neki az életnek, szeretettel köszöntjük ezt a nagy­szerű rendet!

Next